Matthew szemszöge:
Az a rohadt ébresztő! Úgy zuhantam a földre akár egy rakás könyv. Szegény sajgó fenekem! Azt dörzsölgetve mentem a fürdőmbe és elfogadható külsőt varázsoltam magamra. Bár kinek mi az elfogadható. Pont mikor a cipőm húztam volna fel a telóm rezegni és villogni kezdett. Üzim jött! Tuti a srácok!
→Hali! Hol vagy már szépfiú? Itt várunk bazzddmmeggg!!!←
Hm milyen kreatív... Csak megforgattam a szemem és visszapötyögtem annyit, hogy megyek már is. Tudom, hogy próba van de tegnap annyit agyaltam meg későn is értem haza, hogy totál bealudtam. Ez van... A teremhez érve a többiek már tűkön ülve vártak rám, Nick kicsit megszidott amiért elkéstem de letudtam azzal, hogy elaludtam. Hát most mi mást mondjak? Csak az igazat nem? Naná! Miután letisztáztuk a hülyeségem bementünk a mi kis „szentéjünkbe". Nagyon szerettem itt lenni! Talán még jobban is mint otthon. Olyan nyugodt, kellemes, az egész hely maga a csoda! Főleg ha a srácokkal lehetek itt. Joe szokásos módon betette a lejátszóba a legújabb dalunk demóját és amint elkezdődött a szám azonnal táncra perdültünk. Szinte ez már zsigerből jön, mindannyiunknál. Szeretek próbálni, addig nyomni amíg ki nem purcanok! Lehet másoknak ez fárasztó és stresszes lenne, de számomra megnyugtató! Igaz az elején tényleg nagyon fárasztó volt és kb mindennap lestrapált voltam, de azóta mondhatni fejlődtem és már nem hajtok 120%-osan csak 100%-ot mindig! Nálam már ez is óriási haladás.
Mikor végeztünk kicsit leültünk, hogy kifújjuk magunkat. Jó nagyot belekortyoltam az italomba, rettentően jól esett, már szomjas voltam. Jimmy letelepedett mellém.
- Akkor... ma lesz a nagy nap?
- Milyen nagy nap? -hirten nem kapcsoltam mire érti.
- Jesszus...! Ma beszélsz Miranda-val nem?
- Jaaa, de igen. Bocs még reggel van! Igen szeretnék vele dumálni, feltéve ha egyáltalán lehetséges. -vontam vállat.
- Már mért ne lenne? Majd segítünk a srácokkal.
- Jaj ne inkább ne! Jobb ha ebbe nem szóltok bele.
- Nyugi! Mi nem akarunk beleszólni, Trav és Brad se, csak mondjuk úgy, hogy „feléd terelgetjük" Mendi-t.
- És azt hogy képzeltétek?
- Azt bízd csak ránk! -paskolta meg karom.
Ez a kijelentés kicsit megfeküdte a gyomrom, mert ha valaha valaki ezt mondta a csapatból akkor mindig rosszul sült el a dolog. Így kicsit aggódtam emiatt. Jim láthatta arcomon a kétséget mert azonnal magyarázkodni kezdett.
- Nyugi, nem lesz gond! Ez most nem lesz olyan, mint a többi, garantálom neked!
- Hát...jó... -beleegyeztem, bár nem igazán nyugodtam meg.
- Gyere, induljunk a suliba! -húzott magával.
Kedvetlenül álltam fel, sajogtak a lábaim. Kicsit túltoltam a koreót, mint mindig... Jaj az a fránya maximalizmus! Mikor növöm már ki!? Összeszedve cuccainkat indultunk el a legkevésbé kívánt helyre. Legalább annyi jó lesz benne, hogy beszélhetek Meds-el! Már ha ad esélyt rá... Két kocsival mentünk, az egyikben én, Tommy és Jimmy utaztunk a másikban pedig Nick, Travis és Brad. Joe saját autóval jött mert el kellett mennie valahova. Nick-ék elmentek tárgyalni a kiadóval és a leendő menedzserünkkel (már ha egyáltalán sikerül megegyezni vele), mi pedig az iskola parkolójában álltunk meg. Huh...egy újabb húzós hét, szuper...! Kiszállva azonnal megrohamoztak minket a lányok, aláírást és képet akartak. Igaz bár sokszor előfordult ez, de mégsem tudok hozzászokni. Kicsit fura érzés amikor odarohannak hozzád és arra kérnek, hogy írd alá a papírjukat, pólójukat vagy egyéb tárgyat amit eléd raknak vagy épp szorosan melléd állnak, hogy lőjenek egy képet. Tudom ez nagy dolog és hihetetlen de mégis, olyan szokatlan kb a századik alkalommal is, hogy egyszerűen nem tudom megszokni! Lehet most kinevettek, de néha még meg is ijedek mikor letámadnak. Remélem egyszer hozzá tudok szokni ehhez! Fel kell készülnöm rá, hiszen ha megjelenik az első hivatalos videoklippünk akkor sokan mások, akik eddig azt sem tudták, hogy kik vagyunk, most megismerik a nevünket és onnantól nincs megállás! Ami persze klassz és tényleg szinte egy csoda, de akkor is még mindig olyan távoli és felfoghatatlan... Legalább is nekem! A többiek nevében nem nyilatkozhatok.
Miután letudtuk a csajokat indultunk órára. Jimmy elvált tőlünk az emeleten és mi bementünk a termünkbe. Elmúlt nyolc óra és fura mód Medi nem volt a helyén. Mi baja lehet? Talán beteg? Hiszen ebben az évben még nem is hiányzott. Bár az is igaz, hogy egyszer a hiányzás miatt bukott meg, még 9-ben mesélte, a másikat nem tudom azt sosem mondta el. Talán az kicsit „súlyosabb" dolog volt és akkor még nem bízott bennem annyira, hogy beavasson. Lehet ha nem vagyok olyan idióta és nem cseszek el mindent, akkor idővel elmondta volna... De ezt már valószínűleg sosem tudom meg.
Az órák lassan teltek, ráadásul szünetekben hallgathattam Jim és Toms hülye beszólásait, amiért idézem az „életem szerelme" nem jött suliba. Ugye milyen kreatív? Ja szerintem se! Na mindegy, szerencsére utolsó szünet így már nem kell egy újabbat végig szenvednem. Alig vártam, hogy vége legyen ennek a napnak!
Ahogy bent vártuk Mr. Howard-ot, hogy végre letudja ezt az osztályfőnökit és mehessünk haza, meghallottam a többieket ahogy sutyorognak valami halálos balesetről. Nem értettem minden szót kristálytisztán de a lényeg kb annyi volt, hogy egy csaj totál bedrogozva vezetett és frontálisan ütközött egy másik kocsival. Hát igen...ilyen az ha valaki drogozik! Lehet emiatt elítéltek, de az ilyet kicsit sem tudom sajnálni! Megérdemli ha meghal, minek használ kábítószereket? Hiszen ha beszív azzal nem oldódnak meg a gondjai, nem lesz olcsóbb a hús és nem fog pénz potyogni az égből, max beképzeli ezeket. De ha elmúlik a szer hatása minden ugyanúgy ott lesz, a gondok újra előjönnek és csak rosszabb lesz mivel akár függővé is válhat. Az ilyen embernek segítség kell! Nem is kevés... Sajnos ismerek olyat is, hogy hiába volt elvonón, hiába jelöltek ki mellé gondviselőt semmit sem használt! Hat hónap elvonó után kb két hét alatt ugyanolyan drogfüggő lett mint azelőtt, ha nem rosszabb!
De térjünk vissza a jelenbe, hiszen már a tanár is bent van. Kedvelem Mr. Howard-ot, bár csak nekem az osztályfőm mégis nagyon rendes ember! Néha szünetekben vagy lyukasórákon beszélgetünk, jókat mond mindig, klassz tanácsadó és sok vele egykorú vagy nála fiatalabb tanárnál sokkal lazább és megértőbb! De komolyan! Nem tudom mennyi lehet kb olyan 35-40 közt lehet de nem mondaná meg róla az ember! Na nem is a kinézete miatt, hanem maga a stílus, hozzáállása az ami fiatalossá teszi. Olyan, mint Tommy ő is 24 lesz hamarosan és kb olyan mintha 16 lenne. Még mindig a kamasz éveit éli. Igen, középsulis 24 évesen! Ez van... Mondjuk úgy, hogy nem a szívecsücske a tanulás és a banda és a barátságunk előtt szeretett sűrűn ellógni az órákról. Így ez a „túlkorosság" nem csoda!
Ahogy végig néztem tanárunkon eléggé nyomasztó volt az arckifejezése. Mintha valami súlyos gondja lenne... Lassan leült székére és csendre intette az osztályt.
- Tanárúr, tanárúr -hevesen jelentkezett Ana- igaz az ami a hírekben volt? Tényleg Miranda karambólozott?
Hogy micsoda!!??? Nem akartam hinni a fülemnek. Mi a fasz!!?? Hogy róla súgdolóztak az előbb? Ő az akiről szó volt? Akkor ő... ne ugye nem? Nem halhatott meg! Nem, azt nem lehet! Éreztem ahogy a fülemben, torkomban sőt még a gyomromban is dobog a szívem. Elöntött a hő, azt hittem ott menten elájulok! Izgatottan figyeltem a tanárunk arcát, alig vártam, hogy válaszoljon!
- Igen, sajnos igaz... -sütötte le tekintetét, óh ne!
- Meghalt!? -pattantam fel, a székem hátravágódott de nem érdekelt és az sem ahogy a többiek döbbentten néznek rám.
- Nem, szerencsére nem. De súlyos sérüléseket szenvedett és kómában van. -huhh, legalább még él.
- Melyik kórházban?
- A St. Claris-ben van. Miért?
- Csak. Bocs de mennem kell elnézést!
Nem érdekelt sem az óra, sem a suli se semmi! Csak minél gyorsabban a kórházba akartam érni! Csak úgy szántottam az aszfaltot, most az sem tudott izgatni, hogy talán tönkremegy a kocsim, egyszerűen nem érdekelt!
A kórház elé érve satufékeztem és rohantam be az épületbe. A nővérek alig akarták megmondani, hogy hol van végül Haris, Meds bácsikája szólt az ügyeletes nővérnek, hogy nyugodtan beengedhet. Az intenzív osztályon feküdt, a hatos kórteremben. Felérve megláttam Haris-t, és mellette egy erősen sírását visszafolytó férfit, biztos Medi apja az, nem látom az arcát.
- Szia Haris! Hogy van? Mi történt? -értem oda kifulladva.
- Szia Matthew! Tegnap éjszaka összeütközött egy másik autóval. Letört a bal keze, agyrázkódása volt és súlyos belsővérzései.
- Mr. Howard azt mondta kómában van!?
- Igen. Úgy tartják amíg nem javul az állapota, hogy elviselhetőbb legyen a fájdalom.
- De mégis hogy történt? Úgy tudtam jó sofőr?
- Igen az. -húzott félre- Az orvosa szerint drogot találtak a szervezetében. -súgta fülembe, nehogy testvére meghallja- Gondolom kicsit túltolta és ez lett a vége. A szervezete nem volt erre felkészülve! Meg amúgyis rég csinálta már ezt, gondolom eléggé lestrapálta a tudatát a drog.
- Mi? Korábban drogozott? -nagyon meglepődtem, nem akartam hinni a fülemnek.
- Hát volt egy elég zűrös korszaka. De nem akarom kibeszélni a hátamögött! Majd ha felépül elmondja ő ha akarja!
- Megértem. Bemehetek hozzá?
- Menj csak, bár most úgy sem tudsz vele beszélni.
- Tudom, de akkor is szeretném látni!
Elállt előlem és mutatta az utat, hogy menjek ha akarok. Lassan lépkedtem, nem is igazán tudom miért. Meds apja előtt elsétálni olyan volt, mintha egy rég nem látott ismerőst láttam volna összetörni, pedig nem sokat találkoztunk mikor még barátok voltunk. A szobába érve síri csend fogadott. Csak a szívmonitor pittyegése és a lélegeztetőgép zaja törte meg a némaságot. Lassan és halkan tipegtem oda, nem igazán lehetett lépésnek nevezni a járásomat. Bár mondjuk azt sem értettem miért óvatoskodtam annyira, hiszen mégha kopogna is a cipőm talpa azt sem hallaná, nem ébredne fel... Leültem az ágy mellett lévő székre és csendben figyeltem az alvó lányt.
Olyan összetört volt, olyan védtelen és sebezhető. Bár tudnám mért csinálta ezt! Ha ez a mi kis incidensünk miatt történt, ami az étteremben volt azzal a tolvaj kiscsajjal, én nem is tudom mit csinálok! Ha ez mind a mi hibánk én... Tudom szégyen manapság ha egy fiú azaz férfi sír, de nem bírtam tovább visszatartani könnyeim. Lehet nem az én hibám, lehet semmi közöm hozzá de mégis senki mást nem tudtam hibáztatni csak magam! Hiszen azért ahhoz, hogy mindez megtörténjek igazán komoly indok kell! Főleg ahhoz, hogy Miranda kábítószerhez nyúljon. Bár lehet korábban is csinálta, legalább is bácsikája ezt mondta, de leállt vele aminek azért csak oka és jelentése van, és ha nem látott más kiutat csak ezt akkor igazán nagy dolog történhetett...! Mi van ha tényleg minden az én hibám? Ha miattam meghal vagy valami baja lesz....azt tuti nem élem túl!
Leborultam az ágyra és csak annyit tudtam kinyögni, elhaló hangon, hogy -Sajnálom!- semmi mást. Szorongattam kezét és enyhén, szinte alig érve arcához simítottam végig rajta. Bár a sok kütyü eltakarja de még így is látni, hogy milyen gyönyörű lány. Miért voltam én akkora hülye, hogy engedtem őt kilépni az életemből!? Akkora egy seggfej vagyok! De itt és most megígérem, hogy amint felépül azonnal elmondok neki mindent és bocsánatot kérek tőle! És ezt addig-addig fogom megismételni amíg meg nem törik a jég! Mégegyszer nem fogom őt elengedni!