Kai szemszöge:
Nem tudom mi lehet Tris-el, már napok óta nem hallok róla semmit és több kezelést is kihagyott. Ami nagyon nem tesz jót a javulófélben lévő szervezetének! Ha abba hagyja a terápiát akár rosszabbodhat is az állapota. Asszem ma munka után elmegyek hozzájuk és beszélek vele! Muszáj folytatnia amit elkezdett!
- Kopp-kopp! -hallottam meg egy ismerős női hangot a hátam mögül.
- Áh, szia Jana! Bocs, nem vettelek észre. Mizu?
- Nem sok, most végeztem és gondoltam megihatnánk valamit ha te is kész vagy mára?
- Oh... Hát az jó lenne, de már van programom. El kell mennem egy helyre. Bocsi!
- Semmi baj. Majd legközelebb. Na akkor én nem is zavarok, szia!
Csak bólintottam, nem akartam megbántani de Tris egészségi állapota fontosabb! Befejeztem a papír munkákat és indultam is. A házhoz érve láttam, hogy egy csomó részeg ember távozik a lakásból. Gondoltam előbb utánna járok mi folyik itt. Így elosontam a hátsó kertbe, hogy megnézzem a terasz ajtón keresztül mi történik odabent. Láttam ahogy Tris pakolászik, feltöröl miközben a részeg apja fetreng a kanapén. A kis fiút is észre vettem a járókában, de csak akkor mikor a férfi kivette őt onnan. Tris elvette tőle és eltűnt, gondolom lefektette őt a szobában. Gondoltam megvárom mi történik, addig nem megyek be. Kb tíz perccel később vissza is jött és leült az apjával beszélni, eléggé vitatkoztak. Majd egy üveg darabbal tartott felé, itt már elszakadt a cérna és be akartam rohanni de valami visszatartott. Mi van ha rontok a helyzeten? Ha meglát és jobban elborul az agya? Hiszen egy részeg ember sok mindenre képes, ami józan állapotba eszébe sem jutna. De megfogadtam ha bántja Trist akkor bemegyek és szétverem! Szerencsére a pultra vágta az üveget, fújtattam is egyet, megkönnyebbültem. Aztán láttam, hogy Tris viszi neki az italokat, gondoltam le akarja itatni. Majd ő is leült inni, pedig ez nem jó ötlet! Az ő állapotában ez veszélyes! Néztem tovább az eseményeket, amikor fura dolgot láttam. Ez...ez most komoly? Ne az nem lehet! Tényleg az apja beletett valamit az italába!? Azonnal kihívtam a rendőrséget és elmondtam mi történt. Majd többet se késlekedve berontottam a házba. Szegény lány ájultan feküdt a kanapén, az apja meg undorító módon csurgatta rá a nyálát és húzta le a nadrágját. Azonnal ledobtam róla és addig vertem amíg el nem ájult. A kiérkező rendőrök szedtek le róla, ha nem jönnek az 100% hogy megölöm! Azonnal beültettem őt a kocsimba és padlógázzal hajtottam a kórház felé. Az sem érdekelt, hogy a rendőrök nem engedtek el. Beérve azonnal kimosták gyomrát és kapott infúziót, hogy kitisztuljon a szervezete a beadott kábítószertől! Egész éjjel az ágya mellett ültem, nehogy valami komplikáció lépjen fel. Reggel a főnököm ébresztett fel, hogy várnak a lobbiban a rendőrök. Lementem, hogy elmondjam a történteket és tanúvallomást tegyek. Azt is beismertem, hogy én vertem meg, sőt azt is bevallottam hogyha nem jönnek a kollégáik akkor valószínűleg képes lettem volna halálra ütni. Meglepett de a nyomozó megértő volt, sőt mikor ketten voltunk vállon is veregetett, hogy milyen jól tettem és ő se csinálta volna másképp. Mondta, hogy muszáj nyomozást indítania az ügyben és ellenem is mivel tettlegességig fajult el az ügy, így bűnt követtem el, legalább is a törvény szerint. Személy véleményem szerint jól tettem! Mikor visszaértem a kórterembe Tris kezdett ébredezni.
- Szia! -ültem le mellé- Hogy vagy?
- Hol vagyok? -nézett körbe.
- Kórházban.
- Mért mi történt? -nézett kétségbeesetten.
- Nem emlékszel?
- Mm... Hát...valami dereng. Asszem apám részeg volt tegnap és a haverjaival pókerezett. -fogta a fejét- Valami volt Caleb-el is, nem tudom... Hogy kerültem ide?
- Én hoztalak be.
- Mi? De...hogy?
- Elmentem hozzátok, hogy beszéljek veled a kezelésről és megláttam, hogy az apád tett valamit az italodba. Azonnal hívtam a rendőrséget és kihoztalak onnan. -csak nézett döbbenten majd hirtelen úgy folytak a könnyei mint akire rá öntöttek egy vödör vizet.
- Ugye nem? Megtette? -kérdezte hisztérikus állapotban, majd teljesen kikelve magából őrjöngeni kezdett- Istenem!!! Ne, már megint!!! Owen!!!!
A nővérek azonnal berohantak az egetverő kiáltozásra és lefogták amíg beadtam neki a nyugtatót. Muszáj voltam neki adni, féltem valami kárt tesz magában. Lekötöztettem a biztonság kedvéért és behívattam a bátyát, ha már érte kiabált. Aki azonnal elindult mikor megtudta mi történt. 20 percbe se telt bele már itt volt.
- Hol van Tris!? Azonnal látni akarom! -kiabált egy nővérrel a folyosón.
- Hagyja ezt abba kérem! A huga jól van, jelenleg alszik.
- Látni akarom!
- Már is láthatja, de előbb beszélnünk kéne!
Elvezettem őt az orvosiig, majd bezártam az ajtót még csak be se jöjjön senki!
- Miről akar velem beszélni?
- Tudja mi történt este Beatris-el?
- Honnan tudnám? Nem voltam ott. Mért mi történt?
- Nem akarom elkeseríteni vagy a rossz hír hozója lenni, de tegnap Trist az édesapja megpróbálta megerőszakolni. Szerencsére ott voltam és értesítettem a hatóságokat, őt pedig azonnal behoztam a kórházba!
- Jézus isten! -fogta a fejét és fel alá járkált- Hogy történt?
- Beletett valamit az italába, amitől elájult. Ha nem vagyok ott... -bele se mertem gondolni a mi lett volna ha verzióba.
- Azonnal hozzá kell mennem!
- Várjon egy percet! -szóltam utána.
- Igen?
- Tris mondott olyasmit, hogy már megint. Ez mit akarna jelenteni? Ilyesmi történt már!?
- Ő mondott valamit erről?
- Nem. Azért kérdezem magát! Szóval?
- Ne haragudjon doktor úr, de nem akarok erről semmit mondani, ha Tris el akar mondani valamit, majd megteszi. Kérdezze őt ne engem! Most pedig ha megbocsájt, bemegyek hozzá!
Kirontott a teremből és egyenesen a hugához ment, aki még aludt a nyugtató miatt, de nem tágított mellőle. Én pedig elszörnyülködve ültem le a székre. Hogy tehet valaki ilyesmit!? Felfordul a gyomrom az ilyen emberektől! Chh méghogy ember, inkább kukába való hulladék, esetleg, de nem akarom a kukát megsérteni! Csak azt remélem, hogy hosszú évekre a rácsok mögé kerül, ahol megkapja a magáét a raboktól. Ott sem szeretik az ilyen emberi selejteket, aki a saját gyerekét molesztálja vagy megöli! Odabent ez afféle „törvény" hogy az ilyeneket addig gyalázzák, kínozzák míg csicska, ágyas vagy „kutya" nem lesz! Sajnos volt a családi körünkben ilyen, bár nem a saját gyerekét ölte meg, de mégis csak gyerek volt, odabent olyat kapott, hogy egy hét múlva inkább felakasztotta magát. Na mondjuk az ilyet kicsit se tudom sajnálni! Meg is érdemlik!
Eltelt két nap, Tris nem szól senkihez csak a bátyával áll szóba. A rendőrök akik kikérdezték a testvére segítségével értettek vele szót. Gyorsan folyt az eljárás, ami meg is lepett, eléggé el szokták húzni az ilyet. De örültem neki, legalább minél hamarabb túl lesz rajta!
Tárgyalás előtti délután mikor bementem ügyelni, az első dolgom volt őt meglátogatni. A nővérek szerint még mindig nem akar enni, infúzión keresztül tápláljuk, így nem is tudom hogy fog elmenni a tárgyalásra! Mindenképp vele kell mennie egy orvosnak! Azt nem mondom, hogy én mert mióta megtörtént ez az eset látni sem akar. Legalább is a reakciójából ez jön le. Ha bemegyek hozzá elfordul, ha épp ül akkor lefekszik és a takarót a fejére húzza, ha kérdezem meg se szólal. Nem tudom mi baja lehet velem, de nagyon kíváncsi lennék rá! Belépve a kórterembe ismét megintcsak elfordul és úgy tesz, mintha ott se lennék.
- Tris, mért csinálod ezt? Mi bajod van velem? Mért haragszol!? -próbáltam sarkallni arra, hogy válaszoljon, de semmi- Kérlek mondd el mi bánt! Hátha tudok segíteni! De ne utálj engem!
- Nem utállak! -felelte nagyon halkan.
- Mi?
- Mondom nem utállak! -fordult meg- Csak...nem tudom mit mondhatnék! -elkezdett sírni- Tudom ha bármit mondok csak sajnálnál és szánakozva tekintenél rám, ahogy mindenki más!
- Sose tennék ilyet!
- Soha ne mondd, hogy soha! Könnyű a másikat megsajnálni. „Ó nézd szegény lány, megdugta az apja, de sajnálom!" -mondta gúnyosan.
- Soha nem mondanék ilyet neked! Eszembe se jutott soha semmi ilyesmi! Tudni akarod mit gondolok?
- Inkább nem... -összekuporodott és térdei közé bújtatta a fejét.
- Azt gondolom, hogy bár az apád örök életében a börtönben rohadna meg azért amit tett! És csak sajnálni tudom őt, hogy ennyire gerinctelen és ocsmány ember! Téged pedig nem sajnállak, mármint azt igen ami történt, de nem tekintek rád szánakozva, és tudod miért?
- Miért? -nézett rám oldalasan.
- Mert te egy erős lány vagy! Kitartó, bátor, okos, egy igazi harcos! Aki elé bármilyen akadályt görget az élet az megrázva magát simán legyőzi azokat! Csak kérlek ne add fel! Ha azt érzed, hogy neked most az tesz jót ha ellöksz magadtól, tedd azt! Nem szólsz senkihez? Hát ne szólj! De egyet ígérj meg!
- Mit?
- Hogy erős leszel és legyőzöl minden akadályt! Ha még most úgyis tűnik, hogy ez lehetetlen!
Hosszú percekig nem szólt hozzám, csak bámult maga elé, nagyon erősen gondolkodott.
- Megígérni nem tudom, de igyekezni fogok! És bocs ha bunkó voltam veled. Nem akartam...
- Semmi baj! Fátylat rá! De most pihenj, holnap nagy nap lesz! Megszabadulsz minden gondtól, és végre nyugodt életed lehet!
- Nyugodt élet? Hjahh... -felelte majd lefeküdt és elfordult.
Remélem tud majd pihenni! Halkan kimentem és igyekeztem a szokásos teendőimmel foglalkozni. Estére szerencsére nem volt az a nagy nyüzsgés, minden nyugis volt. Ha nem jön sürgős eset akkor esemény mentes éjszakám lesz. Olyan 9 óra tájt gondoltam ismét benézek Tris-hez, hogy minden oké-e. De mikor benyitottam a kórterembe hűlt helyét találtam. Kerestem mindenhol, a mosdóban, a nővérpultban, a vizsgálókban de sehol se volt. Felhívtam a bátyát hátha esetleg hozzászökött volna, de nem, nála sincs. Owen azonnal a keresésére indult, mert szerinte ismét öngyilkos akar lenni, mint 9 éve. Ledöbbentem, annyira lesokkolt ez az egész! Hiszen délután még a holnapi napról beszéltünk most meg...véget vetne az életének!? Nem, ez nem lehet! Újra bementem a kórtermébe és a párna alá rejtve egy papírt találtam amit nekem címeztek. Tris írta.
„Kedves Kai! Nem tudom hogy is kezdhetnék bele...? Tudom ezért utálni fogsz, de sajnos nem tudom tartani az ígéretemet! Egyszerűen nem bírom, nem tudok ezzel a tudattal élni, hogy újra megtette! Egyszer kiskoromban is volt már ilyen, de nem meséltem el neked, hiszen ki az aki ilyesmivel „dicsekedne"? Nagyon sajnálom, hogy ez történt! Bár ne történt volna! Tudod hosszú idő óta az volt a legjobb dolog az életemben, hogy megismertelek te kis koreai idol! Tudod mindig attól féltem, hogy ha legyőz engem a betegségem akkor elveszítelek, igazság szerint nagy szereped volt abban, hogy egyáltalán elkezdjem a kezeléseidet! De nem mondtam neked el ezeket, mivel ott volt neked Sarah, gondoltam nem zavarok be! Hiszen minek is tettem volna? Ki akarna egy kis takarítónőt magának!? Viccnek is rossz ugye? Na mindegy... Kérlek ne szomorkodj miattam, lépj tovább és legyél nagyon boldog és még annál is sikeresebb doki! A szakvizsgádhoz sok szerencsét, drukkolni fogok! Kérlek ne keress, ne akarj megmenteni! Már így is a hősöm vagy! Kérlek gondoskodj arról, hogy Owen nagyszerű nevelőszülőket találjon Caleb-nek! Legalább ő nőjjön fel boldog családban! Segíts neki tovább lépni, nem akarom, hogy a bátyám örök agglegény legyen, bíztasd a csajozásra! Jók legyetek! Szerettel a ti Tris-etek!"
Mire a végére értem a könnyeim úgy folytak patakokban, mint egy kis gyereknek. Sokkomban az ágyra ültem és csak voltam magamnak. Egyszerűen nem hittem el amit olvasok! Ez nem lehet!
- Dr. Rees nem találjuk sehol a lányt! -jött be egy nővér.
- Nem! Ezt nem hagyhatom!
Felpattantam és köpenyem a földre dobva a parkolóba siettem és a kocsiba pattanva jártam a városban a köröket. Közben felhívtam Owent is, hogy megtalálta-e, de nem járt sikerrel. Gondoltam hova kéne menni, de semmi ötletem nem volt.
- Hova mennék ha meg akarnék halni?
Folyton csak ezeket mondogattam magamban, mikor hirtelen eszembe jutott egy hely. Azonnal a Golden Gate hídhoz siettem, az tökéletes hely az öngyilkosságra. A hídra felhajtva megláttam egy alakot a korlát túlsó részén. Azonnal satu fék és még azelőtt kipattantam a kocsiból, hogy megállt volna. Az se érdekelt, hogy szemből és mögöttem is kocsik tucatjai jöttek, leszartam! Futottam ahogy csak bírtam és abban reménykedtem, hogy nem kések el!
- Triiisss! -kiáltottam.