15. rész - A búcsú

Új év!
Megint elkezdődött a suli! Azért örülök neki, legalább újra láthatom a barátaim.
Nagyon hideg van kint, szerencsére James elhozott kocsival a munkába menet. Még jó, hogy egy irányba visz az utunk. Mire beértem, szinte mindenki ott volt. Kivéve Mark-ot. Bár annyira nem is bánom. Még most sem tudom elhinni, amit a karácsonyi bulin művelt! Egyszerűen ott megcsókolni mindenki, ráadásul Adam előtt... Hát... Sosem hittem volna! Mondjuk azt sem, hogy többet érez irántam puszta barátságnál. De hogy nem vettem én ezt észre? Lehet senki nem tudta, vagy csak én vagyok ilyen vak? Nem tudom.
Odamentem a többiekhez, akik nagy mosollyal köszöntöttek.
- Sziasztok! Hogy vagytok? - ölelkeztünk össze.
- Szia Lori! Hogy vagy? Hallottam mi történt a bálon. Mark egy tapló! - fogta meg a vállam bíztatásként Zac.
- Igen az! Mi is láttuk! - állt oda helyeslően Hannah is.
- Kössz skacok. De igazság szerint ez az én hibám volt. Észre kellett volna vennem, hogy érez valamit. Csak sajnos vak voltam.
- Ugyan ne emészd magad! Mi sem tudtuk. - ölelt át Tori.
- Köszi! Na egyébként kinek, hogy telt a szünet? Milyen volt az ünnep?
- Óh az enyém klassz volt nagyon! - áradozott Emma - Eljöttek a nagyiék, az uncsi tesómék. Hatalmas lakoma volt, tele kajával, sütivel, ajándékkal. Egyszóval tökre klassz volt!
- Ennek örülök! Hannah? - néztem rá.
- Nekem átlagos volt. Csendesen a családdal töltöttem a karácsonyt. Segítettem anyámnak a konyhában, amíg az apám és az öcsém feldíszítették a fát.
- Szerintem ez is nagyon klasszul hangzott. Zac?
- Nekem nem valami vidáman. Sajnos anyám meghalt, apám pedig a seregben szolgál. Csak egy napra tudott haza jönni. Persze ez is nagyszerű ajándék, de jobban örültem volna, ha többet itthon marad.
- Ezt megértem és nagyon sajnálom! De fel a fejjel! Mi itt vagyunk neked! Ránk számíthatsz! - mindenki igenlően bólogatott és közre fogva, megöleltük.
- Na gyere te kis ömlengős lányka, menjünk órára! - húzott el - Szünetben ütközünk skacok! Császtok!
Visszaköszöntek, mi pedig siettünk az emeletre. Útközben Tori is elmesélte, hogyan telt a szünete és, hogy a szilveszteri bulin megismerkedett egy nagyon helyes fiúval, akivel azóta írogatnak egymással. Remek. Akkor legalább abba hagyja az én szekálásomat Adam-el. Ideje már! Persze nem zavar, hiszen csak viccel, de nem akarom, hogy bárki meghallja és félreértse.
A nap elég nyugisan telt. Az utolsó óra matek volt. Annyira furcsa megint itt lenni, főleg azok után ami történt köztünk. Még is csak más ez így! Az egész szünetet szinte úgy töltöttük, hogy el sem akartuk engedni egymást. Most pedig úgy kell tennünk, mintha idegenek lennénk, ez annyira nehéz!
Mikor először megtettem vele a szüleim jutottak azonnal eszembe. Biztos ha akkor láttak volna, ki is tagadnának a családból. Hiszen én és egy tanárom!? Milyen felháborító ez már! Most viszont ha látnák milyen boldog vagyok, biztos nem bánnák, legalább is szerintem.
De már megint elkalandoztam. Visszatérve az órára. Milyen helyes és iszonyat jól néz ki ma is! Az a feszülős ing és az a kék farmer.... mintha nem is tanár lenne, hanem valami szupersztár. Egyfolytában őt bámulom! Nem tehetek róla. Nagyon igyekszem nem őt nézni, de nehéz, nagyon nehéz! Pedig muszáj lesz koncentrálnom az érettségi és a lebukás veszélye miatt is! Kicsengetés után siettünk lefelé, mert megbeszéltük a többiekkel, hogy beugrunk egy cukrászdába egy kicsit. Ahogy az aulába értünk észre vettem, hogy a könyvemet a teremben hagytam. Muszáj voltam visszamenni érte, mert nem tudom kidolgozni a tételt. Siettem nagyon. Szinte kettesével szedtem a lépcső fokokat.
Ahogy a terem elé értem, hangos kiabálásra lettem figyelmes. Megtorpantam.
- Hát ezt nem hiszem el! Nem igaz, hogy nem bírod felfogni!? Mi bajod van neked? Mi a francot akarsz még tőlem? Hagyjuk ezt!
Majd elcsendesedett minden. Gondoltam bekopogok.
- Igen tessék! - hallottam meg ideges, dühtől forrongó hangját, félve benyitottam.
- Elnézést! Csak itthagytam a könyvem!
- Oh te vagy az? Öm, gyere csak! Vedd el nyugodtan.
Bementem, becsuktam az ajtót. Odasétáltam az asztalomhoz és elvettem az említett tárgyat. De nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek rá.
- Minden rendben van?
- Persze. Semmi gond.
- Biztos? Nagyon idegesnek tűnsz! - mondtam halkabban, nehogy meghallja valaki, hogy tegezem.
- Igen, semmi baj. Csak kicsit összekaptam egy régi ismerősömmel.
- Értem. Akkor nem is zavarok. Szia!
Kisiettem onnan. Titkol valamit! Ez már biztos. Remélem nem a régi ügyhöz kapcsolódik! Hisz mióta bent járt a rendőrségen, nem láttam ennyire idegesnek, mint most. Remélem nem ugyanaz az ember kereste meg! Ideje lenne tényleg megtudnom mi folyik a háttérben! Most sietek a többiekhez, nehogy megharagudjanak. De mindent kiderítek, az fix!

ADAM SZEMSZÖGE:

Hát ez a mai tanítás elég zökkenő mentesen ment. Pedig azt hittem nehéz lesz visszaszoknom, majdnem két hét után, de szerencsére nem. Bár mondjuk a matek óra Lori osztályával eléggé... hogy is mondjam... izzasztó volt! Folyton rá gondoltam, őt néztem. Valahányszor megpillantottam a szemeit, mindig a karácsonyi éjszaka jutott az eszembe. Muszáj voltam többször is leülni, sejtheti az ember miért. Biztos a többiek egy idiótának néztek. De inkább az, minthogy lássák a zászlórúdként álló szerszámom!
Kincsengettek! Szerencsére! Már nem bírtam tovább. Gondoltam kijavítok pár dolgozatot, hátha az lenyugtat. Mert így a parkolóba se tudok kimenni. Kb a második vagy harmadiknál tartottam, amikor csörögni kezdett a telefonom. Ismeretlen szám! Hm vajon ki az?
- Halló!?
- Szia drágám! De jó, hogy eltudtalak érni! Nagyon fontos dologról lenne szó! - ezt nem hiszem el(!) szótagoltam a fejemben.
- Miley? Ez nem igaz! Mit akarsz már megint?
- A távoltartási végzésről szeretnék veled beszélni! Komolyan azt hiszed, hogy engem ennyi megállíta célom elérésében? Akkor nem ismersz eléggé drágám! - magyarázott olyan önelégülten, hogy szinte láttam az arcán azt az undorító vigyort.
- Milyen célod van neked? Semmi közünk egymáshoz!
- Hát azért ezt én nem mondanám! A menyasszonyod vagyok édes! El kell hogy vegyél!
- Ezt nem hiszem el! Nem igaz, hogy nem bírod felfogni? Mi bajod van neked? - kiabáltam, már az sem érdekelt ha hallják, kivagyok, teljesen kivagyok!
- Semmi bajom! De az ígéret az ígéret!
- Miley elvesztettem a munkámat miattad, el kellett költöznöm. Mégis mi a francot akarsz még tőlem!
- Azt, hogy teljesítsd amit ígértél! Vegyél feleségül!
- Na és mért tenném?
- Mert egy menyasszonyt kötelességed elvenni. Vagy netalán van valakid? - nem válaszoltam erre, nem akartam, hogy tudjon róla - Na ne! Komolyan találtál valakit helyettem? Na és tudja már?
- Hagyjuk ezt!
- Na akkor ezt egy igennek veszem! Kiderítem én ki az a ribanc! Majd meglátjuk akkor is veled marad-e, ha megtudja, hogy vőlegény vagy!
Nem bírtam tovább hallgatni, lecsaptam a telefont. Annyira elegem van már ebből a nőből! Komolyan mondom, nem normális! Úgy látom ismét elkell menjek a rendőrségre. Ez így nagyon nem lesz jó! Remélem megtalálják és lecsukják! És azt is, hogy hamarabb, mint hogy ő találjon rá Lori-ra.
Gondolataimból halk kopogás ugrasztott vissza.
- Igen tessék!
Lassan benyit a kopogó személy és meglátom Lori megszeppent arcát. Remélem nem hallott ebből az egészből semmit!
- Elnézést! Csak itthagytam a könyvem! - mondta félve.
- Oh te vagy az? Öm, gyere csak! Vedd el nyugodtan.
Odament az asztalához és eltette az említett könyvet. Majd az első padnál megállt és aggódóan rámnézett.
- Minden rendben van?
- Persze. Semmi gond! - próbáltam lerázni.
- Biztos? Nagyon idegesnek tűnsz! - basszus, nem tehetek róla, nem tudok hazudni, biztos minden érzelem kiült az arcomra.
- Igen, semmi baj. Csak kicsit összekaptam egy régi ismerősömmel. - biztos hallhatott valamit, azért kérdezi, de ha úgy vesszük ez nem is hazugság.
- Értem. Akkor nem is zavarok. Szia!
Kirohant a teremből. Biztos rosszul esik neki, hogy titkolózom. De most még nem mondhatom el! De ígérem neked Lori, ha mindennek vége, az elejétől elmesélek mindent! Ígérem!
Összepakoltam a cuccaim és egyenesen a rendőrségre mentem. Ott minden elmondtam a nyomozónak, aki az ügyemmel foglalkozott. Szerencsére egy jófej embert fogtam ki, aki azonnal intézkedett. Eljárást indítottak ellene, fenyegetés és zaklatási ügyben. Nagyon szorítok, hogy minél hamarabb megtalálják. De addig is valahogy meg kell oldanom, hogy Miley és Lorelei ne találkozzanak. De hogyan? Talán ha egy ideig máshol laknék.... Csak addig amíg megtalálják és lecsukják. Így nem lesz az, hogy követ hazáig és rábukkan Lori-ra. Igen, talán ez lesz a helyes megoldás.
Biztosan meg lesznek lepve James-ék, de ha majd mindent elmondok, megértik. Abban viszont biztos vagyok, hogy Lori rettentően meg fog haragudni! De inkább ez, minthogy bármi baja essen! Mert abból a nem normális nőből bármit kinézek! Meg kell őt óvnom bármi áron!
Haza mentem, óvatosan, nehogy kövessenek. Majd leültem James-el beszélni, hiszen ő úgy is tudja a részleteket. Gondoltam legalább ő tudja az igazat és a miérteket. Elmondtam neki mindent, az egész nap történéseit.
- Biztos vagy benne, hogy ez a helyes megoldás?
- Nem. Egyáltalán nem vagyok biztos benne! De muszáj vagyok megtenni! Nem hagyhatom, hogy az az idióta nő bántsa Lori-t! Akkor inkább gyűlöljön meg örökre, de tudom, hogy biztonságban van!
- És ha elmondanád neki az igazat? Biztos megértené!
- Nem hinném. Akkor óriásit csalódna bennem, hogy nem mondtam el neki, hogy van egy menyasszonyom. Egy világ dőlne össze benne. Lehet még magát is megutálná, hogy egy ilyen emberrel szóba állt. Nem szeretném ha emiatt kárt tenne magában. Főleg, hogy a szülei halála után szanatóriumban volt... nem akarom, hogy vissza essen abba az állapotába! Jobb ez így!
- Hát te tudod... De ha úgy dönt, hogy soha többé nem akar látni miután itthagyod?
- Akkor tiszteletben tartom a kérését. Bár azért megpróbálom majd megmagyarázni neki, de ha nem lesz kíváncsi rá akkor hagyom, elmegyek. De tudom, hogy nem lesz baja!
- Rendben. Ahogy akarod. Egy biztos én mellette leszek mindig! Nem fogom semmibe belekényszeríteni és ráerőltetni azt, hogy beszéljen veled!
- Persze nem is kell! Meg nem is várnám el! De kössz James, hogy azért mellettem állsz és segítesz! Nem is tudom hanyadjára... Sosem fogom tudni meghálálni! - öleltem meg, talán most először igazán szívből jövően.
- Tudod rám mindig számíthatsz! Hisz erre valók a barátok! De azért közöld Lori-val, hogy elmész. Ne érje váratlanul.
- Igen. Azt akarom. Csak nem tudom hogy kezdjek neki. Biztos meg fog haragudni!
- Így is-úgy is megharagszik, ezt nem tudod elkerülni. De jobb minél hamarabb túlesni ezen.
- Igazad van! Megyek is.
- Sok sikert!
Hálásan visszamosolyogtam rá, majd felmentem az emeletre. Közben összeszedtem minden bátorságom és erőmet, majd bementem hozzá.
- Szia szépségem! Bejöhetek?
- Felőlem... - vonta meg a vállát egyhangúan.
- Beszélnünk kell. - mondtam határozottan.
- Miről? - kérdezte közben meg a laptopot bújta.
- Egy fontos dologról. Figyelnél rám? - lecsuktam a gépet.
- Ja, arról, hogy elmész? Kössz de már tudok róla!
- De még is honnan...? Te hallgatóztál?
- Nem. Csak épp a mosdóba indultam amikor meghallottam, hogy azt mondod James-nek, hogy elmész innen és én ne tudjak róla.
- Ez nem egészen így hangzott el.
- Az mindegy. A lényeg ugyanaz! Elhagysz! - kiabálta.
- Nem hagylak el! Eszem ágában sincs! Csak egy kis időre el kell mennem!
- Miért? - egy fokkal halkabban kiabált velem.
- Azt... Azt nem mondhatom el!
- De miért? - kérdezte már könnyes szemekkel.
- Mert jobb ha nem tudod.
- Mibe keveredtél? Alvilági ügy vagy mi?
- Nem dehogy is! Isten ments! Ez túl bonyolult, úgy sem értenéd és én pedig csak feleslegesen magyarázkodnék.
- Ez eléggé átlátszó szöveg! Nem tudnál valami hihetőbbet előadni annál, hogy én egy idióta ember vagyok aki nem képes felfogni egyes dolgokat!?
- Sosem mondanék ilyet!
- Nem szeretsz már?
- Dehogynem! Jézusom! Nálad jobban soha nem szerettem senkit! Épp ezért kell elmennem.
- De hova?
- Azt nem mondhatom el!
- Mennyi időre?
- Nem tudom.
- Akkor nem is találkozhatunk?
- Nem. Jobb ha egy ideig nem látjuk egymást.
- De miért? Megakar valaki ölni?
- Nem. Csak... ez bonyolult. Idővel mindent elmondok, ígérem! De most még nem lehet! Annyit elmondhatok, hogy a rendőrség segít. Amint megoldódott az ügy visszajövök.
- De mért nem avatsz be? Ennyire nem bízol bennem?
- De igen, bízom. Csak nem szeretném ha bajod esne. Inkább utálj meg a hallgatásom miatt, mintha bármi bajod lenne.
- Jólvan. Nem győzködlek tovább! Felesleges lenne. Menj el akkor! - lökte el a kezeimet az övéiről.
- Sajnálom Lorelei! - felálltam és elindultam kifelé.
- Én is.
Hallottam hangján, hogy nem bírta tovább tartani a sírást. Nem tudtam csak úgy, csak ilyen simán elmenni. Visszamentem az ablak előtt álló lányhoz és szorosan átölelve megcsókoltam. Először próbált ellökni, de nem hagytam. Végén már ő is engedett és átkarolt a nyakamnál fogva. Soha nem fájt még semmi ennyire, mint ez a búcsúzás. A csók közben mondhatni zokogott. Én sem bírtam ki, hogy ne sírjak. Pár könnycsepp nekem is kicsordult. Tudom nem túl „menő" ha egy felnőtt férfi sír, de engem nem érdekel! Sosem érdekelt az ilyen! Utoljára megöleltem és elmentem összepakolni a cuccaim. Kb olyan hajnali 3 lehetett mikorra végeztem. De egyáltalán nem bírtam aludni. Csak ültem az ablakban és néztem a csillagos eget. Meg Lori szobája ablakát. Most tudatosult bennem, hogy talán most láthatom utoljára. Nem tagadom fáj, gyötrő érzés! Csak abban tudok reménykedni, hogy hamar vége lesz ennek az egésznek, és Lori képes lesz megbocsájtani nekem!
Hamar kivirradt. Beszálltam az autómba és elhajtottam. Messze innen. A várostól kb 20-25 km-re volt egy kis motel, ott szálltam meg.
Egy haverom ott lakott nem messze és addig nála szereztem egy melót amit addig tudok végezni, amíg az ügy le nem zárul. Addig a suliban betegszabadságot vettem ki. Nem kockáztathatok, hogy meglásson engem Lori-val bármilyen helyzetben.
Napok teltek el. Szörnyű ez az egész, nyomasztó ez a várakozás! Nagyon rosszul érzem magam Lorelei nélkül. Hiányzik! Nem is kicsit! Hiányzik a mosolya, a szemei, az aranyos nevetése a csókjai! Óh istenem az mennyire hiányzik! De ki kell bírnom! Bármennyire is szörnyű! Hiszen nem sodorhatom őt bajba az én fiatalkori baromságom miatt! Csak bocsásson meg nekem! Semmi mást nem kérek!