14. rész - Paranoia vagy mégsem?

Egész jól telnek a napjaink. Tamás ide költözött hozzánk, persze csak a vendégházba. Bár néha el kell mennie 1-1 útra de max egy hét múlva mindig haza ér.
Épp egy mikulás partit szervezünk a suliban hatodikára. Igaz csak két nap addig, de ha összefogunk hamar megvan. Persze az igazgató kikötötte, hogy nem tarthat tíznél tovább és nem vihetünk be alkoholt. Ami miatt a suli fele ki volt akadva. A sok alkoholista!
Sokat szervezkedtünk és így meg is lett az eredménye! Szuper kis bulit hoztunk össze. Mivel mi vagyunk a végzős évfolyam, az ilyen partiknak mindig nagyot kell szólniuk! Véleményem szerint ez jól sikerült! Mindenki jól érzi magát, különféle versenyek vannak, tánc párbaj, étel-ital, minden ami egy jó buliból elmaradhatatlan. 8-tól pedig tombola húzás van, minden negyed órában van húsz szerencsés aki kap egy kis ajándékot, a fődíj pedig egy hatalmas ajándék csomag, amit mi végzősök dobtunk össze. A bevételt pedig az egyik gyakorlati helyünknek adjuk ahol kitanultuk a szakmánkat. Egyébként is az egyféle segélyszervezet. Ott olyan diákokat oktatnak akinek nincs pénzük a gyakorlati helyeket megfizetésére. Így hogy a sulinkkal összedolgozzanak velük vannak szerződésben, mint oktató központ. Én imádtam ott lenni!
Fél tíz felé már mindenki haza indult így elkezdtünk összepakolni és rendet rakni. Kb fél 11-re végeztünk. Alig vártam, hogy haza érjek és beessek az ágyamba! Az úton sétálva néztem a csillagokat, rengeteg volt most látható, egyszerűen gyönyörű! Csak ne lenne ilyen hideg! A hó ropog a talpam alatt, néhol meg is csúszok, jegesek a járdák. Ahogy lépkedek nézem a kidíszített házakat, ablakokat ahogyan villognak, világítanak, színes játékuk bevilágítják az estét. Szeretem az ünnepeket! Olyan gyönyörű ilyenkor minden, meg az az ünnepi hangulat, mikor már gyerekként 1-jétől várod, hogy jöjjön a mikulás a szánján a rénszarvasaival és hozza a sok csokival teli csomagot. Amit mikor kézbe veszel a boldogság járja át a szíved! Aztán számolod a napokat karácsonyig, hogy mikor jön már el! Együtt díszítitek fel a karácsony fát a szüleiddel, tesókkal. Segítesz anyunak a konyhában sütit sütni csak azért, hogy lenyalhasd a kanalat és csipegess a hozzávalókból. Aztán a gyönyörűen megterített asztalhoz ül a család és boldog, meghitt körben fogyasztják el a vacsit. Aztán a várva várt pillanat, az ajándék bontás, bár van aki másnap reggelig vár.
Felnőttként ez egy kicsit más. Mert már megváltoznak az erőviszonyok. Neked kell beszerezni az ajándékokat, neked kell elkészíteni a legalább öt fogásos vacsit plusz az elmaradhatatlan bejglit és mézes kalácsot. Bár számomra ez nem akadály! Én nem sokat változtam gyerekkorom óta! Csupán rájöttem, hogy nem a mikulás hozza a csomagokat. Bár nem azt mondom, hogy nem létezik, azt sosem lehet tudni mi igaz s mi nem, csak nem ő az aki minden évben eljön. De a varázs számomra szinte ugyan az, mint gyerekkoromban! Számolom a perceket karácsonyig, minden évben! Imádkozok, hogy essen a hó, mert azért még is úgy varázslatosabb a karácsony, mint nélküle! Mai napig megállok és megcsodálom a kidíszített házakat, ablakokat, ajtókat. A sajátunkat is kidíszítem mindig, általában a hugommal ketten csináljuk de van mikor anyu is segít. Mikor sétálok az utcán már ősz végén érezni azt a tipikus téli illatot, ami ugyan borzongató, még is megmelengeti az ember szívét! Nem vagyok már gyerek, legalább is számszerint nem, hiszen 24-én leszek 20 éves, jah karácsonyi gyerek, tudom mindig megkapom, de lélekben mindig az a kisgyerek vagyok, mint öt évesen. Aki türelmetlenül várta a karácsonyt és aki pólóban és melegítő naciban rohant ki a hóba csúszkálni! Nem tudok ezen változtatni és az igazat megvallva nem is szeretnék!
Gondolkozásomból telefonom hangos de király zenéje hozott vissza! Kikutattam a tatyómból és felvettem.
- Halló!?
- Szia édesem! Merre vagy? Már 11 is elmúlt. Érted menjek?
- Nem kell, mindjárt otthon vagyok két sarokra járok!
- Rendben, siess haza! Vár egy nagy bögre forró csoki!
- Úhmm...már rohanok is! Puszi!
Bontottam a hívást és lépteimet sebesebbre vettem. Imádom a forró csokit, tessék, kövezzetek meg! Mikor felgyorsítottam észre vettem, hogy a mögöttem guruló kocsi elég lassan jön, mintha követne. Kicsit beparáztam és már futva tettem meg azt a 20 métert hazáig. Még az ajtóból visszanéztem de nem láttam ki a sofőr, csak mikor beléptem akkor taposott a gázra és a sarkon el is tűnt. Hát ez furcsa!
Belépve már ott állt a szerelmem a kezében a nagy bögrével. Levettem a csizmám és a kabátom, majd elvettem tőle és elültem a konyhába.
- Ízlik?
- Ühümm... - nyögtem ki amikor belekortyoltam - Igen nagyon fincsi, köszike drágám! - pusziltam meg arcát.
- Sokáig voltál! Már kezdtem aggódni, azt hittem valami bajod van!
- Dehogy. Csak a parti után ott maradtunk takarítani. Tudod a mi bulink a mi mocskunk?
- Legközelebb hívj fel kérlek!
- Oké, ígérem! Na gyere feküdjünk le aludni, hulla vagyok!
Átöltöztem és aludni mentünk. Csak akkor alszunk közösen ha anya dolgozni van. Ha nappalos akkor neki a vendégházba kell aludnia. Csak nem értem miért? Hiszen anya tudja mi van köztünk és azt is mi volt. De mindegy nem akarok vele veszekedni.
A kocsis dolgot nem mondtam el, nem akarom, hogy mindig aggódjon értem és felesleges dolgokat csináljon. Különben is lehet csak képzeltem, hogy követnek. Lehet csak házszámot nézte és azért ment lassan. Mióta volt az az „incidens" eléggé paranoiás vagyok, főleg mert azóta sem találják Krisztiánt. De nem akarom mindig azt hinni, hogy ő jött vissza bosszút állni. Még a végén beutalnak egy diliházba. Mehetek a suttogó völgybe.:D
A hétvégén mi is megcsináltuk a szokásos éves kis mikipartinkat, ahova a családtagok, barátok jönnek el. A gyerekek örülnek neki, de szerintem a felnőttek is. Mi pedig addig eszünk, beszélgetünk. Az idősebbek pedig a „régi szép időkről" mesélnek. Élvezem az ilyen sztorizgatásokat, még akkor is ha a fele meg sem történt. Olyan jó hallgatni, néha még bele is élem magam.
Mindenkinek bemutattam Tamást, örültek neki, kedvesek voltak. Mondjuk az uncsitesóm, aki szintén lány meg tudott volna ölni a tekintetével, 100%-ig biztos voltam abban, hogy bejött neki Tomi. Lora is végre megismerte és jól kijöttek. Hamar egy hullámhosszra kerültek.
- Na vili? - szegezte neki a kérdését szigorúan.
- Mi folyik itt gyerekek? - mentem ki a konyhába ahol ketten társalogtak.
- Csak mondtam a pasidnak, hogy ha egyszer is meg mer bántani akkor velem gyűlik meg a baja! Jobb ha nem csukod be a szemed ha alszol faszikám! - kacsintott rà, azzal a tipikus kis ördögies mosolyával.
- Igen értettem! De megnyugodhatsz, nem állt szándékomban bántani Larát, szeretem! - karolt át, meghatott amit mondott, most először mondta ki mások előtt, hogy szeret, persze anyán kívül.
- Én is téged! - megpuszilt.
- Blöah.. Légyszi, ne! Ne előttem enyelegjetek! De figyu csak vállalom, hogy őr leszek, figyelek!
- Mért is kell figyelni? - kérdezte tőle, bár ez engem is érdekel.
- Gyorsan told le a naciját és told be neki, Egy gyors menet a konyhában! - kacsintott.
- Lora! - szóltunk rá egyszerre - Nehari de ő ilyen, javíthatatlanul perverz! Ha tudsz neki egy hasonló képességekkel megáldott pasit kérlek szólj! Ne engem zaklasson!
- Hallok mindent! Nem kell nekem senki, köszike!
- Azt hiszem ismerek valakit. Majd megemlítelek neki! - húzott ki onnan, de azért egy gonosz mosolyra maradt idő.
- Ne merd! - kiabált utánnunk.
Jót nevettünk ezen majd csatlakoztunk a többiekhez. Jó hangulatban telt a hétvége de sajnos hamar elrepült. Csak azt vettem észre, hogy a buszon ülök és robogok a suliba. Szörnyű! De már csak két hét, csak kibírom valahogy!
Az utolsó széken ültem a buszon, általában mindig ott ülök. Ha épp foglalt akkor állok hátul, támaszkodva az ablaknak. Most is épp ülök, az ablakon kinézve megakad a tekintetem egy autón. Ez pont ugyanolyan, mint ami pénteken követett. Lehetséges volna? Ne! Ne kombinálj Lara! Csak egy kocsi ennyi! Nyugtattam magam képzeletben.
Megállt a jármű és én leszálltam, a kocsi pedig padló gázzal hajtott el a busz mellett. Ez kissé gyanús.
De nem akarok ezzel foglalkozni és nem is akarok! Rengeteg témarázó és fontos dolgozat vár rám, amire nagyon koncentrálnom kell!
A napok elég gyorsan teltek. Már csak két nap van a suliból. Tamással megbeszéltünk, hogy elmegyünk vásárolni az ünnepekre. Az utcsó napon értem jött és együtt mentünk el a plázába. Ahol egy különleges vendég várt, apa. Örültem neki! Beültünk a Mekibe és megkajáltunk. De hamar elment mert kapott egy telefont, ami szokás szerint halaszthatatlan. Mindegy, legalább kettesben sétálunk Tomival. Bementünk kb minden boltba és felvásároltuk a készletüket. Kaptam egy kis „jutalmat" a segítségemért, ami fogalmazzunk úgy, nem kevés. Legalább meg tudom venni anyának azt az ajándékot, amit már évek óta tervezek, csak hát nem volt miből.
Shoppingoltunk már egy ideje, amikor feltűnt megint az a kocsi a közelben. Kezdtem félni ezért úgy döntöttem, hogy elmondom a dolgot.
- Figyelj csak, el kell mondanom valamit!
- Mit? Csak nem terhes vagy?
- Mi!? Dehogy! Ne beszélj hülyeségeket!
- Oh, értem... - fura, de mintha csalódottság lenne a hangjában - Akkor mi a baj?
- Lazán nézz hátra mintha nézelődnél!
- Minek?
- Csak nézz hátra! - megtette.
- Igen és most?
- Láttad azt a kocsit mögöttünk?
- A sötétkék Citroent?
- Aha.
- Mi van vele?
- Az a kocsi napok óta követ engem. Először azt hittem csak képzelődöm, de nem. Megjegyeztem a rendszámát és mindennap a nyomomba van. Kezdek félni, szerintem Krisz az vagy valamelyik embere.
- Mért nem mondtad ezt hamarabb!? - szidott le.
- Mert nem akartam, hogy feleslegesen aggódj! Azt hittem csak a szokásos paranoiám.
- Akkor is elmondhattad volna! Most azonnal felhívom a központot! Kérek védelmet.
- Biztos jó ötlet ez?
- Igen! Ha tényleg ő jött vissza, akkor veszélyben vagy!
Azonnal előkapta a telefonját és felhívta a központot és apát is. Mikor megfordult a kocsiból hirtelen kihajolt egy ember, a kezében fegyverrel. Tamás azonnal a földre rántott. Azok pedig pár lövés után sebesen elhajtottak. Már biztos volt, hogy a félelmem beigazolódott. Azonnal haza mentünk, Tamás pedig elment, hogy előkerítse Kriszt és elintézze. Közben a védelmünk is megérkezett, pár ember a házunk előtt dekkolt egy kocsiban éjjel-nappal. Ilyenkor nem irigylem a munkájukat és kissé bűntudatom van, hogy miattam kell itt szívniuk.
Ha mentem valahova, mindig követett egy kocsi, hogy ha kell megvédjenek. Apa felhívott, hogy találkozzunk mert szeretne látni karácsony előtt és szeretne adni valami szülinapi ajándékot. A plázában beszéltük meg, hogy nagy tömegben legyünk. Ott biztos nem jutna eszébe rám támadni. Mikor leszálttam a buszról megálltam a zebra előtt, mert nem mindig szoktak megállni. Szerencsére mindenki megállt, így át tudtam menni. Apa a túl oldalon állt, várt rám és integetett. Kb a zebra felénél jártam, amikor hangos kerék csikorgásra lettem figyelmes. A kanyarból teljes gázzal száguldott felém egy autó. Olyan hirtelen történt minden, hogy ledermedtem. Tudtam, hogy telibe fog gázolni talán túl se élem. Mielőtt elütött volna felismertem a sofőrt, egy zölden ragyogó gonoszsággal teli szempár nézett rám, a bosszú „édes" tüze égett benne.
A következő pillanatban már a földön voltam, fájt mindenem de nem éreztem egyik végtagomat sem. Hallottam hangos ordítást, sikoltást, valaki a mentőket hívta és a tábolból felismertem apa hangját, aki a gázoló kocsira lőt a fegyverével, de túl gyorsak voltak. Odaért mellém és hívta a központot. De már nem hallottam mit mond. Összemosódtak a hangok, még egy fék csikorgást hallottam azután semmit. Totál képszakadás. Ha már meg kell halnom, azért örülök, hogy az elmúlt időben Tamás az életem része volt! Nagyon szeretem!

TAMÁS SZEMSZÖGE:

- Hol a fenébe lehet már!? - mérgelődtem már nagyon.
A városban üldöztem őt a kocsimmal, de egyszerűen eltűnt. Elvesztettem a nyomát. Ilyen nincs, nem tűnhet valaki csak úgy el! Itt kell lennie valahol! A telefonom hirtelen csörögni kezdett. Szuper még ez is.
- Ha nem fontos ne most!
- Tamás? Te vagy az?
- Ön az uram? Azt hittem Larával van! Hol van ő?
- Itt vagyok a pláza előtt azonnal gyere ide! Lara... - elcsuklott a hangja.
- Mi van Larával? - nem szólt semmit, csak szipogott, ami mégjobban dühített - Az ég szerelmére mondjon már valamit!
- Elütötték. Alexey volt és az emberei.
- Mi!? És jól van?
- Nincs. Nagyon nincs jól.
- Már is ott vagyok!
Padlógázzal száguldottam a pláza felé. Az se érdekelt ha átmegyek a piroson vagy neki ütközök egy kocsinak! A kanyarban már a féket nyomtam, hogy megtudjak állni. Nagy volt a tömeg, mindenki az „elütött lányt" nézte. A mentők úton voltak. Azonnal kiszálltam és odamentem hozzá.
- Lara! Hallasz engem? Kellj fel kérlek! - pofozgattam az arcát, de semmi - Mikor történt?
- Alig két perce.
- Milyen kocsi volt?
- Tamás, tudod jól, hogy ez nem jó ötlet!
- Milyen a kocsi!?
- Fekete Mercedes, ott kanyarodtak be.
Bepattantam a kocsiba és utánnuk mentem. Nyomtam a gázt amíg csak lehet. Beütöttem a nyomkövetőbe a számukat, hamar megtaláltam. Siettem, hogy utolérjem őket. Közben szólt a telefon.
- Halló!
- Itt a központ, ügynök ezt hagyja abba! Már úton vagyunk, elkapjuk!
- A túl késő, addigra meglépnek! Majd én elkapom!
- Azt nem engedhetem! Nem tud tiszta fejjel gondolkodni! Tudja jól, hogy nekünk élve kell a célpont!
- Tudom!
- Ha megöli, búcsút mondhat az állásának!
- Ch...
Inkább kinyomtam és kidobtam az ablakon a telefont. Nyomtam a gázt és a következő kanyarban utolértem őket. Rájuk tapadtam. Megkezdődött egy szinte véget nem érő hajsza. Már nagyon untam, gondoltam kicsit érdekessé teszem. Leszorítottam őket az autópályáról, pont arra az útra ami a Tiszához vezet. Mikor erre rájöttek satufékkel a víz előtt megálltak. Amint kiszálltak a kocsiból azonnal lelőttem őket! Már csak ketten maradtunk Krisszel vagy is Alexey-el.
- Tedd le a fegyvert Alexey, itt a vége!
- Ez még közel sem a vége semminek!
- Azonnal tedd le!
- Miért? Különben lelősz? Azt nem teheted meg, élve kellek nekik! Erre rábasztál tanár bácsi!
- Igen élve. De nem feltétlen épségben!
Fogtam él lábon lőttem amitől a földre rogyott, akkor a másikba is kapott egy golyót. Lassan odasétáltam hozzá.
- Hidd el ez rosszabb a halálnál! Leélni úgy el életet, hogy kerekesszékben vagy. Hidd el népszerű leszel a börtönben! Nem tudsz elszaladni a seggbe kúrás elől! Az első sorban ülve élvezheted az előadást!
Odabilincseltem a kocsihoz és visszamentem a városba, egyenesen a kórházba! Mindenki ott volt, Emma, az anyja sőt még a főnök is. Amit nem tudott hova tenni Lara anyja. Vártunk még egy darabig, aztán jött az orvos.
- Önök a kis hölgy rokonai?
- Igen mi vagyunk! Hogy van?
- Nos, az állapota stabil de kómában tartjuk. Eltört négy bordája, leszakadt a lépe, belső vérzései voltak és közép fokú agyrázkódása volt. Orvosi szaknyelven csoda hogy él. - próbálta oldani a feszültséget de nem úgy jött össze ahogy várta - Szóval ne aggódjanak, rendbe jön. Idővel.
- Óhh istenem... A drága kislányom! - kitört belőle a sírás!
Elvitték onnan, hogy lenyugtassák, kapott teát és nyugtatót is.
- Elnézést uram, de ön a lány barátja?
- Igen én vagyok, miért?
- Csak gondoltam közlöm önnel, hogy a lány babát várt.
- És?
- Sajnálom, de nem sikerült megmenteni! Ne haragudjon!
- Semmi baj! Nem maga tehet róla! Mikor lehet bemenni hozzá?
- Akár most is, de felesleges. Úgy sem tud vele beszélni. Inkább jöjjön vissza pár nap múlva, mikor felébresztjük.
- Rendben, köszönöm doktor úr!
Azért benéztem hozzá, olyan összetört volt és védtelen. Az én hibám ami vele történt, ha nem szervezem be és nem ismerem meg, ez meg se történt volna!
- Sajnálom!
Odasúgtam neki majd haza mentünk. Pár nappal később hívtak minket, hogy ébresztik Larát és menjünk be ha akarunk.
Lassan kezdett el ébredezni, nehezen nyitotta ki a szemeit. De megkönnyebbültem mikor újra láttam azt a két gyönyörű kék szempárt!

LARA SZEMSZÖGE:

Hú de fényes minden! A szemeim mintha acélból lennének, alig bírom kinyitni. Halk hangokat hallok magam körül, ha jól sejtem akkor anya az és Emma. Tamás hol van? Nem jött el? Kinyitom a szemem, minden olyan homályos. Pislogok párat majd tisztulni kezd a kép. Körbe nézek és meglátom őt, a szívem meg is nyugodott. Anya azonnal átölel és sírva fakad, a hugi is odabújik hozzám. Jól esik, hogy ennyire szeretnek! Mikor lement ez a nagy hűhó kettesben maradtunk Tomival. Leült mellém az ágyra.
- Csak hogy magadhoz tértél! Már azt hittem, hogy soha nem látlak! - láttam a szomorúságot a szemében.
- Ne aggódj nem olyan könnyű megszabadulni tőlem! Itt vagyok ne aggódj!
- Annyira aggódtam! - odabújt hozzám - De nem kell többet félned, Krisznek vége. Soha többé nem bánthat!
- Megölted? - kérdeztem aggódva.
- Nem. Bár nagy volt a késztetés.
- Huh örülök!
- Mi? Mért örülsz ennek?
- Mert nem akarom, hogy egy ilyen emberi hulladék miatt gyilkossá válj! Te ennél sokkal jobb ember vagy és többet érsz!
- Úgy szeretlek Lara! - megcsókolt.
- Én is! De egyet ígérj meg kérlek!
- Mit?
- Hogy nem hibáztatod magad! Nem te tehetsz erről és soha ne merj ilyesmit gondolni! Megértetted!?
- De ha egyszer az én...
- Cshh! - tettem az ujjam a szájára - Nem A Te Hibád! - szótagoltam neki.
- Rendben. Igyekszem ezen túllépni!
- Köszönöm!
- Mi lett a babával?
- Mi!? Te honnan? - láttam rajta megdöbbenést.
- Tamás, lány vagyok! Mi megérezzük az ilyesmit, plusz csináltam tetszet. Szóval?
- Hát... Az az igazság...
- Szóval elment...!? Értem. - bár nem akartam gyereket, legalább is nem ilyen hamar, mégis ez a dolog kissé megviselt.
- Sajnálom! De majd lesz másik!
- Légyszi ne! Ne beszéljünk erről!
- Rendben ahogy szeretnéd! Hagylak pihenni. Ha kell valami szólj!
Csak bólintottam, ő pedig elment. Nem akartam megbántani vagy bunkó lenni, de semmi kedvem nem volt jópofizni és úgy tenni, mintha minden rendbe lenne!
Pár nappal később kiengettek. Szerencsére pont karácsonyra haza mehettem. Persze szigorúan csak pihennem kell, semmi megerőltető munka! Már a gyönyörűen feldíszített fa fogadott alatta rengeteg ajándékkal. Egy ideig a nappaliban laktam, mert nem bírtam az emeletre felmenni. Így ott ünnepeltünk négyesbe. Jobb lett a hangulatom is. Nem azt mondom, hogy túl vagyok mindenen, de jó úton haladok.
Szerecsére ott van Tamás és a családom aki támogat.
Eltelt néhány hónap és túl vagyok a vizsgáimon. Kitűnőre vizsgáztam meg. A ballagáson mindenki ott volt aki kellett. Csaptunk egy nagy bulit! Aztán kaptam egy rossz hírt, apa meghalt. Egy akció közepén érte halálos találat. Igaz sok évet kihagyott, de az utóbbi időben elég sok mindent bepótoltunk és közel kerültünk egymáshoz. Megszerveztük a temetést és azt a hírt kaptam a cégétől, hogy rám hagy mindent és nekem adja azt amit mindig is szeretett volna, a szívét! Szó szerint.
Megcsinálták a vizsgálatokat nálam és kiderült minden egyezik. Így meg lehet műteni. Hamar sort kerítettek rá. Fura lesz apám szívével élnem tovább, de legalább így tudom, hogy mindig velem van.
Amint felépültem új erővel vágtam neki az életnek. Elfoglaltam a helyem a cég élén és Tamást tettem meg helyettesemnek. Felszámoltuk az összes illegális kém hálózatot és az árulókat börtönbe zártuk.
De a legjobb az volt mikor a szülinapján egy hatalmas dobozban egy képpel leptem meg. Nézett is mért üres, de nem volt az. Egy fekete-fehér kép lapult benne a születendő gyermekünk képével. Nagyon megörült, azonnal felkapott és szinte világgá kürtölte, hogy apa lesz. Már alig várta, hogy a fiát a karjában tartsa. Bár szerintem lány lesz, de mindegy, nem számít! A lényeg, hogy boldogok vagyunk!

VÉGE!