- Nem avathatlak be, sajnálom... Köt az esküm.
- Na és az együtt töltött évek? Azok semmit sem jelentenek? -kérdezte csalódottan.
- Kérlek Tae ezt ne keverd bele! Hidd el én sem jó kedvemből csinálom ezt.
- Jó ha te nem majd Lia elmondja mi folyik itt! -haladt el sebesen mellette- Lia! Hallasz? Gyere le azonnal! Beszélnünk kell! -kiabálta az emelet felé, közben barátja próbálta visszahúzni.
- Ne csináld ezt hallod? Úgysem tud semmit! Kérlek Tae hagyd abba! -ráncigatta karját.
- Aliyah gyere le azonnal, Taehyung vagyok!
- Nem fog előjönni, megmondtam neki, hogy maradjon ott. Nem tudhatja senki, hogy itt van! Még neked se kéne tudni róla...
- De miért? Nem értek semmit! Megtennéd, hogy beavatsz végre mi a fészkes fene folyik itt!?
- Ümh... Najó nem bánom, elmondom. De ígérd meg, hogy nem adod tovább az infót, még a srácoknak se!? -társa szemei elkerekedtek.
- Ilyen komoly az ügy? -bólintott- Oké, megígérem csak mondd már!
Eközben Aliyah ijedten járkál fel-alá szobájában azon gondolkozva vajon lemenjen-e barátja hívására vagy ne! Igaz Jeong Guk megmondta, hogy ne mozduljon ki onnan, mégis... a benne rejlő kíváncsiság hajtotta előre. Érdekelte a dolog miért nem szabad tudnia senkinek a hollétéről, még a nyomozó legjobb barátjának se!? Ez több, mint rejtélyes! Meggyőzve magát azzal, hogy Tae már amúgyis tud az ott tartózkodásáról, megkockáztatva egy újabb vitát felvigyázójával, lement a konyhába. Léptei visszhangoztak az óriási házban mindkét fiú felkapta fejét jöttére. Míg a szőke hajú meglepetten nézett, addig a fekete tincses mérges tekintettel meredt a lányra.
- Szia Tae! -köszönt kedvesen.
- Szóval tényleg itt vagy? Örülök! -érintette meg pár pillanatra vállát.
- Megmondtam neked, hogy ne gyere le! Ennyit ér a szavam? -förmedt rá.
- Tae már úgyis tudja, hogy itt vagyok, akkor minek bújkáljak?
- Mindegy. Eltűnnél végre? Szeretnénk beszélni!
- Egy pillanat csak készítek egy szendvicset. De beszélgessetek csak, mintha itt se lennék! Úgyis általában úgy kezeltek. -haladt el mellettük.
A két fiú összenézett a lány kijelentésén s míg ő a hűtőnél tevékenykedett tovább folytatták korábban félbe szakadt társalgásukat, de a saját anyanyelvükön. Gondolták úgy legalább Lia nem ért semmit.
- És biztos ez Kook? Nem értettél félre semmit?
- Nem! Nem szokásom. Különben is a főnök világosan megmondta, csakis közülünk lehet a besúgó! Sajnos be kellett látnom igaza van.
- Oh... Ó akkor már értem Jin miért csináltatta velem azt a sok szarságot! Tesztelt nem-e én vagyok a tégla!? -világosodott meg- De durva!
- Ne haragudj amiért nem avattalak be semmibe, de addig tilos bárkinek is mondanom egy szót is amíg Jin hyung nem ellenőrzi azt a személyt!
- Így már érthető! Nyugi nem haragszom, most, hogy már tiszta a kép világos mért is titkolóztál. Na és Lia? Ő tudja?
- Nem. Mért is kéne tudnia? -tette fel mérgesen kérdését.
- Hát ez azért csak érinti őt is. Ha tényleg van köztünk áruló akkor jobb ha tud róla! Néhányunkkal egészen jól összebarátkozott. Ki tudja miket árult el nekik még ha a saját tudtán kívül is? Be kell avatnod! -jelentette ki határozottan.
- Dehogy kell! Nem kell tudnia semmiről!
- Nem értelek. Mért vagy vele ilyen durva? Megbántott valamivel?
- Miért mit kéne csinálnom vele? Jópofizni, traccspartizni és kifesteni egymás körmét? Ugyan már Tae! Ő egy „apuci kicsi lánya" féle lány, az ilyenekkel nem lehet normális emberi hangon beszélni! Annál a cégnél is csak azért dolgozott mert az apja volt a tulaj!
- Ezt azért nem hinném! Láttad te az aktáját? Kész zseni a csaj! Nem értelek, nem is ismered és véleményt alkotsz róla! Semmi rosszat nem tett amiért ilyen durván kéne beszélned róla! Ő is egy érző lény Jungkook!
- És mit csináljak vele? Ha nem tetszik neki a stílusom nem kell hozzám szólnia! Senki sem kényszeríti a velem való kommunikációra.
- Ezt te se gondolod komolyan!? Hiszen itt lakik! Kivel beszélgessen? Anyuval odahaza? Jaj Kook... Legyél vele kedvesebb!
- Ne mondd meg mit tegyek Tae, nem vagy a főnököm! Különben is ő csak egy ügy. Amint sikerül leleplezni Morinot és a bandáját szépen hazamegy és nem kell többé kerülgetnünk egymást!
- Nem értelek... Nem voltál te ilyen! Mi lett veled Jeon? Máskor egy ilyen szép lány társaságában madarat lehetett veled fogatni, most meg...! Még mindig ennyire megvisel amit Ana tett veled?
- Ezt inkább hagyjuk! És róla se beszéljünk, elég volt!
- Fiúk! -szólalt meg Lia, mire ráemelték tekintetüket- Hálás lennék ha nem a jelenlétemben tárgyalnátok ki engem!
Mindkét fiú leesett állal nézte a lányt. Nem hitték el amit mondott. Értette volna az egész beszélgetésüket? Döbbentten mentek közelebb hozzá.
- Te értettél minket? -szólalt meg előbb a szőkeség.
- Te tudsz koreaiul? -kérdezte döbbenettel hangjában.
- Történetesen hat nyelven beszélek és igen, ebből az egyik a koreai. Én is onnan származom, szóval ez alap dolog.
- És mért nem szóltál róla!? -förmedt rá mérgesen.
- Mert nem kérdezted. Különben is, egy idióta, elkényesztetett libának nézel. Elhitted volna ha ezt elmondom? -csendben hallgattak mindketten- Na ugye! Ja és csak közlöm veled, hogy a céghez nem apám jóvoltából jutottam be hanem a kiváló eredményeim és kitűnő diplomám miatt! Az apám sosem kivételezett velem csak mert a lánya voltam. Tudod... nem minden gazdag ember egyforma!
Miután kiadta régóta kikívánkozó dühét a fiúra felsietett a szobájába. A két srác értetlenül néztek egymásra. Nem gondolta volna egyikük sem, hogy a lány értette minden egyes szavukat.
- Hát tesó, ezt most jól elcseszted! -veregette meg barátja vállát- Szerintem egy bocsánat kérés járna neki Jungkook, igazán túllőttél a célon!
- Nem fogok bocsánatot kérni azért mert van véleményem! Ha nem bírja elviselni az az ő baja! -csapta össze tenyerét.
- Ja csak tudod a vélemény és az előítélet közt óriási különbség van! Hozd ezt helyre! Nem érdemelte meg, még tőled sem. Van elég baja, ne tetézd te is! Sok sikert haver és nyugi, nem szólok senkinek egy szót se a dologról!
Miután lepacsiztak egymással Tae távozott barátja lakásáról és haza sietett, hogy kipihenhesse magát. Jeong Guk a nappaliba vonult laptopjával elintézni a maradék papírmunkáját és egy jelentést a parancsnoknak. A nap is kezdett felkelni már mire végzett. Fáradtan dőlt el a szürke kárpiton és nyújtózva egyet egy pillanatra tekintete az emelet felé vándorolt. Eszébe jutott a múlt este, mikor olyan csúnyán megbántotta a lányt. Talán tényleg túlzásba esett volna? Túl előítéletes volt? Hiszen abban igaza volt barátjának, hogy nem is ismeri őt mégis rögtön az első perctől kezdve leírta Liat. Átgondolva elhangzott mondatait rájött igen csak sértő volt amiket mondott, tényleg nem kellett volna ennyire túlzásba esnie! Elhatározta amint Aliyah felkel bocsánatot kér tőle. Elnyúlva óriási kanapéján hamar úrrá lett rajta a fáradtság és szemhéjain mintha mázsás súlyok lennének, nem bírta tovább nyitvatartani azokat. Szinte pillanatok alatt elnyomta az álom.
Eközben Lia kimerülten, piros szemekkel kelt ki ágyából, egyenesen a fürdőbe indulva. Kopogott mielőtt belépett volna, de mivel nem jött válasz gondolta nincs ott az a szemét ügynök. Bement hát és azonnal beállt a zuhany alá. A meleg cseppek nyugtatóan gördültek végig meggyötört testén. Miután végzett köntösét magára aggatva lépett a tükör elé. Kezét rátéve az üvegre elhúzott egy csíkot, hogy láthassa arcát. Bár hiba volt, hiszen ijedten nézett bele a tükörbe, rémisztő volt az a lány aki visszanézett rá. Karikás, kisírt szemek, beesett arc, sápadt bőr. Roppant meggyötörtnek nézett ki, és igazság szerint úgyis érezte magát. Nem elég neki az édesapja elvesztése, a huga épségének és hollétéről való bizonytalanság, még itt van neki az a bunkó nyomozó is, aki ki nem állhatja. Folyton csak bántja, leszólja, ott rúg belé ahol csak tud. Bárcsak tudná miért teszi! Hiszen nem is ismeri mégis negatív véleményeket gyárt róla. Honnan tudná milyen is ő igazából, ha meg se próbálja ismerni? Mire jó ez(?) nem érti. Miután végzett reggeli rutinjával visszaiszkolt szobájába és felvett egy ruhát amit az FBI-tól kapott kölcsönbe, hogy legyen mit viselnie. Kedvetlenül lépdelt lefelé a vaslépcsőn, mikor észre vette, hogy rossz kedvének alanya a kanapén alszik még óvatosabbra vette lépteit. A hűtőhöz érve kivett egy doboz narancslevet és tölteni akart magának, de olyan magasan voltak a poharak, hogy nem érte el. Hiába nyújtózkodott csupán ujjhegyével érte el az üveget, de nem akart ugrálni nehogy az ügynök úr felébredjen. Hirtelen egy kéz jelent meg feje felett és leemelte kiválasztott poharát. Riadtan fordult meg saját tengelye körül és összerezzent a felétornyosuló férfi láttán. Aki igazi póker arccal nyújtotta át neki a tárgyat. Kérdőn nézett rá, majd egy kis habozás után elvette tőle.
- Köszönöm. -szólalt meg halkan, szinte alig lehetett hallani.
Nem akart egy újabb veszekedést közöttük, inkább némán töltött magának a finom italból. Lassan kortyolgatva a padlót vizslatta, nem akart a férfi szemébe nézni. Miután kiitta az utolsó cseppig a mosogató tálcára tette a poharat és indult is vissza menedékébe. Azaz csak indult volna de egy hang maradásra késztette.
- Várj! -fordult meg lassan- Mondanom kell valamit. -igyekezett kedves lenni, de hangja nem igazán akart hallgatni rá.
- Ne! Kérlek ne! -tette magaelé kezeit védekezően- Világos, utálsz engem! Rendben elfogadom, de kérlek ne bánts tovább, elég volt! -szemeibe könnyek gyűltek.
- Nem akarlak bántani! Sőt inkább bocsánatot akarok kérni. Tegnap eléggé túlzásba estem, ne haragudj! Nem neked szólt, csak eléggé feszült vagyok mostanában. -túrt bele hajába.
- És? Arról én tehetek? Nem! Én is feszült vagyok, sőt ez enyhe kifejezés! -kiabált- Telnek azok a tetves napok és nem történik semmi, fogalmam sincs hogy van a hugom vagy egyáltalán életben van-e még, totál kétségbe vagyok esve mégse rajtad töltöm ki a dühöm! Szóval, nem bocsájtok meg! Ahogy fogalmaztál tegnap nem kötelező kommunikálnunk egymással, úgyhogy ne is szóljunk a másikhoz az lesz a legjobb! Úgyis miről is tudnál te, a nagy Jeon nyomozó, beszélni velem, egy elkényesztetett apuci kicsi lányával? Csak abban bízom, hogy tényleg olyan jó nyomozó vagy, mint amilyennek tartod magad és hamar megoldod ezt az ügyet, hogy végre hazamehessek! Alig várom már azt a percet!
Megkönnyebbülést hozó ordibálása után határozottan ment fel az emeletre és hangos csattanással vágta be magamögött az ajtót. Otthagyva a nappaliban a kiadósan kiosztott menő ügynök urat, főni a saját levében. Jungkook tudta most nagyon elrontotta ezt a dolgot, barátjának igaza volt, nem kellett volna ennyire elvetnie a súlykot. Már megbánta tettét és viselkedését és teljes mértékben megérti a lányt amiért ennyire kiakadt rá, teljes joggal! Nem szabadott volna ennyire elítélnie és folyton csak bunkóskodnia vele, már tudja hiba volt. Ezért úgy gondolta az a minimum, hogy betartja amit Aliyah kért tőle és nem erőlteti tovább a kettejük eddig mindig borzalmasra sikerült kommunikációját. Ha javítani nem de rontani már nem akar a helyzeten!