14. rész - Boldog Karácsonyt!

Annyira megkönnyebbültem, hogy Adam nem haragszik rám a múlthéten történtek miatt!
Szerencsére már szünet van! Tudok illetve tudunk egy kicsit pihenni, kikapcsolódni. Olyan mintha egy kis család lennénk. Furák, de család!
Most épp a fenyőfát mentünk megvenni a pasimmal. Istenem, de furcsa ezt kimondani. Olyan.... idegen számomra. Jó érzés, de idegen. Gyönyörű havas a táj, nem olyan rég hullott le az első decemberi hó. Mintha valami mágikus fehér lepel takarná el a tájat, olyan varázslatos! Sosem szerettem a telet, leginkább a hideg miatt! Nem vagyok oda a hidegért, inkább a nyári kánikula, mint ez a fagy. De maga a látvány mindent megér! Persze minden évszaknak megvan a maga bája. Az ősz is gyönyörű, mikor a fák levelei szinesedni kezdenek, egy káprázatos színkavalkád az egész. A tavasz pedig csodás! Amikor újjáéled a természet, a fák virágba borulnak, levelet növesztenek, a hegyek kizöldellnek, virágok milliói nyílnak ki egyszerre. A lágy szellő hozza a frissítő illatokat, ez mindent megér. Erre jobb szó nincs a csodálatosnál! A nyár pedig magáért beszél. A kellemes meleg, a forrón tűző nap, egy gyorsan átfutó zápor, ami enyhülést hoz a nagy forróságban. Azt szeretem a legjobban amikor kitörni készül a vihar, de még nem esik az eső csak fúj a szél, a ég mennydörög és az a friss illat! Mennyei!
- Hahó! Megjöttünk! - lengette meg kezét a szemem előtt, kicsit elkalandoztam.
- Oh, oké. - kiszálltunk.
Hatalmas volt ez a piac! Telistele fenyőfákkal. Ez az illat, nincs hozzá fogható! Mentünk egyre beljebb és beljebb. Volt itt minden fajta, ezüst fenyő, luc, kanadai, sok féle. Bár annyira nem ismerem a fajtákat. Megálltam egynél, ami szerintem a legszebb a többi között. Visszahúztam Adam-et és mutogattam a fára.
- Ez kell! Ez a tökéletes!
- Tényleg szép!
- Miben segíthetek uram? - jött oda egy kb az 50-es éveiben járható férfi, gondolom ő lehetett az árus.
- Jónapot! Ezt a fát szeretnénk megvenni! - mutatott az általam választott darabra.
- Rendben. Már is összekötözzük!
Elment szólt egy fiatalabb eladónak, szerintem a fia lehetett, mert nagyon hasonlítottak egymásra, ők ketten elvitték és hálót húztak a fára. Majd Ad kifizette.
- Boldog karácsonyt uraim! - köszönt el.
- Boldog karácsonyt önnek is fiatal ember és a gyönyörű barátnőjének is! - oh milyen kedves.
- Boldog karácsonyt! - mondtam nekik én is, hiszen mégsem hagyhattam szó nélkül, végtére is megdícsért.
Nagy nehezen feltettük a kocsi tetejére a baromira nehéz fánkat és indultunk is haza. A felhajtóra érve James kijött elénk, hogy segítsen bevinni a „csomagot". Ad kinyitotta nekem a bejárati ajtót.
- Na gyere te gyönyörű barátnő! - nevetett.
- Jajj ne már! - tudtam mire érti, a kis gonosz!
- Mi ez a nagy jó kedv? - jegyezte meg bátyusom az Adam-ből kitörő, szűnni nem akaró nevetésére utalva.
- Ma az egyik árus megdícsért, hogy szerinte szép vagyok. A te barátod pedig egész úton ezzel nyaggatott. - próbáltam nagyon csúnyán nézni rá.
- Nem tehetek róla! Talán az én hibám az, hogy olyan jó csaj vagy, hogy mindenkinek bejössz?
- Adam! - szóltam rá szigorúan.
- Most mi van? Ha egyszer ez a helyzet!
- De bolond vagy! - nevettem már én is, mi mást tehetnék.
- Még szerencse, hogy csak a vén taták buknak rád, mert akkor kénytelen lennék féltékenységi jelenetet csinálni!
- Ugyan! Arra nem lenne okod! Amúgy is utálom a féltékenységet, nem jó az semmire! Csak beleviszi az embert a rossz tettekbe!
- Igazad van. De akkor is...
- Inkább állítsuk fel a fát a duma helyett! - mutattam a nappali felé, ahol a fa helye lesz.
- Igen is főnök asszony!
Bevittük az ablak mellé kb 1,5 méterre. A fiúk kb fél órát küszködtek azzal, hogy a fa egyenesen álljon és ne mozogjon. Közben pedig amennyi kámromkodás ami ott elhangzott! Áh... Már én szégyeltem magam! De végül csak sikerült. Aztán neki álltunk a menü elkészítéséhez. Más ez lesz a karácsony, mint nálunk. Koreában kicsit máshogy ünnepeljük a karácsonyt. Ott a karácsony olyan mint itt a valentin nap. Inkább a szerelmesek ünnepe. Olyankor nagy bulik szoktak lenni, kevesen vannak otthon. Általában éttermekben, kisebb vendéglőkben szoktak vacsorázni. Itt Amerikában a nagy ünnepi lakoma a töltött pulyka, Koreában pedig a karácsonyi tortácska a fő menü, minél cukibb, minél csicsásabb annál jobb. Nálunk is van télapó, mikulás de az inkább új évkor szokott ajándékozni. Általában pénzt, de akinek nem telik az kisebb ajándékot hoz. Fenyőfát nem nagyon jellemző, hogy állítanak az emberek, inkább a keresztények. Bár mi nem vagyunk, voltunk azok mindig díszítettünk. Mert apám szerint kis koromban megtetszett a kidíszített fa és, hogy örömet okozzanak nekem minden évben egy kicsit, kb 1 méteres fácskát állítottunk anyával. Nálunk Koreában inkább a világítás ami úgymond menőbb. Minél nagyobb a dísz világítás annál jobb. De nem akarok semmit elrontani, tudok én alkalmazkodni.
Mire ezek végig futottak az agyamon minden étel a sütőben volt. Akárcsak a sütemény. Amíg azok elkészülnek neki álltunk a fa feldíszítéséhez. James lehozta a padlásról a dobozokat, amikben a díszek vannak. Rengeteg gömbök, girlandok, angyal haj, szalagok még csengettyű is lapult benne. Szuper! Közben a tv-ben karácsonyi zenék szóltak már napok óta. Éppen Mariah Carey híres dala szólt, az All I Want For Christmas. Szeretem ezt a dalt, bár ki ne szeretné? Ez egy világhírű dal. Mind a hárman énekeltük a szöveget, bár James nem nagyon tudta mindenhol mikor melyik szó következik, ezért csak halandzsázott valamit, amin egy jót nevettünk. Mire végeztünk az ételek is elkészültek, és az én tortácskám is. Ezt az egyet nem akartam elhagyni az ünnepből. A szüleimmel mindig csináltunk valamilyen tortát, így olyan, mintha velem lennének.
Megterítettem, majd leültünk vacsorázni. Boldog voltam, nagyon is! Végig beszélgettünk, hülyéskedtünk, zenét hallgattunk. A kandallóban ropogott a jó meleg tűz, kint pedig elkezdett esni a hó, amit az ablakon át bámultunk. Olyan 9 óra felé amikor az utolsó forró csokit ittuk meg, elkezdtük az ajándékozást. A mai egy különleges nap és nem csak emiatt a csodás ünnep miatt. James-nek egy szakács könyvet vettem amit teleírhat a saját nagyszerű receptjeivel és egy meghívó egy híres sztár szakács, Gordon Ramsay éttermébe. Kicsit küszködtem még megszereztem, de szerencsére sikerült. Adam pedig egy inget kap, amin az a felirat van, hogy a „Legjobb tanár előtted áll". Szerintem vicces és igaz is!
Átadtuk a dobozokat, díszes szatyrokat, majd bontogatni kezdtük.
- Uram isten! - kiáltott fel James, majd szívbajt kaptam - Lori, ez nem lehet! Csodás vagy köszönöm! - úgy átölelt, hogy nem kaptam levegőt.
- Nagyon szívesen. De légyszi engedj el, megfulladok! - kopogtattam meg a hátát.
- Jaj bocsi! De még is hogy? Honnan tudtál egy ilyet szerezni?
- Hát kicsit sokáig tartott. De vannak kapcsolataim és mindig azt mondod, hogy szeretnél vele találkozni. Gondoltam ez jó ajándék lenne.
- Mennyi igazad volt. Köszönöm hugi!
- Szívesen.
- Te mit kaptál Adam?
- Ezt az inget! - mutatta fel.
- Hm... Igen, igen... - vizsgálgatta, mintha valami ínyenc étel lenne - Milyen frappáns! - tört ki belőle a nevetés.
- Most mért? Legalább az igazság van ráírva! - húzta ki magát.
- Nem tetszik ugye? - kérdeztem lesütött szemekkel.
- Dehogynem! Lori! Nagyon tetszik, ezt fogom viselni a suliban. Majd megmondom hogy tőled kaptam! - mosolygott.
- Hogy mi? - hirtelen le sem esett mit is mond.
- Hahah! Apám mekkora arcot vágott! - kinevetett - Nyugi nem mondok semmit! De ez minden pénzt megért!
- Ha-ha. Kössz...
- Jólvan már na, gyere ide! - odarántott magához, majd szorosan átölelt - Tényleg nagyon tetszik! Köszönöm! Szeretlek! - az utolsó szót már a fülembe súgta.
- Én is téged! - mondtam halkan.
Én egy nyakláncot kaptam tőle, amin egy nagy A betűs medál lógott. Hm milyen klisés. James pedig egy fotó albumot adott amibe rengeteg kép volt behelyezve, amin én vagyok a szüleimmel. Vajon honnan szerezte ezeket a képeket? Ahogy tovább lapoztam voltak ott friss képek is. Amin ketten vagyunk, akkor Adam-el ketten, hármasban. Olyan is lapult ott amit még a kis szünet alatti kiruccanásunkon csináltunk. Hm, annyira örültem neki, hogy kicsordult egy könnycseppem. Nem tehetek róla, számomra ez többet ér bármely méregdrága, márkás ajándéknál.
- Ennyire rossz? Azt hittem jó ötlet ez az ajándék! - utalt a folyó könnyeimre.
- Nem! Dehogy is! Ez tökéletes! Bocsi, csak annyira tetszik! - töröltem meg arcom.
- Ahh akkor megnyugodtam! - sóhajtott egyet, oh milyen kis költői volt.
- Köszönöm bácsikám! Ez a legszebb ajándék!
- Nagyon szívesen! Boldog karácsonyt! Mindkettőtöknek! - öleltük meg egymást, mindhárman.
- Neked is! És neked is édesem! - nyomott egy puszit az arcomra.
- Nektek is! Nagyon szeretlek titeket!
- Na én elteszem magam holnapra. Ti még maradjatok ha akartok. Jóéjt fiatalság! - nevetve elment zuhanyozni.
- Jóéjt! - köszöntünk el.
Elpakoltam és bedobáltam a koszos tányérokat, poharakat és evőeszközöket a mosogató gépbe. Elindítottam, addig kész is lesz, amíg a bátyuskám végez. Adam segített elpakolni, majd gyorsan lezuhanyoztam. Ahogy a szobámba indultam intettem neki, hogy jöjjön fel hozzám. Beletelt egy kis időbe amíg feljött. Vajon mit csinálhatott olyan sokáig?
Bekopogott, majd leült mellém.
- Mi a baj?
- Semmi. Csak gondoltam feljöhetnél. De ha nem akartál akkor mért nem mondtad meg?
- Ki mondta, hogy nem akarok itt lenni?
- Csak... olyan sokára jöttél fel. Azt hittem elmentél aludni.
- Dehogy. Csak gondolkodtam, hogy bejöjjek-e vagy ne.
- Miért?
- Hjajh... Lori... Tudod te! Elmondtam már neked! Tudod jól, hogy milyen erős érzéseim vannak ha a közelemben vagy. És félek, hogy nem tudnék uralkodni magamon. Olyat pedig nem szeretnék tenni, amit te ne akarnál! - magyarázta a fejét vakarva.
- Igen, sejtettem, hogy ezt fogod mondani. De az az igazság, erről nehéz beszélni... Azért is mert lány vagyok és azért is, mert nem szeretek ilyen kényes témákról beszélni! De elhiheted nem csak te vagy így! Én is egyre gyakrabban... öm... hogy is mondjam... szóval szeretnék veled lenni, úgy is! De erről annyira kínos beszélni. - mire ezt elmondtam annyira kivörösödtem, hogy még a hőség is elöntött.
- De miért az?
- Nem tudom. Valahogy mindig is nehéz volt az érzéseimről beszélni. Főleg ha ilyenről van szó. Az a lényeg, hogy ugyan úgy érzek mint te. Ezért is szeretném neked odaadni az igazi ajándékod. Azt az inget csak poénként adtam.
- Tényleg? Mért akkor mi az én igazi ajándékom?
- Hát... Az az igazság, hogy én. - mondtam félve, majd lehúztam magamról a takarót, ami alatt nem volt rajtam semmi csak a fürdőköpenyem.
- Oh.. - nyelt egy nagyot, akkorát, hogy én is jól hallottam - Erre nem számítottam.
- Igen, sejtettem. - mosolyogtam.
- Biztos vagy ebben?
- Igen. De ha nem szeretnéd, akkor megértem. - vissza akartam takarózni, de nem engedte.
Odahajolt és megcsókolt. Elkezdte levenni a ruháit, amik a padlón landoltak. Annyira izgultam és féltem egyszerre, hogy majd kiugrott a szívem a helyéről. Levert a víz és annyira melegem volt, mintha tűzben állnék.
Annyira jól csinált mindent. Egyszerre volt gyengéd, óvatos, határozott és profi. Nála jobbat sem kívánhatnék! Sötét volt ugyan a szobában, csupán az utcai lámpa fénye világította meg a teret. De még így is láttam ahogy a szeme csillog és azt a leírhatatlan vágyat, amitől totálisan zavarban voltam. Nem tehetek róla, biztos minden lány ilyesmit érez/érzett az első alkalomnál. Mindent tökéletesen csinált. Nem is vettem fel annyira a fájdalmat, mert megosztotta velem, hogy van egy módszere, ami segít abban, hogy ne érezzem a fájdalmat. Igaza volt! Mert akkorát beleharapott a nyakamba, hogy arra a fájdalomra koncentráltam inkább. Még egy könnycseppem is kicsordult, fel is kiáltottam miatta. Amit persze ki is nevetett. Azután közölte, hogy túl vagyok rajta. Abban igaza volt, hogy azt nem fogom érezni. Éreztem mást. De majd ezt visszakapja a kis szemétje! Biztos napokig ott lesz a fognyoma. Azután már minden zökkenőmentesen ment. Egymás karjában aludtunk el! Kijelenthetem, hogy ez volt életem legszebb estéje és egyik legjobb karácsonya! Remélem mind ugyan ilyen jó lesz, vagy még jobb!