12. Rész

Másnap a suliban nem nagyon tudtam figyelni, folyton Yona járt a fejemben. Aggódtam mi lehet vele! Már reggel úgy jöttem el, hogy lázas volt. Nem akartam bejönni az iskolába de Sihyuk nem hagyta, hogy otthon maradjak. Letudott azzal, hogy az orvosuk ellátja Yona-t. Remélem csak egy megfázás és semmi komoly! Ha bármi baja lesz annak a kislánynak... fogalmam sincs mit fogok csinálni! De nem is akarok semmi ilyesmire gondolni.
- Gondolj pozitív dolgokra, csak a pozitívum! -mantrálgattam magamban.
Annyira elmélyedtem gondolataimban, hogy észre se vettem mikor valakinek nekimentem.
- Nara? -hangja érces volt mégis lágy.
- Bocs Kook, nem figyeltem!
- Azt látom. Mi a baj? -nézett aggódva.
- Semmihh... -sóhajtottam, ja nem is lehetnék nyílvánvalóbb ugye?
- Ezzel egyáltalán nem győztél meg! Mi ez a gondolj jóra dolog?
- Csak próbálom magam megnyugtatni. Úgy néz ki a hugom beteg lett, és nem tudom mi van vele.
- Jaj úgy sajnálom! Remélem semmi komoly?
- Hát azt én is. Elvileg most vizsgálja a család orvosa. -pillantottam órámra- Reggel már arra ébredtem, hogy lázas.
- Akkor mértnem maradtál vele otthon?
- Szerinted nem maradtam volna? -förmedtem rá- Könyörögtem, de Sihyuk nem engedte. Azt mondta jöjjek suliba.
- Sajnálom...! -sütötte le tekintetét.
- Hagyjuk. Ja most jut eszembe, NamJoon beszélt veletek a hétvégéről?
- Igen. Mindent egyeztettünk, tudjuk a feladatunkat!
- Remek!
- Ezekszerint te is ott leszel?
- Hát persze! Ha mindent megbeszéltetek akkor ezt is tudnod kéne! Mindegy. Majd szólj Tae-nek és Jin-nek, hogy az elküldött jelmezeket ne cseréljék el, mint legutóbb!
- Oké, szólok. Az amúgy mekkora volt már mikor V Jin nadrágját vette fel! -nevetett- Úgy esett le róla, mintha fel se húzta volna. -dőlt a nevetéstől, én is elmosolyodtam.
Eddig még soha nem hallottam így nevetni, egész... aranyosan tud röhögni, jól áll neki! Félre ne értsen senki, nem azért mondtam, csupán csak hallottam már olyan nevetéseket is, hogy az ember legszívesebben a falra mászott volna tőle. Ez legalább aranyos, nem idegtépő!
- De biztos te nem tudod miről beszélek. -hagyta abba, hangja újra komoly lett- Hiszen te úgysem nézed a videóinkat.
- Igaz, nem nézem! De tudom miről van szó, láttam én is, vicces volt. -rámnézett egy teljesen utánozhatatlan nézéssel, mintha felderült volna, hogy láttam az egyik kirakott videót.
- Áh, szóval mégis csak csekkoltad!?
- Nem én, Soyang! Tudod ő odavan értetek.
- Oh, értem. Mondjuk rajta látni, fogadni merek Tae a kedvence? -húzta féloldalas mosolyra arcát.
- Talált. Oda meg vissza van érte. De nem tőlem tudod! -emeltem fel mutatóujjam fenyegetően.
- Számon lakat!
Úgy tett, mint aki bekulcsolja ajkait majd eldobta a képzeletbeli kulcsot. Nevetve mentünk be a terembe. Hálás voltam Jungkook-nak amiért meg tudott nevettetni, kicsit elfeledtette velem Yona-ért való aggódásomat.
Ebédszünetben Soyang-al karöltve ültünk le szokásos asztalunkhoz és „legnagyobb meglepetésre" csatlakoztak a fiúk is. Hm, míly meglepő... Persze Yang örült ennek, ő hamar megtalálta a közös hangot a fiúkkal, én valahogy erre nem vagyok képes. Pedig igyekszem, már a barátnőmnek tett ígéret miatt is, de nem megy. Plusz nagyon kell uralkodni magamon nehogy elrángassam onnan Soyang-ot valami semmiféle ürüggyel, de ez egyre nehezebb. Én és az ígéreteim! Bár ígéretszegő lennék! De sajna nem vagyok az, sosem voltam és nem is tudnék az lenni! Én és a jó szívem... Egyszer ez miatt fogok óriási bajba kerülni! 
Az órák után egyenesen hazamentem, még reggel felhívtam SoHee-t, hogy nem tudok bemenni a hugom miatt. Szerencsére megértő volt és letudta annyival, hogy majd pótolom. Óriási szerencsém van ezzel a lánnyal! Bár minden főnök olyan lenne, mint ő! Az emberek szívesen járnának be dolgozni és soha eszükbe se jutna kilépni! Egy ilyen embert csak becsülni lehet, hiszen aki kikap egy Sihyuk félét az megnézheti magát! Hazaérve ShinYeol fogadott aki a konyhában éppen teát csinált.
- Hogy van Yona? -kérdeztem izgatottan.
- Ne aggódj, semmi komoly csupán megfázott. Kapott gyógyszert, és ezt a teát kell innia, rendbe fog jönni! -fogta meg két karom és lágyan megölelt.
Rettentően megkönnyebbültem! Mintha szikla nagyságú kövek estek volna le a szívemről. Még egy kósza könnycseppett is elmorzsoltam, annyira féltem, hogy valami komoly baja van. De hál' Istennek nem így lett! Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna. Megvártam amíg a tea kész lesz és kitöltve azt egy bögrébe mentem be a hugomhoz. Csak feküdt az ágyon, nyakig betakarva. Olyan rossz volt így látni őt! Amint meglátott elmosolyodott és felült, nekitámaszkodva a falnak. Mert az ágy szorosan a fal mellett volt.
- Nara, hát itt vagy?
- Igen, hazajöttem. Szia édesem! -szorítottam magamhoz- Hogy vagy?
- Fáj a torkom. -mutatott említett testrészére.
- Idd meg ezt a teát, jobban leszel tőle!
- Oké. -kortyolt bele- Sokat tanultál ma?
- Igen, elég sokat.
- Alig várom már, hogy én is járhassak iskolába!
- Miért?
- Mert olyan okos akarok lenni, mint te! -annyira meghatott ezzel, hogy majdnem elsírtam magam.
- Már nem kell sokat várnod. Jövőre már te is iskolás leszel.
- Az jó. -tette bögréjét az asztalra- Hétvégén megint dolgozol?
- Igen, sajnos muszáj édesem.
- Mikor jössz haza?
- Húh azt nem tudom. Attól függ meddig tart a fellépés. Miért?
- Mert rendezek egy teadélutánt és hivatalos vagy rá.
- Óh, akkor nagyon fogok sietni, hogy időben hazaérjek. -mosolyogtam, jó látni, hogy már nem olyan beteg mint reggel.
- Azokkal a fiúkkal leszel megint? -ez meglepett, honnan tudja?
- Igen. De te honnan tudsz róluk?
- Yaya mondta. -így hívja Soyang-ot mióta csak ismeri, még akkor nem tudta kimondani a nevét így ez a kis becézés rajta maradt, de szerencsére ő ezt nem bánja.
- Tényleg? És mikor?
- Mikor dolgoztál. Azt mondta a fiúknak kell segítened filmet forgatni.
- Igen, jól mondta. A Bangtan-nak segítek be most.
- Kinek? -nézett értetlenül.
- Ez a bandájuk neve. -nevettem el magam, olyan aranyos arcot vágott- Majd egyszer bemutatlak nekik, jó?
- Tényleg? -csillantak fel szemei.
- Igen. Hazudtam én neked valaha is? -öleltem át.
- Köszi Nara, szeretlek!
- És is téged, nagyon! Na de irány fürödni aztán alvás!
- Ahhjjj...
Nyafogott egy darabig majd gyorsan megfürdött és ágyba bújtattam. Amíg ő aludt én megtanultam és este hasonló „ceremóniát" tartottam, miután beestem az ágyba szinte azonnal elaludtam.
Hamar eljött a hétvége. Soyang-al tartottam a színpad felé. Megengedték, hogy ott lehessen velem, feltéve ha semmihez sem nyúl. Olyan boldog volt, hogy szinte madarat lehetett volna vele fogatni.
Amíg a fiúk öltöztek én előkészítettem a szükséges dolgokat. Kint már nagy volt a tömeg, több tízezren tomboltak a nézőtéren. A nyitó fellépők még tartották a frontot, így volt idő bőven a srácoknak átöltözni és beénekelni, vagy tudom is én mit csinálnak ilyenkor. Mikor ők következtek szólt nekik az egyik lány a stáb közül és sorban kivonultak a színpadra. A közönség amint meglátta őket hatalmas újongásba kezdett. Majdnem megsüketültem... Persze azért érdekes volt látni, hogy mennyire rajonganak értük. Biztos jól eshet nekik, hogy az a nagy üdvrivalgás csak nekik szól? Felcsendültek az első számuk dallamai és belekezdtek a koncertbe. Nagy volt az öröm, mindkét fél részéről. Szerencsére minden jól ment, semmi akadály, hiba vagy műszaki nehézségek nem voltak. Az élőközvetítés is gördülékenyen ment. Az utolsó vagy ahogy őket idézzem, zárószám a legújabb klippjük volt a Fake Love. A szám előtt egy két percre lejöttek a színpadról, hogy a jelmezükből belebújjanak abba a ruhába, amit kizárólag ehhez a dalhoz készítettek nekik. Egy pillanatra elsötétült minden és mikor újra felgyúltak a fények a fiúk már a színpadon voltak. Hatalmas sikolyok közepette vágtak neki az utolsó dalnak. Fura de még nekem is tetszett ez a szám. Bár mikor Kook felhúzta fehér ingjét, amin egy ilyen bordó színű dzseki vagy tudom is én mi pihent, ismét lehunytam szemeim. Nem tehetek róla, ilyen vagyok... Zavarba jöhettem mert éreztem ahogy arcom mintha lángokban állna, biztos ha most tükörbe néznék csak a pirosságot látnám, semmi mást. De igyekeztem nem ezzel foglalkozni, hanem a munkámra koncentráltam. Mikor vége lett, a fiúk elköszöntek az Army-któl és egy darabig még bohóckodtak a színpadon majd lejöttek. Ahogy mentem oda hozzájuk, hogy gratuláljak, hiszen ezt kívánja a kötelesség, láttam mennyire fáradtak. Néhányuk a földön terült ki az öltözőben, valaki a kihelyezett kanapén más pedig a székeken ülve kortyolgatta bekészített vizeket. Hirtelen nem is tudom megfogalmazni milyen érzés futott át rajtam... Mintha sajnálnám őket... Mondjuk közel két órát végigugrálni a színpadon... hát nem kis munka az biztos! De ezt ők választották. Tudták jól, hogy nem lesz könnyű a siker, bevállalták szóval viseljék is el a következményeket! De nem akartam bunkónak tűnni, így egy mosolyt erőltettem arcomra úgy mentem be hozzájuk, persze Yang velem volt.
- Sziasztok! -köszöntünk egyszerre- Gratulálok a fellépéshez, jók voltatok!
- Kössz Nara! -köszönt Jin- Milyen volt az élőzés? Sokan néztek minket? -kérdezte NamJoon.
- Igen. Szerintem aki nem tudott eljönni, az mind titeket nézett!
- Szuper!
- Kössz a munkát Nara! Sokat segítettél nekünk ezzel! -mosolygott rám Yoongi.
- Ugyan, hisz ez a dolgom. Jók voltatok! Most pihenjetek aztán Mr. Bang vár titeket a stúdióban egy köszöntőre.
- Te nem jössz velünk? -állt fel Kook a földről.
- Nem. Én hivatalos vagyok egy eseményre.
- Na és te? Te sem jössz? -kérdezte Jimin Yang-tól, ezen nem csak én de a lány is meglepődött.
- Hát én... -nézett rám, mintha tőlem várna választ.
- Menj ha akarsz, én nem tartalak vissza. -vontam vállat.
- Öm, jó... Akkor megyek ha nem baj? -fordult a srácok felé, akik mind vezetőjükre néztek.
- Felőlem. Ha Mr. Bang nem bánja akkor jöhet!
- Köszönöm!
- Na és akkor elköszönök, jó mulatást mindenkinek! -intettem a fiúknak- Viselkedj jól! -öleltem át barátnőm.
A kis búcsúzás után kint is megbeszéltem a stáb tagokkal majd hazasiettem. Yona már várt rám, a megbeszélt teadélutánt este tartottuk meg mivel csak akkor értem haza, de így is örült nekem. Olyan tíz óra felé mindketten kidőltünk és a puha ágyon elterülve aludtunk el. Kicsit sem bántam, hogy lemondtam azt a buta party-t, hiszen bármit lemondanék Yona kedvéért, legyen szó bárkiről! Ez esetben nem is kellett sokat tanakodnom. Csupán barátnőmet sajnáltam, hogy egyedül hagytam de kárpótolja őt, hogy egész este Taehyung közelében lehet. Remélem sikerül közelebb kerülnie hozzá! Bár szerintem jobban járna ha kikerülné... De nem akarok az útjába állni, ha ő Tae-t választja akkor legyen, az ő döntése! Csak nem szeretném ha az a fiú megbántaná! Persze nem tudom milyen, nem ismerem, de az eddigi viselkedéséből ítélve nem igazán illik Soyang-hoz! Hozzá inkább egy határozott férfi illik és nem egy álomvilágban élő kisfiú! Halkan elnevettem magam, ha most egy Army hallana... Biztos jól megverne amiért „leszólom" élete nagy szerelmét. Csak ingattam a fejem, hogy mennyi buta, fanatikus ember van! Tényleg elhiszik, hogy nekik bármi esélyük is lehet arra, hogy valamelyik fiú barátnője legyen belőlül! Sosem értettem az olyan „rajongókat" akik mániákusan üldözik a választott idolukat! Miért? Elhalmozzák szerelmes üzenetekkel, követelik az adott hírességet, hogy vegye el őket, csináljon nekik gyereket és ehhez hasonló marhaságok! Sosem értettem az ilyen ember mit hisz vagy mire gondol? Alap ha valaki ennyire mániákus és már-már ijesztő miből gondolja, hogy valaha is komolyan veszi őt valaki? Lehet én gondolkodom ennyire... Nem is tudom... régimódian? De számomra az ilyen nem rajongó, hanem megszállott őrült!
Ezeken gondolkodva nyomott el az álom. És legfurább ami valaha megtörtént velem az az volt, hogy az esti koncerttel álmodtam. Folyton az a jelenet játszódott le előttem mikor Kook az ingjét húzgálja, leszámítva azt, hogy álmomban egy idióta lány a színpadra ugrott és egy pisztollyal a kezében hadonászott a fiúk előtt. A lány roppanttul hasonlított ShinAh-ra. De jobban meglepett az, hogy a segítségükre rohantam és dulakodni kezdtem azzal a lánnyal. A fegyver elsült és fogalmam sincs kit talált el. Arra ébredtem, hogy zihálok, izzadt a homlokom és a nap a szemembe süt. Körbenéztem a szobában és miután megnyugodtam, hogy itthon vagyok folyton azon agyaltam miért álmodtam ezt? Ugye ezekután nem lesz ez? Nem akarok mindig vele álmodni! Már álmomban sem hagy békét nekem?