Kai szemszöge:
Nem akarok panaszkodni vagy siránkozni, de pár napja már nem vagyok a régi. Szakítottunk Sarah-val, azaz én voltam az aki kidobta őt. Egyszerűen már nem bírtam elviselni az állandó hisztijét! De ha jobban belegondolok azért Beatris-nek is van némi köze a dologhoz. Mióta kezelem őt és megismertem, sokat változott a nézőpontom kb mindennel kapcsolatban. Rájöttem, hogy van olyan lány aki a nap 24 órájából 20-at nem hisztizéssel tölt. Bár Sarah klassz lány, rendes meg minden de a viselkedése már egyáltalán nem olyan, mint évekkel ezelőtt. Sőt még féléve sem volt ennyire kibírhatatlan, fogalmam sincs mi lett vele... Hiszen tudta jól, ha kikerülök kórházba és elkezdem a rezidensi pályámat, akkor nem lesz annyi időm mint előtte. Akkor még beleegyezett, sőt örült is neki de ma már... Több idő telt el a veszekedéssel, mint az együttléttel. Megelégeltem a dolgot, nem mehetett már így tovább!
Mióta kezelem Trist valahogy más lett minden. Mintha várnám a következő hetet, hogy újra befeküdjön egy napra. Nem tudom mi lehet velem...
Ahogy telnek a napok úgy agyalok ezeken a dolgokon egyre többet. Szerencsére épp behoztak egy új esetet, így el tudom vonni a figyelmem. Nem volt súlyos eset, de figyelemelterelésnek remek lett! Már besötétedett mire végeztem az adminisztrációval. Hirtelen a folyosón nagy lett a nyüzsgés, mindenki rohangált. Kinéztem és épp elkaptam Janat.
- Szia Jana, mi van mi történt?
- Egy lakásban tűz ütött ki, most hoztak be egy égési sérültet és egy csecsemőt. Bocs de mennem kell!
- Persze menj csak!
Jesszusom, szegény ember akit behoztak, remélem túléli! De a kisbabáért jobban aggódom, remélem ő jól van! Mentem a balesetire, hogy megtudjam mi történt. A rendőrök is ott voltak, a nővérek akár a mérgezett egér, úgy rohangáltak. Megkérdeztem a főnővért kit hoztak be és miután közölte az illető nevét ledöbbentem. Hiszen az Tris apja! Ha ő itt van, akkor...? Utánna kérdeztem de csak őt hozták be a mentősök és egy hulla szállító is úton volt a patológiánkba, egy női holttestel. Lesokkoltam, remélem nem Tris-nek lett baja! Alig vártam, hogy beérjenek a kollégák. De a test annyira meg volt égve, szinte már szenesedett állapotban volt, hogy nem tudták azonosítani a személyét. A szívem a torkomban dobogott, szinte már az ájulás határán voltam. Muszáj volt leülnöm, hogy levegőhöz jussak. Dr. Hayden látta, hogy valami nincs rendben ezért bekísért egy vizsgálóba és megkérdezte mi bajom én meg elmeséltem mi történt és azt is, hogy nagyon aggódom Tris-ért. Mondta, hogy maradjak itt majd szól ha van valami fejlemény. Beletelt elég sok időbe mire a főnököm visszatért és a lehető legjobb híreket hozta nekem. Miszerint Beatris nemrég jött be a kórházba és várja az eredményeket az apjáról. Rettentően megkönnyebbültem, azonnal felpattantam és a keresésére indultam. Néztem a váróban, az apja kórtermében de sehol sem találtam, ekkor eszembe jutott, hogy Jana említett egy olyasmit miszerint egy babát is behoztak a mentősök, biztos az öccse lehet az. Siettem a gyerekosztályra, ahol meg is láttam őt épp a kis tesóját tartotta a karjában. Megálltam az ajtóban, tudom nem szép dolog hallgatózni de még nem tudtam bemenni. Hallottam, hogy megígéri a kisfiúnak, hogy ő lesz a legjobb nővére a világon. Majd elringatta és lefeküdt mellé, nem sokkal később halk szipogást hallottam, ekkor jött el az idő, hogy bemenjek. Halkan kinyitottam az ajtót és láttam az ablaknál ül és csendben sír. Odamentem.
- Szia Tris! Hogy vagy?
- Szerinted hogy lehetek? Jade meghalt, apám az intenzíven! Szerencsére Caleb megúszta ezt az egész borzalmat! -összekuporodott és a lábait átkarolva a térdére hajtotta fejét.
- Annyira sajnálom ami történt! Bár segíthetnék! -csak sírt és sírt, gondoltam jobban szeretne most egyedül lenni, így felálltam, hogy kimenjek.
- Itt maradnál még egy kicsit kérlek? -fogta meg a köpenyem.
- Persze szívesen.
Visszaültem ő pedig a nyakamba borult. Azonnal átöleltem és így nyugtatgattam egész éjjel, amíg el nem aludt. Rettenetes ami vele történt! El se tudnám képzelni én mit tennék ha ilyen helyzetben lennék. Bár tudnék valahogy segíteni! Reggel elmentem egy friss kávéért és szendvicsért a büfébe. Mire visszaértem már felkelt, a kisfiút simogatta, babusgatta.
- Jó reggelt! Hoztam egy kis reggelit!
- Köszi de nem vagyok éhes.
- Tudom, hogy szörnyű ami történt de enned kell valamit! Nem szeretném ha beteg lennél!
- Rendes vagy, de egy falat se menne le a torkomon. Ne haragudj!
- Jól van, de azért később egyél néhány falatot. Na és a kis ember hogy van?
- Jól, szerencsére neki semmi baja sem lett az ijedtségen kívül.
- Most mi lesz veletek?
- Hmm...jó kérdés. Hát először is haza viszem őt Owen-hez, a bátyám azt mondta addig leszek ott amíg csak kell. De igyekszem találni egy lakást ahova el tudok költözni Caleb-el. Ha pedig apát kiengedik ha egyáltalán felébred, akkor...nem tudom talán keresünk egy házat vagy passz, nem tudom... -újra elsírta magát- Bocsánat csak...
- Ugyan, ne kérj elnézést! Sírj csak nyugodtan! Figyelj, nem tudom mennyit segít de van egy kisebb házam nem messze a belvárostól, csupán öt kilométer. Kiadhatom nektek és az első pár hónapban fizetni sem kell, csak ha már helyre jöttetek.
- Ohh Kai... Nem azt nem lehet. Hogy várhatnám el, hogy ingyen lakjunk a te házadban? Nem, arról szó sem lehet!
- Akkor csak kéz havit engedek el rendben? Kérlek fogadd el, annyira szeretnék segíteni!
- Miért?
- Mert... A barátom vagy és szeretnék segíteni! Én már csak ilyen jófej vagyok! Tudod (?) mi koreaiak már csak ilyenek vagyunk! -halványan elmosolyodott, amit betudtam teljes sikernek.
- Hát jó... De akkor is adok valamennyit, nem szeretem az alamizsnát és a szánalom adományt.
- Mért gondolod, hogy ez az lenne?
- Mert én annak tekintem! Tudom, te nem így szánod de nekem akkor is ilyen a felfogásom! Sok a hibám, ez az egyik!
- Fura hiba, de nem baj, sőt alig várom, hogy a többit megismerjem! -uhh ezt most hangosan kimondtam? Ciki!
- Ömm... Azért annyira ne várd. -felelte zavartan.
- Majd meglátjuk. Bocs de nekem mennem kell! Ma délutános leszek és még ki kell pihennem magam! Amint kiengedik apukádat, szólj és adom a kulcsokat! De ha akarod, elmehetünk és megnézheted tetszene-e egyáltalán!?
- Jó, majd szólok. De biztos tetszeni fog!
- Majd hívj. Szia!
Kirohantam mint egy idióta. Nem tudom mi üthetett belém, de zavarba jöttem. Én zavarba? Na ilyen se volt még! Azonnal az öltöző felé vettem az irányt és amint átcuccoltam már tapostam is a gázt a kocsiban! Alig vártam, hogy hazaérjek! Talán még soha ennyire!
Tris szemszöge:
Nem tudom mi lehet velem, de mióta beszéltünk Kai-al és felajánlotta, hogy lakjunk nála kicsit mintha jobb lenne a kedvem. Pedig az a sok szörnyűség rettentően gyötör! Már egy ideje Owen-nel lakom és a kis Caleb-el. Szerencsére erős gyerek, hamar rendbe jött. Nem nagyon viseli meg, hogy már nincs vele az anyja, bár még nem is olyan sok időt töltöttek együtt, sajnos. Eléggé hozzám nőtt, mindig értem sír, különleges kötelék alakult ki köztünk. Pedig sosem jöttem ki a kicsikkel, valahogy nem bírtam a közelükben lenni. Idegesített ha sírnak, nyafognak, hisztiznek. Ezért még régebben el is határoztam, hogy sosem lesz gyerekem! Minek kéne ha tudom úgy sem lennék jó anya? De most... Nem tudom, nem is olyan vészes ez a dolog. Bár a bátyám is rengeteget segít, nem is tudom mi lenne velem nélküle! Apánk is magáhoztért, harmadfokú égési sérülései voltak és amíg be nem gyógyultak annyira, hogy a fájdalom elviselhető legyen addig altatásban tartották. Időközben kiderült és beigazolódott a gyanúm, miszerint apa tehet mindenről. Ő hagyta azt a rohadt cigit az ágyon, amitől lángra kapott a pléd és onnantól már minden. Ezt sose bocsájtom meg neki! Soha!!! Kai-al is elmentünk megnézni azt a házat, ami maga volt a tökéletesség! Olyan gyönyörű az a ház, hogy szavak nincsenek rá! Megbeszéltük, hogy kivesszük és beköltözünk. Nagyon jófej srác, örülök, hogy barátok lettünk! Csak most már aggódom, hogy őt is elveszítem! Általában mindenki aki fontos nekem az egy idő után így vagy úgy, de eltűnik az életemből. Szeretném ha ő nem lenne köddé!
Napok elteltével kiengedték apát a kórházból, de a nyomozó meghagyta, hogy a városból semmiképp se utazzon el! Sőt jobb ötletnek tartják ha a házat sem hagyná el, amit orvosi utasításra amúgy sem tehet meg. Így Owen-nel megbeszéltük, hogy elköltözöm hozzá, hogy segítsek a teendőkben. Persze vittem a kis Caleb-et is, hiszen eléggé „nővéres" lett, mondanám, hogy anyás de nem vagyok az anyja.
Eleinte minden rendben volt, nyugodt hangulatban teltek a napok. Bár néhány kezelést kihagytam apa ápolása és a gyerek miatt, de nem éreztem magam rosszul, így feleslegesnek is tartottam. Kai is írt nekem facen, hívott telón, hogy menjek be a heti rutinra, de mindig csak elodáztam. Aztán már nem volt képem felvenni a telefont, hiszen olyan mintha átvertem volna őt. Nem akartam, hogy utáljon de nem tehettem mást. Most itthon nagyobb szükség van rám!
Nem telt el úgy nap, hogy ne vágtam volna apa fejéhez, hogy ő tehet Jade haláláról. Ami bár láttam rosszul esik neki, de nem szólt semmit mert tudta igazam van. Mérges voltam rá és a düh ami bennem van nem akart elmúlni, hiába telt el sok idő. Egyik nap arra értem haza munkából, hogy zeng a ház az üvöltő zenétől, ahogy berontottam azonnal megcsapott a bűzölgő ital szag és az égő cigaretták füstjének fullasztó illata. A nappaliban hangoskodás volt, besiettem és egy kisebb „baráti kör" ülte körbe az asztalt, éppen pókereztek. Azonnal elküldtem mindenkit a francba és minden egyes piás üveget hangos csattanással a kukába vágtam. Majd megnéztem Caleb-et hogy van, aki riadtan ült a kiságyában. Arca piroslott a sok sírástól. Azonnal a karomba vettem és beültettem a járókába. A szilánkok, ahogy az üvegeket dobáltam, szerte-szét hullottak a padlón, a földre folyt sör, bor, wiskey és egyébb italok miatt úgy tapadt mintha ragasztón járnék. Hoztam egy felmosó rongyot és neki álltam takarítani, közbe mondtam az áldást apámnak.
- Nem értem mi van veled!? Hogy tehetsz ilyet!? Itt van Caleb! Rá nem gondolsz? Halálra volt rémülve a szobájában, te meg itt iszogatsz az idióta haverjaiddal! Szánalmas vagy!
- Fejezd be Beatris! -szólt rám részeg hangon.
- Mit? Mit fejezzek be!? Hogy megmondom az igazat!? Ne fájjon az igazság, hanem legyél férfi és fogadd el! -ekkor mérgesen felpattant és felém tartott, kezében egy törött üveg darabbal.
- Hallgass el! -tartotta a levegőben az üveg darabot és hadonászott vele.
- Mi van? Meg akarsz ütni? Vagy ki akarsz nyírni, mint Jadet!? Hajrá, tessék vágd csak el a nyakam! -tártam szét a karjaim.
Odajött hozzám majd a pultra vágta az üveget. Kicsit megkönnyebbültem, tényleg azt hittem belém vágja. Visszabotorkált a kanapéra, kivette a kicsit a járókából és az ölébe ültette. Gondoltam leitatom teljesen és amíg ő mélyen alszik, addig összepakolom a holmimat és fogom magam és lelépek a gyerekkel. Töltöttem neki wiskey-t és az üveget is vittem magammal. Azonnal lehúzta a pohár tartalmát. Nem sok volt már az üvegben, de még mindig nem volt annyira ko, hogy bealudjon.
- Add ide Caleb-et, had fektessem le!
Átnyújtotta a fiút én meg a szobájába vittem. Beindítottam neki azt a forgó akármit ami az ágya felett van, arra mindig elalszik. Aztán visszamentem és vittem neki az italokat. Egyszer csak megkért igyak vele én is. Nem akartam, de azt mondta ha nem iszom akkor ő se fog. Így belementem. A második pohár után elkezdtem szédülni, forgott velem a világ. Nem üthet ki ennyire két decinyi ital! Ittam már párszor, de kb egy liter, másfél után szoktam bódult állapotba lenni, de most... Egyre jobban szédültem, a fejem szinte lángolt. Aztán hirtelen elsötétült minden. Álmomban vagy nem is tudom minek nevezzem ezt, eszembe jutott egy régi emlék, amit mélyen eltemettem magamban. Szörnyű élmény volt, de újra az az érzés kerített hatalmába, féltem, rettegtem mi lesz ha felébredek! Talán jobb lesz ha fel se kelek!