16. rész

Az új helyzet miatt Maya átértékelte a dolgokat és már nem volt annyira ellenséges Eric-el, de azért puszipajtások sem lettek. Néhány nappal később hazaengedték az anyját is, annyit javult az állapota. Bár továbbra is járnia kell kezelésekre, de már nem kell benn maradnia a kórházban. Aminek mindannyian örültek.
Lassan és egyhangúan teltek a napok, már folytonossá vált a monotonitás. A lány kezdte úgy érezni, mintha egy mókuskerékben ragadt volna. Kis hugára való vigyázás teljesen lemerítette, mivel a lány hiperaktív, így sok figyelmet igényel. Bár Eric is segített neki, de mivel nem ő volt az apja nem hallgatott rá semennyire. Egyik délután mikor anyja is és huga is aludtak lesétált a tópartra és bámulta a víz közepén úszkáló vadkacsákat.
- Leülhetek? -ment oda hozzá az apja.
- Felőlem. -vonta meg vállát.
- Hogy vagy?
- Miért?
- Talán baj, hogy érdekel a lányom hogyléte?
- Hát eddig nem nagyon érdekelt... De ha tudni akarod, szarul kifejezetten pocsék hangulatban vagyok!
- Anyád miatt?
- Részben.
- Elmondhatod ha gondolod, szeretnék segíteni!
- Tényleg? -nézett rá döbbenten- Az igen!
- Tudom, hogy furán hangzik ez az én számból, de tényleg érdekel mi van veled még ha te nem is hiszed el!
- Jólvan, jólvan. Ha annyira tudni akarod... Kivagyok! Totál kivagyok ettől az egésztől! -mutogatott- Anya betegsége, a te látványos visszatérésed, a sztoritok és a suli is... -csuklott el hangja.
- Mi van a sulival? Hiányzik?
- Asszem igen... De inkább a barátaim! Lori, Damien, Logen és... -mikor visszagondolt a férfira nem bírta kimondani a nevét.
- Charles? Ő hiányzik?
- Hát... Nem is tudom. Talán.
- Tudom, hogy segített neked abban, hogy engem kizárj az álmaidból. Pedig csak jót akartam, nem állt szándékomban bántani.
- Nem épp a legjobb megoldást találtad meg erre. De most már úgy is mindegy! Már nem számít!
- Miért?
- Mert már lezártam a múltat, nem megyek vissza!
- Azért mert elveszett a képességed? Vagy más oka van?
- Hát... Mi keresni valóm lenne ott? Hiszen oda csak mutánsok járnak, én pedig már nem vagyok az. Ha anya nem lett volna beteg, valószínű akkor is eljövök. Nem vagyok odavaló!
- Ez butaság Maya! Nem a mutációd tesz azzá aki vagy! Hanem a tetteid, a viselkedésed.
- Furcsa!
- Micsoda?
- Ő is ezt mondta nekem. -nézett értetlenül, gondolta nem tudja kire céloz- Mármint Charles, ő is pont ugyanezeket mondta nekem.
- Hát igen...ezt még egymástól tanultuk meg annakidején. De a lényeg nem változott!
- Lehet, de akkor sem megyek vissza! Nem lehet és tudok! -eszébe jutott az elválása a férfival és újra szomorúság lett úrrá rajta- Bocs megnézem Emily-t felkelt-e már.
Felpattant és beszaladt a házba. Bár a kislány még aludt és ezt ő is tudta, de nem bírt már ott maradni. Jó lett volna ha valakinek ki tudja önteni a szívét, de nem Eric-nek, vele még közel sem tart ott. Csoda, hogy egyáltalán tudnak normálisan beszélgetni.
Közben az iskolában sem volt jobb a helyzet. A professzor a bánat elől az italba menekült. Már az óráit sem volt képes megtartani. Barátai, kollégái próbáltak hatni rá nem túl sok sikerrel. Már mindent bevetettek, de nem vígasztalódott meg. Pedig addigi bizalmasa is, Logen, igyekezett vele beszélni, hol szépen hol pedig durván, de mintha falnak beszélne. Teljesen tanácstalanok voltak, már nem tudták mihez kezdjenek. Aggódtak, hogy ha ezt tovább folytatja annak rossz vége lehet. Ezért Logen és Hank felkerekedtek, hogy megkeressék a lányt. Talán ő még tudna hatni rá, beszélni a fejével, hogy szedje össze magát.
Maya éppen a levest melegítette anyjának és hugának, hogy vacsorázni tudjanak. Eric Emily-t etette, szerencsére volt idejük összeszokni, így a kislány eléggé megkedvelte a férfit. Maya addig az anyjához ment be, mert segíteni kellett neki az evésben mivel még elég gyenge volt.
- Hümm ez nagyon finom lett kincsem! Ügyes vagy!
- Kössz anya, de nem nagy ügy. Hiszen étteremben dolgoztam, tudod!?
- Akkor is! Annyira örülök, hogy itt vagy! -fogta meg kezét.
- Persze, hogy itt vagyok! Hol máshol lennék!? Melletted a helyem!
- Ha nem lettem volna beteg, de vissza sem jöttél volna!
- De igen! Akkor is visszajöttem volna!
- Miért? Azt hittem imádod azt a mutáns iskolát!
- Igen, így volt. De már nem vagyok az, így már mindegy.
- Biztos csak ez az oka? Olyan szomorú az arcod, a lelked tele van fájdalommal! -nézett rá a lány, hogy honnan veszi ezeket- Kár tagadnod, látom a szemeden! Meg az anyád vagyok, tudom ha valami baj van! Hiszen ki más tudná ha én nem? Szóval, kivele! Mi a baj?
- Nem fontos anya, a lényeg, hogy meggyógyulj! -mosolygott rá.
- Áh szóval pasi ügy, sejtettem.
- Honnan veszed ezt? -nevetett zavartan.
- Mert a lányok általában akkor mondják a „nem fontos" jelzőt, tudom én is sokszor mondtam ezt! Szóval, ki az?
- Nem számít! Már túl vagyok rajta elfelejtettem! Nem érdekel!
- Ugyan! Ne mondd, hogy nem érdekel mert akkor nem lennél ma is annyira szomorú miatta! Ha magadba temeted a fájdalmad csak rosszabb lesz. Nem lenne könnyebb elmondani mi történt?
- Mit? Anya mit mondjak el? Hogy elszúrtam? Hogy mindent tönkre tettem? Ezen nincs mit elmondani és főként nincs mit szépíteni! Minden az én hibám és ezzel tisztában vagyok, ezért is olyan rossz ez! Én tehetek róla! -borult anyja nyakába és zokogni kezdett.
Ott maradt egész este, és csak sírt és sírt. Minden fájdalma, bánata ami a szívét nyomta most egyszerre tört ki belőle. Anyja nem szólt semmit, csak hagyta őt a vállán zokogni, közben simogatta a hátát és amennyire csak tudta szorosan átölelte.
Másnap elmentek Eric-el bevásárolni mert már kifogytak az élelmiszerekből. A bevásárlóközpont felé tartva beszélgettek az úton.
- Elhoztad a listát?
- El, de tudom fejből is mi kell.
- Azért jobb ha itt van.
- Jah...
Csend telepedett rájuk, nem igazán tudták mit is mondjanak a másiknak, majd kicsivel később Eric törte meg a csendet.
- Láttam, hogy tegnap Lilien-nél aludtál.
- Na és? Baj ha anyámmal alszom!?
- Nem dehogy, nem erre értettem. Csak hallottalak sírni téged. Be akartam menni, de úgy éreztem, hogy csak rontanék a helyzeten.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Arra, hogy ha akarod engem is beavathatnál az életedbe.
- Bocs, de asszem még közel sem vagyunk olyan jóban, hogy lelkizzek veled!
- Megértem. De ha mégis úgy éreznéd én itt vagyok!
- Jólvan. Ott parkolj le!
Mutatott egy üres helyre az épület parkolójában. Kiszálltak a kocsiból és bementek a hatalmás árruházba. Kb 1-1,5 óra alatt össze is szedtek mindent a listáról, majd beálltak a pénztárhoz. Hosszú volt a sor, legalább egy fél óra mire sorra kerülnek. Éppen a tv-k előtt mentek el, amikben a híradókat adták, miszerint egy autós üldözés folyt a városban. Amíg ott toporogtak a lány azt hallgatta, időtöltésnek jó volt. Majd lassan araszolt előre a sor. Kb fél óra után ők voltak a sorosok és fizetés után az autóhoz mentek, bepakolták a pakkokat és indultak is vissza haza.
Útközben felhajtottak az autópályára, hogy gyorsabban haza érjenek. Ahogy mentek egyszer csak hangos zajra és szirénázásra lettek figyelmesek. Egy piros sport kocsi hajtott el mellettük hatalmas sebességgel, amit rendőrök hada követett, majd pár másodpercre rá egy helikopter húzott el felettük. Maya-nak ekkor eszébe jutott, hogy ugyanezt a kocsit látta a boltban a tv-ben.
- Eric ez ugyanaz a kocsi! -mutatott rá.
- Milyen kocsi?
- Tudod? Amit láttunk a tv-ben amíg a sorba álltunk! Ezt üldözték a rendőrök!
- Óh tényleg. Asszem belekeveredtünk mi is ebbe! -nevetett halványan.
- Kapd el őket!
- Mért tenném?
- Nem lenne egyszer az életben valami jót cselekedni? Mutáns vagy, állítsd meg azt a kocsit!
- Hát jó, nem bánom.
Beletaposott a gázba és beérték a rendőröket. Eric az erejét használva félre csúsztatta a rendőr kocsikat és a piros Lamborginit vette üldözőbe. Mikor utolérte karját előre nyújtva megállította az autót. Ők is megálltak és odamentek, hogy kiszedjék a menekülő bűnözőt. A mögöttük loholó rendőrök is odaértek és letartóztatták a két fickót. Megköszönték a segítséget, bár óvva intették a további veszélyes segítség nyújtás adásnak, mivel bármi balul üthet ki.
Mit sem törődve a történtekkel visszaszálltak az autóba és haza hajtottak. A lány teljesen fel volt dobva a történtektől. Alig várta, hogy elmesélje anyjának mit tettek.
- Anya, képzeld mi történt! -rohant be a szobájába, amint haza értek.
- Megállítottatok egy szökött bűnözőt!? -nézett lányára.
- Igen... Honnan tudod?
- Benne vagytok a hírekbe! Nézd! -hangosította fel a tv-t.
„A mai napon a rendőrség két civil segítségével elkapta azokat a férfiakat, akik kirabolták a nemzeti múzeumot, ahonnan számos felbecsülhetetlen értékű műtárgyat tulajdonítottak el. Azt nem tudni kik lehettek a jó tevők és hogyan sikerült megállítani a luxus autót, de a rendőrök és meghallgatott emberek szerint jó tudni, hogy akadnak még ilyen bátor és jószívű emberek. Bár a rendőrség óvva inti az embereket az efféle magán akacióktól, de mai nagyfogásukat a két hétköznapi hősnek köszönhetik! Köszönjük nektek! Ciara Kinley jelentkezett a 67-es főútról! A szó a stúdióé!"
- Azta! Jó hamar a hírekbe került.
- Mozgalmas napotok volt! De legközelebb ha lehet ne keveredjetek ilyen veszélyes dolgokba!
- Ugyan már anya, nem is volt veszélyes! Jó móka volt! Na mindegy, megyek megcsinálom a vacsit!
Felpattant és lerohant a konyhába. Neki állt az étel elkészítésének. Együtt megvacsoráztak és aludni mentek. Másnap reggel Lilien már fel bírt kelni, így gondolta csinál reggelit a kis fura családjának mire felkelnek. Maya ébred föl elsőnek.
- Anya! Mit csinálsz te itt? Mért nem pihensz a szobádban!?
- Ugyan már Maya! Jól vagyok és elegem van már az egész napos fekvésből! Ha folyton csak az ágyat nyomom nem fogok soha felépülni!
- Jólvan, rendben csináld csak. De ha egy kicsit elfáradtál szólj és visszakísérlek!
- Igen is értettem kapitány! -tisztelgett mint a katonák, amin egy jót nevettek.
Segített neki elkészíteni a reggelit, közben töltött maguknak egy pohár narancslevet. Nem sokkal később Eric ébredt fel, aki szintén annyira meglepődött, mint Maya, a nő felkelésén.
- Lilien, mit csinálsz te? Pihenned kéne!
- Jól vagyok, és pihentem már eleget!
- Hagyd én sem tudtam meggyőzni! Had csinálja, segít a gyógyulásban!
- Hát jó, de ha rosszul lennél szólj azonnal!
- Jólvan már nem kell annyira félteni! Jól vagyok!
Leültek a konyhapulthoz és nézték ahogy a nő újra tevékenykedik, mint régen. Örültek, hogy már ennyire jól érzi magát. Leültek reggelizni, és most először az életben, jó hangulatban telt az étkezés. Már már családiasnak lehetett nevezni a hangulatot.
A jó kedvet egy hangos kopogás törte meg. Maya felállt, hogy ajtót nyisson. Mikor kinyitotta nem hitt a szemének.
- Hát ti!? Mit kerestek itt?
- Szia Maya! Örülök, hogy látlak! -fogta meg a lány vállát- Beszélnünk kéne!
- Gyertek be! Épp reggelizünk.
Kitárta a nagy fa ajtót és a két férfi belépett rajta. A konyhába érve meglátták Eric-et, hirtelen nem is tudták hogyan reagáljanak.
- Üljetek le! -húzta ki az egyik széket a lány, bár zavarban volt apja miatt.
- Eric! -bólintott, majd fejét elfordítva leült.
- Logen! Üdv szőrmók! -lépett közelebb Hank-hez.
- Bestia a nevem! -morgott rá, Logen állította le.
- Jah igen, Bestia. Visszakísérem anyádat a szobájába, beszélgessetek csak! -köszönt el a lánytól.
- Jólvan. Miért jöttetek? -fordult a két férfi felé.
- Tényleg igaz az, hogy Magneto az apád?
- Jah asszem. De azért jöttél ilyen messzire, hogy ezt megkérdezd?
- Nem. Igazából Charles miatt vagyok itt.
- Mért mi van vele?
- Elég szörnyű állapotban van.
- Ezt hogy érted?
- Maya mióta elmentél totál magába fordult, egész nap csak iszik és már az utóbbi időben az óráit sem képes megtartani.
- Mi!? Miért? Mért csinálja ezt?
- Miattad. Nagyon megviselte, hogy eljöttél! Főleg minden szó nélkül! Magát hibáztatja mindenért!
- Mi? De hát ez nem igaz! Meg amúgy is ő döntött arról, hogy kizár az életéből! Akkor mért csodálkozik, ha eljöttem? Biztos nem fogok azok után ott maradni! Amúgy sem vagyok már odavaló...
- Nem tudom miket mondtatok egymásnak és közöm sincs hozzá. De egy biztos, hogy megbánta ami történt, és bár nem vallja be, de nagyon hiányzol neki!
- Na és ezt most mért mondod nekem?
- Maya, nem tudom mi történt köztetek, de biztos vagyok abban, hogy többről van itt szó, mint baráti vitatkozás! Segítened kell! Már nem tudjuk semmivel sem észhez téríteni, kezd nagyon elfajulni a helyzet az iskolában!
- És miből gondolod, hogy én tudnék segíteni?
- Mert te vagy az egyetlen aki segíthet Charles állapotán! Szeret téged ahogy te is őt, muszáj visszajönnöd! Félek valami olyasmit fog tenni aminek nem lesz jó vége!
- Ne haragudj Logen, de nem hiszem, hogy tudok ebben segíteni! Én nem szeretem Charlest, már nem! És nem vagyok képes visszamenni oda, túl sok az emlék... Meg már nem vagyok mutáns, nem illek oda! Sajnálom, hogy hiába jöttetek de nem segíthetek!
- Kérlek Maya, csak annyit kérek, hogy beszélj vele!
- Felesleges! Úgy sem tudnék hatni rá. Segítsetek neki, vigyétek el elvonóra vagy mossatok be neki párat! Az talán segít... Sajnálom! -kinyitotta az ajtót és kitessékelte őket a házból.
- Tudod, nem is különböztök ti annyira Charles-al! Mind a ketten rettentő makacsok vagytok és folyton menekültök az igazság elől! De legalább, ha nekem nem is, magadnak beismerhetnéd az igazat!
Sarkon fordult és elment. A lány becsukta az ajtót. Neki támaszkodott és lassan a földre ereszkedett. Könnybe lábadtak szemei és szíve újra ugyanazt a fájdalmat élte át, mint amikor elment az iskolából. Érezte, hogy újra a szívére nehezedik az a súly, mint akkor. Fogalma sem volt mit tegyen. Egyáltalán ilyenkor mi lenne a helyes!?