14. rész - Köszönöm, hogy meghallgattál

A suliba érve nagy zavargásra lettünk figyelmesek a lányokkal. Odamentünk és megpróbáltuk átverekedni magunkat a tömegen. Hallottam valaki sírását és könyörgését.
- Kérlek Yona, ne haragudj nem akartam! 
Térdelt egy lány az aszfalt közepén tenyereit összedörzsölgetve esedezett a visszatért lány bocsánatáért. Mióta Yona visszajöhetett a suliba azóta mindenkit megtalál magának. Engem is próbált megszégyeníteni, de a fiúk sosem hagyták. Eléggé zavarja őt, hogy barátkoznak velem a srácok és mióta tudja, hogy Taehyung a barátom megfogadta, hogy tönkre tesz. Ez viszont eddig nem sikerült neki és remélem nem is fog!
- Hahaha! -nevetett gúnyosan- Azt hiszed meghat a gyerekes nyavajgásod? Szánalmas vagy!
Fellökte őt aki a vizes hóba esett. Nem bírtam tovább szótlanul ott állni, hiszen tudtam milyen az ha megaláznak és én is annyiszor néztem már másokra, hogy segítsenek de sosem tették. Én nem szeretnék ebbe a sorba beállni és csak nézni ahogy porig alázzák szegény lányt. Így elé léptem.
- Hagyd már őt békén Yona! Mit ártott neked?
- Na tessék, megjelent miss tökély! Semmi közöd hozzá, jobban teszed ha félre állsz!
- Mért ha nem? Akkor mit teszel? Talán felpofozol, megversz? Azt hiszed attól jobb leszel vagy különb nálam? Megnyugtatlak, hogy nem! Kicsit sem! Sőt, elég szánalmas amit művelsz! Ahelyett, hogy megtanulnál kedvesnek lenni és barátkozni ezt teszed mert képtelen vagy másra! Nem csoda, hogy nincs egy igaz barátod sem! -vágtam hozzá magabiztosságot gyűjtve és elég hangosan, hogy más is hallja.
- Nézzétek hogy kinyílt a szája! Mivan, csak mert a kis Taehyung szárnyai alá bújsz még nem leszel valaki!
- Nem bújok senki szárnyai alá, főleg nem Tae-nek! És ha kinyitnád a szemed ő nincs is itt! Mivan talán féltékeny vagy? Tényleg elhitted, hogy kellenél egy olyan srácnak, mint Tae? -nevettem.
Láttam rajta bántja amit mondok, méregbe is gurult és sebesen közeledett felém. Pont mikor ütött volna egy kéz elkapta az övét el ellökte. Oldalra tekintettem és megláttam Jeong Guk arcát, mellette Jimin, Suga és RM állt. A másik oldalamon pedig Taehyung, Jin és J-Hope. Egy pillanatra megmelengette a szívem, hogy a fiúk kiállnak értem, el is mosolyodtam.
- Hagyd abba Yona! -szólt rá szigorúan Nam Joon, mélyebb hangja visszhangzott a tágas udvaron- Elég legyen!
- Nem értelek! És titeket sem. Mért véditek annyira ezt a kis cafkát!? -vinnyogott.
- Ne nevezd így! -förmedt rá Kook- Ez a jelző inkább téged illetne!
- Hogy mered! -meg akarta ütni de a fiúk mellé álltak.
- Igaza van! -karolta át barátját Tae- Ahogy Lien-nek is! Nem veszed észre magad, hogy mennyire szánalmas ahogyan viselkedsz!? Talán tanulj meg barátkozni és többnek néznének az emberek egy szörnyetegnél!
- Te hagyod ezt, hogy így beszéljenek velem? -fordult Nam Joon felé, akivel már rég szakítottak.
- Igazuk van! Nem is értem mit láttam benned. Kár volt az időmet egy ilyen...senkire pazarolnom! Aki jót akar magának az nem kezd veled, egyszerűen rémálom vagy!
Egyszer csak mindenki elkezdett nevetni és mutogattak rá. Yona elkezdte a sírást, követői nyugtatgatták.
- Na gyertek srácok menjünk!
Intett a csapatnak Ho Seo és egy emberként mentünk be a meleget adó épületbe.
Roppanttul boldog voltam mikor a fiúk mindenki szeme láttára mellém álltak és így kioktatták Yona-t. Végre valaki aki „fontos" személyiség kimondta az igazat amit még ő is meghall plusz mások is jobban hallgatnak a fiúk szavaira, mint az enyémre.
Suli után elmentünk egyet korizni a nem túl messze lévő jégpályára. Nagyon jól éreztük magunkat. Kb olyan négy óra körül Tae kapott egy telefont az anyukájától, hogy menjen haza és vigyázzon az öccsére. Még ott maradtunk egy darabig aztán szépen lassan mindenki haza szállingózott. Csak én maradtam, Ana és Jungkook. Én szerettem korizni ezért nem akartam még hazamenni, szerencsémre Ana kitartott mellettem. Szólt a zene és megpróbáltunk ritmusra siklani de néha elég nehéz volt, 1-2-szer el is estünk amin persze csak nagyokat nevettünk.
- Te Jeong Guk, Ana fogjátok meg a kezem és dobjatok el! Úgy fel tudok ugrani! -ecseteltem egy hirtelen beugrott ötletem.
- Biztos vagy benne? -csúszott oda barátnőm.
- Mért ne lenne? Na add a kezed! -jött oda Guk is, aki támogatta őrült ötletem.
Mentünk egy kört, hogy kellőképpen begyorsuljunk majd „eldobtak". Sikerült az ugrásom aminek nagyon örültem a két segítőm is megdícsért.
- Klassz voltál Lien! -ölelt meg Ana.
- Ja ez király volt! -csapott a tenyerembe a folyton vigyorgó Jungkook.
- Figyi Li nekem lassan mennem kéne. Tudod, hogy nekem hatra haza kell érni és elég messze lakok innen... -húzta félre a száját.
- Uh tényleg! Észre sem vettem, hogy így elment az idő... -csaptam a homlokomra.
- Jössz te is velem? -nézett rám a készülődő lány.
- Hát...
Igazság szerint nem akartam még menni. Jó volt itt lenni, mindig is szerettem idejárni. Visszanéztem a még mindig a pályán köröző fiúra, aki tehetetlenségem látva a segítségemre sietett.
- Lien, nem maradsz még egy kicsit? Mutatnék pár jó zenét ami legközelebb klassz lenne.
Visszanéztem Ana-ra, megpróbáltam minél esdeklőbb tekintetet magamra varázsolni.
- Ha akarsz maradj csak én egyedül is haza tudok menni. -mondta mosolyogva.
- Köszi Ana! De tényleg nem baj? Mert ha igen én...
- Ugyan-ugyan ne szavatkozz! Maradj itt és ez parancs! -mondta visszautasítást nem tűrve.
- Igen is értettem parancsnok asszony! -tisztelegtem mint a katonák.
Majd elbúcsúztunk és miután kikísértem barátnőmet visszamentem a pályára. Ami egy kicsit másképp nézett ki, mint azelőtt. Ugyanis amíg kint voltam a kis énekes pacsirta hozott be egy színjátszó gépet, így az egész terem gyönyörű színekben pompázott. Nekem nagyon tetszett, igazán meseszerű volt.
- Mi ez az egész? -siklottam oda hozzá.
- Gondoltam következő alkalommal ezeket is bevethetnénk. Szerintem tök klassz és jó hangulatot teremt. És ez meg -megnyomott egy gombot és mindenhol színes szivecskék és puszit dobó szájak hologramjai jelentek meg- be fog jönni a szerelmeseknek! -nevetett.
- Ja tök klassz! Bár szerintem kicsit túl nyálas már, de ShinHe és Jimin imádni fogja az biztos. Ők amúgy is olyan romantikus lelkek. -tettem a szívemre a kezem és elszínészkedtem a végét amin csak röhögtünk.
- Ez igaz, Jimin mindig is odavolt az ilyesmiért. -hirtelen megszólalt Jai Waetford-tól a Shy című dal- Felkérhetem hölgyem? -állt meg előttem és nyújtotta a kezét.
- Már azt hittem meg sem kérdezi uram! -mentem bele a játékba, amin szintén csak nevettünk.
Az egész számot végig táncoltuk. Egész jól csinálta, egyszer sem estünk el sőt eléggé egy hullámhosszon mozogtunk. Először kissé kínosan éreztem magam aztán már nem zavart, csak átadtam magam a zenének. Olyan jó volt csak úgy siklani, táncolni minden kötöttség nélkül! Bár Tae-vel is koriztunk már párszor de vele folyton izgulok, hogy elrontok valamit. Nem tehetek róla, ez egyfajta megfelelési kényszer bennem, mindent tökéletesen akarok csinálni nehogy emiatt netán szakítson velem. Tudom ez sem igazán a legjobb módszer, de ez olyan mint a meghajlás, hogy megadjuk a másiknak a tiszteletet, már magától jön. De Jeong Guk más, neki nem kell megfelelnem hisz semmi közünk egymáshoz. Persze barátok vagyunk és ebben is van némi megfelelés de nem annyi, mint egy kapcsolatban. Ha vele vagyok nem aggódom azon, hogy vajon mit mikor rontok el. Bár eleinte az összes bandataggal így voltam mint Taehyung-al, hiszen csak akkor fogadtak el és nem akartam ezt a jó dolgot valami bolondsággal elrontani. De most már azon sem parázok. Csak még a kapcsolatomon kell igazítanom, le kell állnom ezzel a dologgal mert előbb-utóbb nem vezet jóra!
Mikor a számnak vége volt a padhoz csúsztunk, hogy tudjunk inni. Leültem egy kicsit pihenni, hiszen a zene megvár.
- Elfáradtál? -ült le mellém.
- Egy kicsit. Egyébként ez egy tök jó szám volt!
- Ugye? A srácok meg lehurrogtak miatta! -tette a sértődöttet.
- A kis szemetek, hogy mertek ilyet tenni!? -színészkedtem én is.
- Nagyon gonoszak velem, csak mert én vagyok a legfiatalabb. -tette karba a kezét.
- Nézd a jó oldalát! Tőlem idősebb vagy. -mosolyogtam.
- Ez igaz. -viszonozta mosolyom, majd elhalkultunk- Tényleg! -szólalt meg hirtelen amitől kicsit megijedtem- Találd ki mit találtam a múltkor a neten!
- Passz. Nem tudom. Egy jó csajt? -mondtam ki ami elsőre az eszembe jutott, de nem sült el jól mert elég fanyar képet vágott.
- Nem! -nyomatékosította a szót- Egy videót rólad!
- Rólam!? -meglepődtem- Milyen videót!?
- Semmi olyan ne aggódj! Vagy mért talán csak nem tartogatsz titkos 18-as videókat!? -nevetett.
- Héj! -ütöttem vállba- Dehogy is! Minek nézel te engem!?
- Jólvan na csak vicc volt! Amúgy egy sorit találtam amiben te voltál a szereplő. Nem is mondtad, hogy szerepeltél egy sorozatban! -mondta szemrehányásként.
- Az már rég volt... -legyintettem- Különben sem volt sikeres az a rövid sorozat, le is vették a műsorról.
- Szerintem klassz voltál benne!
- De egyébként hol találtad? Azt hittem törölték mindenhonnan!
- Itt volt fent -vette elő laptopját és kikereste- az elveszett sorozatok weboldalán.
- Szép remények. Elveszett sorozatok, hm... Na és hogy hogy te ilyesmiket nézel?
- Nem tudom, mindig is szerettem sorozatokat nézni főleg ami nem túl sikeres vagy nem tetszik az embereknek, én ilyen elvont személyiség vagyok. -nevetett.
- Igen egy kicsit.
- Elmeséled hogy volt és mért hagytad abba?
- Huhh hát ez egy hosszú sztori.
- Amíg haza kísérlek pont elmondhatod. -csak néztem rá- Mi az? Azt hitted hagyom, hogy egyedül sétálj este a sötét városban!? Öltözz fel és indulunk!
Nem is mondtam semmit, mit is mondhatnék erre!? Hiszen ki van adva a parancs, hogy mernék én tiltakozni!? Viccet félretéve igazából jól esett kedvessége és örömmel fogadtam el sétapartnerségi felajánlását. Hamar felkaptuk a cuccainkat és már úton is voltunk hazafelé.
- Nos? Szeretném hallani a te „nagy történeted"! -mutatott idézőjelet.
- Oké. Nos, asszem akkor kezdődött mikor elkezdtem a középiskolát. Azonnal beiratkoztam a színjátszó szakkörbe, hiszen akkoriban odavoltam az ilyen dolgokért. Egészen ovi óta. Mivel az akkori tanárom jó véleményt kapott a korábbi oktatómtól hamar rámbízott komolyabb szerepeket is. Az egyik ilyen darabra eljött egy filmrendező is, állítólag barátja volt a tanáromnak. Megnézte az előadást és elmondása szerint megtetszett neki a játékom. Megkért legyek szereplője az akkor készülő rövid történelmi sorozatának. Nem akartam elfogadni.
- Miért? -kérdezte érdeklődve.
- Mert bár szerettem játszani, mégsem tartottam magam elég jónak ahhoz, hogy egy olyan filmben játszak amit a tv is sugároz. Hiszen hol voltam én a tv-s színészekhez képest!? Még egy sorban sem lehetne említeni velük.
- De akkor hogy hogy elvállaltad?
- Igazság szerint azért mert annyira erősködött a tanárom, a szüleim is erőltették és a rendező is felhívott párszor így elfogadtam az ajánlatot és leforgattuk a sorozatot. Amit aztán később lehúztak a kritikusok. Igaz akkoriban azt mondták, hogy a szereplő társam miatt lett „hiteltelen" a sorozat de mégis kettőnk közül ő lett a sikeres és nem én. Ez azért sokat elárul.
- De ez egy olyan nagy baromság! Már bocsi. Azért lett sikeres mert nem adta fel úgy ahogy te. Hanem a negatív kritikák ellenére tovább tanult és képezte magát így befutott. Nem hagyta, hogy bárki is az útjába álljon.
- Én gyenge voltam, engem bántott az ahogy lehúzták a sorozatot, aztán az is ahogy ő sikeres lett és elment a kedvem az egésztől. Utánna már nem volt kedvem szerepelni színdarabokban sem és felhagytam ezzel. Hát ez lenne az én nagy történetem... -vontam vállat.
- Lehetek őszinte? -állt meg mellettem.
- Persze, csak is az!
- Szerintem te hülye vagy! Vagyis akkor az voltál. Én a helyedben nem adtam volna fel mondjon bárki bármit. Hiszen azok a kritikusok akik egésznap a tv vagy számítógép előtt ülnek és írogatják a baromságaikat közben ahhoz sem értenek, hogy bekössék a cipőjüket, nem tudják azt, hogy neked mibe került az, hogy azt a filmet összehozd! A sok tanulás, próba, forgatások. Ez mind mind megterhelő munka. Kár volt veszni hagyni mindezt!
Belegondoltam abba amit mondott és be kellett látnom van benne igazság, nem is kevés.
- Most már mindegy. Már nem számít. Már késő...
- Ugyan Li, sosincs késő újra kezdeni mindent. Csak akarni kell és tenni érte. Úgy ahogy mi a srácokkal. Azt hiszed, hogy csak úgy, egyik napról a másikra alakult meg a Bangtan?
- Nem. Nam Joon elmesélte hogy volt.
- Na, akkor tudod, hogy mi sem épp legjobb haverokként kezdtük az életünket! Ha az elején feladjuk, ha Jin hagyja, hogy Suga és a fiúk továbbra is zaklassák őt, Jimin-t és Tae-t akkor ma nem alkotunk ilyen jó csapatot és nem lennénk ilyen jó barátok, szinte testvérek.
- Igen ebben igazad van. De...
- Semmi de. A de már csak kifogásokra hajazó szó! Szerintem próbáld meg és hátha újra rájössz, hogy mit szerettél annyira a színészetben! S talán sikeresebb leszel annál a srácnál is. Hiszen amit én láttam az klassz volt!
- Köszi, de....nem is tudom...
- Félre ne értsd nem akarlak rákényszeríteni semmire csak mindjárt itt a nyakunkon a vizsga időszak és még most sem tudod mi szeretnél lenni.
- Ezt honnan...?
- Hallom mikor V-nek panaszkodsz, hogy nem tudod mi legyen. Plusz elég végig nézni rajtad. -nevett.
- Kössz. -nevettem én is kímomban.
- Bocs de ami igaz az igaz.
- Ne, ne kérj bocsánatot, igazad van.
- Na látod! Szerintem semmit sem vesztenél azzal ha megpróbálnád, max újra abbahagyod. De legalább tudod, hogy ez nem neked való és végleg lezárhatod a „karriered".
- Átgondolom.
- Az már elég. Na asszem meg is érkeztünk. -állt meg a házunk előtti járdán.
- Oh milyen gyorsan hazaértünk! -lepődtem meg.
- Talán menjünk mégegy kört?
- Ne köszi. Így is lefagytam. Holnap találkozunk, és kössz a beszélgetést!
- Máskor is. Jó hallgatóság vagyok ha nem tudnád! -ölelt át közben belenevetett a hajamba.
- Igen, már ezt is tudom. Már lassan jobban ismerlek, mint te magad. -váltunk el.
- Ilyet ne mondj! Azért annyira még nem ismersz, tudok én meglepetéseket is okozni hidd el!
- Ha ilyen jók a meglepetések, mint a mai nem leszek csalódott. -kiáltottam utánna a már az utcán sétáló fiúnak.
- Az majd kiderül. Akkor holnap!
- Szia!
Még vártam ott egy kicsit, csak néztem ahogy elmegy, majd besiettem a házba.
A zuhanyzóban csak a mai beszélgetés járt a fejemben Jungkook-al. Talán tényleg igaza volt? Meg kéne próbálnom újra a színészkedést? Nem tudom... Hiszen már olyan régen abbahagytam, lehet már nem is menne... Nem tudom mit tegyek. Kedvem éppen az lenne hozzá, de tehetségem? Passz... Viszont kellemes csalódás ért Jeong Guk-al kapcsolatban, azt eddig is tudtam, hogy kedves és őszinte de, hogy ilyen jó hallgatóság és szónok (?) na azt nem! De jól esett a bíztatása és az is, hogy kiállt mellettem. Pedig igazság szerint nem is látott csupán egy jól begyakorolt, sokszor leforgatott bukott sorozatban. Lehet túl sokra tart...vagy lehet én becsülöm le magam ennyire, nem tudom. Majd lesz valami, nem tervezek előre semmit! Sosem tervezek mert úgysem úgy alakul ahogy azt szeretném, így legalább nincs csalódás. Ami felér egy fél sikerrel!