14. rész - Az áttörés

JAMES SZEMSZÖGE:

Milyen furcsa volt Maya-val találkozni tegnap az étteremben. Biztos megint a szívére vette, hogy a hugommal voltam. Azt hihette, hogy randiztunk. Nem tudom már mit kéne tennem. Nem áll velem szóba és már mindenhonnan letiltott, telefonról, chat-ről, facebook-ról. Talán ez egy jel arra, hogy nekünk már semmi esélyünk egy új kapcsolatra. Ezt nekem is be kellene vallanom.
Eltelt kb két hét. Amióta elhatároztam, hogy kiverem a fejemből Maya-t, azóta némileg könnyebb. De még mindig van némi súly a lelkemen. Legalább elfoglalom magam, segítek a hugomnak költözködni. Az is valami. Az utolsó dobozokat pakoltuk ki amikor jelzett a telóm, hogy e-mailt kaptam. Megnéztem és meglepődtem, mert Samantha Grace keresett. Maya barátnője. Vajon mit akarhat ő tőlem? Egy sűrgős találkozót kért tőlem a sulihoz közeli cukrászdában. Válaszoltam, hogy délután odamegyek. Azért érdekel, hogy vajon mit akarhat. Remélem nem rajta keresztül akar nekem Maya üzengetni. Kipakoltunk még aztán indultam. Hamar odaértem, bár kocsival gyors vagyok. Bementem, már ott várt. Odamentem hozzá és leültem.
- Jó napot tanár úr! Elnézést, hogy iderángattam, de nagyon fontos dologról kéne beszélnünk. - mondta halál komolyan.
- Mi az, mi a baj? Gond van?
- Hát, mondhatni annak is. Maya-ról lenne szó.
- Bocs de nekem erről... - fel akartam állni de visszahúzott.
- Tudok magukról. De nem kell aggódni nem szólok senkinek. - visszaültem.
- Mit akarsz Samantha?
- Szeretném ha végre tisztáznák ezt a dolgot. Nem bírom már nézni, hogy Maya hónapok óta olyan depis. Visszaakarom kapni a régi, vidám barinőmet!
- Én régóta szeretném ezt az egész dolgot megbeszélni vele, de egyszerűen nem hajlandó szóba állni velem. Úgy elég nehéz!
- Hát azért őt is meg lehet érteni. Mégis csak megcsalta.
- Dehogy csaltam! Sose tennék olyat!
- De az sms..
- Azt a hugom írta! Csak ő ilyen idiótán fogalmaz. Sosem csalnám meg. De ebbe azért ő is belegondolhatott volna, mielőtt elítél. Hiszen ha csak 1-2 menetre kellett volna, már mondjuk ki, akkor nem teszem kockára az állásom és a szabad életem. Mert ha ez kiderült volna biztos, hogy sitten ülnék.
- Én is ezen filóztam, már mióta! - legyintett - Csak érti (?) hát én az ő verzióját ismertem csak, és ahogy megviselte a dolog azért gondoltam, hogy igaz. De azért ezek is az eszembe jutottak.
- Persze ezt megértem. De jó lett volna vele ezt tisztázni, de.... már késő.
- Szerintem nem teljesen.
- Pedig késő már. Nem hinném, hogy lenne esély még bármire. Különben sem érdeklem már őt, túlságosan gyűlöl ahhoz.
- Nem hinném, hogy gyűlöli, inkább csalódott. De mi lenne ha beszélnék vele?
- Szerinted hallgatna rád?
- Persze! Bevetem a bájerőmet. - simított végig a haján és nevetett - Viccet félre téve. Szerintem tudnék hatni rá.
- És mit érek én azzal, ha meghallgatna!? Hisz már nem szeret. Sőt azt is kétlem, hogy bármit is érezne már irántam.
- Pfh... Ugyan már! Ha nem szeretné akkor ne szenvedne olyan látványosan még most is!
- Komolyan? - ez meglepett.
- Naná! Persze ha még maga is szereti Maya-t vagy táplál iránta valamit?
- Lehet hülyének nézel, de én még ma is szeretem. Csak tudod, fájt az, hogy azt feltételezte rólam, hogy megcsalnám. Nem bízott bennem. Eszébe se jutott az, hogy mást jelent az az sms, rögtön erre gondolt. Ez azért szíven ütött.
- Igen, ez érthető. Engem is megviselne a dolog. De ha ezt megtudja neki bocsájtani, ő is hamarabb megbocsájt saját magának, hogy ekkora tapló volt. Mit érez? Megtudna neki bocsájtani? - elgondolkodtam, mit is válaszolnék, de most is ugyanaz volt a válaszom.
- Igen, megtudnék. Milyen furcsa ez azért.
- Micsoda? - nézett kérdőn.
- Hogy ilyen könnyen elbeszélgetünk egymással, ráadásul a szerelmi életemről.
- Hát igen. Ha közös a téma és a téma alanya, könnyen megy a társalgás. Na én lépek. Beszélek Maya-val, majd értesítem, hogy mire jutottam.
- Rendben. Sok szerencsét!
- Kössz, az elkél. Viszlát!
- Szia!
Elment, én pedig ott maradtam egyedül. Elgondolkoztam, vajon tényleg sikerül-e Sam-nek ez a beszélgetés!? Nem tudom... De azért bízom benne.
Vettem pár sütit és haza mentem. Végig azon kattogtam, hogy vajon mi lesz ha sikerül és tudunk beszélni. Talán sikerülne kibékülni, vagy csak rosszabbodna a helyzet? Ki tudja... Lehet összevesznénk és mégjobban megutálna, lehet én is neheztelnék már rá. Nem tudom, hogy most jobb-e vagy ha sikerül beszélnünk. De azért remélem, hogy jól fog ez az egész végződni.
Eltelt pár nap és semmi. Sam írt, hogy nem sikerült vele beszélnie mert amikor megtudta, hogy rólam van szó, letette a telefont vagy egyszerűen fel sem vette. Ha pedig elment hozzá letagadtatta, hogy otthon van. Ez így nem fog sikerülni. Kár is bármit hinnem. Kár volt a reményért.
Bíztam abban, hogy sikerülni fog és kibékülünk, de nem. Lehet jobb is így. Ki tudja...
Eltelt a vizsga felkészülési idő és menni kellett a munkába. Végül is az én osztályom ballag, illik ott lennem, bár semmi kedvem. Az egyik haverom benne van a vizsga bizottságban, ő nagyon rendes, szerencsére. Biztos segíteni fog a diákjaimnak.
Szépen kiöltöztem és indultam is, nehogy elkéssek. A többi diáknak rövidített óráik voltak. Lassan ment a sor, egy diák kb fél órát volt bent, mégis csak 6 tantárgyból kellett vizsgázniuk. Délutánra már csak 4-en voltak kint, Maya volt a következő. Szép kiöltözött, milyen csinos most is. Istenem! El sem hiszem, hogy még mindig megbabonáz. Erőt vettem magamon és odamentem. Mégis csak vizsgázik, illő lenne sok sikert kívánni.
- Csak szeretnék sok sikert kívánni! - próbáltam minél kedvesebb lenni.
- Köszönöm! - mondta ki olyan félősen és mintha szomorú lett volna.
- Remélem zökkenőmentes lesz a vizsgád! Úgy hallottam, hogy rendesek a bírák. - jah James remek vagy, ennél sablonosabb szöveget ki sem találhattál volna, fejben meg is tapsoltam magam.
- Biztosan. Én nem ismerem őket. - megvonta a vállát, ebből gondoltam, hogy nem akar velem beszélni, jobbnak láttam ha lelépek.
- Sok szerencsét! De téged ismerve nem lesz rá szükséged. Tudsz mindent! - kijött belőlem, már mindegy, de nem bánom.
- Köszönöm! - mondta elég kedvesen és mintha elmosolyodott volna.
- Maya Clark! Fáradjon be! - szóltak neki a vizsgáztatók.
- Hát most menned kell. - kár, pedig beszéltem volna vele.
- Igen. Akkor viszlát! - elhúzott mellettem és bement a terembe.
Titkon azért drukkoltam neki, hogy minden simán menjen. Hazamentem. Készültem a másnapra. Egy banketett szervezett az osztály amin a búcsúztató alsóbb osztály is részt vett. Felöltöztem aztán indultam, minél hamarabb túl vagyok rajta annál jobb. Odaérve, már jó volt a hangulat. Mindenki táncolt, bulizgatott, evett, ivott, szóval jó volt a hangulat. Leültem az asztalomhoz és vártam, hogy ennek az egész cécónak vége legyen. Kicsivel később megérkezett Maya, Sam oldalán. Ki tudja sikerült-e neki vele beszélni!? Lehet csak sikerült, ha így közösen jönnek be. Elindultam a színpad felé, hogy bejelentsem a programot, de le sem tudtam venni róla a szemem. Olyan dögösen volt felöltözve, egy pink egybe ruha volt rajta ilyan csillogós izékkel. Kiemelte a szép arcát és a hosszú, szőke haját. Ahogy elmentem előtte úgy tűnt, mintha zavarban lett volna, de lehet csak nekem tűnt úgy. Aztán felléptem a színpadra és elmondtam, hogy most az a rész jön, amikor mindenki előadhat egy dalt, ami kedves neki. Volt is bőven jelentkező. Aztán láttam, hogy Sam a sarokba rángatja Maya-t és lázasan beszélnek valamiről. Biztos most mondhatta el neki a dolgokat. Erről meg is bizonyodtam, amikor Maya úgymond rosszul lett a hírtől. Kifehéredett és megszédült. Le is ült, nehogy összeessen. Nem akartam odamenni, mert az mégis már milyen lenne. Hagytam had eméssze meg a dolgokat. Lehet kicsit gonosz vagyok, de sokat szenvedtem én is miatta. Aztán kicsivel később felment a színpadra és valamit megbeszélt a bandával. Aztán a mikrofonhoz lépett és énekelni kezdett.
- Ez egy kicsit régebbi dal. Akkor még nem tudtam, hogy ilyen fontos lesz számomra, de ma már értelmet nyert minden szava. Akkor még csak a dallam miatt és a szövegéért szerettem, ma már az értelme miatt. Hallgassátok szeretettel, neked pedig szívből küldöm! Remélem egyszer megbocsájtod azt, hogy milyen hülye vagyok! - mondta őszintén, tudtam, hogy ezt az utolsót nekem szánta.
Mindenki csak nézte, hogy kiről is beszélhet, egyedül én tudtam, hogy rólam van szó. Végre megtudta az igazat és belátta a dolgokat! Nagyon örültem neki. Bár azért féltem, hogy mi lesz ezután. Csak álltam és hallgattam a dalt.
„Te vagy a legszebb álmom, minden kívánságom, én sem értem babám miért.
Van, hogy elhibázom, s pont a lelked bántom, félredoblak a barátokért.
Ígérem, érted megváltozom, mert önmagam vádolom, bocsáss meg kérlek a fájó könnyekért. Úgy teltek el évek, hónapok, rossz úton jártam nagyon, de bevállalom.
Belátom már, hibázta, mindent tönkretettem, jóvá kéne tennem, engedd meg!
Tudom, hogy nem vigyáztam rá, észre sem vettem, mennyire szenvedsz, pedig úgy szeretlek!
Ezerszer megbocsátott, ezerszer, mégse bántott, megbolondulok a csókodért.
Szemedben mégis látom, kételyek közt várod, hátha egyszer megjavulok én.
Ígérem, érted megváltozom, mert önmagam vádolom, bocsáss meg kérlek a fájó könnyekért.
Úgy teltek el évek, hónapok, rossz úton jártam nagyon, de bevállalom.
Belátom már, hibáztam, mindent tönkretettem, jóvá kéne tennem, engedd meg!
Tudom, hogy nem vigyáztam rád, észre sem vettem, mennyire szenvedsz, pedig úgy szeretlek!
Belátom, mindent tönkretettem, és ez fáj nagyon!
Hagytam, hogy szenvedj, ezért nagy a súly a vállamon!
Most meg az égbe üvölteném, minden bánatom.
Azt akarom, fogadd el a bocsánatom.
Remélem neked elég, a szívem teszem eléd?
De hogyha ez sem elég, a lelkem lassan elég.
Megbántam, bocsánat a könnyeidért!
Nem is értem, hogy lehettem ekkora veréb?
Belátom már, hibáztam, mindent tönkretettem, jóvá kéne tennem, engedd meg!
Tudom, hogy nem vigyáztam rád, észre sem vettem, mennyire szenvedsz, pedig úgy szeretlek!"
Gyönyörű ez a dal! Asszem hallottam már, de akkor nem fogtam még fel az igazi értelmét. Most viszont igazán ideillő dal volt ez. Ahogy előadta, olyan őszintén és szenvedéllyel, azonnal elszállt belőlem minden harag! Legszivesebben odamentem volna, hogy megöleljem, de nem tehettem meg! Mégis csak fura lett volna és egyeseknek biztos szemet szúrt volna. Ezért megvártam még az estének vége van és azután mentem oda Maya-hoz. Vagyis mentem volna, de már sehol sem volt. Kerestem mindenhol de nem találtam. Biztos haza ment. Na erről is lemaradtam! Nem baj, holnap beszélek vele, ha kell elmegyek a házukhoz, már nem érdekel! Úgy is pár nap és nem lesz az iskola tanulója.
Haza mentem én is. Zuhanyozás után aludni mentem. Reggel azonnal Maya-hoz akartam menni, de a hugom felhívott, hogy vészhelyzet van. Olyan ijedt és vészjósló volt a hangja. Így inkább először hozzá siettem. Igaz nem volt terror támadás, csak a vízcső tört el. Ami azért elég szarul nézett ki. Mindent elborított a víz. Megszereltem neki, de beletelt némi időbe. Mire odajutottam, hogy megnézzem hány óra, már délutám volt. Jézus! Jó sokáig szöszmötöltem! Siettem Maya-ékhoz, de út közben kaptam egy e-mailt. Félre álltam és elolvastam. Samantha írt. Azt, hogy Maya még a mai nap elhagyja az országot, még a szallagavatóra és a ballagásra sem jön el. Sokkot kaptam! Minap még arról énekelt, hogy mennyire szeret és bocsássak meg neki, ma meg lelép! De vajon miért? Mi lehet az oka? Nem értem. Felhívtam Sam-et, még korábban megadta a számát.
- Halló?
- Szia Sam! Mi ez az e-mail? Mi az, hogy Maya elmegy!? - kérdeztem félig dühösen félig szomorúan.
- Tegnap totál kiborult amikor elmondtam neki az igazat és magát hibáztatja mindenért. Nem bír tovább itt élni, azt mondta. Meg hogy tegnap várta, hogy majd odamegy és átöleli vagy csak mond neki valamit, de semmi. Mondjuk én is számítottam ilyesmire.
- Jaj Sam ne butáskodjatok már! Még mindig a diákjaim vagytok! Ha odamentem volna, akkor rájönnek, hogy rólunk szólt a dal és tuti, hogy felnyomtak volna minket. Szerintem neki se hiányzik ha a célegyenesben csapnák ki!
- Én is mondtam neki, de hiába. Maga az egyetlen aki még tud hatni rá!
- De mit tehetnék?
- Menjen ki a reptérre és állítsa meg! Mi is úton vagyunk, de dugóba keveredtünk és félek, hogy nem érnénk oda időben. Azért is üzentem önnek.
- Rendben már is indulok! Kössz, hogy szóltál! Remélem sikerrel járok!
- Drukkolunk. Hajrá tanár úr! - kiáltottak a telefonba, nem tudom kik voltak de oké.
Letettem és száguldottam a reptér felé. Remélem időben odaérek!