Bementünk a kapun és szétváltunk, hogy több helyen tudjuk őt keresni. Akkora ez a hely, hogy csoda ha megtaláljuk. Mindenhová benéztem de sehol sem volt, kezdtem reménytelennek érezni a dolgot. Egyszer csak kiértem egy ilyen lépcsőház féleségbe, döntenem kellett, fel vagy le!?
Nem tudom miért de erős érzetem támadt és lefelé indultam el. Hiszen általában a filmekben mindig a pincébe vagy alaksorba rejtik az embereket. Ahogy haladtam le a lépcsőn hirtelen halvány fényre lettem figyelmes. Halkabban mentem és lassabban, nehogy valaki meghallja, hogy közeledem. De azért küldtem apának egy sms-t arról, hogy merre vagyok. Odaérve láttam az egyik ajtó résnyire nyitva van. Odalopóztam és bekukucskáltam a résen. Láttam egy embert székhez kötözve, vele szemben pedig valaki rászegez egy pisztolyt. Ez biztos Aspartam lesz! De hogy jussak be? Gyorsan szétnéztem és láttam egy vas darabot, azt ledobtam a lépcsőn, majd elbújtam a fal mögé. Megvártam míg tiszta lesz a terep és gyorsan bementem hozzá.
- Beca!? Te mit keresel itt!? - nézett rám meglepve.
- Na szerinted mit? Kiszabadítalak!
- Menj el gyorsan mielőtt visszajönnek!
- Nem lehet! Szükség van rád! Megtámadtak minket, muszáj beszélned velük, különben mind meghalunk.
- Jólvan menjünk, nem hagylak cserben. - rámosolyogtam.
Majd elindultunk kifelé, persze osonva. Kinéztünk az ajtón, tiszta volt a terep így siettünk felfelé. Apa a labornál várt minket. Fura volt ahogy ott állt, rossz előérzetem lett így megálltam, és Aspartam-ot is megállítottam.
- Mi a baj?
- Valami nem stimmel! Apa, minden rendben? - szóltam oda neki.
- Persze kincsem.
- Oh hát persze, itt a legnagyobb rendben. Már nagyon vártunk titeket, ugye? - bökte vállon apát a fegyverével.
- Aron! Mit keresel itt? Hiszen leütöttelek.
- Igen, de nem ütsz olyan nagyot, igazi lányos ütésed van.
- Hiszen lány vagyok, mit vártál?
- Figyelj, ha szeretnél apucin segíteni add őt át! Cseréljünk! Ki a fontosabb?
Fogalmam sem volt mit kellene tennem, annyira hirtelen ért a felbukkanása...nem tudok választani és nem is akarok! Mit tegyek?
- Tiktak tiktak... Megy az idő drágám! Hogy döntesz, apuci vagy az ufó?
- Ő nem ufó, ő ember! Sokkal jobb ember, mint amilyen te valaha is voltál!
- Leszarom! Add őt át és nem küldök egy golyót apu agyába.
- Beca, odamegyek. Nem hagyhatom ezt! - elindult.
- Ne, Aspartam ne!
- Beca nem hagyhatom, hogy miattam megölje apádat! Bízz bennem! - megölelt.
Lassan de bátran odasétált. Irigyeltem a bátorságáért, szemernyi félelem sem volt az arcán vagy csak iszonyat jól titkolta. Hozzájuk érve Aron elkapta őt és a halántékához nyomta a pisztolyt, apát pedig ellökte, aki hozzám rohant azonnal.
- Aron kérlek engedd el őt! Hiszen rám haragszol, rajtam akarsz bosszút állni, ő erről nem tehet!
- Hogyne tehetne! Hiszen emiatt a patkány miatt hagytál el! De mit látsz benne ami így megbabonázott? Hiszen ez egy nyamvadék! - megütötte.
- Ne bántsd őt! És ne beszélj így róla, sokkal jobb ember, mint ezen a földön élők magas százaléka! Te csak szeretnél olyan lenni, mint ő, de sosem lehetsz!
- Nem is akarnék egy nyavajás ufó lenni! De azt megkeserüli, hogy elvett tőlem!
- Te beteg vagy Aron! Sosem voltam a tiéd és nem is lennék!
- Takarodjatok innen! Szeretném kiélvezni minden percét amíg tartani fog. - végig húzta a pisztoly csövét az arcán.
- Aspartam nélkül nem megyek sehova! Aron kérlek engedd el! Hiszen rajtam akarsz bosszút állni, ne őt büntesd miattam! Meg ne az embereket, engedd el had beszéljen a többi fajtársával különben kiirtanak minket! Kérlek!
- Hm...csábító ajánlat... Na jó, legyen! Gyere ide!
- Ne Beca! - apa megragadta a karom.
- Engedj el apa! Bízz bennem! - bólintottam.
Nehezen, de elengedett én pedig odamentem. Próbáltam minél bátrabb lenni, nem akartam, hogy lássa mennyire félek. Nem tőle hanem, hogy olyanokat bánt, akiket szeretek. Rettegtem attól, hogy lelövi apát vagy Aspartam-ot. De nem hagyhattam, hogy a félelem irányítson! Megálltam előtte, ő megragadott és ellökte Aspartam-ot aki a földre esett. Apa felsegítette és elhúzta onnan.
- Beca! - ide akart rohanni de apa nem engedte, visszahúzta.
- Menjetek! - közben Aron elrángatott onnan - Vidd oda őt apa! Siessetek! Bízom benned Aspartam, ments meg minket!
- Megígérem! - kiabálta nekem.
Aron berángatott egy vizsgáló terembe és lekötözött az ott lévő ágyhoz. Kutakodott a szekrényben ami tele volt gyógyszerekkel, ampullákkal. Majd az egyik fiókot húzta ki amiben szikék voltak, ollók és egyéb vágó eszközök. Kipakolta egy nagy tálcára és mellém tolta.
- Mit akarsz velem csinálni? Felszabdalsz?
- Én? Téged felszabdalni? Ugyan már! Ezt a csinos ki pofit kár lenne tönkre tenni.
- Akkor minek azok?
- Majd meglátod!
Felvette az ollót és elvágta a nadrágom. Azt hittem belém döfi vagy belevág a lábamba. Felvágott kb 20 centit majd kézzel széttépte és a földre dobta a cafatokat. Majd simogatni kezdte a lábam. Azután a pulcsim és a pólóm is ketté vágta. Tudtam mit akar és a gondolattól is libabőrös lettem és felfordult a gyomrom is.
- Várj! Kell a hangulat! - odébb ment és bekapcsolta a falon lévő tv-t - Csak, hogy értesüljünk a fejleményekről.
Azután visszajött hozzám és az ágyat a számára legelőnyösebb helyzetbe helyezte a távirányítójával. Szinte majdnem álló helyzetben volt, kb 20 fokos szögben volt hátra döntve. Hátul összehúzta a szíjat ami a lábamat szorította le, így azt széthúzta. Újra elém jött és levágta a bugyimat is.
- Istenem ne! Aron ne csináld!
- Cssshhh! - tette az ujját a számra - Hallgass! Ne aggódj nem leszek durva.
Elvette az injekciót majd belémdöfte. Pár pillanat mulva nem érzetem semmimet. Mintha nem lettem volna végtagjaim.
- Jézusom nem érzem a kezem se a lábaim! Mit adtál be nekem?
- Nyugi semmi komoly, csak egy kicsit nagyobb adag izomlazító, tudod (?) az esetleges baklövések elkerülése érdekében. Most pedig hallgass!
Nem tudtam semmit tenni. Annyira nyomorultul éreztem magam! Most erőszakolnak meg és még csak tenni sem tudok ellene! Legszívesebben megöltem volna magam!
Elkezdte csókolgatni a nyakam, a vállam és az egész testem. Inkább a tv-t néztem, hallgattam az eseményeket legalább van mi elterelje a figyelmem. Csak abban tudtam reménykedni, hogy apának sikerül időben odavinnie Aspartam-ot a helyszínre! Már semmi sem érdekelt csak, hogy ez sikerüljön.
Mikor már érzékeny ponton csókolt akaratlanul is megrándultam. Ez természetes emberi reakció nem tehettem ellene semmit. Persze folyton mondogattam neki, hogy ne és hagyjon békén, de felesleges volt. Így egy idő után felhagytam vele.
Undorító ez az egész és rettentően szégyenlem magam, könnyeim csendben hulltak. Miközben ő nagyon jól érezte magát és úgy nyalt mint egy fagyit.
- Ohh istenem Beca rettentő fincsi vagy. Uh.. - nem akartam és ellenkeztem ellene, de ez is ilyen emberi szarság így a végén csak elmentem, pedig nagyon küzdöttem ellene - Ez az kicsim, élvezz a számba ezt már szeretem!
- Istenem, engedj már el! - könyörögtem.
- Viccelsz? Hisz csak most jön a legjobb!
Majd teljes erővel belém hatolt. Nem vagyok már szűz elég régóta, de ez rohadtul fájt! Ezt már kicsit sem élveztem, még tiltakoznom sem kellett.
Pár perccel később mélyült a hangja és a zihálása hevesebb lett, majd erőteljesen megfeszült majd rámborult. Én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.
- Csodás voltál édesem. Ilyen jó még sosem volt a szex, imádlak!
- Undorító vagy!
- Én? Hiszen te kefélsz mással mikor a pasid az emberek életéért küzd!
- Mekkora egy féreg vagy! Te kötöztél le, te tartasz fogva! Gyűlöllek!
- Leszarom, akkor is az enyém lettél!
Visszahelyezte az ágyat fekvő helyzetbe és visszakötözött úgy ahogy az elején voltam. Mikor a kezemet szíjazta le, megszólalt a telefonja, így addig ott hagyott amíg telefonàlt. A kezemet ki tudtam szabadítani és elvettem az injekciót ami a tálcán volt. Eldugtam és vártam, hogy visszajöjjön. Nem kellett sokáig várnom, hamar visszaért. Mikor mellém ért megvártam, hogy elforduljon és beledöftem a tűt és telepumpáltam azzal ami benne volt. A földre esett én pedig kiszabadítottam magam.
- Mit tettél velem?
- Ugyan azt, amit te! Seggfej!
- Nem érzem semmimet!
- Ugye milyen klassz érzés? Tudod mire lennék kíváncsi? Hogy egy kis oxigén mit művel az ember szívével...?
- Ne Beca! Ne! Kérlek!
- Ugye milyen szar mikor nem hat meg senkit a könyörgésed?
- Beca kérlek! Sajnálom...
- Szzz... Az szívás.
Telenyomtam a szívét oxigénnel, ami azonnal szétrobbant neki. Nem voltam büszke magamra, hogy megöltem de kicsit sem bánom! Kerestem egy ruhát amit felvehetek. Elvettem a kocsi kulcsát és padló gázzal száguldottam vissza Washingtonba. Ahol már pattanásig feszült a helyzet.
Be se akartak engedni de már abszolút nem érdekelt senki, áthajtottam minden kordonon és megfigyelő ponton. Felhívtam apát, hogy merre vannak aki közölte, hogy a hajó előtt állnak. Tudtam hova szállt le így odamentem. A katonák meg a rendőrök nem akartak odaengedni, de szerencsémre apa egyik minisztere felismert és vele már engedték, hogy belépjek. Kedveltem Mr. Richards-ot sokszor beszélgettünk a politikáról de nem olyan unalmas módon, mint a legtöbb ember. Mivel ő külügyes, sok érdekes története van.
Odavitt apához, aki hatalmas öleléssel fogadott.
- Oh istenem Rebeca! De jó, hogy itt vagy! De hogy sikerült eljönnöd, megszöktél?
- Jah, mondhatjuk... Hogy állunk? Aspartam hol van?
- Felvitték a hajóra. Tárgyalnak már egy ideje.
- Remélem sikerül neki! Ha már ennyi mindenen keresztül mentünk!
- Én is és hidd el nem csak mi.
Vártunk már egy ideje, kb egy órát mikor kinyílt a hajó ajtaja vagy felhajtója, nem is tudom minek nevezzem, és Aspartam lépett ki rajta egy másik személlyel. Azonnal odarohantam és megöleltem őt.
- Beca, hát itt vagy! Hogy kerültél ide? Jól vagy? Minden rendben?
- Már igen, már minden most, hogy itt vagyok. - a mellette lévő személy köhintett egyet.
- Oh, Mordal, ő itt Rebeca a lány akiről meséltem. Rebeca ő itt Mordal, a vezetőnk.
- Örvendek! - nyújtottam a kezem, de ő csak nézett ezért visszahúztam - Ugyen mindent megbeszéltek és békével mennek el? - kérdeztem tőle, de csak hallgatott.
- Beca, gyere kérlek! - odébb húzott.
- Mi a baj?
- Beszéltünk, de nem jártam sikerrel. Nem tudtam őket meggyőzni arról, hogy érdemeltek még egy esélyt.
- Mi? - nem hittem el amit hallok, ez nem lehet.
- Sajnálom, kudarcot vallottam! Ne haragudj!
- De Aspartam azt mondtad a te véleményedre alapoznak, hogy az lesz amit te mondasz!
- Igen én is úgy hittem, de ők már előre eldöntöttek mindent. Igazság szerint az én szavam nem számított semmit.
- És most mit tegyünk?
- Nem tudunk sokat. Szembe szállunk velük és meglátjuk hogy alakul.
- Istenem...
Odamentem apához és elmondtam neki a fejleményeket. Lesokkolódott ő is ahogy én. Ekkor hirtelen előlépett Aron apja, olyan „nagyon megabiztos és menő vagyok" módon.
- Akkor ki kell őket irtani! Kezdjék meg a támadást! - szólt bele az adóvevőbe - Kezdjük minden gond okozójával!
Felkapta az AK46-ost ami a földön lévő ládákra volt letéve, és egyenesen Aspartam felé indult el, rászegezve a fegyvert. Nem hagyhattam, hogy megölje! Odarohantam és mielőtt tüzelt volna elé ugrottam, átkarolva őt, próbáltam minél nagyobb területen takarni. Majd hallottuk a lövéseket és az éles fájdalom átjárta az egész testem. Lenéztem és nem csak én véreztem, a golyó áthatolt Aspartam testén is, így együtt estünk a földre. Hallottam apám hangját és láttam ahogy lelövi a férfit. A tábornok pedig utasította a katonákat, hogy hagyják abba a tüzelést. Apa odarohant hozzánk és próbálta elnyomni a lövések helyét, hogy ne vérezzek el, de túl sok golyót kaptam, túl közelről.
- Ne Beca, ne! - ölelt át.
- Hogy van, ő hogy van? - megnézte, de ő sem nézett ki jobban, mint én.
- Súlyos az állapota. Tarts ki mindjárt itt a mentő! Tart ki kicsim!
- Miért tetted ezt? - hallottam meg egy mély, szigorú hangot.
- Mert szeretem őt! Nem hagyhattam meghalni! Mordal kérlek, mentse meg!
Intett és az emberei felvitték őt a hajóra valami hordágy szerűségen.
- Mindent megteszünk! Megdöbbentő számomra, hogy képes voltál feláldozni az életed, hogy megmentsd az egyik társamat. Hisz ő nem is közétek való!
- Az lehet, de attól ő még ugyan olyan ember, mint mi! Ha jobban belegondol semmiben sem különböznek tőlünk! Csak annyiban, hogy megtagadják az érzéseiket, ami óriási hiba! Ahogy Aspartam is gondolom elmondta, a maguk faja is érez! Kérem gondoljon bele a helyzetünkbe és ne bántsanak minket! Mik akarnak lenni, normális emberek vagy gyilkosok? Ahelyett, hogy kiirtsák azt ami szàmukra káros, inkább mutassanak példát és próbálják meg megvàltoztatni azt ami rossz, hogy mégtöbb jó legyen!
- És mi a garancia arra, hogy jók lesznek?
- Semmi. De épp ez a lényeg benne! - közben összerándultam mert egyre jobban fájt a lövések helye.
Még lett volna mondani valóm de elfogyott az erőm és elsötétül minden előttem. Szóval ilyen az ha valaki meghal? Hát ilyen lenne a halál? Érdekes... Nem erre számítottam. De legalább már nem érzem azt a kegyetlen fájdalmat! Csak apát és anyát sajnálom, hogy ekkora fájdalmat kell átélniük. De remélem sikerül túl tenniük magukat rajta!
HÁROM HÓNAPPAL KÉSŐBB!
ASPARTAM SZEMSZÖGE:
Ó te jó ég fáj mindenem! Olyan nehezek a szemhéjaim, hogy alig bírom kinyitni. Éles fény vág a pupillám közepébe, ami irritálja a szemem. Pislogok párat, majd körbe nézek. Hol vagyok? Mennyi az idő? Mi van velem? A kérdéseimre talán választ kapok a belépő nővértől.
- Elnézést, de hol vagyok?
- Az Entóriumban, a gyengélkedőn.
- Mi? Visszajöttünk a bolygóra? De mikor? Milyen nap van ma?
- Május 21. Maga már három hónapja itt van, csak altatásban tartottuk, hogy regenerálódjon.
- Uram isten! Az nem lehet! Azonnal beszélnem kell Mordal-al! Hívja ide! - már szinte üvöltöttem szegény nővel.
- Itt vagyok Aspartam, nem kell kiabálni.
- Mi történt? Mi lett a Földdel?
- Semmi. Felülbíráltam korábbi döntésem és eljöttünk. Igaza volt annak a földi lánynak, nem tagadhatjuk meg önmagunkat és azt ami hajt minket. Példát kell mutatnunk azzal, hogy harcolunk a természet védelméért és az igazságért! Soha többé nem ölünk meg senkit és semmit csak ha tényleg nincs más választás! - ennek a hírnek roppantul örültem.
De ahogy Beca-t említette eszembe jutottak az aznapi események. Hiszen ő megmentett engem, elém állt, hogy őt érjék a golyók. Remélem minden rendben van vele!
- Mi lett Rebeca-val? Jól van?
- Az a lány meghalt Aspartam. Nem bírta ki a rengeteg találatot. Igazából ez segített abban, hogy ezt a döntést meghozzam. Az, hogy megmentette az életed!
- Jézusom! Beca... - el sem akartam hinni amit hallok, ez biztos valami rossz vicc - Ez nem lehet igaz, biztos csak tévedsz!
- Nem tévedek, ott voltam, láttam. Az utolsó tette az volt, hogy megmentette a szerelme életét. Ami mindent megváltoztatott.
- De miért tette!? Ha nem tette volna még most is élne! Bárcsak ne tette volna ezt!
- Ne mondj ilyet, örülök, hogy megtette!
- Hogy mondhatsz ilyet?
- Úgy, hogy a fiam vagy Aspartam! Nem tudom mi lett volna velem ha megölnek!
- És az jobb ha Rebeca halt meg? Hogy az ő apja és anyja szenved? Hogy én szenvedek?
- Majd kihevered! Most koncentrálj a jövőre! Sok a dolgunk még és rengeteg bolygót kell megmentenünk! Rebeca pedig mindig veled lesz, ahogy velem is az anyád. Ő a Földön hűsként ünneplik, aki megmentette a világot a kihalástól. Még szobrot is emeltek a tiszteletére.
- Sokat ér vele. Hiszen halott!
- De a jövő generációja is emlékezni fog rá, hiszen bekerült a történelem könyvekbe, mint a 21. század hőse! És ha itt lenne téged is arra kérne, hogy vigyél véghez nagy tetteket, hogy mindenki megismerje a neved és azt, hogy miket tettél a jó cél érdekében!
- Igyekszem. De nem ígérem, hogy azonnal a régi tudok lenni. Talán soha sem leszek olyan, mint régen.
- Ezt nem is várnám el! Azt viszont igen, hogy legyél minél jobb ember, hogy bebizonyítsd érdemes voltál a szerelmére.
- Igen apám, igyekszem.
Odaálltunk az ablak elé és néztük az eget, amin nappal is kristály tisztán láthatóak a csillagok és pár kisebb bolygó is. Titkon reméltem, hogy Beca nézz rám valahonnan. Azt nem tudom létezik-e túlvilág vagy mivé lesz az ember, de ha akár a mennyben akár egy angyalként vagy egy fényes csillagként az égen, reméltem, hogy végig kíséri az életem és minden fontos pillanatnál velem lesz!
Apámnak igaza volt, be kell bizonyítanom, hogy jó ember vagyok és megérdemeltem azt az időt amit együtt töltöttünk!
...
Eltelt néhány év, már nem fáj annyira a hiánya. De n telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá! Azóta a fajunk is teljesen megváltozott! Már nem gyártunk ellenszereket az érzelmek ellen, csak megtanuljuk azokat kezelni és használni. Rengeteg bolygót megmentettünk és sok fajnak jutott esély egy jobb és igazabb életre.
Sajnos apám is itt hagyott minket, ami rossz főleg mióta belátta ő is, hogy vannak érzéseink és tudunk mi többek is lenni holmi gyilkosoknál. Pon mikor összeszoktunk volna akkor hagyott itt. A temetésén éreztem Beca jelenlétét, mintha folyton a vállamat fogt volna és akkor is amikor átvettem a vezetést apám után. Mintha mellettem állt volna. Legalább így tudom, hogy velem van. Testben talán nem de lélekben és az álmaimban igen. Felnézek az égre és a csillagokban az ő arcát látom. Talán sosem múlik el ez az érzés. Talán mindig szeretni fogom. De egy biztos, sosem cserélném el a múltat! A vele eltöltött kevés idő volt életem legszebb időszaka! Neki köszönhetem azt az embert, akivé lettem. Hálás vagyok neki remélem ezt ő is tudja!
VÉGE!
13. rész
2020-09-18
Hozzászólások (0)