15. Rész

Pár nappal azután, hogy felébredtem haza is engedtek, bár még suliba nem mehettem, apa nem engedett, meg büntibe is voltam a kis balesetem miatt, de inkább azért mert beszívtam amikor vezettem. Pedig én menni akartam nehogy megint évismétlős legyek, de szó se lehetett róla. Apa eléggé kiakadt amikor megtudta, hogy újra a droghoz nyúltam. Így utólag már tudom, hogy rossz ötlet volt, de akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak. De soha többé! Inkább akkor elmegyek dilidokihoz, de soha többé még rá sem nézek a kábítószerekre! Megesküszöm!
Szerencsére Jeremy tájékoztatta a többi tanáromat és az igazgatót is, hogy mi történt velem így amíg jobban nem leszek online tanulok. Hát ez is valami nemde? 
A napok nagyon lassan teltek, de csak eljött a legutáltabb ünnepem is, a karácsony... Nem szeretem ezt az időszakot! Egyrészt a családi helyzetem miatt másrészt pedig, mert már nem arról szól, mint régen. Csak a pénz, pénz, pénz! Semmi más! Jah és még fejlődik a világunk ugye? Chh...
Apa nem nagyon járt el a munkahelyére inkább itthonról dolgozott. Bár örültem neki, annak is ahogy ilyen szépen összeszedte magát, de mégis néha már kezdett idegesítő lenni ez a túlgondoskodása! Mindent de tényleg szó szerint mindent megcsinált nekem/helyettem. Már csak az hiányzott, hogy ő fürdessen meg... Ja szép is lett volna! Az egyik nap reggelén egy furcsa telefon beszélgetésre ébredtem.
- Mit akarsz? -hangja tele volt aggódással- Nem mondtam, hogy nem jó most, a lányomat kell ápolnom! Nem nem találkozhatunk! Tudod jól, hogy így is majdnem lebuktunk? Ne kockáztassunk! Majd beszélünk szia!
Hm ez aztán furcsa egy beszélgetés volt...! Biztosra veszem, hogy a vonal túlsó végén egy nő volt, 100%! De miért titkolja ha van valakije? Én csak örülök neki! Legalább kirángatja apát a depiből. De mi történhetett amiért a lebukás veszélye állt fenn? Csak nem...? Remélem nem egy házas csajjal kavar! Istenem csak ezt ne!
Felkeltem és lebotorkáltam a konyhába, ahol apa lázasan készítette a reggelit. Elnéztem ahogy ide-oda kapkod, tudtam ideges.
- Apa, minden rendben van?
- Persze kicsim! Mért ne lenne? -nézett zavartan.
- Nem is tudom...csak mert épp cukrot teszel a rántottába?
Mikor felfogta mit is mondtam azonnal lekapta a serpenyőt a tűzről és a lefolyóba öntötte. Gondoltam segítek neki és megpróbálom kideríteni mi folyik a háttérben. Odamentem és kivettem a kezéből a serpenyőt és átvettem én az irányítást a konyha felett.
- Mondd csak apa, mi a baj? Eléggé ideges vagy ma reggel.
- Semmi kincsem, csak munka ügy ehhez te nem értesz. -intett le.
- Biztos ez?
- Persze. Hát hazudnék én neked? -most erre tényleg válaszoljak?
- Na és...találkoztál valakivel mostanában? -a kérdésemtől annyira meglepődött, hogy majdnem megfulladt kávéjában, innen tudtam, hogy valamit titkol.
- Hogy érted ezt Mendi?
- Tudod te! Nincs valaki a láthatáron? Tudod egy csini nőnemű lény?
- Dehogyis! Tudod jól, hogy anyádon kívül sosem tudnék szeretni senkit!
- Jaj ugyan már apa! Soha ne mondd, hogy soha! Lehet egyszer jön egy olyan nő, aki minden elhatározásodat megváltoztatja és beleszeretsz! Ami nem azt jelenti, hogy jobban szeretnéd, mint anyát vagy akár pótolhatná őt, mert azt sosem, de kell egy társ akire számíthatsz! És ha ez a valaki eljön, akkor én támogatlak! Ha esetleg miattam nem mernél ismerkedni vagy találkozgatni, akkor ne aggódj nem fogok az utadba állni! Sőt, örülnék ha végre boldog lennél!
- Köszönöm édesem ez sokat jelent, hidd el! -odajött és átölelt, én is őt- Most el kell mennem. Van egy kis dolgom a cégnél. Délután jövök. Megleszel?
- Persze apa! Jól vagyok, semmi bajom a suliba is nyugodtan mehetnék...
- Majd jövőre! Ezt a pár napot kibírod! Na akkor megyek is. Jó légy és ha bármi van hívj és jövök! -puszilta meg homlokom.
- Oké, de ne aggódj tudok vigyázni magamra. Jó munkát!
El is ment. Hm milyen sürgős lett hirtelen... Tuti biztos, hogy egy nő van a dologban! Szerintem az iménti monológom és „áldásom" az ami egyfajta lendületet és megkönnyebbülést adhatott neki. Biztos vagyok benne, hogy ezért nem merte elmondani, hogy van valakije mert félt mit szólok hozzá...!
Csináltam egy kis pattogatott kukoricát és leültem a tv elé. Mi mást csinálhatnék? Sky suliban, nem tud átjönni mást meg nem szívesen hívnék meg magamhoz.
Nem sokkal egy óra után arra ébredtem, hogy kopogtatnak. Basszus! Miértttt!!!??? Annyira utálom ezt! Csinálnom kellett volna egy Ne Zavarj táblát.... Kedvetlenül álltam fel és botorkáltam el az ajtóig. Amikor kinyitottam majdnem padlót fogtam attól aki odakint állt. Ő meg mit keres itt!?
- Szia Meds! -mosolygott.
- Te meg mit keresel itt? -kérdeztem félig ledöbbentetten félig mérgesen.
- Hozzád jöttem, hogy megnézzem hogy vagy!
- Tök jól vagyok láthatod!? -mutattam végig magamon- Most mehetsz is!
- Ne már Medi! Beszéljünk! Kérlek!
- Bocs de ehhez most nincs kedvem!
- Rendben, akkor eljövök holnap is! -ezt most jól hallottam?
- Ne! Nem kell idejönnöd!
- De, de igen, kell.
- Miért? És a többiek? Tudják, hogy itt vagy?
- Igen, tudják. Ők küldtek. Vagyis részben...
- Ők küldtek? Minek, hogy gúnyolódj rajtam?
- Nem dehogyis! Azért, hogy beszéljünk és tisztázzuk a dolgokat.
- Elmondtam már neked ezerszer, hogy nincs mit tisztáznunk!
- Bocsánat! -vágta hozzám kissé hangosabban.
- Miért?
- Mindenért! Tudom ez nem elég, kicsit sem, de kezdetnek megfelel! Hidd el idővel jóvá teszek mindent! Ígérem! -tette szívére kezét.
- Most te arról beszélsz ami közel öt éve történt? Amikor a bandát választottad helyettem?
- Igen, arról... De tudnod kell, hogy nem őket választottam! Meg amúgyis te voltál az aki véget vetett a barátságunknak! Én ezt kicsit sem akartam!
- Hát azért annyira mégsem tiltakoztál és nem törted magad azon, hogy a többiekkel szembeszállj! -tettem karba a kezem.
- Tudohhmm... -sóhajtott- Hülye voltam! Egy idióta megfelelési kényszerrel küzdő kamasz! Annyira féltem attól, hogy mi lesz ha kiállok magamért, hogy lefagytam és nem tudtam semmit tenni...
- Hát most már mindegy...nemde? Ennyi? Végeztél? Mert lefagyott a lábam, szeretnék bemenni!
- Oh... Menj csak... -lehajtotta fejét, gondolom nem erre számított- De Meds, kérlek ne utálj annyira mint eddig! Nem vagyok szörnyeteg, hiába gondolsz annak!
- Sosem utáltalak... -mondtam miközben becsuktam az ajtót.
Jól bezártam, még véletlenül se jöjjön be! Egy pár percig nekitámaszkodtam az ajtónak és csak voltam ott, mint egy szobor. Majd összeszedtem magam és a szobámba vonultam. Eléggé felkavart ez a beszélgetés, már megint... Mi a francért kellett idejönnie? Nem hiszem el! Nem! Most nem borulhatok ki! Nem megyek le megint a padlóra, azt már nem! Bár jó lenne tudni miért van még mindig rám ilyen hatással!? Talán anyának igaza volt? Lehet tényleg régen szerettem és ez a fájdalom az elvesztése iránt most jönne ki? Nem tudom... Bár az is igaz amit mondtam neki, hogy nem utálom, sosem tudtam gyűlölettel tekinteni felé, soha...! Talán...tényleg meg kéne ejtenem azt a beszélgetést amit anya és ő is akar? De min változtatna? Hiszen már semmi sem lehet ugyanolyan, mint régen! Még ha valami csoda folytán sikerülne kibékülnünk, akkor is lenne egy tényező ami mindig közénk állna, és az nem más mint a B.A.T.W.! Hiszen az a banda az élete, a fiúk a barátai már-már családja, és a zene az amihez különleges kapcsolat fűzi. Lehet egy ideig barátok lennénk, de ezek újra közénk állnának! Jobb ha inkább meg se próbáljuk, ha nem erőltetjük ezt a nagy beszélgetést és jobb lesz mindenkinek ha erre a kis időre minden marad a régiben! Nem kell újabb fájdalom és csalódás! Többé már nem!