13. rész - Az igazság

MAYA SZEMSZÖGE:

Végre már lassan április van. Készülünk a vizsgákra, vesszük a vizsga kérdéseket. Szerencsére lefoglalom magam a tanulással, így nem gondolok mindig James-re. Meg az se rossz, hogy majd nem kell bejárni a suliba. Majd csak a vizsgákra kell bemenni. Szerencsére azok a nyomorék tanárok is leszoktak arról, hogy engem csesztessenek minden féle idióta kérdéssel. Már nem szólítanak fel órán. Hál' istennek!
Eltelt a pár hét és már nem jártam be a suliba, szerencsére! Otthon tanultam. Egész nap a könyveket bújtam, enni is vagy az anyám vagy Justin hozott nekem. Egyik délután az öcsém haza jött a táborból, ahova még január végén ment el. Úgy tűnt nagyon bejött neki, rengeteg képet csinált, amit el is küldött nekem. Örültem neki, hogy ő legalább boldog. Az első dolga volt, hogy bejöjjön hozzám, és egy igen csak érdekes beszélgetést folytattunk le.
- Kop-kop, bejöhetek? - nyitotta ki az ajtót.
- Gyere csak öcskös. - fordultam meg a székemmel - Mi fújt erre téged, ahol a madár se jár?
- Csak gondoltam beszélhetnénk.
- Miről akarsz?
- Rólad! - lepődtem meg.
- Rólam!? Még is mit akarsz te rólam beszélni?
- Azt, hogy miért vagy hónapok óta ilyen szomorú? Anya mesélte, hogy nem vagy jól. Érdekelne mi van veled!?
- Semmi... Ne törődj vele! Inkább mesélj milyen volt a tábor?
- Ó az nagyon klassz! De ne tereld a témát! Halljuk, mi bajod van? - látszott rajta, hogy addig nem hagy békén amíg nem mondok neki valamit.
- Semmi extra. Csak szakítottunk a pasimmal... - vontam meg a vállam.
- Oh, az szar ügy. Elmeséled hogy volt?
- Mióta érdekel ez téged? Kicsi vagy te még az ilyesmihez!
- Én kicsi? 14 vagyok bocsi, az nem kicsi. Amúgy is a nővérem vagy és érdekel mi van veled! Ha nem vetted volna észre. Legalább mi tartsunk össze a családban. - elgondoltam azon amit mondott, és bekellett hogy lássam, igaza van.
- Jó, igaz, bocsi! Na öcskös akkor készülj fel egy roppant érdekfeszítő sztorira! - ő elkényelmeskedett a fotelomban, mint aki a világ legérdekesebb dolgát akarná végig hallgatni - Szóval, úgy történt, hogy megismerkedtünk James-el és beleszerettem. Jó nem az elején, mert eleinte ki nem állhattam.
- Miért? - hm jó kérdés.
- Passz. Talán mert olyan idegen volt számomra vagy ellenséges, nem tudom. De aztán beszélgettünk és megismertem. Vagy is azt hittem.
- Miért mi történt?
- Megcsalt. A hátam mögött volt valakije és nem mondta el. Hülyített engem, hogy így szeret úgy szeret, közben az egész egy nagy kamu volt.
- Annyira sajnálom Maya! Tényleg! - odajött és megölelt.
- Kössz, ari vagy. De majd kiheverem...
- Tényleg jól belezúghattál ha még most is kivagy tőle. Ki az a pasi? Ismerem?
- Nem, nem ismered. Még én sem, hiába hittem azt, hogy igen.
- Azt mondtad James-nek hívják ugye?
- Aha. Mert?
- Nem úgy hívják azt a hapsit is akivel karácsony előtt összefutottunk a plázában?
- De, őt is úgy hívják. De nem csak egy embert hívnak James-nek. Millió van belőle.
- Ez igaz. De csak miatta voltál zavarban, hogy leült hozzánk.
- És?
- A tanároddal kavartál? - nézett rám félig meglepetten, félig komolyan.
- Hát most erre mit mondjak?
- Az igazat! Tudod jól, hogy bennem megbízhatsz! Nem mondom el senkinek!
- Jólvan! Jó, igen vele. De már megbántam.
- Aha sejtettem. De ahogy elnéztem ő is azért odavolt érted. Le se vette rólad a szemét. Nem lehet, hogy félre értés történt?
- Ne gyere már te is ezzel! Ch.. Jahj..bazdki! - már kezdtem ideges lenni.
- Mért ki mondta még?
- Hát ő.
- Akkor nem lehet, hogy igaza van?
- Nem! Te nem láttad azt az üzenetet amit én!
- Mért, mi állt benne?
- Hogy valami L már kiderült, hogy Liz az illető köszöni az előző napot és várja a következő talit. Ezt nem lehet félre érteni!
- De ez akkor sem 100% hogy megcsalt. Mi van ha valami rokonja?
- Én is azt hittem. De szilveszterkor, amikor a skacokkal elmentünk bulizni, láttam őket a csajjal meghitten enyelegni.
- Ohh, értem. Sajnálom!
- Mindegy. Már nem számít. Gyorsan letudom a vizsgákat és tűzök a fősulira. Jó messze innen, hál' istennek!
- Hiányozni fogsz!
- Te is nekem. Majd jövök látogatni, meg te is jöhetsz! Viszont most menjünk vacsizni gyere!
Húztam magammal. Bekajáztunk aztán lefeküdtünk aludni. A napok teltek. Szerencsére elég gyorsan. Pont a szülinapom volt. Semmi kedvem nem volt hozzá. De minél hamarabb túl esek rajta, annál jobb. Reggel anya egy dísz reggelivel várt, aztán elmentünk vásárolni. Ahhoz képest elég jól eltelt a napom, nem is gondoltam a múltra. Csoda de David se kotnyeleskedett közbe, sőt egész rendes volt. Teljesen meglepődtem rajta. Talán tényleg képes lenne megváltozni? Bár, én màr egy pasinak se hiszek el semmit! Kaptam ajándékokat, ettünk tortát este pedig egy menő étterembe mentünk el vacsizni. Örültem a programnak, egész jó kedvűen készülődtem. Hiszen mégis csak egyszer 20 éves az ember. El is indultunk, kb 8-ra oda is értünk. De amint beléptem az ajtón el is szállt minden jó kedvem. Egy rég nem látott ismerőssel futottunk össze. James volt az, de nem egyedül.
Olyan furcsa volt őt újra látni. Egyszerre voltam szomorú, dühös és icipicit boldog. Végig néztem a lányon, ugyanaz volt akit szilveszterkor ölelgetett. Szóval mégis csak igazam volt, de azóta is jól megvannak. Ennek azért örülök. Legalább ezt a lányt nem csalja meg, legalább is remélem. Csak nézett rám. Mondanom kéne valamit, de egy hang se jön ki a számon. Kínos! Erőt vettem magamon és kicsikartam magamból 1-2 szót.
- Jó estét tanár úr!
Meg se vártam, hogy visszaköszönjön vagy valami, elviharoztam onnan. Leültem anyáékhoz és megvacsiztunk. Igaz már kedvem sem volt enni se, de nem akartam elrontani az estéjüket. Haza mentünk, gyorsan a fürdőbe rohantam és bent maradtam egy ideig.
Tanulással teltek el a napjaim. Sam néha átjött, hogy együtt tanuljunk. A többiekkel telón vagy chat-en beszéltünk, szinte mindennap. Elmondtam Sam-nek a történteket és megnyugtatott. Aztán mikor elment tett egy olyan megjegyzést, hogy majd ő pontot tesz az ügy végére. Ezt nem teljesen értettem, hogy mire is mondja. De ő elég céltudatos lány és kezdtem félni attól, hogy mit forgathat a fejében. Még egy hét volt a vizsgáig. Kezdtem izgulni. De ilyenkor mindenki izgul, ez az afféle egészséges izgulás.
Egy zenén dolgoztam, mert persze, hogy megint egy szólót sóztak a nyakamba. A ballagáson én fogom nyitni az egész hűhót és én zárom majd. Két dalt is össze kell hoznom. Nem tudom sikerülni fog-e! Nem igazán van ihletem. Ha tudnék is dalt írni, az tuti, hogy most szomorú lenne és az átverésről, szakításról szólna. Így nem tudom, hogy képes leszek-e rá. Persze vannak új dalaim, de azok mind James-ről szólnak és az átveréseiről. Épp most is az egyiket most játszottam el. Lehet az egyiket átdolgozom és valamit a sulival kapcsolódóan írok hozzá, de nem tudom... lehet ezúttal nem fog sikerülni. De bízok magamban.
Eltelt a hét. Reggel szépen felöltöztem és indultam vizsgázni. Addig a többieknek rövidített óráik voltak, így nem zavartak minket. Összegyűltünk a nagy terem előtt, ahol bent a vizsgabírák vártak ránk. Lassan ment a sor. Sam-el egymás mellé ültünk és vártuk, hogy sorra kerüljünk. Betű szerint mentünk, így azért nekem elég sokat kellett várnom. Addig kint átolvastam még a jegyzeteim, az ismétlés nem árt.
Eltelt néhány óra és már én következtem. Izgultam nagyon. Ettem csokit, ittam eleget, nehogy összeessek. Rajtam kívül még 3-an vártak a nagy harcra. Ahogy álltam az ajtóban várva, hogy kijöjjön a bent lévő diák, megpillantottam Jamest. Felém tartott. Vajon mit akarhat!? Emiatt mégjobban izgultam. A fenébe is már, hogy még mindig ennyire hatással van rám! Alig vártam, hogy lelépjek a városból, legalább eltudnám felejteni.
- Csak szeretnék sok sikert kívánni! - lépett oda hozzám, csak néztem rá, valamit mondani is kéne.
- Köszönöm! - nyögtem ki végül.
- Remélem zökkenőmentes lesz a vizsgád! Úgy hallottam rendesen a bírák.
- Biztosan. Én nem ismerem őket. - hm, olyan idegen volt nekem ez a beszélgetés, mintha nem is ismernénk egymást, fura.
- Sok szerencsét! De téged ismerve, nem lesz rá szükséged! Tudsz mindent! - ez...azért jól esett tőle, bár inkább fájó is volt.
- Köszönöm!
- Maya Clark! Fáradjon be! - szóltak bentről.
- Hát, most menned kell! - úgy tűnt mintha csalódott lenne, de lehet csak nekem volt olyan.
- Igen. Akkor, viszlát!
Bementem, bezárták mögöttem az ajtót. Odaléptem a bírák elé és kihúztam a tételeket. Mondtam mindent, folyékonyan, mintha olvasnám. De lélekben nem voltam ott. Csak beszéltem, mint egy gép. Azt se vettem észre, hogy megdícsérnek, hogy milyen ügyes voltam és elmondtam mindent hibátlanul. Mikor kapcsoltam, hogy hol is vagyok, megköszöntem a dícséretet és kimentem. Fogtam a cuccaim és haza mentem. Pár nappal később kellett bemenni a suliba, mert bankettet tartott az osztály. Na nem mintha nagy kedvem lett volna hozzá, de elmentem. Mégis csak most vagyunk együtt utoljára így megteszem az osztályért. Mégis csak klassz osztályom volt, kivéve Molly-t, de őt senki se bírja. Inkább csak felhúzza, ha értitek. Kiöltöztem, mert mért ne! Hamar odaértünk Sam-el, a többiek már a bál teremben voltak. Bementünk. Szólt a zene, villogtak a fények. Voltak kajás asztalok, italosok, édesség is volt bőven. Letelepedtünk a sütik mellé, ha egyszer eljöttem legalább legyen értelme. Amennyit csak tudtam magamba tömtem. Mivel óriási édesség buzi vagyok, de ezt soha nem is tagadtam. Szerencsére jók a génjeim így nem hízok semennyit.
Elvoltunk egy ideig, aztán James lépett be a terembe. Ki volt öltözve. Szmoking, fehér feszülős ing és nyakkendő. Írtóra jól nézett ki. Bár ne lenne ilyen jó pasi! Könnyebb lenne őt gyűlölnöm. Végig néztem rajta, ahogy ő is rajtam. Sam nézett minket. Ahogy elment előttem végig engem bámult, kár lenne tagadnom, zavarban voltam de valahol jól is esett. Aztán a színpadra ment és bejelentette, hogy mindenki előadhat a szívéhez közel álló dalt. Legyen az saját vagy más előadóé. Sok volt a jelentkező. Aztán Sam félre hívott egy sarokba, hogy életbe vágóan fontos dolgot kell elmondania.
- Na mi az? Mi olyan fontos?
- Beszéltem James-el!
- Mi? Mért beszéltél te vele?
- Mert nem bírtam nézni, hogy ennyire kivagy miatta, ráadásul ok nélkül.
- Sam! Volt rá okom! Tudod te is...
- De az nem az volt aminek te hiszed.
- Azt az sms-t a huga írta neki és az a lány is az volt, akivel az étteremben láttad. A huga! Nem csalt meg soha! - hirtelen lesokkoltam, nem tudom mit is mondhatnék, lehet tényleg igaz ez és én értettem félre!?
- Kedves tőled, hogy ki akarod magyarázni, de...
- Jajj már! Én nem akarok semmit sem kimagyarázni! Ez az igazság! Találkoztam is vele! Beszéltünk. Ő tényleg a huga!
- Oh... Édes istenem! - forogni kezdett velem a világ, leültem.
Mikor tudatosult bennem, hogy miket mond Sam, és az egész tényleg csak félre értés volt, ahogy mondta is nekem hát... Annyira szörnyen éreztem magam! Az egész cirkusznak semmi értelme nem volt! A haragszom rád dolognak se! Húh istenem! Pedig ő próbálta megmagyarázni, de nem hagytam neki.
Akkor mégis csak szeretett engem! Én pedig az első kis alkalomnál megvádoltam őt és kidobtam. Nem bíztam benne! Ezt soha nem fogja nekem megbocsájtani! Kár is lenne tepernem, vagy bocsánatot kérnem. Már teljesen mindegy! Ez olyan dolog, hogy késő lenne helyre hozni. Talán ez egy jel arra, hogy nekünk nem szabad együtt lennünk.
Aztán arra eszméltem fel, hogy engem szólítgatnak. A hangok irányába néztem és engem kértek a színpadra, hogy énekeljek. Először nem akartam, de volt egy dal ami épp ehhez a helyzethez illik. Ha eléneklem, talán.... Lehet van arra esély, hogy legalább ne utáljon annyira az idióta viselkedéseim miatt. Felmentem és leadtam a zenekarnak, hogy milyen hangnemben játszanak. Aztán belekezdtem a dalba.