A hosszúra nyúlt nappalokat rövid éjszakák követték, és így teltek a napok. Lana három napos bűntetése is lejárt, sőt már a tél is beköszöntött pedig még csak novermber van, naptárszerint. Ám ezt a kinti hőmérséklet nem így gondolja. Ahogy teltek a napok Lana egyre jobban aggodalmaskodott és lassan úrrá lett rajta a kétségbeesés! A fegyverek utáni kutatás is csődöt mondott, ugyanis a ház üres volt, sehol nem volt jele pisztolynak sőt még egy ártatlan láncfűrésznek sem a garázsban. Beavatta Becca-t a filmes ötletébe amit eleinte jó ötletnek tartottak, de mivel semmi sem történik, így félbe hagyták. Sőt az a gyógyszerész orvos sem akart neki visszaírni, pedig már több üzenetet is hagyott. Rettegésben élte mindennapjait félve attól, hogy mikor szólja el magát, lebukva őrzői előtt. Szinte már a tanulásra sem tudott koncentrálni.
Az egyik hideg napon a suliba érve Lana és Becca arra lettek figyelmesek, hogy az összes diák az udvar közepére gyűlik. Amint átverekedték magukat a tömegen rájöttek, hogy két tizedikes srác kapott hajba, a kiabálások szerint egy lány miatt. Letudva azzal, hogy mennyire gyerekesek tovább álltak. Az emeleti folyosón a másik nem kívánatos személlyel találták szembe magukat -az ál szülein kívül- Molly-val. Éppen a barinőivel vihorásztak valamin, őket ismerve vagy egy pasin vagy valakinek az öltözékén. Elhaladva mellettük igyekeztek tudomást sem venni róluk. De ez fordítva már nem így volt.
- Mi van már köszönni sem tudtok? -szólalt meg a lány nyávogós hangján.
- Mért kéne neked köszönnünk? Ki vagy te az angol királynő!? -fordult felé dühösen.
- A helyedben befejezném ezt a bunkó stílust ebben a pillanatban!
- Ja csak nem vagy a helyemben kisanyám! -meg akarta ütni de Becca visszafogta.
- Állj már üresbe te kis ribi! Kinek képzeled te magad!? -kiabált rá, a fent lévő diákok mind a veszekedés irányába néztek.
- Mit mondtál? Én ribi? -nevetett gúnyosan- Megmutatom én neked mi az a ribi!
Rebecca hiába fogta le Lana-t nem tudta visszatartani. Úgy esett neki Molly-nak, hogy Becca azt hitte nem kerül ki a kezei közül élve. Rettentően megijedt barátnője agresszív viselkedésén, jobbnak látta ha inkább szól egy tanárnak. Azonnal megkereste Mr. Jang-ot és elmondta, hogy Molly beléjük kötött és összeverekedett Lana-val. Azonnal sietett, hogy szétszedje a két lányt. De amint felért az emeletre azt látta, hogy Molly a padlón fekszik ájultan és Lana ököllel üti még mindig és a fiúk hiába próbálják leszedni róla, egyszerűen nem bírják. Odament, távolabb küldte a diákokat és erősen közre fogva Lana derekát húzta le a félholtan elterülő megvert lányról. Még mindig önkívületi állapotban volt és még mindig ütni akarta Molly-t, így a férfi nem eresztette el. Megfordította és őt is megütötte a lány. Mindketten meglepődtek a tetten, kívülről meg sem lehetett mondani melyikük volt a meglepettebb. Hogy a lány ne őrjöngjön felpofozta aki azon nyomban ájultan esett a férfi karjaiba. A földre zuhant volna ha tanára nem tartja meg őt. Időközben mentőt hívtak Molly-nak, akik azonnal bevitték a lányt a kórházba. Lana-t a helyszínen ellátták és a gyengélkedőn bekötöttek neki egy infúziót. A diákok egésznap a reggel történtekről beszéltek, mindenhol ez volt a téma, az összes osztályban. Időközben Lana ébredezni kezdett így értesítették Mr. Jang-ot, aki sietett a lányhoz.
- Hol vagyok? -nézett körbe a kába lány.
- Az orvosiban. -a mellette megszólaló hang irányába tekintett és meglátta a tanára aggodalommal teli tekintetét.
- Mit keresek itt?
- Nem emlékszel?
- Nem. Mi történt?
- Összeverekedtél Molly-val.
- És így megvert volna, hogy idekerültem? -kérdezte meglepve.
- Nem Lana! Te verted őt meg, nem fordítva.
- Mi? Én? Mikor?
- Ma reggel. Tényleg nem elmékszel? -furcsálta a helyzetet.
- Nem! Biztos megint belém kötött...de ne aggódjon majd elnézést kérek tőle!
- Arra várni kell még egy kicsit.
- Miért?
- Lana, Molly kórházban van. -mondta meg az igazat.
- Kórházban? Miért?
- Mert félholtra verted őt. Alig bírtalak leszedni róla. -lesúlyotta a hír, el sem hitte amit hall, azt hitte csak viccel a férfi.
- Ne vicceljen már tanárúr, ez nem vicces! -nevetett zavarában.
- Ez egyáltalán nem tréfa! Letörted az állkapcsát, a szeme bevérzett és lehet a lépe is leszakadt! -ecsetelte mérgesen a történteket.
- Hogy mi!? Ne az nem lehet, hogy én ilyet tettem... -nézett körbe zavartan.
Érezte ahogy forogni kezd vele a világ, émejgett, zúgott a feje, egyszerűen nem akart hinni a fülének. De egyáltalán miért nem emlékszik erre? Fogalma sincs mi történt! A férfi lefogta őt, ne hadonásszon és felült hozzá az ágyra. Miután lenyugodott elengedte de nem szállt le az ágyról.
- Ezt én tettem? -utalt szeme alatti lilás foltra.
- Igen. Behúztál nekem egyet amikor sikerült leszednem Molly-ról.
- Óh istenem! Annyira sajnálom! -arcát kezeibe temette és már nem bírta visszatartani a sírást.
- Ne aggódj ez semmiség Molly sérüléseihez képest. De mi történt veled Lana? Miért csináltad ezt?
- Fogalmam sincs! Nem is emlékszem, hogy ezt tettem volna...
- Szedsz valamit?
- Nem vagyok drogos! -felelte gúnyosan.
- Nem is erre gondoltam. De a múltkor említetted, hogy nem alszol jól. Nem szedsz esetleg valamilyen altatót vagy nyugtatót aminek efféle mellékhatásai vannak?
- Nem! Nem szedek semmilyen gyógyszert! -hirtelen valamiért eszébe jutott az a kísérleti szer amit az otthoni gépen olvasott, lehet az tette ezt vele?
- Akkor nem tudom mi lehetett a bajod... -elhalkultak.
- Börtönbe megyek? -szólalt meg hosszú idő után.
- Nem tudom... Szerintem Molly szülei fel fognak jelenteni, hiszen kis híján megölted a lányukat.
- Igen, szerintem is... -sóhajtott.
- Lana! -fogta meg a lány vállát- Nagyon szeretnék neked segíteni, de ha nem avatsz be engem a dolgokba akkor nem tudok. -nézett mélyen a szemébe.
- Mire gondol? -adta a tudatlant.
- Félre ne érts, de figyellek már egy ideje és látom mennyire szétszórt és bizonytalan vagy. Látom az arcodon az aggodalmat a szemeidben pedig a kétségbeesést, tudom valami nagy terhet cipelsz és szeretnék neked segíteni ebben! De úgy nem tudok ha nem mondasz el semmit.
- Én csak...
- Ha bennem nem is bízol, hiszen mért is tennéd mégis csak egy idegen vagyok számodra, de legalább a barátnődet Becca-t avasd be a titkodba, különben felemészt!
- Ő már tudja! -vallotta be.
- És? Nem segít?
- De! De igen...csak ez dolog lassan túlnő rajta, rajtam, mindkettőnkön. Lépnék de nem tudok, nincs akire számíthatnék, egyszerűen nem tudom már, hogy kiben bízhatok!
Sírva fakadt. A sós cseppek úgy törtek utat akár egy áradás. Minden ami eddig felgyülemlett benne, az most egyszerre akar kitörni. Sírása már-már átválgott zokogásba. Hiába akarta abbahagyni, nem tudta. A férfi közelebb húzódott hozzá és átölelte a most oly törékenynek, sebezhetőnek tűnő lányt. Aki megkönnyebbülve bújt szorító karjai közé. Beszívta édes ám de frissnek ható illatát. James addig vígasztalta, simogatta a lány hátát amíg az meg nem nyugodott.
- Nos, akkor beavatsz? -nézett a könnyektől csillogó szemeibe.
- Nem tudom... Megbízhatok magában?
- Ezt te döntsd el! Én hiába mondom, hogy nyugodtan bízz meg bennem ha te ezt nem így érzed. Te mit gondolsz, meg tudsz bennem bízni?
- Szeretnék! De annyi minden történt, annyian hazudtak nekem...
- Megértem. De ha folyton attól félsz, hogy mindenki csak átver és hazudik akkor elszalasztod azokat az embereket, akik talán életed legfontosabb személyei is lehetnének. Mint például Rebecca, benne megbízol hiszen beavattad a titkaidba. Miért érezted azt, hogy neki elmondhatod anélkül, hogy aggódnod kéne a következmények miatt? -erősen elgondolkozott ezen, de nem igazán tudott megfogalmazni egy épkézláb mondatot sem.
- Hát...igazságszerint fogalmam sincs. Csak jött belülről ez az érzés. -fogta meg mellkasát- Tudja mit? Úgy érzem ez magával is működhet.
- Tényleg? -nézett meglepve.
- Asszem... De előre szólok, hogy amit hallani fog az nem mindennapi!
- Csak nem baltás gyilkos vagy? -kérdezte nevetve.
- Nem dehogyis! Vagyis remélem, hogy nem vagyok! Az az igazság, hogy fogalmam sincs ki vagyok.
- Ezen minden tini keresztül megy, nekem is volt egy ilyen korszakom...
- De én nem arról beszélek amikor keresi az ember önmagát! -vágott közbe- Én szószerint értettem, hogy nem tudom ki vagyok!
- Ezt most nem igazán értem. -vakarta fejét.
- Tudja a szüleim igazából...
- Édes istenem Lana! -rontott be az ajtón anyja, aggódást színlelve amitől a lány szinte kisebb sokkot kapott, ha most hallotta miről beszélnek neki annyi!
- Anya... Te meg mit keresel itt?
- Mr. Cage hívott fel, hogy mi történt. Elmondta, hogy verekedtél egy lánnyal akit kórházba kellett vinni. Mi történt?
- Semmi. Csak belém kötött és kissé túlzásba estem. Ne haragudj anya!
- Neked nincs bajod? -vizslatta körbe.
- Nem olyan súlyos, mint az övé.
- Majd ezt otthon még megbeszéljük!
Ettől az egy mondattól megfagyott a vér az ereiben! Elfogta a pánik, mi fog történni ha hazaérnek. Talán megverik őt? Esetleg megkínozzák? Vagy tényleg előkerül valahonnan egy fegyver és gondolkodás nélkül lelövik? Folyton csak ezek a kérdések váltották egymást gondolataiban.
- Elnézést de ön kicsoda? -kérdezte a bent álló férfitól.
- Én a lánya osztályfőnöke vagyok hölgyem, a nevem James Jang! -nyújtotta kezét.
- Én Mrs. Thompson vagyok, de csak Ana.
- Nagy örvendek! -fogtak kezet.
- Hazavihetem a lányomat? -Lana próbált minél kétségbeesetten nézni, de hatástalan volt.
- Persze nyugodtan, jót tesz neki ha a szüleivel lehet. De kérem figyeljenek oda rá és számítsanak arra, hogy felkeresi önöket a rendőrség!
- Mi? Minek!? -hangja ijedté vált, szinte már pánikolt.
- Mert a lánynak a szülei akit Lana megvert, biztos feljelentik őt és eljárást indítanak ellene. Hiszen már nem kiskorú!
- Oh tényleg. De ez még nem biztos! -szemeiben a gonoszság apró szikrája jelent meg- Majd beszélek velük, hátha sikerül megbeszélni velük ezt a rendőrök bevonása nélkül.
- Rendben sok sikert! Kívánom a legjobbakat!
- Köszönöm Mr. Jang, önnek is. Viszlát!
- Viszlát! Szia Lana!
A lány csak bólintott és rettegve lépkedett ki az iskola épületéből. Kint a kocsiban az ál apja várta őket, a dühtől már piros volt a homloka. Padlógázzal hajtottak el, meg sem álltak hazáig. Ott a lányt felküldték a szobájába azzal, hogy bármi történik ki nem jöhet onnan! Felnyitotta titkos kameráját és gyorsan elhadarta ami történt vele és visszahelyezte a titkos helyre, nehogy megtalálják! Épphogy ezzel végzett hangos ordítozásra lett figyelmes. Óvatosan kiosont a szobájából és kihallgatta a beszélgetést.
- A francba is már! -csapkodott.
- George, nyugodj meg! Ezzel nem oldasz meg semmit! -próbálta lenyugtatni a férfit.
- Nem? Tényleg? Nem mondod Sylvia? Most takaríthatom el a szart amit az a kis kurva okozott! -mutatott az emelet felé, Lana rögtön értette, hogy rá gondol.
- Nem olyan vészes a dolog, csak egy kis iskolai összetűzés. Tudtuk jól, hogy lesz ilyen is!
- Ja max egy kis hajtépés, de nem az, hogy halálra veri azt a kis csajt! Ha nem cselekszünk a zsaruk ránk szállnak! Ezt akarod?
- Nem! Persze, hogy nem. De muszáj ezt tenned?
- Igen, muszáj! Mit szeretnél az életed végéig a sitten rohadni vagy golyót kapni John-tól!?
- Egyiket sem!
- Akkor ezt csírájában kell elfolytani! -kivett a kanapé háttámlája mögötti kis rekeszből egy pisztolyt és nadrágja övébe tette.
- Istenem George...
- Majd jövök! Aztán ő kerül sorra! -ismét az emelet felé emelte ujjait.
A lány megijedt! Szíve a torkába vándorolt és 200-al verte zabolálatlan ritmusát.
- Ugye nem fogod bántani? -úgy tűnt a nő komolyan aggódik a lány miatt.
- Csak megtanítom neki hol a helye! -igazította meg farmerét.
Sarkon fordulva kiviharzott a házból. Lana visszaslisszolt a szobájába és halálra rémülten szedte elő kameráját és mondta rá mi történt. Tudta lépnie kell mert ha nem tesz azonnal valamit talán a holnapot sem éli meg. Ekkor esett le neki, hogy George éppen Molly szüleit készül megölni. Tudta tennie kell valamit és nem hagyhatja, hogy a pánik urrá legyen rajta. Hiszen két ember élete múlik rajta!
13. rész
2021-08-26
Hozzászólások (0)