Jeong Guk lakásához érve úgy tűnt minden rendben van. Sietősen rontottak be a házba, amitől a bent lévő lány kisebb sokkban részesült. Kerek szemekkel nézte ahogy a három férfi hevesen és mérgesen csődül be a házba. Felpattanva a kanapéról azonnal hozzájuk sietett.
- Valami baj van? -nézett Taere és Jiminre, Gukal továbbra sem beszéltek.
- Jól vagy? Minden rendben van? -nézett végig rajta a szőke hajú.
- Mért ne lennék? Mondjátok már végre mi van!
- El kell mennünk innen! -fordult Jeon nyomozó a két társához- Egy olyan hely kéne amit Hobiék nem ismernek! Tudtok ilyet? -erősen elgondolkoztak mindketten.
- Mit szólnátok a szüleim nyaralójához? -szólalt meg először Jimin.
- De ott már mindannyian voltunk!
- Ja, gyerekként! Hoseoknak eszébe se jutna, hogy ott vagytok!
- Hogy hogy vagyunk? Ti nem jöttök? -döbbent le a legfiatalabb.
- Az túl gyanús lenne ha mind egyszerre lépnénk le, jobb ha csak ketten mentek! A parancsnok úgyis rádbízta Aliyah őrzését. Majd váltjuk egymást néhány naponta.
- Álljatok már meg egy percre! -szólt közbe a lány is- Jó lenne ha nem beszélnétek úgy rólam, mintha itt se lennék! Elmondaná valaki mi a fene folyik itt!? -kapkodta tekintetét közöttük.
- A központban tudják, hogy itt vagy és nem biztonságos tovább maradni. Ezért máshová kell elbújtatnunk. -meglepve nézték mindhárman Jungkook már-már kedvesnek mondható magyarázatát.
- Ennek köze van ahhoz amiről a múltkor beszéltetek? Tudod, hogy áruló van köztetek? -Jimin tátott szájjal nézett a lányra, nem hitte volna, hogy tud a dologról.
- Igen. -helyeseltek.
- Ugye már tudjátok is ki az, igaz?
- Igen tudjuk... De erre most nincs idő! Össze kell pakolni pár cuccot és azonnal indulnunk kell! -csapta össze tenyerét a fekete tincses- Jimin addig intézd el a nyaraló kulcsait, Tae te pedig menj vissza és értesítsd Jin hyungot a fejleményekről! De vigyázz senki ne hallja meg!
- Rendben, intézem!
Amint a két fiú távozott a házból, Jeong Guk és Aliyah összeszedett néhány holmit ami kellhet a másik helyen. A lány többekközt a levelet is, amit kapott. Fél órával később már egy bérelt autóval száguldottak ki a városból, egyenesen Mandevillebe. Ahol már Jimin várta őket a Pontchartrain-i tó melletti nyaralónál. Egy gyors egyeztetés és köszönetnyílvánítás után elbúcsúztak a fiútól, aki sietősen, kerülő utakon ment vissza Washingtonba. Belépve a gyönyörű villába, amit átjárt az a tipikus áporodott szag, Lia csodálattal tekintett körbe. Merőben más volt, mint Jeong Guk háza mégis akadt benne hasonlóság, leszámítva, hogy itt több szín pompázott, mint korábbi helyén.
- Na itt elleszünk egy darabig. Remélem nem jönnek rá, hogy itt vagyunk! -dobta le csomagját a fiú.
- Elmondod ki az akit árulással gyanúsítotok? -közben kinyitogatta az ablakokat.
- Nem. Erről jobb ha nem tudsz! -szedte elő fegyvereit.
- Hobi az ugye? -egy pillanatra megállt a pakolásban, majd újra kezdte- Róla volt szó a lakásodban, hogy ő emlékszik-e erre a helyre nem? Ő az igaz? -aprót bólintott- Óh Te Jó Ég! -sírás kerülgette.
- Meg NamJoon is. Jin mindkettejüket gyanúsítsa. És ha Jin hyung egyszer azt mondja, akkor az úgyis van! Profi!
- Na és Yoongi? Ő is...?
- Azt nem tudjuk. -fel sem nézett pisztolya tisztítgatásából- Eltűnt.
- Hogy érted azt, hogy eltűnt? -kérdezte kétségbeesve.
- Úgy, hogy totál felszívódott. Jin szerint két lehetséges verzió van. -elhalkult.
- Mi? Mi az? -sűrgette a válasz adást.
- Hát az egyik az, hogy Yoongi is benne van a buliban és azért lépett le mert készülnek valamire. A másik ennél is szörnyűbb...!
- Rájött ő is arra, hogy korruptció van a csapatban és eltűntették ugye? -csak bólintott a lányra nézve- Ez szörnyű! Meg kell őket állítanunk Jeong Guk, ez nem mehet így tovább!
- Azt hiszed én nem tudom? Nyomozunk éjjel-nappal de Morinoék egyszerűen eltűntek a térképről! Fogalmam sincs merre lehetnek. -földhöz vágta fegyverét majd kiment a hátsó teraszra.
Aliyah jobbnak látta nem zargatni őt, inkább bezárta az ablakolat és felnyomta a fűtést, hogy az óriási ház felmelegedjen. Tudta, hogy itt az ideje neki tennie valamit, hiszen a sors keze lehet az is, hogy itt vannak, mivel a tó túlsó partján éppen New Orleans fekszik! Ez nem lehet véletlen! Az este úgy burkolta sötétségbe a várost, hogy az szinte már varázslat volt. A befagyott tó jege csak úgy csillogott a Hold fényében, a hó akár a gyémánt ragyogott az utcákon, fák ágain és a bokrokon. A bent lévő kellemes meleg már-már idillivé tette a pillanatot, leszámítva a borzalmas helyzetüket. Aliyah -lelkében boldogsággal a huga mihamarabbi viszontlátása reményében- mosollyal arcán készített teát a konyhában. Az addigra már lenyugodott nyomozó éppen a fürdőből sétált ki szürkés-kék köpenyében, hosszú gőzfelhő kísérte útját a bent lévő pára miatt. A lány háttal állva neki éppen citromot facsart a kész teába. Miután töltött magának egy jó nagy bögrébe, gondolta megkérdi lakótársát kér-e, de amint megfordult meg is bánta tettét. A férfi ott állt mögötte egy szál köpenyben és egy kis fehér törölközővel szárította fekete tincseit. Liaban egy pillanatra még az ütő is megállt, főleg mert még sosem látta így és nem gondolta, hogy valaha is látni fogja. Feltörő piszkos gondolatai pírt varázsoltak arcára, nem győzte takargatni magát.
- Kérsz teát? -hangja megremegett és jól hallhatóan ugrott is 1-2 oktávot.
- Milyen ízű?
- Eper és kamilla.
- Pfúj az milyen? -fintorgott.
- Finom. Ne ítéld el amíg nem kóstoltad! -töltött neki egy bögrével és a pultra tette.
Sietős léptekkel slisszolt el mellette és az ablakban kialakított kis zugba kuporodott. Próbálta lenyugtatni zúgolódó belsőjét. Jelenleg most a tea sem kell ahhoz, hogy átjárja a forróság. Borzasztóan zavarban volt, bár nem igazán értette miért!
- Igazad volt, ez nagyon jó! -huppant le a kanapéra.
- Én mondtam. -nézett ki az ablakon.
- Holnap be kell mennem a városba, semmi kaja nincs itt. Kellj fel korán, te is jössz! -hangja határozott volt.
- Nemár, semmi kedvem! Nem maradhatnék itt?
- Nem! Azokután ami történt nem hagyhatlak magadra, túl veszélyes!
- Nem lesz semmi bajom! Egy óra nem a világvége! Úgyse tudja senki, hogy itt vagyunk.
Beletörődve abba, hogy a lány még mindig haragszik rá a múltkori miatt, inkább nem folytatta tovább a vitát, beleegyezett abba, hogy maradhat de akkor beindítják az összes riasztót és a legkisebb bajra utaló jelre felhívja őt. A férfi felment, hogy felöltözzön ami óriási megkönnyebbülés volt a lány számára. Mikor újra hallotta lépteit már végre normális ruhában battyogott le a lépcsőn. Abban a pillanatban kezdett el Lia kapott telefonja csörögni, amiről nem tudta hova is tette. Együtt kezdték el keresni, de Jeong Guk volt aki hamarabb megtalálta és amint rápillantott a képernyőre elkerekedtek szemei.
- Ez meg mi? -mutatta felé a készüléket.
- Mi lenne? Egy hívókép, na add már ide! -vette el tőle- Haló?
~ Szia! Ne haragudj, hogy ilyenkor hívlak, tudom veszélyes, de muszáj volt! Kérlek mondd meg Jungkooknak, hogy holnap jöjjön be a központba, roppanttul fontos! -hangja eléggé vészjósló volt.
- Nem tudod neki elmondani most? Itt áll mellettem.
~ Nem ez nem telefon téma! Különben sem kockáztatnék egy esetleges lehallgatást! Hétre legyen itt, szia! -bontotta a hívást.
- Mit akart Taehyung?
- Hogy holnap menj be a központba hétre, mert valami nagyon sürgős dolgot akar mondani. -rántott vállat.
- Remélem ezúttal nem valami rossz hír! Bár jót úgyse hallok soha egy ügynél sem. Rendben bemegyek. Addig idehívom Jimint, majd ő vigyáz rád!
- Nem kell! Elleszek egyedül.
- Erről nem nyitok vitát! Most pedig menj és feküdj le!
Ingatva fejét ment el szobájába, végre akadna egy pillanat mikor gond nélkül leléphet erre akkor is ideküld valakit felvigyázónak! Valahogy ki kell játszania őket! Hiszen a másnap lesz a határidő, mindenképp el kell mennie New Orleansba! Nem is aludt egész éjjel, folyton terveket szövögetett hogyan tudna megszökni. A felkelő nap sugarai árulták el, hogy már reggel van. Halkan ment ki szobájából, a fal mentén kifordulva megpillantotta a nyomozót ahogy kávét csinál magának, gondolta hátha hamarabb lelép mint kéne, így akadna idő arra, hogy ő is elmenjen. Telefon csörgése törte meg gondolatmenetét, ami a férfi zsebe felől jött. Kikapva fekete színű készülékét füléhez emelte.
- Mondd! Jaj nemár! -felelte csalódottan- Mondtam, hogy érj ide hatra, mit nem értesz ezen!? Vissza kell mennem Washingtonban, ami nem itt van! Jaj Jimin... -ingatta fejét- És addig mit csináljak, malmozzak? Hétre bent kell lennem! Mindegy majd megoldom. Cső!
Lia sejtette, hogy leendő felvigyázója nem ér oda időben ezért kapott az alkalmon és gondolta meggyőzi Jungkookot, hogy nyugodtan induljon el. Hátha sikerrel jár! Kilépve teljesen a fal takarásából lassan, komótosan a konyhába sétált. Leült az egyik székre és a gondterhelt férfi arcát kezdte vizslatni.
- Gond van?
- Nincs. Csak... Jimin... Folyton elkésik! Már rég itt kéne lennie! -nézte meg óráját- Nekem meg úton kéne lennem...
- Hát indulj el! Ha jól veszem ki a szavaidból akkor Jimin úton van nem, csak később ér ide?
- Igen csak addig nem mehetek el, amíg ő itt nincs!
- Jaj ugyanmár! Ki tudja meg? Indulj el, így nem érsz oda hétre! Az a pár perc semmit sem számít, elleszek addig.
- Ja legutóbb is tökre elvoltál, kalandos volt nem igaz?
- Az akkor volt! Most senki sem tudja, hogy itt vagyok. És ha valami fontos a nyomozás kapcsán? Lemaradnál csak mert a barátod késik?
- Hát... -túrt bele hajába- Na jó nem bánom, elindulok. De bekapcsolom a riasztókat! Ha bármi van hívj fel vagy Jimint, vagy a helyi rendőröket!
- Nem lesz semmi baj! Siess!
Összekapva szükséges cuccait sietve távozott a nyaralóból. Lia kapva az alkalmon az egy perces időzítő alatt kisurrant a házból és sebes léptekkel indult el egy buszmegálló felé. Beletelt egy kis időbe amíg megérkezett a megfelelő járat, de amint befutott a kék óriás felszállt rá és meg sem állt New Orleansig. A városba érve átjárta a deja vu érzése, mintha el sem hagyta volna azt a helyet. A végállomásnál leszállt a járműről és határozottan indult el a céghez, ami nemrég még az apja tulajdonában volt. Bekanyarodva az igen csak jól ismert utcán egy furcsa kép fogadta. A korábbi kis árusok, akik hot-dogot, újságot, édességet árultak egytől egyig eltűntek. Se egy stand, se egy árus, de még a hely ahol korábban álltak, azoknak is hűlt helye volt. Az óriási épület elé érve, korábbi elszántsága kezdett alább hagyni és bátorságát félelem váltotta fel. A cég nevét jelző óriás tábla nem volt már a helyén, helyette egy világító neon felirat volt, Star Entertainment néven. Szomorúság járta át szívét, belegondolva abba, hogy régen még boldogan, mosolyogva lépett be arra a helyre, erre most... mintha egy teljesen idegen épületbe kéne bemennie. Nagy levegő után újra járásra bírta lábait és belökve magaelőtt a forgóajtót, próbált határozottan végig sétálni a rengeteg ismeretlen ember mellett. Akik árgús szemekkel méregették a vékonyka lányt, majd egy monstrum állta útját.
- Hova lesz a séta kislány? -szólalt meg mély, dörmögő hangján.
- Leonhoz megyek. -próbálta kimellőzni, de folyton útját állta.
- Nana hölgyem! Csak előzetes időpontra mehet az igazgató úrhoz vagy ha előre bejelentkezik! -tette karba kezeit.
- Óh ő pontosan tudja, hogy jövök. Ő hívatott.
- Rendben ezt azonnal kideríthetjük. -vette elő telefonját- Mondja a nevét kérem!
- Aliyah Smith, a cég tulajdonosa!
Amint kiejtette ezeket a szavakat a kopasz, kigyúrt pasas bontotta a hívást és félreállt a lány útjából. Lia pontosan tudta, hogy számítottak érkezésére, mivel elég volt megmondania kicsoda ő máris tovább engedték. A liftbe szállva megnyomta a legfelső emelet gombját, majd bezárult a két vasajtó. Pár perc álldogálás után megérkezett a célállomáshoz, ahol kiszállva meg sem állt apja korábbi irodájának ajtaja előtt. Az ott álló, az előzőhöz hasonló adottságokkal rendelkező őrök kérdezés nélkül engedték be a lányt. A bent tartózkodó további testőrök körbe állták az irodát. A főnöki székben helyetfoglaló férfi önelégült mosollyal fordult vissza az ablaktól.
- Nocsak-nocsak, kit sodort erre a szél!? -tárta szét karjait- Csak nem Aliyah Smith az, személyesen? -hangjából csak úgy csöpögött a gúny.
- Hol van a hugom Leon!? -kérdezte indulatosan.
- Ho-hó lassítsunk édesem! Ennek még nem jött el az ideje!
- Azt írtad ha idejövök akkor visszakapom Sofit, tessék itt vagyok! -tárta szét karjait.
- Addig nem láthatod őt amíg a cég nem az enyém papíron is! -csapott rá az asztalra, a lány tűrte gyilkos pillantásait.
- Nem írok alá semmit, amíg nem tudom, hogy Sofi jól van-e! Hozasd ide, aztán aláírom azokat a tetves papírokat!
- Hüm... Ilyen simán lemondanál erről a pénzbányáról? Azt hittem fontos neked az apád munkája?
- A hugom élete bárminél fontosabb! Különben is nem kell egy olyan cég, amit pénz mosodának használtak meg még ki tudja minek. Szóval, hol a hugom!?
- Rendben, megengedem, hogy lásd!
Intett egyet az egyik bent álló férfinak aki aprót bólintva elhagyta a helységet. Pár perccel később visszatért oldalán egy kislánnyal. Szemei be voltak kötve, apró lábai remegtek a félelemtől. Amint lekerült róla a kötés és meglátta nővérét sírva fakadt és oda akart szaladni hozzá, de a rondára kigyúrt pasas ezt nem hagyta.
- Lia-Lia-Lia! Hát eljöttél értem? -sírásától alig volt érthető mit mond.
- Persze, hogy el! Sosem hagynálak cserben! Minden rendben lesz ne aggódj! Engedd el őt Leon! -fordult a férfihez.
- Persze, amint aláfirkantottad ezeket! -lökte elé a fehér papírköteget.
- És mi a garancia arra, hogy ha aláírom nem nyírsz ki?
- Hm, látom jól kikupálódtál azok között az FBI-os ferdeszeműek mellett. -gúnyolódott.
- Ehhez nem kellenek, hogy tudjam túl sokat tudok ahhoz, hogy csak úgy simán hagyj elmenni.
- Óh, látom ész is van abban a csinos kis fejedben. Igazad van, túl sokat tudsz! De ha ezzel tisztában voltál miért jöttél el ide, az életed kockáztatva?
- Mondtam, hogy a hugom élete többet ér bárminél, még a sajátomnál is!
- Na és szerinted mi lesz vele ha téged kinyírunk? Ki neveli majd fel? -tette fel lábait az asztalra.
- Az legyen az én gondom. Csak kérlek ígérd meg, hogy őt nem fogod bántani! Sofi még kicsi, nem tud semmit erről az egészről, had legyen normális gyerekkora!
- Mit vársz mit tegyek? Legyek az apukája? -nevetett fel, vele a testőrei is.
- Nem, Isten ments! Engedd meg, hogy betegyem őt egy taxiba és elküldjem egy biztonságos helyre! Eltűnik innen, soha nem lesz vele bajotok.
- Ja persze te meg szépen bepattansz mellé és lelépsz innen!
- Nem fogok! De ha nem hiszel nekem, jöjjön le velem egy embered vagy kettő. Amint megbizonyosodtam arról, hogy Sofit elvitték és nem követitek, aláírom a papírokat ígérem! -erősen elgondolkodott az ajánlaton, látva a lány kétségbeesését tudta igazat mond, így beleegyezett.
- Legyen. Cortez, Alvaro menjetek vele! Ha valamivel próbálkozna öljétek meg a kislányt!
A két nagy darab pasas helyeselve bólintottak főnöküknek, majd szorosan a két lány mellett szálltak be a liftbe. Sofi sírva ölelte át nővérét, aki felkapva ölébe ölelte a lányt. Nyugtatgatta szűnni nem akaró sírását. Kilépve az épületből az egyik férfi fogott egy taxit, amibe Lia beleültette a lányt.
- Kérem, vigye el őt erre a címre és ott adja át ennek a nevű férfinak!
- Rendben hölgyem. -vette el a kis cetlit.
- Nagyon vigyázzon rá! Sofi -fordult hugához- ígérem neked minden rendben lesz!
- Te mért nem jössz velem Lia? Gyere te is, kérlek! -ölelte át sírva.
- Ne félj, nem lesz bajom. Csak tégy úgy ahogy mondtam! -súgta fülébe- Ügyes leszel tudom. Szeretlek!
- Én is téged! -becsukta az ajtót, mire a bent ülő kislány kezei az ablakra ragadtak- Lia!!!
Hallotta ahogy nevét ordítja, de tudta nem szabad elrohannia. Engedve utat törő könnyeinek a földre rogyott. Pár perc elteltével a távolodó járműnek szinte már az alakját sem lehetett kivenni, így a két gorilla visszakísérte a lányt a legfelső emeletre. Bízva abban, hogy hugát végre biztonságba tudhatja, nyugodt szívvel várta a véget. Az irodában Leon önelégült mosollyal várta a lányt. Az egyik pasas a székbe nyomta és egy tollat adott kezébe.
- Nos, hogy a hugodat letudtad ideje hozzálátni amiért most itt vagyunk! Írd alá! -kiáltott rá, mire pókerarccal firkantotta le nevét, több helyre is.
- Tessék remélem örülsz? -tolta vissza a papírokat.
- Elmondhatatlanul! -nézte végig tényleg aláírta-e nem csak átverni akarta.
- Legyél boldog a nyamvadt cégeddel te szemétláda!
- Az leszek megnyugodhatsz. Most pedig -vette elő fegyverét a fiókjából- ideje a könnyes búcsúnak.
- Kár, hogy sosem tudnék érted sírni!
- Én sem fogok könnyekközt az asztalra borulni elhiheted! Szép életed lehetett volna mellettem. De neked nem kellett, makacskodtál, amiért most durván megfizetsz!
- Életem legjobb döntése volt, hogy visszautasítottalak! A világ összes kincséért sem tudnék egy önző, beképzelt, hímsoviniszta barommal járni, de még egy légtérben lenni sem!
- Ezért megfizetsz te hülye ribanc!
Hangos durranással dördült el a pisztoly, aminek zaja betöltötte az egész emeletet. A test melyen áthatolt a lövedék, úgy hullott a padlóra akár egy elszáradt levelél az őszi földre. A bent lévő emberek döbbenten nézték a holttestet, ami már élettelenül feküdt a simára csiszolt parkettán. A kicsordogáló vér sötétpiros árnyalatot adott a halványbarna padlózatnak, amin lassan folydogált végig. Aliyahnak nyugodt volt a szíve, hiszen tudta egyetlen huga biztonságban van, végre nem kell attól félnie, hogy bánthatják. Lelkiismerete már nem háborgott tovább, a feladatát végre hajtotta. Ezután már nyugodt szívvel hagyhat magamögött mindent. A terve sikerült, Sofi élete biztonságban van, lehet egy felhőtlen nyugodt gyerekkora és majd egy jó hosszú, boldog élete, és csak ez számított neki, semmi más!