Szörnyen kezdődött ez az év is! Azt hittem, hogy az idei más lesz, mint az összes eddigi, de nem. Adam elment, elhagyott. Hetek teltek el a búcsúzásunk óta. Azóta nem hallottam róla semmit. Még a suliba se jön. Betegszabadságot vett ki, bizonytalan ideig. Szuper... Mikor másnap megtudtam, hogy mem jön dolgozni totálisan kiborultam. Tudom, olyan vagyok mint egy hisztis tini, de nem tehetek róla, szeretem! Ő az első olyan ember, akit a szüleim elvesztése óta közel tudtam engedni magamhoz. De úgy látszik hiba volt, mert így csak nagyobb fájdalmat okozott nekem.
Már február közepe felé tartunk. Nincs is olyan hideg, mint eddig volt, szerencsére. De jön az a nap, amit ki nem állhatok, a Valentin nap. Blöah! Utálom! Sosem szerettem, nem is értem minek ez a sok felesleges ünnep!? Csak a pénz költésről és a fennhéjázóságról szól, hogy ki tud nagyobb és drágább ajándékot adni a másiknak, amire abszolút semmi szüksége sincs! Sajnos amúgy már a karácsony is erről szól, nagyon sok helyen!
A suliban mindenki be van zsongva. Készülnek a nagy „szerelmesek" napjára. Néha már egészen hányinger keltő!
Épp matek órán ülünk. Olyan fura itt ülni, hogy nem Adam áll a tanári asztalnál. Egy nő helyettesíti őt. Kb 45-50 éves lehet, hosszú fekete hajú, szép arccal és alakkal. Senki nem mondaná meg róla hány éves. Meglehetősen gyönyörű nő. De amilyen szép olyan szigorú is! Mindennap dolgozatot irat a tételekből, hogy biztosan megtanuljuk a vizsgákra. Hatásos! Tori egy ideig azzal zaklatott, hogy hol van Adam és miért nincs itt! Csak annyit mondtam, hogy elment. Látta rajtam, hogy nem akarok róla beszélni ezért inkább abba hagyta a vallatásomat és beletörődött abba, hogy nem akarok erről beszélni.
Kicsengettek ebédszünetre. Siettünk az ebédlőbe, hogy minél több időnk legyen együtt lógni. Kikértük a kajánkat és leültünk a szokásos helyünkre.
- Milyen volt az órátok csajok? - kérdezte Emma.
- Tűrhető. Mrs. Clarkson dolgozatot iratott. Tisztára nehéz volt! - ecsetelte a történteket barátnőm.
- Ti szinte mindennap dolgozatot írtok! Annyira örülök, hogy engem az a nő nem tanít!
- Jah, mert nem vagy végzős Hannah!
- Ahogy te sem Zac, úgy hogy hagyj békén! - civakodtak, persze viccből.
- Nyugi már srácok! Meg ne öljétek már egymást! Hallgassatok az idősebbre! Lori!? - nézett rám, ezzel arra célzott, hogy én vagyok az idősebb, hm milyen rendes.
- Kössz Tori! - nevettem, mert tudtam hogy viccel velem!
Imádom ezt a csajt! Mindig meg tud nevettetni. Most ez igazán jól jött.
- Na nem mintha te nem ugyanannyi lennél, mint én!
- Nem! Te 4 hónappal öregebb vagy! Tehát taníts mester! - hajolt meg, mi meg egy jót nevettünk.
Aztán beszélgettünk még és megegyeztünk, hogy másnap suli után elmegyünk bulizni. Hiszen úgy is péntek lesz, mért ne mehetnénk el valahova! Hiszen nem szomorkodhatok örökké! Egyszer túl kell tennem magam Adam-en. Mert mi van ha soha nem jön vissza? Akkor örökké szomorú és magányos legyek? Azt nem szeretném!
Másnap az igazgatóság ügy döntött, hogy a Valentin nap fejében csak délig lesz tanítás. Örültünk. A nagyon sok órák után, elmentem James-hez az étterembe. Gondoltam benézek mi jót csinál.
Az ajtón belépve nagy volt a nyüzsgés. Tele voltak. Egy üres asztal sem volt. Leültem a pulthoz és vártam, hogy a bátyuskám méltóztassék kijönni. Kb 20 percbe telt mire eltudott szabadulni.
- Szia hugi! - ölelt meg - Bocsi csak nagy a hajtás. Óriási ma a forgalom és még mi lesz estére! Huh, bele se merek gondolni! - törölte meg homlokát.
- Ugyan, ne szavatkozz! Látom milyen a helyzet. Semmi baj! Sőt ha gondolod beállhatok neked segíteni!?
- Komolyan?
- Persze. Hiszen régen dolgoztam már itt neked. Emlékszem még milyen pincérkedni!
- Huh... Lori ezzel megleptél. Azt megköszönném ha beállnál legalább egy órára, hogy utolérjük magunkat a fiúkkal.
- Rendben. Segítek! Adj egy kötényt és már is beállok!
Odaadta én pedig segítettem a pincér fiúknak, lányoknak kihordani a rendeléseket. Gyorsan belejöttem. Az emlékeim alapján nem volt nehéz belerázódnom. Igaz egyszer kétszer meg kellett mutatni, hogy melyik a hatos és nyolcas asztal, de hamar megjegyeztem. Kicsit tovább voltam bent, már lassan hármat ütött az óra, de egyáltalán nem bántam! Sőt, jó is volt ez a hajtás, legalább lekötötte a figyelmem. Ahogy lement a nagyobb tömeg, kicsit kifújtuk magunkat. Megnéztem a telefonom, hogy mitől rezeg már vagy fél órája egyfolytában. Megnyitottam és kb 200 értesítés. Jesszusom! Mi ez? Megnéztem és rájöttem mi ez a felfordulás. Jungkook egy kettőnket ábrázoló fényképet megosztott a facebook oldalán, amit még a koncertjükön csináltunk. Amihez azt írta, hogy „Boldog Valenti napot az én legjobb barátomnak! Nagyon szeretünk! Hiányzol!" és egy csomó mosolygós és szivecskés smiley. Hűha! Nem semmi! Aranyosak a srácok! Nem lehet őket nem szeretni! Azonnal visszaírtam és köszöntöttem őket! Bár nálunk, kicsit másképp ünneplik ezt a napot. Nálunk otthon, a lányok ajándékozzák meg a fiúkat. De Koreában szinte minden hónap 14-e ünnep. Március 14 pl úgy nevezett Fehér nap. Ilyenkor a férfiak ajándékozzák meg a nőket, többszörsen is ahogy ők azt kaptak Valentin napra. Április 14. az a Fekete nap. Mondhatják a szinglik napjának is. Olyankor általában a lányok feketében vannak és fekete színű ételeket esznek. Ilyenkor sok magányos lány talál párra. Májusban a Rózsa nap van, olyankor a párok sárga ruhát viselnek és rózsát adnak egymásnak. Június a Csók napja. Július az Ezüst nap, olyankor ezüst ékszereket adnak egymásnak a párok. Augusztus a Zöld nap van, akkor mindenki a szabadban tölti az idejét. Szeptember 14 a Fotó és Zene napja. Ez szerintem magától érthetődő. Közös képek, selfi-k és kedvenc zenék szólnak egész nap. Október a Bor napja, ez is szerintem érthető. November a Film nap. December az Ölelések napja. Amit a karácsony követ. Januárban a Naplók és Gyertyák napját ünneplik, amikor a párok egymásnak üres naplót ajándékoznak, hogy közös emlékekkel töltsék azt meg. De ezt a jó, nagyon jó barátok is ünneplik, megtehetik.
Furcsa, hogy mennyire különbözőek az emberek és szokásaik, még is valahogy mindannyian egyek vagyunk. Hisz minden embernek ugyanaz fontos, a család, gyerek(ek), szeretet és a munka.
Gondolataimból James hozott vissza, amikor szólt, hogy új vendégek jöttek. Mondta vegyem fel a rendelést. Amikor megláttam ki az, majdnem elájultam. Katlin volt az a barátaival, vagy is inkább a követőivel. Mary-vel és Carl-al. Azok úgy követik, mintha valami nagy szekta vezető volt! Szánalmas!
Nem volt mit tenni, odamentem.
- Jónapot! Mit rendelnek? - mondtam a sablon szöveget.
- Na ne! - mondta szótagolva - Park Lori! Felcsaptál pincérnőnek? Nem semmi! - nevetett lenézően Katlin.
- Besegítek a bátyám éttermében. Baj?
- Óh nem dehogy is! Akkor adjuk le a rendelést. - nézték az étlapot, úgy bújták, mintha valami nagyon érdekfeszítő divatmagazin lenne.
- Mit eszel Katlin? Én azt hiszem, hogy egy bárány sültet kérnék krumpli pürével és édes-savanyú mártással.
- Én egy vegetáriánus tálat kérnék, frissen sült homárral, mellé sült hagyma karikát. Mary?
- Én sült csirkét kérnék rizottó ágyon, savanyú mártással és kenyér kockákkal.
- Rendben. Már is hozom. Addig esetleg valami italt?
- Hm, jól hangzik. Lehet itt kapni cappucino-t?
- Persze.
- Akkor egy jó habosat kérnék.
- Én egy friss jeges cappucino-t kérnék enyhén megszórva fahéjjal.
- Én csak egy pohár üdítőt kérnék, narancsosat!
- Rendben. Mindjárt hozom!
Elmentem és leadtam a rendelést. Életem leghosszabb öt perce volt, amíg ott álltam mellettük. Borzalmas egy élmény volt! Azt hittem sosem lesz vége. Az italok hamar kész lettek és kivittem.
- Tessék, az italok! - pakoltam le az asztalra a tálcáról.
- Öm Lori, vagy is pincérnő! - kezdődik.
- Igen? - fordultam Katlin felé.
- Ez a jeges kávé meleg! Hogy nevezhetitek ezt jegesnek?
- Add ide, hozok egy másikat! - kivettem a kezéből és vittem egy másikat.
Ezt eljátszotta kb 4-szer, mindenféle idióta kifogásokkal. Kevés rajta a hab, nincs rajta fahéj, kevés a cukor és tudja már a fene. Végére megelégeltem és az utolsót kivittem.
- Hát ez meg mi? - nézett a pohárra.
- Jeges cappucino. Mért minek tűnik? - már mérges voltam.
- Ez minden csak nem cappucino! Ezt nem iszom meg!
- Oké akkor ne idd meg! Add ide!
Kikaptam a kezéből és nyakon öntöttem vele. Sőt a kivitt ételeket is a fejére borítottam. Ő sikolgatva felpattant és kirohant az étteremből. Csatlósai hűen követték, a kint is ordítozó lányt. Páran akik a közelében ültek és hallották hogyan viselkedett velem, megjegyezték, hogy jól tettem és megérdemelte. Ezt betudtam egy elismerésnek. Bár ezt már James nem így gondolta. Dühösen kijött a konyhából és miután feltakaríttatta a helységet haza küldött. Rosszul esett ahogyan bánt velem, de végül is igaza volt. Még is csak az ő étterme és nem szabad így viselkedni egy vendéggel sem, még ha az olyan kibírhatatlan is, mint Katlin. Mivel még csak fél 4 múlt, gondoltam teszek egy kitérőt és a park felé mentem haza. Úgy is hatra beszéltük meg, hogy találkozunk nálam és onnan megyünk a szórakozó helyre.
A parkban az évszakhoz képest elég sokan voltak. Legtöbben kutyát sétáltattak. De volt aki sportolt, futott, biciklizett. Sétáló párok is járták a park útjait. Én leültem egy padra, ami egy hatalmas fűz fa előtt állt. Csak néztem az embereket. Mindenki más volt. Ahogy az ölelkező párokra néztem, hirtelen nyomasztó érzés töltötte el a szívemet, a mellkasom szorított. Hiányzik Adam! Nem is kicsit! Hirtelen egy alak tűnt fel mellettem. Egy nőé volt. Rápillantottam, olyan ismerős volt. Mintha már láttam volna. De vajon honnan ilyen ismerős?
- Bocsánat, leülhetnék ide egy kicsit?
- Persze. Tessék csak! - csúsztam odébb - Elnézést, hogy megkérdem de nem találkoztunk mi már? Olyan ismerős vagy nekem! - néztem végig rajta.
- Ohh tényleg. Mi már találkoztunk! - ő is megnézett és úgy tűnt fel is ismert - Te voltál az a lány az iskolánál ugye? Tudod (?) akivel beszéltem.
- Áh tényleg! Akkor azért voltál olyan ismerős! Te vártad ott a vőlegényedet ugye?
- Igen igen. De azóta a férjem lett! - mutatta a kezét, az ujján ragyogott gyönyörű gyűrűje.
- Óh ez de szép!
- Köszi! Meglepett vele a szülinapomra. Hát nem csodás egy pasi?
- De igen... - mondtam enyhén szomorúan.
- Oh. Mi a baj? - nézett rám.
- Semmi. Nem fontos.
- Tudom nem ismersz, de nekem elmondhatod! Nyugi nem fogom világgá kürtölni.
- Ezt nem is gondoltam. Csak... nem szeretnélek terhelni a gondjaimmal.
- Ugyan, mi nők tartsunk össze!
- Hát jó. Végül is mért ne. Tudod az van, hogy elment a barátom és nagyon hiányzik.
- Jesszus! Meghalt?
- Nem dehogy! Csak lelépett. Egyik napról a másikra eltűnt. Már több, mint egy hónapja. Azt sem tudom hol van, jól van-e. Semmit nem tudok róla! - fakadtam ki, nem tehetek róla, annyira nyomasztó ez az érzés.
- Megértem és nagyon sajnálom! Az én férjem is eltűlt. Nagyon hosszú időre! De most megtaláltam és ma már együtt vagyunk. Hidd el neked is össze fog jönni!
- Kössz! Remélem így lesz!
- Biztos vagyok benne! De most ha nem haragszol indulok, mert megjött a férjem. Remélem minél előbb találkozunk!
- Én is remélem! Szia!
Elindultam én is. Hisz el kell készülnöm mielőtt a többiek megérkeznek. Ahogy elindultam akaratlanul is hátra néztem. Akihez odament a lány, tisztára olyan volt mintha Adam lenne az. De az nem lehet! Képtelenség! Bár mondjuk már sötét volt, nem nagyon láttam az arcát. Csak az utcai lámpák fénye világította meg a parkot. Biztos azért látom őt mindenkiben, mert annyira szeretném ha visszajönne. Ha újra láthatnám és itt lenne! Inkább gyorsabbra vettem a lépteimet és haza mentem.
Hamar összeszedtem magam és ott is volt mindenki a megbeszélt időre. Elmentünk a szórakozóhelyre. Jó hangulat telepedett ránk. Táncoltunk, ittunk, nevettünk. Már a 9-et ütötte az óra, amikor egy rég nem látott személyt pillantottam meg. Mark-ot. Odajött hozzám és kért, hogy beszélhessen velem. Beletelt némi győzködésbe, de végül belementem. Kimentünk az utcára, hogy halljam is mit akar mondani.
- Köszi, hogy meghallgatsz! Sokat jelent.
- Nem nagy kedvem van hozzá. De mondd ha már itt vagyunk!
- Lori meddig akarod még ezt csinálni?
- Én? Mért mit csinálok én?
- Játszod a sértődöttet! Nem eleget bűntettél már? Karácsony óta hozzám se szólsz!
- Mark, tudod jól, hogy miért! Egyébként meg nem játszom semmit! Én tényleg haragszom rád!
- Tudom. De hányszor kell még bocsánatot kérnem, hogy végre ne haragudj rám!? Hidd el már ezerszer megbántam, hogy megcsókoltalak! De nem tehettem róla! Beléd szerettem és hidd el ma is megcsókolnálak ha lehetne, de nem tenném! Mert tudom, te nem szeretnéd.
- Mark, én... Nem..
- Tudom. Te nem szeretsz úgy! De nem is kell! Csak kérlek legyünk újra barátok! Rossz nélküled. Ha barátnőmként nem is, de legalább jó barátként légy része az életemnek! Kérlek!
- Én is nagyon szeretném ha újra azok lennénk! De vajon menne ez nekünk?
- Mért ne menne?
- Mert te még mindig szeretsz engem viszont én nem tudom viszonozni az érzelmeid. Ez pedig gátat szabna köztünk. Előbb-utóbb megutálnál.
- Az sosem történne meg, hidd el! Kérlek Lori bízz bennem! El tudlak felejteni és csak egyszerű barátként gondolni rád. Csak adj egy esélyt!
Láttam rajta mennyire szeretné és komolyan gondolja, és az igazságot megvallva nekem is hiányzik ő. Fontos személy az életemben, persze csak is baráti vagy testvéri módon. Így úgy döntöttem adok a dolognak egy esélyt. Hátha!
- Jó, legyen. Mindenkinek jár egy esély.
- Ez most komoly? - bólintottam - Jajj Lori, annyira köszönöm! - kapott fel és megpördült velem.
- Na gyere te nagy melák! Menjünk vissza bulizni!
Végre újra együtt a nagy csapat! A többiek nagyon nagy örömmel fogadták a kibékülésünket. Végre valami jó is történik az életemben, mióta Adam elhagyott. Olyan 11 felé haza indultunk. A hétvége olyan gyorsan telt el, mintha nem is lett volna. Csak arra eszméltem fel, hogy újra az iskola padban ülök. Ez a hétfői nap roppant lassan telt el. Az idő szinte vánszorgott. Annyi volt benne a jó, a többiekkel sokat lehettem együtt. Azért aggódtam hogyan fog Mark viselkedni. De egész jól sikerült. Ugyanúgy hülyéskedtünk, mint azelőtt. Tényleg vissza tud rázódni a régi önmagába. Szerencsére! Annyira örültem neki! Végre valami jó hír!
Haza felé tartva ismét a parkon keresztül sétáltam. Szeretek arra járni, olyan mintha nem is egy hatalmas, zsúfolt városban lennék, hanem messze mindentől. Ahogy az egyik árus mellett mentem el, aki édességet és hot dog-ot árult, megpillantottam egy ismerősnek tűnő alakot. Odamentem, a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni. Amikor megláttam ki az, a lélegzetem is elállt. Megcsíptem magam, nehogy álmodjam ezt az egészet! De fájt, így ez nem álom.
- Adam? - léptem a férfihoz közelebb, ő megfordult és merev tekintettel bámult rám, tényleg ő volt az, az arc kifejezéséből tekintve ő jobban meg volt lepődve mint én.
- Lorelei? Te vagy az?
- Igen, én. Adam tényleg te állsz itt?
- Igen én vagyok az!
- De... hogy? Még is hogy kerülsz ide? És mért nem szóltál, hogy visszajöttél?
- Lori, ez... bonyolult. Én nem vagyok itt... Vagy is nem úgy ahogy te azt gondolod. - dadogott össze-vissza, vajon mi lelhette?
- Úgy hiányoztál! - megöleltem, bár nem akartam, de nem tudtam tartóztatni magam.
- Te is nekem Lori. De most el kell mennem. - tolt el magától, nem értem mi baja lehet.
- Adam, mi van veled? Mért viselkedsz így?
- Csak sietnem kell. Kérlek ne haragudj! - el akart menni, de visszahúztam, ennyivel nem ússza meg.
- Ne siess annyira! Eltűnsz hónapokra és egy szó nélkül visszajössz? Ha most nem találkozunk nem is szóltál volna, hogy itt vagy! Mit titkolsz előttem?
- Én nem titkolok semmit! Csak... öm...
- Vagy már nem szeretsz?
- Lori hogy kérdezhetsz ilyet?
- Mit kérdezhetnék Adam? Lelépsz tőlem minden magyarázat nélkül, hetekig egy szót sem hallok felőled, se hívás, se sms, sem egy nyamvadt email! Most pedig itt vagy mégsem hívsz fel! Ebből szerinted mire tudok következtetni!? Arra, hogy nem szeretsz már.
- Emlékszel még mit mondtam neked azon az estén? Hogy bármi történjék, bízz bennem!
- De nehéz úgy bízni, ha titkolózol!
- Megígértem, hogy mindent megtudsz a megfelelő időben. De még nem jött el az az idő!
- És mikor fog eljönni?
- Hamarosan. Ígérem! - simította meg az arcom, beleborzongtam az érintésébe, nagyon hiányzott már.
- Most megint elmész ugye?
- Igen. - mondta elhaló hangon, közben szorosan átölelt.
- Mikor jössz vissza?
- Nem tudom. Idő kell!
- Halihó! - hallottam meg egy ismerősen csengő hangot.
Felpillantottam és megláttam a hanghoz tartozó testet is. Miley volt az. Vajon mit kereshet itt? Megállt előttünk és elég furán nézett. Biztos furának tartotta, hogy nemrég egy pasi miatt siránkoztam neki, most meg épp ölelgetek egyet. Felnéztem Adam-re, teljesen kifehéredett, amint meglátta a nőt.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte tőle, kissé mérges hangon.
- Csak lejöttem megnézni hol késlekedsz már drágám! Ki ez a lány? - mutatott rám.
Drágám? Miért hívja Adam-et drágámnak ez a nő? Hiszen Miley-nak férje van! Jajj! Ugye nem? Csak nem Adam a szeretője!? Istenem csak add, hogy ne így legyen!
- Egy régi barátom. Tanítottam az iskolában.
Olyan ridegséggel mondta el, mintha csak egy ismerőse lennék az utcáról. Barátja? Ez lennék? Ez régi barát? Eltávolodtam tőle. Abszolút nem értettem a helyzetet! Olyan volt ez, mint egy rémálom! Azt kívántam bárcsak felébrednék!
- Honnan ismeritek egymást? - kérdeztem, igazából nem tudom kitől, csak választ szerettem volna kapni.
- Ő a férjem Lori. Tudod, akiről meséltem!?
- Mi?
Nem hittem el! Szóval ez az a nagy titok, amit én nem tudhatok! A férje! Akkor régen ezért viselkedett olyan furán. Mindvégig volt egy menyasszonya!? Ezt nem hiszem el! Rosszul voltam, forgott velem a világ. Szédültem, kapkodtam a levegőt, de mintha az oxigén el sem jutott volna a tüdőmig. Azt kívántam, hogy tűnjek el vagy nyíljon meg alattam a föld és had süllyedjek el! De nem így lett! Csak álltam ott mint egy idióta szerencsétlen. Úgy éreztem, hogy mindenki engem néz és nevetnek, hogy mindenki tudott mindent, csak én, mint kis naiv idióta, semmit sem. A könnyeim hullani kezdtek. Rettentően nagyot csalódtam! A szívem millió darabra tört össze! Legszívesebben, inkább most a szüleimmel lettem volna odafent a mennyben. Elviharzottam onnan. Adam utánnam futott.
- Lori! Várj már! Állj meg! - kiabált utánnam.
De mintha ott sem lett volna, haladtam tovább. Az ott lévő emberek csak bámultak, „vajon mért nem áll meg az a lány?"
- Lorelei kérlek! Hallgass meg! - erre már megálltam.
- Tényleg? Na és mi a fenének hallgatnálak meg!? - kiabáltam, az sem érdekelt ha az egész park minket figyel - Nem vagyok kíváncsi az idióta magyarázkodásodra! Nem gondolod, hogy ezzel elkéstél!?
- Tudom, hogy most mit gondolsz rólam, és teljesen igazad van! De nem minden az, aminek tűnik!
- Oh nem? Hónapokig hazudsz nekem, elhiteted, hogy fontos vagyok neked és, hogy szeretsz aztán egyik napról a másikra lelépsz, minden magyarázat nélkül! Bár így már megértem, biztos nehéz lett volna kimagyarázni azt, hogy van egy menyasszonyod vagy is most már feleséged!
- Lori, tudom jól, hogy most utálsz! De minden igaz, amit mondtam! Szeretlek! Most is!
- Adam! Hogy mondhatsz ilyet!? Főleg a feleséged előtt! Plusz ha szeretnél beavattál volna a kis titkodba. Csak félték, hogy ha megtudom, hogy vőlegény vagy akkor nem tudsz ágyba vinni. De sikerült, szóval már ugyanmindegy!
- Hagyd ezt abba! Tudod jól, hogy nem erről szólt nekem ez az egész! Minden egyes szó amit mondtam neked valaha, az igaz volt! Még ha most nem is úgy tűnik! De ez bonyolultabb ennél! Azért nem mondtam el, mert féltem, hogy félre értenéd és megharagudnál. De mivel már ez úgy is megtörtént elmondom!
- Ne! Egyáltalán nem vagyok rá kíváncsi! Hagyj engem békén! Legyél boldog a feleségeddel! Ég veled Adam!
Elmentem. Próbált visszatartani, de nem. Mentem tovább. Az egész utat végig zokogtam! Haza érve egyenesen a szobámba rohantam. A nap hátra lévő részét végig sírtam. Annyira fájt ez az egész! Újra ugyanaz a gyötrő, nyomasztó fájdalom lett úrrá rajtam, mint régen. Éreztem, hogy legbelül süllyedek és nem bírok feljönni a felszínre! A legrosszabb az, hogy ezt az egésze bevettem, mint egy idióta 14 éves, aki a nagy rózsaszín ködtől nem lát semmit. Pedig ha jobban belegondolok nyilvánvaló volt az egész. Hiszen túl szép volt, hogy igaz legyen én marha pedig bedőltem neki! De hogy volt képes annyi időn át hazudni? Én meg, mindent elhittem. Jobb bármelyik színésznél, szerintem szakmát tévesztett. A szörnyű ebben az egészben az, hogy nem engem csalt meg, hanem Miley-t velem. Istenem, egy ócska kis szerető voltam neki, akivel elütötte a szabadidejét, semmi több! Annyira megalázó és meggyötrő ez az egész! Sosem voltam ennyire magam alatt, még a rehabilitáción sem. Pedig aztán szanatóriumba se azért kerülnek az emberek, mert hű de jó kedvük van!
Úgy érzem sosem fogom tudni ezt kiheverni, sem túl tenni magam rajta! Egy örök vesztes vagyok, ezt el kell fogadnom!
16. rész - A boldog viszontlátás. Vagy még sem?
2020-05-03
Hozzászólások (0)