15. rész

A napok gyorsan teltek. Csak azt vettük észre, hogy tavasz van.
Örültem neki, hiszen gyűlölöm a telet! Igaz itt azért elviselhetőbb, mint nálunk, otthon.
Azóta sem beszéltünk Adam-el a történtekről. Bár nem értem, hogy ennek mi értelme? Attól mert egy dolgot a szőnyeg alá sepersz, az nem azt jelenti, hogy nincs is! De ha ő nem hozza fel, én biztos nem fogom.
Már-már mondhatni, hogy helyre jöttem a történtek után. Elfelejtettem mindent ami volt. Vagy legalább is sikerült mélyen magamban eltemetni. Így 100%-osan tudok koncentrálni a munkámra és persze Carlra is.
Vele is eltöltöttem egy pár éjszakát, de nem részegen. Na jó ez nem volt vicces. Inkább szánalmas. Nincs jó humorom, ezt tudom.
Így végleg sikerült Adam-et kitörölni az emlékezetemből. Így már tényleg csak a barátja vagyok.
Mivel Carl sokat noszogatott és mindig csak a hirdetésekkel találtam szembe magam, így jelentkeztem az Amerikai mesterszakácsba. Bár mikor Gordon megtudta, nem repesett az örömtől. Hiszen mégis csak az ő éttermében dolgozom és könnyen gondolhatják azt, hogy már a „zsebemben a győzelem". De be akarom bizonyítani magamnak is és mindenki másnak, hogy helyem van ott a nagyok közt és nem azért mert Gordon éttermébe melózok. Szerencsére megértette az érveimet és engedte, hogy jelentkezzek.
Áprilisban volt a válogató. Egy másik kb velem egy korú lánnyal mentem be a párbajra, hogy ki kaphat kötényt. Én egy régi kedvenc kajámat csináltam meg, amit anya sokat csinált nekem gyerekként, a töltött káposztát. Tudom nem az a túl ínyenc kaja, de nekem a világot jelenti és nem csak az íze miatt. A kóstolás után, hogy nem szólt semmit a zsűri elkezdtem ennél is jobban izgulni. Tuti nem ízlett nekik, túl egyszerű ez ide. Nem hogy elkezdeni nem fogom, de még be se kerülök az idei műsorba. Aztán Graham felállt odajött hozzám, követte Gordon is. Megálltak, aztán ketté váltak és odajött középre Joe is és átadott egy kötényt. Annyira meglepődtem, hogy kajakra megmeredtem mint a youtube ha nincs wifi. Na jó ez írtó gyenge vicc volt, abba is hagyom ezt.
De annyira hihetetlen, hogy ízlett nekik az ételem, ráadásul összhangban adtak át egy kötényt. Megöleltem őket aztán kimentem. Ahol várt rám Carl. A nyakába ugrottam és azt kiáltottam, hogy sikerült. Ez azon ritka dolgok egyike, ami miatt nagyon boldog tudok lenni. Haza mentünk. Kaptam egy értesítőt, hogy amíg a verseny tart Las Vegas-ban kell laknom. Biztosítanak szállást, ellátást. Májusban kellett utaznom, ezért azt az egy hónapot kihasználtam míg itthon vagyok. Sokat szórakoztunk Adam-mel mivel neki is hamarosan megjelenik az új albuma és rengeteg dolga lesz. Nem igazán fog ráérni csak úgy spontán lazulgatni. Eredetileg úgy volt, hogy most áprilisban jelenik meg, de adódtak némi „technikai" dolgok és elhalasztották a megjelenést. Bár ezt nem tudja senki.
Szinte villám gyorsasággal teltek a napok. Már csak azt vettük észre, hogy hónap vége van. Még a húsvét is eltelt. Bár nem mintha szeretném ezt az ünnepet. Soha nem is voltam oda érte.
Persze sokat voltam Carl-al is. Megbeszéltük, hogy ő addig tartja a frontot még én távol leszek. Arról beszéltünk ha (!) megnyerem, akkor a pénzből tudnék nyitni egy kisebb vendéglőt. Amikor pedig beindul akár tudnám bővíteni is, és ebben ő szívesen segítene. Nem mondom tetszene a dolog, de azért ahhoz ennél több pénz kell. Igaz a fizumból tudok bőven félre tenni. De az is kb csak 6-700 ezer lenne. Igaz így soknak tűnik, de egy ilyen vállalkozás beindításához kevés.
De kár ezen még rágódni, hiszen az sem biztos, hogy megnyerem vagy a legjobb 12-be bejutok. Az még a jövő titka.
Éppen mikor moziba tartottunk Adam-el, egy nagyon ritka látvány fogadott engem. Carl beszélgetett a mozi előtt Lora-val. Hogy kerül ő megint ide? Vagy el se ment? Na és miért beszélgetnek? Fura. Odamentünk. Bár nagyon nem tehettünk mást, mivel csak ott tudtunk bemenni. Elmentünk mellettük és csak egy szösszenetnyi szöveget kaptam el fél füllel.
- De ne mondd el neki! - mondta Lora.
- Sziasztok! - rájuk köszöntem, de nem álltunk meg.
- Áh Jessika. Szia! Hát te? - meglepte a látványom Carlt.
- Moziba jöttünk. De nem mintha nem tudnád, mondtam neked.
- Addig én megveszem a jegyeket! - bökött oldalba Ad és besietett az épületbe.
- Okés. Pár pillanat és megyek.
- Nem kell annyira sietned. - próbált marasztalni, de eszem ágában se volt.
- Köszi Carl, de nem. Megígértem Ad-nek, hogy mozizunk és én állom a szavam. De ti mulassatok csak jól. Sziasztok!
Mindezalatt Lora csak lapított, meg sem szólalt. Jobb is így. Nem vártam meg, hogy mit akar mondani, besiettem a moziba. Félre értés ne essék, nem vagyok féltékeny. Sosem voltam az! Csak egy új horrort adnak amit már nagyon vártam, és semmi pénzért nem hagynék ki. Bízom Carl-ban tudom, hogy nem csalna meg. Ha meg még is? Na bumm... Nagy dolog. Útjára engedem, had legyen boldog. Sosem voltam az a túl ragaszkodó és túl kombinálós ember. Ha valakinek így nem tetszem vagy már nem akar velem lenni, azt könnyű szerrel elengedem. Minek szenvedjek? Nincs értelme.
Amíg ezeket átvitattam magammal, megtaláltam a jómadarat is. Nagyban falta a popcornunkat és itta a kólát. A kis falánk! Leültem mellé és megnéztük a filmet. Este volt már mire haza értünk. Én lezuhanyoztam és elkezdtem bepakolni. Hiszen másnap jött értem az autó ami elvisz Las Vegas-ba. Izgultam, de ez az a jól eső fajta izgulás volt. Nem tudom miért, de olyan magabiztosnak éreztem magam és hittem abban, hogy megnyerhetem. Remélem ez a nagy önbizalom áradat megmarad a végéig! Annyira belemerültem a gondolkozásba és a pakolásba, hogy észre sem vettem amikor Adam bejött.
- Halihó! - kiáltott rám, amitől rendesen megijedtem.
- Jesszus! Kössz szépen! Ne akarj ilyen nyilvánosan eltenni lábalól.
- Én!? Ugyan kérem, ez csak rágalom! - huppant le az ágyra.
- Miért jöttél? - leültem mellé.
- Gondoltam megnézlek hogy vagy! Izgulsz? - kérdezte pár másodperces csönd után.
- Igen persze. Hülye lenne az aki ilyenkor ne izgulna. De majd elmúlik.
- Én drukkolok neked! Minden részt nézni fogok és hangosan üvöltözök majd a tv-nek.
- Az jó lesz. - értékeltem, hogy próbált viccelődni és ezzel enyhítette az aggodalmam - Én pedig elképzelem, hogy ott vagy velem és nem fogok úgy félni.
Mosolyogtunk egymásra, aztán csend telepedett ránk. Nem tudtam mit mondhatnék. Aztán ő törte meg a csendet.
- Figyu kérdezhetek valamit?
- Naná! Nem kell ide engedély, kérdezz csak.
- Jól láttam ma, hogy Carl Lora-val beszélgetett?
- Igen. Ő volt az. - felismerhette a képek alapján, amit mutattam neki.
- Na és ez téged nem zavar?
- Nem. Nem igazán. Megbízom benne.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit naiv vagy?
- Naiv? Én? Mért is?
- Hát szerinted egy pasinál mit jelent ha egy másik lánnyal beszélget? Igaz nem vagyok heteró, de azért képben vagyok.
- Kedves tőled, hogy aggódsz! De nem minden pasi egyforma. Azért mert más lányokkal is beszél az nem azt jelenti, hogy megcsal.
- És ha igen?
- Akkor így jártam. Kidobom a fenébe és kész.
- Ennyi?
- Igen. Mért mit kéne tennem? Két hétig zokogni és csoki fagyival tömni magam?
- Nem mondtam ilyet.
- Jobb is. Bocs de pakolnom kell. Holnap korán kelek.
Tuszkoltam kifelé az ajtón. Menjen csak és hagyjon békén a hülyeségeivel. Miután kiment becsaptam az ajtót, hogy nyomatékosítsam arról, hogy haragszom rá. Bepakoltam minden szükséges dolgot, aztán aludni mentem.
Másnap korán keltem. 8-ra jött értem a kocsi. Cark hamarabb odajött, hogy eltudjunk búcsúzni. Adam is kijött. Elbúcsúztam mindenkitől aztán beültem a percre pontosan érkező autóba. Úton is voltam, a jövőm kapuja felé.
Las Vegas-ba érve a szállodához vittek, ahol a többi versenyzővel együtt foglaltattak nekünk szobát. Egy kedves lány volt a szobatársam, Mary volt a neve. Kis szende lány volt. Az a visszahúzódós fajta. Ha a verseny alatt is ilyen lesz hamar kiesik, sajnálnám, jófej lánynak tűnik. Berendezkedtünk, kicsit megismertük egymást aztán elküldtek aludni minket. Másnap kezdődött a verseny. Nagyon izgultam. 24-en voltunk, de abból csak 12 juthatott tovább. Vajon benne leszek-e? Bemutatták a verseny zsűri tagjait aztán minket. Joe mondta meg a feladatot, hogy mit kell csinálni, ami alapján eldöntik ki jut tovább és ki esik ki. Egy egyszerű csokoládés szuflét kellett csinálnunk. Egy óra volt rá. Még szerencse, hogy sütni is tudok. Neki álltam, hátha sikerül. Mikor mindenki kész lett végig kóstoltak minden sütit. Volt akinek összeesett a sütije, volt akinek nem süt át és volt, aki cukor helyett sót tett a sütibe. Azzal nagyon kiabáltak, hogy mit keres ott hogyan lehet ilyet hibázni stb. Visszavonultak tanácskozni, aztán döntöttek ki marad, ki megy. Kijöttek szólt a zene, hogy hatásosabb legyen a tv-ben. Aztán elmondták, hogy ki az a 12 aki tovább jut. Benne voltam! Annyira boldog voltam, hogy szinte lepkét lehetett volna fogatni velem.
Teltek a napok és már csak hatan voltunk bent. Nem tudom hogyan de sikerült idáig eljutnom. Pedig volt egy kiesés próbám is, sajna elrontottam egy kaját. De csak egyszer! Tanultam a hibámból. A meglepetés csomag fordulókon szinte taroltam, mindig én voltam fent az emeleten. Csapat kapitány is voltam a csapat versenyeken.
Ma arra várunk, hogy ki esik ki. Szerencsére én védett vagyok a kieséstől. Így tuti a legjobb ötben benne vagyok.
Miután lezajlott visszamentünk szállodába, de egy rossz hír fogadott minket. Történt egy kisebb robbanás a konyhában így a mester szakácsot felfüggesztik míg a károkat helyre nem állítják és meg nem tudják mi történt. Szomorúak voltunk, de biztosítottak arról, hogy folytathatjuk a versenyt ugyanitt ahol abba hagytuk ha rendbe hozták a „stúdiót". Mert annak is lehet nevezni. Arra az időre haza küldtek minket. Összepakoltunk és a kocsi értünk jött. Kb délután 4 óra lehetett mire haza értem. Kiszálltam a kocsiból és bementem a házba. Sehol senki. Lepakoltam a cuccaim. Gondoltam meglátogatom Carlt ha már így alakult. Biztos nagyon hiányoztam neki. Adam úgy is csak este ér haza. Majd akkor meglepem.
Útnak is indultam. Az a szerencse, hogy nem lakik túl messze. Öt megálló busszal, és pont ott tesz le ahol lakik. Átmentem a zebrán a másik oldalra, mert ott lakott, és bekopogtattam az ajtón. Nem jött válasz. De itthon volt mert láttam a kocsiját a felhajtón. Azzal jár dolgozni is. Bementem. Gondoltam alszik vagy nem hallotta. A nappaliba érve furcsa hangok szűrődtek le az emeletről. Már a legrosszabbakra gondoltam, biztos betörtek vagy balesete lett vagy mit tudom én. Felrohantam az emeletre és egyenest a hálószobába rontottam be. Hát mit ne mondjak, kár volt. Az ami engem ott fogadott, egy nem várt eseményt hozott az életembe. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek a dolgon. Csak álltam ott bambán és néztem ki a fejemből.