A lányt elnyomta a fáradtság és a kimerültség, álomba merült. Álmában látta újra az apját, és az édesanyját. Nagyon hiányoztak neki ezért feléjük rohant, de hirtelen katonák fogták közre és a szeme láttára történt meg megint az a szörnyűség, ami akkor, azon a napot. Felriadt az álmából, folyt róla a víz és hevesen vette a levegőt. Összekuporodott és csak ült ott magának az ágyon, a sírás kerülgette a rossz álomtól. Egyszer csak valami hangra lett figyelmes, nem tudta mit hall így elindult ki a szobából, le a tárgyalóba. Nem lentről jött, de már jobban hallotta kivehetőbben, olyan volt mintha valaki énekelne. Meg akarta keresni a többieket, de nem találta őket. Ezért elindult a hang irányába. Ahogy kilépett a tisztásra egy alakot pillantott meg a szürkületben. Elsőre megijedt és vissza akart menni, de olyan megnyugtatóan énekelgetett ott az az alak, hogy bátorságot vett magán és közelebb lépdelt hozzá. Ahogy közeledett már egyre tisztábban kivehető volt az alakja, egy nagydarab ember volt aki háttal üldögélt Crystalnak, a puha fűben heverészett és közben valamit énekelgetett. Testén egy ruhadarab volt keresztbe átkötve egy másik pedig a derekára kötve. A lány nem tudta, hogy szólítsa meg, fogalma sem volt ki lehet ő. De ekkor a férfi öreges, de nyugodt hangján a fejét elfordította felé és megszólította őt.
- Gyere csak közelebb nyugodtan! Rád vártam. -mondta a férfi neki.
- Ki maga és mit akar tőlem? –kérdezte aggódva a lány.
- Nem kell tőlem félned, én csak egy vénember vagyok. De milyen modortalan is vagyok! Had mutatkozzam be, a nevem Pathik Guru. –állt fel és hajolt meg a hercegnő előtt.
- Üdv az én nevem Crystal.
- Tudom ki vagy, te vagy Spellworld trónörököse.
- Honnan ismer engem? És miért van itt? Tristan küldte ide? –kérdezgette aggódó hangon.
- Nem kell tartanod tőlem, segíteni jöttem. Gondterhelt vagy, arcod mindent elárul. Útmutatásra van szükséged!
- Ebben igaza van, tényleg nem tudom mit kellene hogy tegyek.
- Talán kezdjük az elején. Mit szólsz? Gyere, ülj le ide! –leültek mindketten.
- Hogy talált meg engem, ha szabad kérdeznem?
- Nagy bánat van a szívedben ifjú hölgy. Én az vagyok, aki segíthet neked! Én királyok nemzedékeinek adtam útmutatást életem során. Így nem volt nehéz megtalálnom téged.
- Azta… Vagy is akarom mondani elképesztő, ismerte apámat is?
- Igen gyermekem, ismertem Edward királyt, az apádat.
- Neki is kellett útmutatást adnia? –kérdezte a lány kíváncsian.
- Persze, ami azt illeti elég sokszor is kellett neki az útmutatás. Mondhatni majdnem hogy barátok lettünk a drága királlyal. -mosolygott visszagondolva a múltra.
- Ezt nem gondoltam volna, mindig mindenre volt egyenes válasza, mindig határozott volt.
- Ilyenek a királyok, nem szabad gyengének, sebezhetőnek, összezavarodottnak tűnniük.
- Persze ez érthető. –kuporodott össze a lány.
- Nagyon hiányzik igaz?
- Igen nagyon, sose gondoltam volna, hogy egyszer elfogom veszíteni! Sőt azt sem, hogy bujkálnom kell messze az otthonomtól.
- De ha jól sejtem azért vagy ennyire összezavarodva, mert itt is otthon érzed magad, ugye?
- Ami azt illeti igen, amióta itt vagyok ezek között az emberek között olyan mint ha…
- Minta egész életedben itt éltél volna igaz? –fejezte be a mondatát a Guru.
- Igen, és úgy érzem, mintha két szék között a földre esnék. A szívem kétfelé húz.
- Miért? Talán úgy gondolod, hogy nem állnád meg a helyed mindkét helyen?
- Hát talán... Ott van az otthonom, a népem, az édesanyám. Ott van a helyem be kell teljesítenem a sorsom, vissza kell hogy térjek, muszáj visszavegyem azt ami az enyém. De! Itt is itt vannak a barátaim, és van még más egyéb dolgok. De nem hagyhatom cserben a népem, az országot, nem hagyhatom, hogy semmivé legyen apám öröksége!
- Nem kell csüggedned, nem te vagy az egyetlen, akire ennyi minden ráhullott ilyen gyorsan!
- De persze még az is ott van, hogy nem vagyok felkészülve, nem tudom még mind a négy elemet irányítani, a tűz képessége még nem jelenkezett rajtam! Tudom, tudom jól, hogy nem kell feltétlen mind a négy erő, hisz apám is csak kettővel rendelkezett! De azt hittem ha már a levegőt is tudom irányítani, a tűz is menni fog, de tévedtem! De ha meg is lenne, gyakorolni se tudok itt sehol! -panaszkodott.
- Hallottál már a Vulcanról? –kérdezte a férfi a lánytól.
- A Vulcanról? Nem, nem hallottam még soha! -vonta meg vállát.
- Hmm, ez érdekes. De se baj, mesélek róla. Ez egy bolygó, egy vulkanikus világ. A történetek szerint, az első király, aki a tűz erejével bírt, itt szerezte a tudását. Azóta sokan tévútra tértek ennek az elem idomításával kapcsolatban. Lehet el kéne látogatnod, hogy az ősi tanítást megleld.
- Ezt a történetet még nem hallottam, de merre van ez a hely, vagy is az a bolygó?
- A barátod, Nickolas ismeri, erre a helyre a varázs kapu segítségével tudsz eljutni.
- Mit kell majd keresnem ha odamegyek?
- Meg fogod majd találni, ha oda érsz, ne aggódj! Lehet olyan kérdésekre is választ fogsz kapni, amit fel sem tettél még gyermekem. De most már mennem kell. Ne feledd, sose kételkedj, higyj magadban és bízz a barátaidban!
- Várjon, még ne menjen! –állt fel a lány.
- Ne aggódj gyermekem, sose leszel egyedül.
Ahogy ezt kimondta a férfi a lány felriadt álmából. Ahogy az ablakából kibámult, a fejét is beverte. Nagyon furán érezte magát. Nagyon valóságosnak tűnt az álma, nem is sejtette, hogy az álom. Csak fogta a fejét hogy mi is történt. Hallotta a többiek beszélgetését a tárgyalóban, átrohant hozzájuk.
- Jó reggelt hercegnő! –felelték egyhangúan a lánynak.
- Nektek is jó reggel! De ezt kérlek hanyagoljuk, nem vagyok hozzászokva. –nevette el egy kicsit magát.
- Nickolas. –szólította meg Whayana.
- Igen?
- Tegnap beszélgettünk, a hercegnővel a gyakorlásról, és felmerült az a kérdés, hogy gyakorolnia kellene, és mivel itt nem lenne jó ötlet a lebukás veszélye miatt, tudok egy helyet ahol tudna gyakorolni. –hadarta el a nő.
- Miért ne lehetne itt is gyakorolni és felkészíteni? Kilométerekre nincs senki, ezért is jöttünk ide! Plusz ha használnánk a kaput, azt az energia impulzust éreznék Spellworldben is és lehet, hogy Tristan embereivel találnánk szembe magunkat. Ami egyenlő a halállal. Azonnal megtalálnának és csapdába kerülnénk!
- Nickolas! Legalább engedd meg neki, hogy elmondja. –parancsolt rá a hercegnő.
- Jólvan, hallgatlak Whayana.
- Szóval arra gondoltam, hogy a Domia egy megfelelő hely lenne arra, hogy meghúzzuk magunkat és tudjon a lány fejlődni. –mondta a nő.
- Megörültél? Oda tilos a belépés, az egy szent és érintetlen hely! Kizárt hogy oda menjünk! -ripakodott rá.
- De hát nem érted Nickolas? Pontosan ezért nem keresnének ott minket soha Tristan emberei! Oda ők sosem jönnének! Meg amúgy is ha ennyire szent lenne, nem építettünk volna oda kaput… -mormogta a nő.
Ekkor elindult ismét a vitázás, senki se értett egyet a másikkal. Whayana erőltette a költözést, Nickolas a maradás mellett érvelt. De egyszer csak Ezriel mély és erőteljesen mondataira mindenki odafigyelt.
- Elég legyen! Döntsön a hercegnő. -mutatott a lányra és enyhén meghajolt.
Ekkor néma csend lett. Mindenki a lány válaszát várta. Azonban ő meg sem tudott szólalni. Mostanában sokszor kapta meg hirtelen ezt a féle választás jogát, amihez nem nagyon szokott még hozzá, sőt rutina sem volt benne. Így nem is mondott semmit csak leült és gondolkodott.
- Figyeljetek, tudom örültség és annak is fogtok nézni. De álmodtam valami furcsát. Egy öregember volt az álmomban aki azt mondta magáról hogy egy Guru.
Ahogy a lány előállt ezzel mindenki nagyon elképedt, a többiek tudták miről van szó, de nem tudták eldönteni tényleg ugyanarról beszél-e, amit ők hisznek. Hiszen az mégis csak elég meredek lenne.
- És mit mondott neked az a Guru? –kérdezte tőle Niel.
- Beszélgetett velem és útmutatást akart adni, mesélt nekem apámról és arról, hogy van egy hely ahova érdemes lenne el látogatnom. Azt hiszem valahogy úgy nevezte, hogy Vulcan, és megjegyezte, hogy Nickolas ismeri is ezt a helyet! Így van Nick? –kérdezte a férfitól.
- Igen Crystal, így van. Ismerem azt a helyet. –mondta ki elgondolkodva.
- Nem tudom ki lehetett az álmomban ez férfi, sose láttam még, de annyi mindent tudott rólam, hogy hittem neki. –magyarázta a lány.
- Ha meglátogat valakit álmában egy Guru, az nagy szó. –mondta Ezriel a mély erős hangján.
- Mondjátok ki ez? –kérdezte a lány.
- A Guru az elemi erő használóihoz szokott eljönni, hogy útmutatást adjon nekik. Kevesekhez jön el, de úgy tartják hogy ő volt az első aki képes volt a természet erőit irányítani, és önzetlensége és odaadása miatt a természet pusztulása után megajándékozta őt azzal, hogy halála után is tudja szolgálni az elkövetkezendő királyokat. Hogy ádathassa tudását és tapasztalatát a hatalmas erőkkel kapcsolatban. –magyarázta Nickolas.
- Értem, és mi ez a hely, amit mondott? –kérdezte érdeklődően a lány.
- Az mondta ezen a helyen szerezte meg az első király a tűz erejét. Vagyis a legenda szerint a hely döntött úgy, hogy az a király érdemes arra, hogy azt a hatalmas erőt birtokolja és használhassa!
- Úgy bizony, így tartja a monda. –felelték egyszerre.
- Akkor miért nem megyünk el oda? Azt is mondta még, hogy ott olyan kérdésekre is meg fogom kapni a választ, amit fel se tettem még. Amit bár nem értek, de kíváncsi vagyok rá! –mondta lelkesen a lány.
- De a baj ugyanaz ami a Domia-val is. Most mindent a felügyeletük alatt tartanak Tristan és az emberei, és ha használjuk a kaput sarokba szoríthatnak. Be kell látni, hogy egy hadsereg ellen kevesek lennénk. –próbálta lebeszélni Nickolas.
- Meg kell próbálnunk! Ha sikerrel járunk és sikerül elsajátítanom az utolsó elemet, akkor ha utánnunk jönnek is legyőzhetem majd őket!
Ezek mondatok hallán, a kis csapat elgondolkozott, hogy mégis csak érdemes lenne megpróbálniuk. Nickolas belement a dologba, de csak azért mert nem volt más lehetőségük a bujdosáson kívül. Összepakoltak és elindultak a kapu felé, ami a barlangon keresztül volt elérhető mélyen a hegy gyomrában. Sötét volt, de a barlang mennyezetén foszforeszkáló kristályok nőttek, amik adtak egy kis fényt. Ami elvezette őket az útjukon. Mikor oda értek a kapu elé, látszott rajta mennyire régi és nagyon ramaty állapodban volt. A többiek nekiálltak üzembe hozni, ami eltartott egy ideig. A lány bízott benne, hogy jó döntést hozott, de félt nagyon hogy soha többé nem látja viszont a barátait. Viszont nem hagyhatta cserben a népét. Lépnie kellett! Egyik pillanatról a másikra a boltív alakú kapuba vésett szövegek elkezdtek világítani ragyogóan ebből látszott, hogy működésbe hozták. Felsorakoztak a kapu előtt és mint ha csak arra vártak volna, hogy valaki ki mondja a parancsot. Amit a lány tett meg azzal, hogy előre lépett. Megállt és hátranézett a többiekre. Nick a célállomás helyét megadva a kapuban egy másik világ látképe jelent meg, egy vörösen izzó sziklás, lávával borított világ. A kapun átsugárzott a világ rettentő forrósága. Szinte egyszerre léptek át mindannyian. De ekkor Hamon felkiáltott.
- Valamelyikünknek itt kell maradnia! –mutatott rá a kapura.
- Miért? -kérdezte a lány.
- Mert megsérült. Csak akkor mehetünk rajta vissza, ha valaki a Földön marad és kinyissa a kaput. –felelte a férfi.
- Ezriel te maradsz hátra, te ki tudod még nyitni a kaput. Tedd meg ezt egy pár óra múlva, addigra itt leszünk, nem időzhetünk itt sokáig úgy sem. –parancsolta neki Nickolas.
Ezriel a parancsot teljesítve visszalépet a kapuba és egy biccentés utána bezárta azt. Négyen egymásra néztek, mintha csak azt akarnák tudatni a másikkal, hogy most már nincs visszaút. Crystal elindult egy irányba nem igazán tudta miért, de úgy érezte arra kell hogy menjenek. Rettentően meleg volt, vörös volt az ég, levegő is ritkás volt és amerre csak a szem ellátott mindenhol csak pusztaság. A távolban láttak egy óriási lávatengert és egy hegyet az ellenkező irányba. A lány megpillantotta a hegy különös alakját, mintha egy ösvény vezetne fel rajta. Meg győződésévé vált, hogy arra kell vegyék az irányt. Mikor odaértek csalódottan látta, hogy nincs ott semmilyen ösvény. A többiek ugyanígy néztek rá. Hiszen hiába voltak ők a királyi toronyőrök, nem duhatták ők se pontosan mit keressenek. Azonban Crystal nem hagyta annyiban a dolgot, és a lábával egy erőteljeset dobbantott, amibe beleremegett az egész hegy. A hegyoldalán leomlott egy fal és egy hatalmas üreg tátongott rajta. A hegy gyomra egy óriási csarnokot rejtett, amit köröskörül szobrok vettek körül. Mégis csak jól érezte, hogy ide kell jönnie. Nagyon sóhajtva és összeszedve minden bátorságát belépett a barlang bejáratán. Köviető, mert még barátnak nem igazán lehetett hívni őket, követték őt be a sötét rengetegbe.
A lány nem tudta mi vár rá odabent és azt sem, vajon túlélik-e ezt az egészet. De biztos volt abban, hogy amiről a Guru beszélt álmában azt megtalálta, itt van, csak meg kell fejtenie pontosan mit is kell csinálnia. Ha kell száz veszéllyel szembe néz, de megfogadta addig nem tér vissza még nem kap választ arra hogyan is győzheti le Tristant és annak seregét!
16. rész
2021-01-22
Hozzászólások (0)