A szálloda ahol a szobáink voltak igazán elegáns hely volt, nem egy lepukkant kis viskó ahol az olyan kis jött-ment embereket szállásolják el, mint mi. Megvártuk amíg a maradék egy osztály is befut a győztesek közül és minden állambeli iskola megkapta a maga emeletét. Miénk a 16-ik volt, ahol külön a lányok, külön a fiúk voltak szoba szerint. Nos, nem tudom, talán odafent is megsajnált valaki, de olyan mázlim volt, hogy nekem nem jutott csoport így egy egyágyas szobát kaptam a folyosó végén. Legszívesebben ugráltam volna örömömben! Már a fiúk beosztását meg se vártam, hiszen nem is igazán tartozik rám, azonnal a kis birodalmamba rohantam. Mikor kinyitottam az ajtót azt hittem rossz szobába mentem be, de nem ez bizony a 112-es volt. Atya Úr Isten! Ez már szinte lakosztály! Minden csupa májva színű volt, fehér, halványkék és bézs színű bútorokkal. Az ablak mellett volt az ágy ami akkora volt, hogy szerintem hatan is elférnének rajta. A kilátás igazán pazar volt, már-már mesébeillő. A kissé nyüzsgő város, a színesen díszelgő fák, a kidíszített kirakatok mondhatni feltették az I-re a pontot. Tudnék itt lakni, az biztos! Mikor befejeztem a bámészkodást folytattam a körutam. A szomszédos szobába mentem ami a fürdő volt. Hát az is anyám... valami mesés volt! Tulipán mintás csempék, gyönyörű illatos törölközők és egy makulátlan zuhanykabin. Bátran kijelenthetem, ez álmaim fürdőszobája!
- Sky!
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki a nevem kiabálja. Ki kereshet, engem? Ráadásul lány? Kidugtam fejem a fürdőből és Mary mosolygós arcával találtam szemben magam.
- Oh hát ott vagy? Már mióta kereslek! Jól el tudsz bújni az biztos. -kérdezés nélkül huppant le ágyamra- Áhh ez de fasza szoba bazdki! Egyedül vagy? -bólintottam- Ahj de jó neked, én meg két idiótát kaptam. -terült el.
- Bocs a kérdésért de mit keresel te itt?
- Csak gondoltam megkérdem nincs-e kedved kicsit elmenni sétálni? Nem messze, csak itt a szálloda körül.
- Nem tudom. Nem mondták a tanárok, hogy mehetünk-e bárhová... -próbáltam kimenteni magam.
Nem akartam bunkó lenni, így igyekeztem finoman rávezetni, hogy semmi kedvem se sétálni se pedig a túlbuzgó energiájához. Nem vagyok olyan passzban. Mintha csak megérezte volna, hogy róla beszélek, Jake rontott be az ajtón. Itt senki sem ismeri a kopogást?
- Skyler mit szólnál ha...
Nem tudta befejezni, mert Maryre nézve tudatosult benne, hogy nem vagyok egyedül. A lány meglepve ült fel az ágyon és csak nézett hol rám, hol tanáromra. Kíínos!
- Jaj bocsánat nem tudtam, hogy vendéged van. Nem is zavarok.
- Ne, nem kell elmenned! -pattant fel a barnahajú- Maradj csak nyugodtan, nekem úgyis ki kell csomagolnom. Majd beszélünk Sky!
Ahogy elhaladt mellette egy like jelet mutatott ujjával és, hogy mennyire el van ájulva tőle, plusz egy „mindent bele csajszi"-t eltátogott nekem. Jó Ég! Bele se merek gondolni mi járhat a fejében. Biztos most felvettem a piros minden árnyalatát.
- Kedves lány. -nézett a már zárt ajtóra.
- Az. Vagyis gondolom. Miért jöttél? -sétáltam táskámhoz.
- Csak szólni akartam, hogy ma már nem megyünk sehova viszont reggel mindenkit várunk a halban, pontban nyolcra!
- Rendben, kössz, hogy szóltál ott leszek. -feleltem ridegen- Van még valami? -fura volt, hogy még mindig nem mozdult onnan semerre.
- Csak szeretnék elnézést kérni amiért odaültem hozzád a repülőn! Nem akartalak felzaklatni. Biztos okkal ültél külön. Kérlek ne haragudj!
Hirtelen nem tudtam mit is mondhatnék. Hiszen gyakorlatilag nem is csinált semmit, rosszat meg főleg, mégis ő kér bocsánatot tőlem. Egy pillanatra még bűntudatom is lett amiért olyan durva voltam vele, pedig csak meg akarta tudni hogy vagyok. De ha egyszer utálom ha sajnálnak! Nem tehetek róla... De itt a legnagyobb kérdés az, hogy miért ver ennyire a szívem?
- Felejtsük el. -legyintettem.
- Rendben. Na és a fiúk?
- Mivan velük?
- Láttam, hogy egész úton nem szóltak hozzád. Biztos hiányoznak?
- Majd megszokom, hogy nem vagyok velük.
- Csak rendbe lehet hozni nem?
- Attól tartok nem... -sóhajtottam.
- Értem. Nos... Akkor én megyek is. -fordult meg- Ja tényleg, ezt neked hoztam. -zsebéből előhúzott egy tubust amit átnyújtott. Olyan volt akár a fogkrém.
- Mi ez?
- Gyógyhatású krém a kezedre. Kenegesd vele, jót fog tenni.
- Ohm. Köszönöm.
Rámmosolygott majd újra az a kínos csend furakodta magát közénk. Megtörve a lázas hallgatást kisétált a szobámból. Csak néztem a helyet ahol pár perce állt és nem hittem el ami történt. Az időeltolódásnak köszönhetően itt már lassan este van, így kezdtem álmosodni. Bár lehet ez inkább azért van mert kb két órát ha aludtam. Ismét afelé a csodás fürdőszoba felé vettem az irányt és elvettem az egyik odakészített tusfürdőt amire levendula volt írva és engedtem hagy kényesztessen kicsit a forróvíz. Legalább ennyi luxus érjen az életben mielőtt véget érne. Puha ágyamba huppanva nagyon kellemes érzés fogadott, remek matracot tettek rá. Igazán hívogatja az embert. Mikor már majdnem elaludtam telefonom üzenet érkezéséről adott hangot. Miért is nem kapcsoltam ki?
Zac: Kapsz egy utolsó esélyt, de holnap mindent el kell mondanod!
Sky: Mire ez a nagy jótékonyság?
Zac: Annak ellenére amit hiszel rólam én a barátod vagyok Sky! Nem szeretnélek elveszíteni.
Sky: Kössz Zac, de ne erőltessük azt ami nem megy. Igazad volt, nem vagyok rendes barátod, nem érdemellek meg sem az újabb esélyed. Kérlek ne haragudj rám. Jobb lesz ez így mindenkinek.
Biztos letiltja ezt a személyt: Zac.
Igen ✅ Nem
Ez a személy ezentúl nem küldhet önnek üzenetet, nem indíthat videóhívást, nem léphet önnel kapcsolatba.
Sírtam, újra... Jobb lesz ez így mindenkinek. Legalább kevésbé fogok neki hiányozni, így, hogy már utál. Reggel fáradtan, fájó szemekkel, zombiként sétáltam le a lépcsőn. Az osztályomhoz mentem, akiken végignézve hasonló állapotban voltak, mint én. Bár erősen kétlem, hogy az ok ugyanaz lenne. Tekintetem hamar megtalálta Zacet aki szintén engem nézett. Szemében a haragot, a csalódottságot és az aggodalmat is mind megtaláltam. Elszégyeltem magam, le is sütöttem szemeim. Bradley és a legújabb barátai hangoskodással vonultak le az emeletről, éppen nagyon röhögtek valamin. Mr. Davis szólt rájuk, hogy moderálják magukat. Vetett felém egy lenéző pillantást majd lepacsizott Zacel és hatosban folytatták a szórakozást. Rohadtul szarul esett a viselkedése, ha nem tartanám cikinek most azonnal elsírnám magam. De nem tehetem. Elég ha én magam tudom mennyire gyenge vagyok.
Hamarosan megjelent a többi osztály is és felszálltunk a nekünk bérelt buszokra. Mary valamiért úgy gondolta, hogy mi hű de óriási barátok vagyunk, ezért az én társaságomat vette célba.
- Szia! -ült le mellém vidáman- Naaa, hogy sikerült?
- Micsoda? -néztem rá értetlenül.
- Hát a randid azzal a félistennel! Egek, de jó pasi volt! -dőlt hátra drámaian- A lelkemet is eladnám az ördögnek ha ilyen pasim lehetne!
- Ő nem a pasim Mary. A tanárom volt. -ledöbbent, eskü még az állát is hallottam koppanni a busz padlóján.
- Na ne bassz! Komoly? -bólintottam, kissé megijedve hirtelen reakciójától- Uh basszus én meg gond nélkül letegeztem. -kapott szájához- Most biztos meg lehet a véleménye rólam... -dőlt hátra csalódottan.
- Szerintem emiatt nem kell aggódnod, Jake nem rossz fej. -hupsz ezt most hangosan mondtam ki ugye?
- Jake? -Istenem az a hangsúly...
- Megengedte, hogy tegezzem sulin kívül. Nem nagy ügy. -rántottam vállat.
- Hm... Azt hiszem rögtön átiratkozom a te sulidba!
- Ahogy érzed.
- Naa, mi ez a lehangoltság? Csak nem bejön? Hmm... -bökdöste meg karom.
- Nekem? -nevettem fel- Dehogy. Nekem nem, de azoknak a lányoknak annál inkább. -biccentettem előre ahol Carlyék ültek.
- Ők? Ch. Ugyanmár! -legyintett- Ezek vérbeli ribancok és lefogadom nem épp egy ilyesmi kéne egy olyan férfinak, mint a tanárod. -tette karba kezeit.
- Lehet. Bár sosem tudhatod. Végülis Carly nem csúnya lány.
- Hát... A sok smink csodákat tesz ez tény, de lefogadom több faszt fogott már, mint kilincset. 1-2 éjszakára jó, de űmm... -ingatta kezét amin csak nevettünk- És amit tegnap leszűrtem a pasiból, tuti nem az ilyen csajok az esetei.
- Ezt meg honnan veszed?
- Megérzés. Tudod sokkal jobban el tudnám képzelni őt melletted, mint az egyik kis testkereskedő mellett.
- Te bolond vagy Mary! -nevettem kínomban- Amúgyis tök mindegy, mivel van barátnője.
- Áh, így már minden világos. -mondta kissé hangosabban, mire legtöbben hátrafordultak.
- Csshh, kérlek halkabban!
- Uh, bocsi. Na és amúgy ki az a cuki srác ott elöl?
Egyenesen drága „volt" barátomra mutatott, aki éppen nagyon jól szórakozott a többi sráccal.
- Ő Zac. Zac Bakernek hívják, nagyon rendes srác, igazi főnyeremény egy normális lánynak. -hangsúlyoztam ki a normális szót.
- Oh, látom ismered. Csak nem a pasid?
- Dehogy. -kuncogtam fel- Az egyik legjobb barátom. Vagyis csak volt... -halkultam el.
- Ó. Mi történt? Vagy nem akarsz beszélni róla?
- Ha nem baj akkor inkább ezt megtartanám magamnak?
- Persze, ahogy érzed. De ugye nem baj ha most odamegyek beszélgetni vele? Szabad?
- Menj csak. De Mary -húztam vissza- ha csak szórakozni akarsz vele akkor inkább hagyd őt békén! Nem akarom, hogy bárki is megbántsa.
- Nyugi, nem vagyok az a felcsípem és dobom féle csaj. Bízhatsz bennem.
Bólintottam és elengedtem karját. Végignéztem ahogy a fiúkhoz sétál és tök lazán becsatlakozik a beszélgetésükbe. Igazán irigylésre méltó lány, amellett, hogy mondhatni gyönyörű még bátor és vagány is. Féltékeny lettem rá amiért olyan egyszerűen megold mindent. Fejébe vette, hogy odamegy és oda is ment. Bárcsak én is ilyen határozott lennék!
Megérkezve az első célállomáshoz, ami a nemzeti múzeum volt, csoportokba verődtünk és követtük tanárjainkat. Mary Zacékkel maradt, úgy tűnik hamar megtalálták a közös hangot. Én hátul kullogtam. Semmi kedvem nem volt megnézni egy uncsi múzeumot, hiszen semmiben sem különbözik az otthonitól. Csak itt más miatt halál unalmas. Az idegenvezető -gondolom helyi lehet mivel egészen töri az angolt- azonnal mesélni kezdett az országról, szinte még be se léptünk az ajtón. Egy régi térképhálózat előtt álltunk meg, amire az volt írva Hollandia története.
~ Hollandia az Északnémet-alföld nyugati folytatása. -kezdett bele a felvilágosításunkba- Kialakulása folyamán az óidei kéregdarabok a mélybe süllyedtek, csak délen, az Ardennekhez tartozó dombok vannak a felszínen. Az ország területének többségét kitevő Holland-alföldön a mai felszínt pleisztocén és holocén képződmények borítják. A süllyedés mindmáig tart, az ország területének harmada már a tengerszint alatt van. A Holland-alföld a mai felszínt kialakító erők a szél, a folyók és a jég munkája.
Na nekem ennyi elég volt! Óvatosan, nem túl feltűnően lemaradtam a többiektől és egy másik kijáraton elhagytam a helyszínt. Ne ez a dögunalmas szöveg öljön már meg, azért ennél kicsit izgisebb dologra gondoltam! Az utcákon sétálva különbnél különb üzletek, boltok és árusok voltak. Legtöbben hollandul beszéltek, amiből egy mukkot se értettem, csupán kevesen voltak akik angolt használtak. Az egyik ilyen emberhez sétáltam oda, aki ékszereket árult.
- Jónapot uram!
- Magának is kishölgy. Mit adhatok? -kérdezte akcentussal.
- Nem is tudom, árul ön amolyan barátságkarkötő féleségeket?
- Persze. Több is van. Milyet szeretne a kisasszony?
- Nos inkább ilyen fiúsabbat, feketét vagy barnát ha van?
- Áhh már tudom is mi kell önnek. Nézze csak, ehhez mit szól?
Az alsó részről elhúzott egy kis fiókocskát amiben több fekete, szürke, barna, arany és matt színű karkötők díszelegtek. Valamelyik fából volt, volt amelyik gyöngyökből volt felfűzve, akadt amit rengeteg fonálból készítettek és lapult ott gumis is. Az egyik fagolyókból összeállított darab tetszett meg nagyon, amin úgy volt kialakítva a minta, hogy egy farkast ábrázolt. Hű igazán gyönyörű, aprólékos munka!
- Ezt kérném uram! -böktem rá- Van esetleg még kettő belőle?
- Persze kishölgy, egy pillanat. -bement a kis sátrába majd egy kis batyu szerű kötött táskával tért vissza, amiből előhúzott két ugyanolyan ékszert- Tessék, parancsolni. Igazán jó ízlése van a kisasszonynak!
- Köszönöm! -mosolyodtam el- Mennyivel tartozom?
- 20 euró lesz széphölgy.
- Öm, dollárt elfogad? Tudja csak tegnap érkeztem Amerikából, nem volt időm váltani.
- Persze. Akkor 26 dollár lesz.
- Máris adom. -nyújtottam át.
- Köszönöm, szép napot aranyom!
- Magának is!
Miután zsebre tettem a karkötőket újra útnak eredtem, csak azt nem tudtam merre megyek. Olyan régóta sétáltam már, hogy teljesen eltévedtem. Biztos már a többieknek is feltűnt, hogy nem vagyok ott. Legalább is a tanáraimnak biztosan. Az egyik újságárusnál árultak turista térképeket, amin minden fontosabb nevezetesség és látványosság fel volt tüntetve. Vettem egyet és azt tanulmányozva ültem le az egyik padra. Itt írnak valamilyen IJsselmeer tóról -basszus ki se tudom mindani, a holland nevéről már ne is beszéljünk, Afsluitdijk- ami igazából Hollandia beltengere és ami rohadt nagy. Igen, azt hiszem ez lesz a megfelelő helyszín! Már csak el kell jutnom oda. De hogy?
- Skyler Cooper! Mi a fenét gondolsz te magadról!?
Mr. Harris? Nemár, hogy ő mindig mindenhol rámtalál! Mi ő, valami titkos ügynök vagy mi? Sebes lépteiről és mérges hangjáról ítélve most dühös lehet rám. Végülis csak három órája tűntem el.
- Jake? -álltam fel- Mit keresel itt?
- Ezt inkább nekem kéne kérdezni! -ripakodott rám- Mit gondoltál, hogy csak úgy kisétálsz a múzeumból és lelépsz csapot-papot otthagyva, hah!?
- Sajnálom én csak...
- Sajnálhatod is! -vágott szavamba- Tudod te mennyire aggódtam mikor egyszercsak eltűntél a többiektől, ráadásul egy idegen városban!? Azt se tudtam merre keresselek! -hadonászott idegesen.
Teljesen ledöbbentem attól amit mondott. Tényleg aggódott volna értem? Végülis tuti kirúgnák ha egyszercsak elvesznék és rendőrökkel meg ki tudja kikkel kéne keresniük. Erről jut eszembe, írnom kell majd pár sort nehogy felelősségre vonják miattam, ha nélkülem megy haza. Azért ártani nem akarok senkinek.
- Ne haragudj. -tekintetemmel a földet pásztáztam- Csak már nem bírtam elviselni azt a tömeget, az unalmas előadást és én nem... Vagyis, bocsánat többet nem fordul elő.
- Azt ajánlom is! Ezért a holnapi programon büntetésből nem vehetsz részt, egésznap a szobádban kell lenned! Ha el mered hagyni a szálloda területét otthon igazgatói intőben lesz részed. -igyekezett félelmetesnek tűnni, de valahol azért láttam rajta, hogy nem gondolja komolyan.
- Oké, értettem. Amúgy már vissza akartam menni, csak...
- Eltévedtél mi? -bólintottam- Rögtön sejtettem. Na gyere, menjünk vissza a szállásra.
Csendben sétáltam mellette. Nem igazán volt mondhatnékom, plusz kedvem se nagyon akadt a dumcsizáshoz. Fejben azon agyaltam hogyan fogok elmenni ahhoz a beltengerhez, ami azon a prospektuson volt. Azt hiszem megvan a tökéletes terv, már csak egy elintéznivalóm van előtte. De azt mindenféleképp meg kell tennem! Elbúcsúzni a fiúktól. Ennyit megérdemelnek, ahogyan én is. Igaz most örihari van, de amennyire ismerem őket a végén úgyis engednek nekem és sikerül jó viszonyban elválnom tőlük. Tudom ez egyfajta önkínzás, s nem is így terveztem, de a szívem nem hagy nyugodni. Addig nem tudom itthagyni ezt a világot, amíg nem tudom, hogy a fiúk szeretnek-e engem és még mindig barátok vagyunk-e vagy sem. Igaz így megnehezítem a saját és az ő dolgukat is, de a parányi kis lelkemnek kellenek és ezt akárhogy is tagadom, a tényeken nem tudok változtatni. El kell búcsúznom tőlük, hogy nyugodt lélekkel hagyak magammögött mindent.
Csak valamiért úgy érzem ez most nehezebb lesz, mint eddig hittem és fogalmam sincs miért.