Hangos dudaszóra riadtam fel mely az utcáról jött. Még az ágyamból is kiestem, hogy megnézhessem ki dudálgat hajnalok hajnalán. Megpillantva Brad kocsiját rájöttem, hogy talán mégsem hajnal van. Telefonomra nézve 7:34-et mutatott a kijelző. Úr Isten! Hogy aludhattam így el? Kinyitottam az ablakot, hogy leszóljak várjon meg eszébe ne jusson tovább állni. Mintha csak tudta volna, hogy most ébredtem fel kiszállt a kocsiból.
- Mivan, jössz már álomszuszék?
- Öt perc és elkészülök. Várjatok meg!
Mutatott egy ok jelet ami azt jelentette, hogy hajlandó lesz várni rám. Gyorsan a fürdőbe mentem ahol átöltöztem, megmosakodtam, fésülködtem és némi sminket is feltettem, hogy azért ne ijedjenek meg ha rám néznek. Mikor léptem volna ki az ajtó kinyitódott és egy roppanttul kócos és mérges tekintetű Owen lépett be rajta. Hátráltam két lépést de a hátam nekiütközött a szekrénynek. Két karját megtámasztotta mellettem a falapon és enyhén előrehajolt.
- Nem megmondtam már neked, hogy nem szeretném itt látni azt a suttyó gyereket?
- Azt mondtad a házban nem szeretnéd látni, hát nincs is a házban. -egy diadalittas mosoly ült ki arcomra.
- Furfangos egy kiscsaj vagy te. -simította meg arcom- Remélem ma nem lesz külön órád, mint tegnap? Szeretném ha időben jönnél haza.
- Miért? -kérdeztem némi félelemmel hangomban.
- Csak gondoltam csinálhatnánk valamit közösen, csak mi ketten.
- Micsodát?
- Nem tudom, de amíg hazaérsz ígérem kitalálom. Most menj, el ne késs nekem!
Nyomott egy hosszabb puszit nyakamra majd utamra engedett. Kirohantam a házból és meg sem álltam a kocsiig, amibe úgy szálltam be, hogy a hátul ülő Zac halálra rémült.
- Óh hogy a... Sky! Normális vagy bazdmeg? A szívbajt hoztad rám!
- Bocs Zac, nem akartam.
- Baj van? -nézett rám aggódva sofőrünk.
- Nem, nincs. Induljunk különben elkésünk óráról.
Bár Brad nem adott hangot nem tetszésének, de láttam ismét tisztában van vele miért vagyok ilyen zaklatott. Bekötöttem övem és már indultunk is. A második órára végre sikerült lenyugodnom, bár még mindig aggódtam egy kicsit vajon Owen milyen elfoglaltságot talál majd ki délutánra. Biológia óra van, ami a lányok egyik nagy kedvence. Mr. Davis akárcsak Jake igazán szeret elegánsan öltözködni. Ma egy sima fehér inget viselt fekete farmer nadrággal és orrán szemüveg pihent. Általában nem szeretem ha egy emberen szemüveg van, nem is tudom, az olyan túl rideg, de neki igazán jól állt. A rajongói hamar meg is jegyezték neki. Lefogadom azért dagad a melle a büszekségtől, hogy tetszik a fiatal lányoknak!
- Tanár úr! -na kezdődik!
- Igen Amber?
- Elnézést de muszáj elmondanom, hogy nagyon jól áll magának az a szemüveg. Gyakrabban is hordhatná. -mire pár lány helyeslően bólogatott, míg mások összesúgtak.
- Ö... Nos, köszönöm a dícséretet Amber, majd észben tartom.
Elkuncogta a dolgot majd az óra folytatódott tovább. Hát nem aranyos? Ja, nem! Hogy lehet valaki ilyen? Csengő után amíg én pakolásztam addig az én drága barátaim szépen leléptek. Amit persze először észre sem vettem és magamban magyaráztam.
- Szóval most angol lesz ugye? -vártam a választ és csak vártam de nem jött- Angol lesz vagy nem? -kérdeztem kicsit hangosabban és mérges hangnemben.
- Öm nos nem tudom. De ha gondolod megnézhetem neked Skyler?
Tanárom hangjára felfigyeltem és körülnézve a teremben láttam, hogy már csak mi vagyunk bent. Kíínoss!
- Jaj bocsánat azt hittem bent vannak a fiúk, elnézést Mr. Davis!
- Semmi baj, sejtettem, hogy ez a dühös hang nekik szól. -vigyorgott- Egyébként ha már feljött az angol óra, szabad megkérdeznem, hogy hogy tetszik Jake vagyis Mr. Harris tanítási módszere?
- Szerintem jól csinálja a dolgát, jó tanár. Érthetően magyaráz, nem össze-vissza és ha valamit nem értünk elmagyarázza. De miért kérdi?
- Csak érdekelt. Szoktam hallani a diákokat ahogy pletykálnak a folyosón. Folyton Mr. Harrisről folyik a beszélgetés. Gondoltam tényleg jó tanár lehet ha mindig csak róla tudnak beszélni.
- Óh tanár úr az nem azért van. Szerintem akkor is róla beszélnének ha borzasztó tanár lenne. -na már megint az a nagy pofám!
- Úgy gondolod? Hm. -simogatta meg álát- Úgy tűnik elbitorolták a trónomat. -nevetett fel.
Jesszus! Minden jóképű tanár ennyire egoista? Nemár! Persze vele nevettem én is de én inkább kínomban mintsem azért mert annyira vicces lett volna amit mondott.
- Nyugodjon meg maga is előkelő helyen áll. -meg kell nyugtatnom nemde?
- Na ennek örülök! Viszont viccet félretéve tényleg csak azért kérdeztem mert mint igazgató helyettesnek tisztában kell lennem az ilyen dolgokkal kapcsolatban.
- Igazgató helyettes lett? -bólintott- Oh, gratulálok Mr. Davis.
- Köszönöm. Viszont most menj mert még Mr. No1. megharagszik amiért elkésel az órájáról.
Nevetve hagytam el a biosz labort és siettem a 98-as terembe ahol már a fiúk röhögve vártak engem. Az aljasok!
- Ezt még visszakapjátok! -néztem rájuk felváltva.
Hogy Davis igazgató helyettes urat idézzem Mr. No1. amint belépett a terembe azonnal halk élvezések, kéjes sóhajok és szempillarebegtetés zajai lepték el a helységet. Hát nem bájos? Mivel alig három nap volt hátra a suliból Jake ma nem iratott velünk dolgozatot, pedig amúgy be volt tervezve. Helyette egy fogalmazást kellett írnunk mik szeretnénk lenni ha „felnövünk". Mivel én tisztában voltam a válaszommal hamar lekörmöltem és csendben ültem a helyemen, telefonomat nézegetve, mikor is egy nemvárt üzenetem érkezett.
*Már tudom is mi lesz a program délután. Siess haza édesem!*
Bár semmi konkrét nem volt az sms-ben mégis levert a víz és szívem expressz sebességre váltott. Nem akarok hazamenni! Annyira belefeledkeztem az üzenetbe, hogy azt sem vettem észre mikor időközben Bradley hátrafordult. Kezét lengette szemem előtt így tértem vissza a valóságba.
- Mivan? -kérdeztem halkan.
- Ezt inkább nekem kéne kérdezni, falfehér lettél. Mi történt?
- Semmi. -tettem el telóm.
- Ne hazudj nekem! -nézett mérgesen.
- Nem hazudok.
- Ühüm. Add csak ide!
Olyan gyorsan kapta ki zsebemből a telefonom, hogy időm se volt reagálni. Mivel ismerte a titkos mintámat hamar feloldotta a zárat és azonnal megjelent az az üzenet. Miért nem törölted ki Skyler? Mekkora egy idióta vagy bazdmeg!
- Méghogy nem történt semmi. Akkor ez mi? -nyomta képembe a készüléket.
- Csak egy sms.
- Csak egy sms. -ismételte meg mondatom- Mi az, hogy tudja mit csináljatok délután? Mit akar ez jelenteni?
- Nem tudom. -csapta le a telefont, mire mindenki ránk emelte tekintetét- Tényleg fogalmam sincs Brad.
Nem válaszolt semmit csak fogta magát és egyszerűen kirohant a teremből. Mr. Harris is csak nézett mi volt ez. Ismét elszégyeltem magam amiért megint mindenki engem bámult. Ahogy csak tudtam elbújtam könyvem mögé és úgy tettem, mint aki nagyon tanul közben csak ostoroztam magam belülről. Telefonom ismét jelzett, de tudtam, hogy nem Owen írt mivel ez egy messenger üzenet volt.
KingBrad👑: A hátsó folyosón, óra után!
Remek. Egy újabb kínos beszélgetés. Csengő után én akartam lenni az első aki kimegy, de nem is én lennék ha nem épp most ejteném el a táskám és nem szóródna ki belőle minden egyes apró kis szarság. Ja, tipikus Skyler stílus. Nem érdekelt ha most semmit sem teszek vissza a megfelelő rekeszbe, csak bedobáltam a cuccaim ahová csak tudtam. De ígyis ismét én voltam az utolsó aki ott maradt. Tanárom furcsa tekintettel nézett végig rajtam, mintha nem is tudná mit mondjon nekem.
- Mi történt Skyler?
- Hogy érti ezt?
- Hát te és Jones. Felállt és egyszerűen kirohant az órámról. Ha nem a te barátod lenne már rég az igazgatóiba küldtem volna.
- Na és ez miért akadály? Ha büntetést érdemel akkor kapja is meg!
- Hű de kegyetlen ma valaki. Egyébként tudom ha Bradley felhúzza magát akkor az csak is miattad lehet, szóval... Mi történt?
- Semmi. Megkeresem és beszélek vele.
- Várj egy pillanatot! -szólt utánnam mire hangjára megijedtem.
- Igen?
- Tudom furán fog hangzani, de ha bármikor tudok segíteni bármiben, szólj csak bátran. -jaj nekem a szívem!
- Köszönöm! -mosolyodtam el- De nem hiszem, hogy lenne bármiféle gond amiben tudna segíteni. De azért kedves magától.
Beletúrt hajába -ami atyám de jól állt neki- aztán csak néztünk egymásra, mint valami két kattant elmegyógyintézetis. Bólintottunk mindketten majd kisiettem a teremből. Anyám ez de fura volt! Lépteim a tiltott folyosóig vittek ahol Brad berántott az egyik válaszfal mögé.
- Francba Bradley mondtam már, hogy ezt ne csináld!
- Hol voltál ilyen sokáig!? Tudod te mióta várok itt? -ordította le a fejem halkan, nehogy meghalljanak minket.
- Én hol voltam? Bazdki ki mondta, hogy rohanj el az óra közepén? Inkább örülj, hogy nem kapsz elzárást ezért!
- Pont leszarom az elzárást! Inkább azt mondd mi volt az az sms?
- Hm... -sóhajtottam egy jó mélyet- Owen reggel azzal állított be a szobámba, hogy ma érjek haza időben nem úgy mint tegnap, mert csinálni akar velem valamit.
- Oké. Két kérdés. Egy. Mikor értél haza tegnap?
- Nem tudom olyan fél hét körül.
- Miért hol voltál?
- Biztos erre akarod pazarolni a második kérdést?
- Sky! -emelte meg hangját.
- Könyvtárban. Ki akartam venni néhány térképet meg régi atlaszokat aztán leültem olvasni és elszaladt az idő.
- Na és a mai nap? Haza fogsz menni?
- Kénytelen vagyok. -komorodtam el.
- Miért lennél? Gyere aludj nálunk amíg nem indulunk Hollandiába. Péntekig elvagy nálam.
- Tudod, hogy nem tehetem.
Hirtelen mintha lépteket hallottam volna, megfordultam de nem láttam ott senkit. Brad megragadta mindkét karom és visszafordított magával szembe, de néha-néha elpillantott mellettem, mintha... nem is tudom... mintha szemmel próbálna beszélni valakivel. Újra hátranéztem de szintén nem volt ott senki. Rémeket látnék már?
- Nincs apelláta átcuccolsz hozzám! -jelentette ki határozottan.
- Nem! Brad tudod te mit kapnék azért ha elmennék otthonról? Vagy azt akarod, hogy a múltkori megismétlődjön? Nem akarlak elveszíteni egy hülyeség miatt!
- Talán a testi épséged hülyeség? Bolond vagy Sky!
- Talán. De akkor sem fogok kockáztatni. Nem fog bántani hidd el. Azt hiszem tudom mit akar... -nyeltem egy nagyot, majd elnémultam.
Először értetlenül nézett rám aztán mikor leesett neki mire célzok elszörnyülködött.
- Nem, azt már nem! Szó sem lehet róla! Skyler menj be kérlek a rendőrségre, ez már molesztálás bazdki!
- Tudod jól, hogy nem tehetem. Nem lesz baj hidd el... -mondtam ezt úgy, hogy még én is kételkedtem szavaimban.
- Jaj te lány... -ingatta fejét rosszallóan- Tudod mit? Akkor majd én átmegyek és ott alszok.
- Ch ja mert szerinted Owen ebbe bele fog egyezni mi?
- Ha azt mondjuk, hogy a suliba csinálunk valami faszom tudja mi projektet akkor igen.
- Hát nem tudom...
- Ebből már nem engedek! Átmegyek és kész! Nem fogom hagyni, hogy olyat tegyen veled amit nem akarsz!
Csak bólintottam. Tudtam hiába próbálnám győzködni úgyis értelmetlen lenne. Ha ő egyszer valamit a fejébe vesz annak úgy is kell lennie! Így mégjobban kétségbe voltam esve, mint eddig. Mi lesz ha Bradleyvel fogok hazaállítani? Mivan ha bántani fogja? Tesire már úgy mentem be, mint egy zombi. Lélekben teljesen máshol voltam. Mr. Wood nem engedett komolyabb gyakorlatokat végezni a múltkori miatt, plusz a sulinővér is megtiltotta, hogy megerőltessem magam. Nos asszem már el is felejtettem mi történt hétvégén, pedig oldalam ugyanúgy színesen pompázott. De a fájdalom valahogy elmúlt. Vagy már annyiszor kaptam, hogy lassan immunis leszek rá. Zac telepedett le mellém a padra, hogy kicsit kifújja magát a nagy foci meccs közben.
- Mizu? -húzta meg vizes üvegét.
- Semmi. Jók vagytok már csak egy gól és nyerünk!
- Igen, igyekszem belőni de nélküled sokkal nehezebb. Mikor gyógyulsz már fel?
- Igyekszem Zac, igyekszem.
- Bradel már minden oké? Mi lelte őt angolon?
- Elolvasott egy sms-t ami nem tetszett neki. -vontam meg vállam.
- Szakított vele az egyi csaja?
- Nem.
Mielőtt mondhattam volna bármit hangos kopogás zavarta meg a terem zajoskodását és miután kinyílt az ajtó osztályfőnökünk lépett be rajta. Automatikusan mosoly jelent meg arcomon amint megláttam. Jaj ne! Remélem nem leszek olyan, mint Carly és a roboribijei! Felémpillantva egy apró bólintással köszönt majd tesi tanáromhoz sétált, aki történetesen mellettem ült kb 1,5 méterre így tisztán hallottam beszélgetésüket.
- Elnézést, hogy megzavarom az órát Harold de szeretném Bradleyt elkérni egy pár percre. Beszédem van vele!
- Persze. Jones! -kiáltott oda, erre mindegyik fiú megállt- Jelenésed van!
Odafutott hozzánk és hol rám, hol Zacre és hol a két tanárra nézett, aztán megint rám. Mintha nekem most tudnom kéne miért is van itt.
- Igen tanár úr?
- Mr. Harris akar beszélni veled.
- Igen? -fordult felé.
- Szeretném ha ezt kettesben beszélnénk meg.
- Öhm. Elnézést tanár úr igazán hízelgő, de én a lányokat szeretem.
- Na nyomás! -lökött rajta egy aprót és elindultak a kijárat felé.
Na ez fura volt! Összenéztünk Zacel majd a fiú visszaállt focizni. Óra végéig Brad már vissza sem jött. Utolsó szünet jött, így gondoltam megkeresem. Néztem a teremnél de ott nem volt, néztem a büfében mert álltalában mindig eszik valamit de jelenleg ott sem tartózkodott. Aztán valamiért a tiltott folyosó ugrott be, így arrafelé kezdtem el haladni. Már az elválasztó korlátnál beszélgetés szerű hangfoszlányokat kezdtem el hallani, így próbáltam óvatosan, hangnélkül odaosonni. Elbújtam a fal mögött és rettentően hegyeztem fülemet.
- Igen, ez így van. -igen ez Brad, felismerem a hangját akár ezer közül is.
- Szóval akkor nem értettem félre ugye? -hm de ismerős, ez csak nem...?
- Nem. De én se értettem félre semmit, tuti?
- Szerintem nem. Nem vagy te olyan hülye, mint amilyennek mutatod magad. Leszűrted a lényeget Jones.
- Igen a második nevem Zseni. Akkor hogy legyen? A terv szerint?
- Igen. De kérlek ne mondj neki semmit!
- Nem fogok, de a hallgatásomnak ára van!
- Mit akarsz?
Ezt már nem hallottam mert valószínűleg súghatta neki. Jesszus! Ezek meg mire készülhetnek? Bradleytől már megszoktam, de Jake? Léptek visszhangoztak az üres folyosón mire mégjobban elbújtam nehogy észre vegyenek. Karba tett kezekkel mentem fel a terembe ahol egy kellemetlen történelem óra következett. Nem tudtam mást tenni csak mérgesen néztem Brad hátát, hátha tudatalatt megégetem tekintetemmel a bőrét. De semmi, meg se mozdult. Kb 15-20 perce mehetett az óra mikor telefonom megrezdült, jelezve üzenetem jött.
KingBrad👑: Akkor várj meg lent! Nehogy el merj menni!
Sky🌟: Miért mit teszel? Nem kell eljönnöd... Megleszek, eddig is meg voltam.
KingBrad👑: Most meg mi bajod?
Sky🌟: Mondd meg te!
KingBrad👑: Hát honnan tudjam? Már megint nem mondasz el valamit! Ugye?
Sky🌟: Itt kettőnk közül te vagy az aki nem mond el valamit!😡
KingBrad👑: Én?😳🙊
Sky🌟: Ne csinálj úgy, mint aki nem tudja miről beszélek!
KingBrad👑: Hát pedig fogalmam sincs.
Sky🌟: Majd rájössz magadtól is! Légyszi ne gyere ma át. Jól leszek ígérem.
Mivel lezártnak tekintettem a felesleges vitát lezártam telefonom, sőt még a netet is kikapcsoltam rajta. Mérges voltam! Tudtam jól, hogy Bradley készül valamire a hátammögött, valamire ami nagyon rosszul fog elsülni! Igen haragszom rá amiért nem mondja el! Képmutatás? Talán. De én az ő érdekében nem mondtam el, hogy Owen nem hagyta abba a terrorizálásom, viszont ő olyasmit szervez ami nekem nagyon nem fog tetszeni ráadásul a tanárommal! Csak abban tudok bízni, hogy nem mondott neki semmit. Végülis megígérte, hogy titokban tartja.
Csengő után végre én voltam az első aki kirohant a teremből, otthagyva mindenkit, még Mr. Harristől sem köszöntem el. Kilépve az óriási kapun egyenesen hazafelé vettem az irányt. Minden jól ment addig amíg be nem fordultam az utcánkban. Ugyanis a már jól megszokott fekete autó állt meg mellettem, igyekeztem tudomást sem venni róla.
- Téged meg mi lelt ma? Sky! -gurult az úton nagyon lassan, lépteimmel szinkronban- Mi a franc bajod van? -ordított. Na ezt nagyon nem kellett volna!
- Nem tudom, mondd meg te! -csaptam lábamra- Te úgyis sokkal jobban tudod! Te mindig mindent jobban tudsz! Hogyan kéne élnem, viselkednem, miket kéne tennem, miket nem!
- Hát ha már te nem vagy képes meghozni egy döntést valakinek muszáj nem!?
- Nem! -kiabáltam én is- Miért kéne? Majd meghozom a döntéseim ha úgy akarom. Tudod az is egy döntés ha úgy döntök, hogy nem döntök sehogy. De már úgyis mindegy én mit szeretnék hiszen te már ezt is elintézted helyettem nemde?
- Te meg miről beszélsz?
- Óh ugyan! Ne csinálj már úgy, mint aki nem tudja! Hallottalak titeket.
- Kiket?
- Jaj már tényleg! Téged meg Jaket bazdmeg. Kit ugyan? Apámat a mennyországból biztos. -vágtam hozzá dühösen.
- Azt félreérted!
- Óh igazán? Igen, biztosan én vagyok idióta aki mindig mindent félreért. Igaz hogy is felejthettem el! -csaptam homlokon magam- Tudod azért a legjobb barátomtól többet vártam volna! De hát ennyi jutott... Remélem jól kibeszéltetek engem, igazán izgis témakör lehettem.
Nem vártam meg, hogy válaszoljon, elrohantam. Meg sem álltam hazáig. Becsaptam magam mögött az ajtót és felrohantam a szobámba, az sem érdekelt ha Owennek ez nem tetszik vagy elver amiért keresztbe húztam a számításait. Már az sem érdekelne ha halálra ütne... Elárult a legjobb barátom! Hogy tehette ezt? Ráadásul ilyen sunyin, a hátam mögött? Könnyeim csak úgy záporoztak akár a nyári eső, megállíthatatlanul törtek előre. Csendben akartam zokogni de nem ment. Nyögésszerű síró hangokat adtam ki, melyek akaratlanul is előtörtek torkomból. Hallottam ahogy szobám ajtaja kinyílik de nem tudott érdekelni. Ott maradtam párnáim közt és bőgtem tovább. Szúrj le Owen az se érdekel! Éreztem ahogy az ágy megsüllyed majd azt is ahogy elfekszik mellettem. Készen álltam mindenre, ha meg akarja tenni, tegye csak, leszarom! Már nem érdekelt. Aztán furcsa dolog történt. Egyik karjával átkarolt és magához húzva csitítgatni kezdett. Fejemet mellkasára tette és hajamat kezdte el simogatni, aztán egy idő után áttért hátamra majd a karomra. Furcsa de lejebb nem ment. Rettentően meglepett ez a fajta viselkedése! Már nagyon nagyon régen volt ilyen kedves és megértő velem, még talán a legelején. Azt hittem ez a fajta oldala teljesen kihalt belőle. Hihetetlen de ezúttal cseppet sem féltem tőle.
- Mi történt Skyler, amiért ennyire kiborultál? -kérdezte miután abbahagytam a sírást.
Bár roppanttul haragudtam Bradleyre de eszem ágában se volt elárulni, hogy miatta sírtam, még megverné vagy rosszabb. Ígyis utálja. Nem akarok okot adni neki, hogy bántsa őt.
- Semmi.
- A semmi miatt nem szokás így sírni. Mondd el kérlek! Utálom ha sírsz.
- Tényleg? -emeltem fel fejem.
- Persze.
- Akkor miért bántasz folyton? Vagy az nem baj miattad sírok?
- Tudod jól, hogy nem akarlak bántani de valamivel mindig kihúzod a gyufát és tudod milyen vagyok ha feldühítenek?
- Akkor sem kéne megverned.
- Tudod mit? Kössünk alkut! Mostantól fogva soha többé nem ütlek meg, ha ezentúl mindenbe beavatsz! És az egyetlen feltételem az, hogy nem lehetsz másé csak az enyém! -felnevettem.
- Miből gondolod, hogy ebbe belemegyek?
- Mert te is akarod.
- Én? Te megőrültél! Te anya pasija vagy.
- Mégis te vagy az aki most rajtam fekszik. -ült ki egy elégedett vigyor arcára.
Azonnal felpattantam róla és az ablakhoz sétáltam. Mi ütött belém? Nem hihetem azt, hogy jófej mikor nem is! Gyerünk Sky ne most őrülj meg! Gondolj a sok verésre, lépcsőn lelökésre, a rengeteg bántásra amit az évek alatt kaptál!
- Inkább egyezzünk meg abban, hogy ezentúl békén hagysz és csak anyának és az ő boldogságának élsz!
- De mivan ha én nem őt szeretem? -jött közelebb és közelebb- Mivan ha én mást akarok boldoggá tenni? -simított arcomra, de elkaptam fejem.
- Ha nem szereted anyát miért vagy vele? Ne játsz az érzéseivel! Mondd meg neki, hogy már nem érzel iránta semmit és menj el!
- És hagyjalak itt téged? Azt már nem! Te az enyém vagy és az is leszel örökre!
Olyan gyorsasággal csapott le ajkaimra, hogy teljesen lefagytam és nem tudtam reagálni. Felkapott és felültetett az íróasztalomra. Kezeimet szorosan combomnál tartottam és csak azt kívántam minél hamarabb vége legyen.
- Ne légy már ennyire ellenséges! -nézett bele szemeimbe- Ha kicsit elengednéd magad még élveznéd is. Ne aggódj nem fogok olyat tenni amit nem akarsz.
- Eddig is csak olyat tettél.
- De most alkut kötöttünk nem?
- Tényleg? Én erre nem emlékszem. Melyik alku lépett életbe? Lelépsz?
Csak rámmosolygott majd nyakamra hajolt. Kínomban én is felnevettem mert tudtam mekkora baromságot mondtam az imént. Méghogy ő lelépjen...! Hamarabb nyerek a lottón, holott nem is játszom. A másik pillanatban felkapott karjaiba és elcipelt az ágyig, amire lassan ledöntött. Felém mászott, de nem úgy, hogy agyon nyomjon, karjaival tartotta magát. Nem ellenkeztem, igazából se kedvem, se erőm nem volt már erre. Csak hagytam hagy szórakozza ki magát. Pólóm alá nyúlva hasamat kezdte el simítani, de tőle szokatlan, lágy módon. Majd nadrágomnál állapodott meg keze aminek gombját egy szemvillanás alatt akasztotta ki. Megijedtem. Megállítottam kezét.
- Ne aggódj, nem teszek semmi rosszat. Élvezni fogod.
Kis habozás után elengedtem kezét, ami azonnal útnak eredt egyenesen bugyimon keresztül legérzékenyebb pontomig. Kissé hideg ujjai megborzongattak ugyanakkor furcsa módon bizsergettek is. Közben nyakamról egy pillanatig sem szállt le. Úgy érzem holnap újból elfogy egy üveg alapozóm. De most nem tudtam ezen agyalni mert ujjai serényen tevékenykedtek déli tájakon. A furcsa, idegen érzésre halk sóhajok szakadtak fel belőlem ami engem is meglepett. Rettentően elszégyeltem magam amiért ezeket a dolgokat ő váltja ki belőlem, pedig nem is igazán élvezem csupán emberből vagyok és ilyenkor beindulnak bizonyos biológiai folyamatok. Lehúzta nadrágom majd alsóneműmet is, majd letérdelt lábaim közé és ujjait nyelve váltotta fel. Amint megéreztem nyögések törtek fel belőlem. Még sosem szégyeltem magam annyira mint most! De ugyanakkor a fura, elnyomott beteg oldalam ezt valahol jólesőnek tartotta. Még sosem volt ilyesmiben részem, egyetlen fiú sem akart még megcsókolni sem. Talán Owen lesz az egyelten aki valaha hozzámér, mégha ilyen beteges módon is. Addig-addig folytatta tevékenységét amíg életemben először el nem élveztem. Kissé zihálva feküdtem az ágyon, meztelen alsótesttel. Owen is felfeküdt mellém és néhány puszit nyomott nyakamra és kulcscsontomra. Mikor végre kitisztult az agyam borzasztóan éreztem magam. Jesszus mit tettem az imént! Egy szörnyeteg vagyok!
- Látod? Megmondtam, hogy jó lesz. Élvezted nem? És nem tettem semmit amit ne akartál volna.
Nem válaszoltam. Gyorsan magamra kaptam ruháim és a fürdőbe rohantam. És újra a padlón fetrengve zokogtam akár egy kisbaba.
- Ezt holnap is megismételjük. -kiabálta be aztán hallottam ahogy becsukja az ajtómat.
Beálltam a zuhany alá és igyekeztem lemosni magamról minden egyes apró kis nyomát de úgy éreztem, hogy minden érintés, minden apró kis jel ott van rajtam. Olyan erővel dörzsöltem a bőröm, hogy a szivacs már csurom vér volt. Mire feleszméltem a karomról szinte az összes bőrt lemartam. Leültem a kabin padlójára és zokogtam és zokogtam. El sem hiszem, hogy önszántamból odadobtam magam Owennek. Ezentúl teljes mértékben meg fogom érdemelni amit kapni fogok tőle! Lehet nem is ő a szörnyeteg hanem én?