Ez gyors volt. Sejtettem, hogy Brian bele fog rángatni na de ilyen hamar... Próbáltam magabiztosan sétálni az udvaron ahol az összes ott táborozó tekintete rám szegeződött. Tisztára úgy volt, mint a filmekben, két oldalra álltak utat adva nekem. Ahogy haladtam előre azonnal kiszúrtam Zoet aki a barátaival karöltve zokogta ki nem létező lelkét. Erős a gyanúm miszerint ő is állított ezt-azt ami nem igazán a valósággal megegyezően történt. A lányok szorosan mellettem haladtak, ahogy meg is ígérték nem hagytak magamra. Mikor az ebédlőhöz értünk a kint várakozó rendőrök nem engedtek tovább csak engem, hiába kérték a barátaim, hogy jöhessenek velem, megtiltották. Így nyugalomra intve őket igyekeztem minél bátrabban belépni a sűrűjébe. Bent is állt néhány rendőr tiszt akik elirányítottak az egyik asztalig ahol egy férfi ült a vezető székben. Fekete zakót viselt hozzáillő nadrággal, övéből kikandikált fegyvere és jelvényének egy darabja. Fura, de nem igazán néz ki zsarunak.
- Üdvözlöm! -intett, hogy üljek le- Michaela Morgan ugye?
- Igen én. Maga kicsoda?
- John Travis nyomozó vagyok az FBI-tól. -mutatkozott be.
- FBI? Ez erős túlzás egy kis verekedéshez.
- Elmondaná mi történt?
Bár szépen kérte, egyáltalán nem volt sem sűrgető, sem erőszakos hogy már pedig mondjam már, mégis... Volt valami a hangjában amitől még a szőr is felállt a hátamon. Féltem ott ülni vele szemben, pedig tudtam nem vagyunk egyedül, viszont azzal is tisztában voltam, hogy a rendőrök úgysem tennének semmit hiszen egy szövetségi nyomozó sokkal nagyobb rangban áll felettük.
- Szerintem már Brian és Zoe mindent elmondtak nem? -jegyeztem meg cinikusan.
- Az lehet. Viszont szeretném a maga verzióját is meghallgatni. Szóval?
- Rendben. Nyertünk a csapatommal egy szabad hétvégén és az utolsó napon kaptunk szabad két órát a vásárlásra. Én Mollyval mentem de valahogy elvesztettük egymást így egyedül mentem vissza a dzsiphez. Aztán felbukkant ott Brian és elkezdett erőszakoskodni velem.
- Mit tett pontosan?
De tudtam, hogy ezt megkérdi, tipikus nyomozói kérdés. Számítottam rá. Hm, ja nincs is felemelőbb mint visszaemlékezni arra ami történt...!
- Lefogott és nekilökve a kocsinak elvágta minden menekülő utam. Aztán azt mondta ha el merem árulni a kis afférját Zoeval akkor megbánom. Azután ugyanazt akarta velem is csinálni, mint Zoeval. Csak én nem engedtem neki. Aztán Mr. Taylor meghallotta ahogy segítségért kiáltozom és jött is segíteni.
- Mit csinált?
- Leszedte rólam Briant és a földre dobta. De ugye ezt ő sem hagyta így összebunyóztak.
- Szemtanúk szerint Mr. Taylor egy, idézem -nézett bele jegyzetfüzetébe- nagy darab téglával akarta Briant megölni. Maga mit gondol erről?
- Hazugság! Nem így történt. -csaptam mérgesen az asztalra.
- Akkor elmesélné mi történt valójában? -hallatszódott hangján, hogy egyáltalán nem hisz nekem.
- Van más választásom? -forgattam meg szemeim- Ahogy verekedtek Brian többször is visszaütött Adamnek ami nem tetszett neki. Igaz megfogott egy tégla darabot de nem bántotta Briant. Megkértem, hogy álljon le és megtette, nem bántott senkit! -keltem védelmére.
- Azt állítja maga kérte arra, hogy ne bántsa Mr. Mayt?
- Igen! -vágtam rá azonnal.
- És miért tette? Hiszen az a férfi akár meg is erőszakolta volna magát. Akkor mégis mi késztette arra, hogy a védelmére keljen?
Na ez betalált. Látni, hogy FBI-os, furfangos egy pasas ez. Végtére is igaza volt, de ha válaszolok azzal csak Adamet sodrom bajba. Most mit tegyek?
- Nem attól félt, hogy mégis csak kárt tett volna benne a tanára?
- Nem! Csak... Nézze, így is sokat bunyóztak tudtam, hogy ebből rendőrségi ügy lesz és nem akartam, hogy Adam ennél is nagyobb bajba keveredjen.
- Értem. -láttam ahogy valamit leír a füzetébe de hogy mit azt már nem tudom- Na és mondja csak milyen kapcsolat van ön és Mr. Taylor között?
- Ezt hogy érti?
- Hát többször is a keresztnevén szólította, nem tanár úrnak vagy Mr. Taylornak hívta. -uhh bazdki!
- Barátok vagyunk, semmi több! -emeltem fel mutató ujjam- Még régebben mikor anyámmal voltam vásárolni összefutottunk a tanár úrral és amiért olyan jól kijöttek anyával megkért, hogy sulin kívül tegezzem őt, ennyi. Nincs köztünk semmi!
- Rendben. -zárta be jegyzettömbét- Végeztünk is.
- Ezekszerint elmehetek?
- Persze. Csak beszélgettünk semmi több. Nem vádoljuk semmivel, szabadon távozhat.
- Oh rendben, köszönöm! Viszlát!
Úgy pattantam fel a székből, mint akibe belecsapott a villám. Minél előbb el akartam hagyni ezt a fullasztó helyet! De mikor az ajtóhoz értem és nyúltam volna a kilincsért egy hang megállásra késztetett.
- Csak még egy kérdés! -megfordultam, csak legyünk már túl rajta- Tudja esetleg hova menekülhetett Adam Taylor? Esetleg nem említett valamit ahová elbújdokolhat?
- Nem. Fogalmam sincs hol van. Délután óta nem láttam.
- Rendben, köszönöm viszlát Michaela és vigyázzon magára!
Csak bólintottam. Mikor kiléptem az épületből ismét minden tekintet rám szegeződött. Roppanttul frusztráltnak éreztem magam, zavart ahogy mindenki engem bámul. A barátaim szerencse ezt hamar észre vették és közre fogva elcipeltek onnan. Még Mollyt is kihallgatták, addig Kayla és Chloe kifaggattak mi volt odabent.
- Én ezt akkor sem értem! -járkáltam fel-alá.
- Állj már le basszus, totál elszédülök miattad! -szólt rám Kayla.
- Mit nem értesz? -tért vissza a témára Clo.
- Hát, hogy az a pasi miért van itt?
- Mármint?
- Hát ez egy kis verekedés volt, semmi extra, erre idejön az FBI!? Nem furcsa ez nektek?
- Mondjuk ez igaz... -töprengett el a kis barna bőrűm.
- Most, hogy mondod... Eddig ez fel se tűnt. Tényleg, minek van itt?
Kérdésére Molly is betoppant és azonnal körbekaptuk, minél hamarabb mesélje el mi volt. De ő sem mondott mást, mint én. Kb ugyanazokat a kérdéseket tette fel neki is.
Az egész tábor lázban égett, volt éjfél is mire a hatóságok elmentek. Még kb fél óra kellett mire mindenki lenyugodott és vissza tudták terelni őket a kunyhókba. 1-fél kettő lehetett mire mi is álomra tudtuk hajtani a fejünket. Szerencsére reggel nem szólt az ébresztő, így sokáig alhattunk. Kb olyan tíz körül megszólalt a tábori hangosbemondó és arra kértek minket, hogy menjünk a tűzrakóhoz, azonnal. Pár percbe telt mire rendeztük sorainkat és minden tag megérkezett. Ezúttal a táborvezető mellett ott állt az iskolánk igazgatója is és több diák szülei is. Nekem Hailey jött el, szerencsére, vagyis...
- Mindenki figyeljen rám! -kiáltotta el magát a vezető- Gondolom mind hallottátok mi történt a minap? Táborunkban járt a helyi rendőrség és az amerikai szövetségiektől néhány ügynök.
- Elnézést! De miért volt itt az FBI!? -jelentkezett az egyik diák- Mi történt?
- Azt nem igazán tudjuk, nekünk annyit mondtak, hogy egy veszélyes bűnöző után nyomoznak aki nem olyan rég megszökött a gyógykezelése alól.
Mivan!? Már ezek is... Miért hiszik azt Adamről, hogy egy mentális betegségekkel küzdő gyilkos? Csak mert volt benne annyi, hogy megvédjen egy barom állattól? Akkor már ez jobban elmondható Brianről mintsem a tanáromról! Ekkora barmokat de komolyan! Vagy azt hiszik, hogy minden apró-cseprű balhé mögött az a zakkant pasas áll? Ez már beteges!
- Akkor most mi is veszélyben vagyunk? -hallatszódott egy szinte nyivákoláshoz hasonló női hang, ami meglepő de nem Zoetól jött.
- Nem, nem hinném. De a történtekre való tekintettel és a hatósági figyelmeztetés miatt felfüggesztjük a tábor további működését. Ma mindenkit hazaküldünk és ha véget ér ez az egész vagy a rendőrök úgy vélik biztonságos újranyitni akkor természetesen mindenkit visszahívunk és ingyen, díjmentve tölthetitek nálunk a nyár hátralévő részét. Most pedig pár szót szeretne szólni a Templeton Secondary iskola igazgatója!
Mr. Rodgers odasétált a férfihoz és elvéve tőle hangos beszélőjét belekezdett mondandójába.
- Kedves diákok! Nagyon örülök, hogy senkinek sem esett baja a tegnapi incidensben! Szeretném ha mind összepakolnátok az összes holmitokat és felsorakoznátok az iskolabusz előtt! Akiért nem jöttek el a hozzátartozói azokat természetesen hazaszállítjuk.
- Igazgató úr! -jelentkezett Zoe is, na már csak ez hiányzott- Mi lesz Mr. Tayloral? Itthagyjuk? Vagy mi van vele?
- Nos, Mr. Taylor igen... Hát úgy néz ki sajnos fogalmunk sincs róla hol rejtőzhet. De amint látja valaki azonnal szóljon a hatóságoknak rendben? Ja és még valami! Szeptembertől új biológia tanárt kaptok!
Hogy mivan!? Állj! Miért? Mért kéne új tanár? Csak mert bunyózott egy kicsit? Könyörgöm! Nem értek már semmit sem!
Mind siettünk pakolni, főleg a kint várakozó szülői nyomás miatt, de én folyton csak arra tudtam gondolni, hogy már megint összehasonlították Adamet azzal az elmeháborodott gyilkossal és arra, hogy mit keresett itt az FBI! Lehet őrültség, de kezdtem azt hinni talán nem véletlen az egész, talán okkal volt itt az a pasas, talán...
- Kész vagy már Michaela? -rontott be Hailey a kunyhónkba.
- Mindjárt, egy pillanat. -szóltam rá mérgesen.
- Elvigyelek titeket is lányok?
- Az jó lenne.
- Aha, kössz.
- Nekem itt van anyám, szóval el is köszönök. Odahaza találkozunk lányok. Sziasztok!
- Szia Molly! -köszöntünk el kórusban- Te Hailey?
- Na?
- Ki szólt neked, hogy értem kell jönnöd?
- Jaj ne is mondd. Az éjszaka közepén hívott fel valami nyomozó pasi, hogy mi történt itt és ha tudok még ma jöjjek el érted! -ecsetelte a maga szokásos előadói stílusában.
- És anyáék...?
- Nyugi, nem tudnak semmit, dolgoztak. Bár nem hiszem, hogy olyan sokáig titok marad, hiszen Chad úgyis megtudja, biztos a helyi zsarukat is beavatják a dologba. Mégis csak a te sulidban tanított az az őrült idióta.
- Ne nevezd így! -ripakodtam rá- Egyáltalán nem biztos, hogy Adam és a szökött gyilkos ugyanaz a személy!
- Rendben, igaz, bocs. Indulhatunk már? Sokat kell vezetnem.
- Ja, mehetünk...
Mérgesen és csalódottan dobáltam be a cuccaim a nővérem csomagtartójába. Ideges voltam! Annyira zavart a helyzet amiért olyasmivel vádolnak egy ártatlan embert amit el sem követett! Sajnos tudom milyen érzés ez, hiszen Zoe folyton ezt csinálta velem mindig. Olyanokat kent rám amiről fogalmam se volt mi lehet az, mégis rámfogta, hogy én tettem. Mielőtt beszálltam volna a kocsiba egy utolsó pillantást vetettem a környékre. Nem igazán tudom miért... Talán abban reménykedtem, hogy meglátom valahol és akkor tisztázhatja a nevét és megvédheti magát az ellene felhozott vádakban. De a táj üres volt, sehol egy árva lélek, persze leszámítva az éppen haza igyekvő embereket.
A hazafelé vezető úton a lányok semmi másról nem tudtak beszélni csak Adamről és arról ami történt. Ilyenkor bánom, hogy messze lakunk mindentől! Hogy ne halljam beszélgetésüket bedugtam fülesem és elindítottam a zenelejátszómat. Már beértünk Portlandbe mikor Hailey megállt egy kajáldánál mert a lányok nyávogtak, hogy éhesek. Én nem voltam az, csupán egy kólát kértem. A falra felszerelt tv-ben is már a szökött gyógykezeltről volt szó és a gyanúról, miszerint egy középiskolai tanárnak adta ki magát. Szuper...! Még jó, hogy nem említették a sulinkat! Bár aki helybeli az úgyis tudni fogja miről van szó.
Az útba eső házaknál megállva kitettük a lányokat és végre hazaértünk mi is. Persze, hogy legelőször anya letámadásával kezdődött az „üdv újra itthon" aztán Chad a kioktatásával végződött. Elmondták mennyire aggódtak értem, szörnyű lehetett amit átéltem és természetesen Chad jött a nagy védelmező szerepével, miszerint ha legközelebb meglátja azt az őrültet akkor lelövi. Értékeltem, hogy ennyire törődtek velem és jól is esett, de valahogy nem tudtam teljesen örülni neki. Hiszen annyira felfoghatatlan számomra, hogy tényleg Adam lenne az a szökött rab! Ezekszerint az igazi neve Jason? Tényleg egy sorozatgyilkos lenne? Pedig egyáltalán nem néz ki annak, olyan kis ártatlan, nyugodt természetűnek tűnik! Bár az is igaz, hogy sosem lehet tudni kiben mi lakozik, de ez akkor is annyira felfoghatatlan! De ha már Chad is azt állítja, hogy mégis csak ő az elkövető és őt körözik szinte az egész államokban, az már jelent valamit. Hiszen rendőr! Mondjuk ők is tévedhetnek és tényleg lehet csak nagyon hasonlít rá. Már fogalmam sincs mit higyjek! Szeretném azt hinni, hogy ártatlan és mindez csak egy szörnyű egybeesés ami pechjére rosszul sült el. El is határoztam, amíg nem igazolódik be az ellentétje számomra ő ártatlan!
Két héttel később
Minden nyugodt. Mióta hazajöttünk semmi sem történt. Leszámítva a fokozott rendőri járőrözést, a folyton ismétlődő híreket amikben felhívják a figyelmet arra, hogy vigyázzunk és ha látjuk azt a férfit akkor ne csináljunk semmit csak szóljunk a rendőröknek és azt, hogy nem mehetek egyedül sehová sem. De tényleg, még a közeli kisboltba sem! Ami már roppant idegesítő! De mégis ami igazán bánt, hogy azóta Adam se került elő, sőt semmilyen hír sincs róla! Ezért már egyre jobban kezdem elhinni, hogy mégis csak igaz amit róla állítanak.
- Hallasz? -kiabál fülembe drága barátnőm.
- Óh Chloe hogy a... A fülem! -tettem tenyerem zúgó testrészemre.
- Már mióta itt beszélek neked bakker!
- Attól még nem kell megsüketíteni! -jegyeztem meg cinikusan- Mit mondtál?
- Azt kérdeztem indulhatunk-e!?
- Felőlem. Kayla?
- Már ott vár minket.
- Okés. Anya elmentünk!
- Rendben. De nagyon vigyázzatok magatokra és ha bármi van hívjatok engem vagy Chadet de akár a nővéredet is riaszthatod.
- Anya! -szóltam rá mérgesen, kezdem már ezt nagyon unni!- Nem lesz baj nyugi, eddig se volt. Különben se megyünk messze. Sokan lesznek a klubban szóval...
- Nem baj azért legyetek óvatosak!
- Azok leszünk. Szia!
Kituszkoltam Chloet az ajtón és már úton is voltunk a klubba, először azóta, hogy visszajöttünk. Végre egy kis kikapcsolódás! Ideje már és rám is fér. Odaérve már kintre lehetett hallani a hangos zenét, ami szinte simogatta füleimet. Nem is vártunk, felszedtük Kaylat és belevetettük magunkat a bulizásba!
Este tíz felé járhatott az idő mikor elégnek éreztem a dübörgő dallamokat, már szinte véreztek a dobhártyáim. Kimentem az utcára, hogy végre cigifüst és alkohol mentes levegőt szívjak. Jól eső érzés járt át. Fejem zsongott, de nem az italtól, egész este max ha kettővel ittam, az a fülsértően hangos zene ami már sok volt! Miért kell ennyire üvöltetni azokat a hangszórókat!? Ott álltam pár perce mikor az épület melletti utcából furcsa zajokat kezdtem el hallani, mintha valaki felborított volna egy kukát. Tudom hülyeség és a filmekben is itt romlik el minden de muszáj volt megnéznem mi vagy ki van ott! Lassan helyeztem lábamat a másik elé. Mikor kilestem a fal mögül egy kéz megragadott és berántott a sikátorba. Sikítani akartam de tenyerét rátapasztotta számra, így csak egy félresikerült nyögésre telt tőlem. Rúgkapáltam, rángattam magam hátha sikerül kiszabadulnom. Hirtelen elég erős deja vu érzés lett úrrá rajtam.
- Csshh! Nyugodj meg! Én vagyok az!
Ijesztően ismerős hangjára megdermedtem és úgy álltam ott akár egy szobor. Szemeim elkerekedtek és csak bámultam rá. Ez most tényleg ő? Mindez megtörténik vagy csak álmodom? Elengedett és végre már nem voltam a falhoz nyomva, ja meg még levegőt is kaptam.
- Uram atyám, Adam!? Mit keresel itt? Hova tűntél? Mi történt? -azonnal letámadtam kérdéseimmel.
- Csshh ne olyan hangosan! -tette ujját a számra- Itt vagyok, ne aggódj.
Hirtelen magához rántott és szorosan átölelt. A pillanat hevében azt se tudtam mit is kéne csinálnom. Csak álltam ott totál lefagyva.
- Hova tűntél? Aggódtam! -dorgáltam meg karbatett kézzel, hm én a nagy felnőtt mi?
- Sajnálom. Ne haragudj ha megijesztettelek! De szinte már üldöznek engem.
- Igen tudom. Hallottam a hírekben, szinte mindennap elmondják a tv-ben.
- És te hiszel nekik?
Hangja hirtelen megváltozott, már nem az a kedves, odaadó hangnemét használta, hanem sokkal inkább sűrgető és izgatott volt.
- Nem tudom... Szeretném azt hinni, hogy nem rólad volt szó, de...
- De? De mi? -ragadta meg karjaim, amitől kicsit azért megrémültem.
- Hát ott volt az a téglás jelenet, ha nem állítalak le simán lesúlytottál volna Brianre! Plusz a hirtelen eltűnésed sem jött jól. Most pedig ez, engedj már el! -ráztam le magamról kezeit- Mondd meg az igazat! Te vagy az a szökött rab? Te vagy Jason?
- Mit szeretnél mit mondjak? -túrt bele idegesen hajába.
- Az igazat! Nem baj ha igaz amivel vádolnak csak őszinte légy! -kérleltem, közben pedig rettentően féltem mi lesz a válasza.
- Az igazi nevem Jason Donan.
Mint a filmekben, összetört előttem minden akár egy szétlőtt üveg. A szívem ott tört millió darabra és még egy ütemet is kihagyott. Egy kósza könnycsepp utattört szememből és lassan folyt le idegességtől felhevült arcomon. Összetörtem és csalódtam! Nem hittem el amit hallok! Ez valami rossz vicc ugye? De sajnos senki nem ugrott elő sehonnan, hogy ez csak tréfa volt te kis stréber, senki nem jelentett kandikamerás műsort, minden színtiszta valóság volt! Hátrálni kezdtem, közben néztem ahogy ujjait tördelve a földet pásztázza. Félni kezdtem. Ki tudja mire képes egy beteg ember, főleg ha lelepzik? Hiszen most dőlt romba az álcája! És ha megöl?
Hirtelen nekiindult és újra a falnak lökött. De nem durva módon, csak úgy mint az előbb vagy talán még gyengébben. De akkor is megijedtem.
- Most már félsz tőlem ugye?
Hangjában annyi keserűség és fájdalom volt, hogy szinte már megsajnáltam. Végtére is eddig még nem bántott. De hiába akartam válaszolni, egy hang se jött ki a torkomon. Végül pár percnyi ácsorgás után leeresztette kezeit a falról és hátrált pár lépést.
- Nem akarlak bántani azt meg végképp nem, hogy félj tőlem. Menj haza Michaela! -elindult az ellenkező irányba.
- Na és veled mi lesz? -kérdésemre visszafordult.
- Ne törődj velem, megleszek. Mindig is megvoltam.
- Kérlek add fel magad a rendőrségen.
- Azt már nem! -hirtelen egy üres sörös üveget vágott a falhoz, amitől összerezzentem- Nem megyek oda vissza! -kiabálta.
- Ugyan, hiszen ők segítenek rajtad! Meggyógyítanak. -csak nevetett keserűen- Ilyen rosszul bántak veled?
- Rosszul? Hát ha az rossz ha élő kísérleti nyúlnak használtak, akkor igen! -csapdosta a falat.
Már annyira ütötte a falat, hogy az összes ujjáról lejött a bőr és vérezni kezdett az egész kézfeje.
- Hagyd abba! -fogtam le- Ne csináld ezt!
Abban a pillanatban a földre rogyott és keserves sírásba kezdett. Olyan volt, mint egy havibajos nő akinek hangulatingadozásai vannak.
- Ne hagyj itt. Kérlek ne hagyj magamra. -zokogta.
- Itt vagyok! Nem megyek sehová ne félj.
- Velem maradsz? -nézett szemeimbe.
- Persze, hiszen nem mentem el!
- Remek! -ahogy jött úgy abba is maradt sírása, helyét egy eszelős vigyor vette át- Erre vártam. Örökké velem maradsz!
Belsőzsebéből előrántott egy fehér kendő szerű rongy darabot és az arcomba szorította. Próbáltam ellökni, eltaszítani magamtól de nem ment. Éreztem ahogy a mélybe húz a sötétség, minden elhomályosult és a hangok is roppant távoliak voltak. A következő pillanatban elsötétült minden, nem hallottam semmit és fogalmam se volt mi fog ezekután történni. Vajon túlélem?