13. rész

Charles rohant az orvoshoz a kezében a lánnyal. Beérve a gyengélkedőre Dr. Cadrick azonnal megvizsgálta a lányt. Mivel neki ez a mutációja ezért remek orvos. Bevetette erejét de nem sokat használt, arra ugyan rájött, hogy a lány valamit beadott magának de azt, hogy mit nem tudta. Hogyan is tudta volna mikor az egy kitalált szer!?
- Nos doktor úr? -ment oda türelmetlenül.
- A hibára rájöttem csak az okára nem. A kis hölgy valamit beadott magának, méghozzá elég nagy dózisban. De hogy mit? Arról fogalmam sincs!
- Hogy hogy nem tudja!? Akkor hogy gyógyítsuk meg?
- Előbb tudnom kéne, hogy milyen adalékot kapott mielőtt bármiféle ellenszert beadok neki! Bár a keringését helyre hoztam, de az sem tart örökké. Rá kell jönnünk! Nézze! -húzta fel a lány pulcsiját és a karján a szúrás nyomok elég csúnyán elfertőződtek.
- Istenem Maya, mit tettél magaddal!? -megfogta a kezét és válaszra várt, bár tudta hiába de mégis reménykedett, hogy megszólal.
Ekkor bejött Logen és kérdezett a lány felől, de neki is csak ugyan azt tudta mondani az orvos, mint Charles-nak. Gondolkodtak egy ideig majd Logen-nek eszébe jutott valami.
- Te Charles!
- Igen?
- Mikor beszéltem Maya-val említett nekem olyasmit, hogy nem kell aggódnia az álmai miatt hála Damien-nek. Akkor nem tudtam mire érti, de lehet az a srác adott neki valamit!
- Azonnal hozd ide! Ki kell derítenünk mivel mérgezte meg!
- Már is hozom!
A férfi el is rohant a fiúért, közben a professzor forrongott a dühtől. Haragudott Damien-re, Maya-ra de legjobban magára. Tudta jól, hogy ez az egész az ő hibája. Ha akkor nem mondja azt a lánynak akkor ez az egész meg sem történik! Mindenről ő tehet! Lelkét mardosta a bűntudat, ha bármi baja lesz a lánynak sosem bocsájt meg magának! Pár perccel később Logen visszatért az oldalán a sráccal. Szinte be sem ért az ajtón már vallatni kezdte.
- Mit adtál Maya-nak!?
- Mi? Miről van szó és mi van Maya-val!? -nézett a háttérben fekvő lányra.
- Ne add az ártatlant! Adtál valami szert neki és most attól lett rosszul. Áruld el mi volt az? Méreg?
- Dehogy is! Sosem mérgezném meg! Én csak egy szert adtam neki, ami segít, hogy ne aludjon el. De biztonságos, én is használtam és semmi bajom tőle!
- Az lehet de a te mutációd más!
- Tudom jól, nem vagyok hülye! Az ő génjeihez igazítottam az adalékokat! Elvileg nem szabadna így reagálnia!
- Elvileg, de gyakorlatban más történt!
- Ha csak... -gondolkodott el.
- Ha mi?
- Mennyit adott be magának? Szóltam ha sokat ad be abból baj történhet! Meg kell nézni mennyi hiányzik a készletből!
- Jó akkor menjünk, nincs sok időnk!
Fel siettek a lány szobájába és keresni kezdték az ampullákat. Nagy nehezen de megtalálták. Szinte az összes hiányzott. Összenéztek és visszasiettek az orvosiba. A doktor már várta őket.
- Nos, mit tudtak meg? -kérdezte az orvos.
- Szinte mindet beadta magának. A 24-ből csupán négy van épen. A többi üres!
- Ajjaj az nem jó! Mennyit ajánlottál neki, hány adagot? -kérdezte a fiútól.
- Kettőt egy hétre, max hármat ha nagyon muszáj. De szünetet kellett volna tartania 1-1 adag között, hogy pihenjen a szervezete.
- Na fiam, akkor mondd el részletesen miből áll ez a szer. Hátha meg tudjuk akadályozni a legrosszabbat.
- Rendben. A neve Adroffein! Mert nagyrészt adrenalin és koffeinből áll, de számos más kisebb anyag is van benne!
- Gyere, itt összeállítjuk!
Elvonultak a labor részbe és hosszú órákon, napokon keresztül kutatták az ellenszert. De reménytelennek tűnt a helyzet, mikor azt hitték megtalálták kiderült mégsem. De igyekezniük kellett mert már a lány nem bírta a mesterséges életben tartást. A gépek kezdtek leállni, a szíve egyre gyengébb volt. Charles egyre türelmetlenebb és reményvesztettebb lett, nem tudta vajon megéri-e a lány a holnapot. Sűrgette az orvost és Damien-t, de nem sok értelme volt.
Újabb két nap telt el és a professzort azzal ébresztették, hogy megvan, végre megvan az ellenszer. Rohant is a lányhoz, hogy ott legyen mikor beadják neki.
- Jó reggelt igazgató úr!
- Jóreggelt! Azt hallottam megvan végre az ellenszer!
- Igen, szerencsére meg.
- Akkor mire vár? Adja be neki!
- Az nem olyan egyszerű! Előbb meg kell tisztítanunk a vérét a törmérdek Androffeintől. Mert ha így adjuk be az injekciót csak ártunk vele.
- Na és ezt hogy tervezi? Lecsapolja a vérét? -nevetett.
- Pontosan!
- Mi!? De hát akkor meghal!
- Nagy esély van rá igaz, de ha ügyesek vagyunk akkor sikerülhet!
- Mi az hogy ha meg sikerülhet? Mi ő, valamiféle kísérleti nyúl!? És ha belehal?
- Ha nem segítünk így is úgy is meghal! De így legalább van esélye túlélni! Melyik legyen? A biztos halál vagy az 50-50%-os esély? -dühös volt nagyon, de nem tudott mit tenni, muszáj volt beleegyeznie.
- Hát jó... Kezdje el a kezelést!
- Rendben!
- Elmondom hogy is fog ez történni, csak hogy tisztában legyen vele! Először is átteszük ebbe a kapszulába! -mutatott a korábban odakészített szerkezetre- Ebben 24 órán keresztül életben tud maradni szívdobbanás nélkül. Ez idő alatt afféle hibernált állapotba kerül így le tudjuk csapolni a vérét. Amit kb 12 óra alatt megtisztítunk és infúzión keresztül visszaáramoltatjuk belé. Ha ez kész újra indítsuk a szívét és akkor kapja meg a szert. Utánna már csak a rehabilitáció van hátra. A sejtjeinek újra kell regenerálódni és új életre kapni. Bár fenn állhat a veszélye annak, hogy a mutáns gének átalakulnak normális emberi génné.
- Vagy is, nem lesz többé mutáns?
- Nem. Bár ennek kevés az esélye, de nincs kizárva. De inkább legyen normális ember, mint halott. Legalább is szerintem.
- Igaza van! Csinálja!
Neki is kezdett a hosszú folyamatnak. Charles addig visszavonult. Az órák csiga lassúsággal teltek. Nem bírt aludni, enni, semmit. Túlságosan izgult a végkifejlett miatt, reménykedett, hogy minden rendbe jön és a lány felépül. Ahogy ült és nézett ki az ablakon közben egy pohár wiskey-t kortyolgatott, elgondolkodott azon, hogy miért aggódik a lányért ennyire. Ez nem csupán baráti aggódás, ez annál több! Vagy mégsem? Csak most annyira összejöttek a dolgok, hogy többnek hiszi!? Hiszen itt volt a Raven-ös sztori, aztán Eric felbukkanása, az összeveszés Maya-val, lehet ez hozta ki belőle ezt a fajta túlféltést. Talán őt már nem akarja elveszíteni, mint Raven-t.
A következő délután ismét a laborban volt, alig várta, hogy visszakapja Maya visszakapja a testét, a szívét azaz önmagát. Rátette az orvos a gépre és várták mi történik. De semmi sem történt. Kezdtek aggódni, az orvos hozta a defibrilátort és párszor kiütötte a lányt. Majd csend lett a teremben és a kis gép pittyegni kezdett, ami azt jelentette van pulzusa. Megörültek! Még össze is ölelkezdtek.
- Istenem azt hittem már sosem hallom ezt a hangot! -könnyebbült meg.
- Én bíztam ebben! Szeret a kis hölgy ijesztgetni minket! -kuncogott az orvos.
- Na és most mi lesz?
- Most egy pár órát hagyom a szervezetét regenerálódni, aztán megkapja a szert.
- És mennyi idő kell, hogy hasson?
- Hát a teljes felépülés minimum két hét.
- Két hét!? -lepődött meg- Olyan sok idő?
- Igen, de lehet több is. Mr. Xavier ez nem influenza, hogy beadom a szurit és már másnap semmi baja! Ez egy lassú és hosszú folyamat! A teljes szervezetének, sejtjeinek, génállományának regenerálódnia kell és újjáépülnie! Ez nem 1-2 nap!
- Rendben. Persze megértem, csak eléggé meglepődtem. Hirtelen soknak tűnt ez a két hét.
- Megértem önt. De mint mondtam ez tovább is tarthat, de a minimum a kettő! Ez csak is Maya-n múlik! De mindvégig itt leszek vele, nem kell aggódnia!
- Köszönöm doktor úr! Örülök, hogy itt lesz! De valószínűleg én is itt leszek mindennap!
- Ahogy gondolja! Bár feleslegesnek tartom, hiszen úgy sem lesz magánál, nem fogja tudni, hogy itt van!
- Az nem baj, attól én szeretnék itt lenni!
- Persze ahogy szeretné! Most elmegyek egy kicsit, ha gondolja maradjon itt vele!
- Rendben! Köszönöm mégegyszer!
Az orvos elment és ott maradt az alvó lánnyal. Leült mellé és megfogta a kezét. Nem szólt semmit, bár tudta ha ordítana sem kelne fel de mégis némán hallgatott. Ahogy elnézte Maya-t ott feküdve, olyan védtelennek és sebezhetőnek tűnt. Nem szerette őt így látni!
A napok lassan teltek. A férfi szinte mindennap meglátogatta őt tanítás után. Lori is elment és Logen is, de Damien-t kitiltották. Lori nem értette miért, hiszen ő segített megtalálni az ellenszert akkor mért nem engedik, hogy látogassa a barátját!? De idővel Logen mindent elmondott neki, bár nem akarta csak azzal fenyegetőzött, hogy felmegy Charles-hoz és kérdőre vonja miért ilyen kegyetlen. De mikor megtudta az igazat, nem akart hinni a fülének. Másnap rá is kérdezett a fiúnál a dologra, aki bevallott mindent. Összevesztek és nem is szóltak egymáshoz.
Az órákból napok, a napokból pedig hetek lettek. Már egészen kitavaszodott mire a lány kezdett magához térni. Bár még nem volt az igazi, éjjelente hidegek voltak de csak március eleje volt, ez nem csoda. Az egyik délután mikor Charles a szokásos látogatására ment, az orvos már ott volt és a lány barátnője is, Lori. Odarohant, hogy mért állják úgy körbe, kiderült kezd magához térni.
Lassan, nagyon lassan nyitotta ki szemeit. Mintha zavarta volna a lámpa fénye, ami nem is csoda hiszen majd egy hónapig csukva voltak. Pilsogott párat majd látása kitisztult. Körbe nézett, nem tudta hol van és miért van ott.
- Ho-hol vagyok? -szólalt meg nehezen.
- Az iskola kórházában, vagy orvosiban ki hogy nevezi. -Charles hátrébb húzódott, hogy az orvos odaférjen- Üdv én Dr. Cadrick vagyok!
- Én Maya vagyok! Na és mért vagyok itt?
- Rosszul lett a fiatal embertől kapott szertől, de szerencsére sikerült önt helyre hozni. -mondott el mindent az orvos.
- Meddig voltam kiütve?
- Kicsivel több, mint három hétig. -felelte Lori.
- Mii!?? -meglepődött, nem is kicsit.
- Nyugodjon meg, ne izgassa magát! Még nem jött teljesen rendbe, még pihennie kell! Most, hogy magához tért a szervezetének ehhez is hozzá kell szoknia!
- Rendben. Elnézést doktor úr! Csak ez azért elég durva!
- Elhiszem és megértem. De most pihenjen! A barátai majd később visszajönnek!
Ami szép szóval annyit tesz, hogy ideje menniük. Vették is a célzást és elköszönve a lánytól, kimentek onnan, hagyták pihenni. Egyedül Charles maradt ott. A sarokból kilépve odament a lányhoz. Ő csak nézett rá, végig nézett rajta, meglepődött, hogy itt van.
- Szia Maya! Csak, hogy magadhoz tértél! Úgy aggódtam, hogy sosem látlak újra! Örülök, hogy viszont látlak! -örvendezett, igazából csak úgy jöttek ki a szavak a száján, át sem gondolta mit mond.
- Aha én is örülök. De ki vagy te? -nézett érdeklődőn.
A férfi ledöbbent. Nem hitt a fülének. Elfelejtette őt? Talán emlékezet kiesése van!? De az orvos nem is említett ilyesmit! Akkor hogy lehet ez!? Remélte csak átmeneti! De mi van ha nem, mi van ha soha többé nem fog elmékezni ki ő!? Újra kell mindent kezdeniük? Az egész ismeretséget, a barátságukat. De vajon az jó lenne? Bár pár hibát így eltudna sikálni, semmissé tenni, de az helyes lenne? Hiszen ezek a hibák, veszekedések tették őket azzá amik most. Ha nem emlékszik, mikor Raven miatt beolvasott neki, akkor nem is tudja, hogy miatta és csak is miatta köszönheti, hogy tovább lépett. Az ő szavai, fejmosása ébresztette rá arra, hogy butaság amit csinál. Elfelejtette azt is hogyan ismerkedtek meg, hogyan mentették meg őt ott Canada-ban. Bár a nemrég mondott szavai akkor este semmissé válnának és a harag ami a lány felől volt elmúlna, de akkor sem lenne helyes! Hiszen ez is hozzá tartozik a kapcsolatukhoz!
Mihez kezdjen most? Emlékezni fog-e valaha bármire is vagy mindent előről kell kezdeniük? De a legfontosabb, ő vajon képes-e újból indítani ezt a kapcsolatot ha emlékszik mindenre, ami köztük történt?