12. rész

Ahogy javultak az eredményeim úgy rosszabbodtak a dolgok otthon. Nem telik el úgy nap, hogy apám ne üvöltözne valamiért, Jade-del is napi szinten veszekednek. Annyira unom már! Kezdek agyilag leépülni emaitt. El kéne költöznöm... Fel is hívtam Owent, hogy nem-e lenne baj, ha átcuccolnék hozzá. Persze azonnal beleegyezett, sőt le is tolt, hogy mért képzelem azt, hogy zavarnám őt. Összeszedtem az összes holmim és ő értem jött kocsival. Persze apa azonnal kiabálni kezdett velem, hogy mit képzelek magamról, hogy csak úgy lelépek stb. Aztán Owen is kapott egy sor „áldást" hogy ilyen meg olyan. De nem törődve vele beszálltunk a kocsiba és már itt se voltunk. Hamar a lakására értünk, ami nem volt épp a legkisebb méretű. Segített bevinni a bőröndöt és a nagy táskámat majd rendeltünk kaját.
- Hogy vagy? Jobb már? -huppant le mellém a kanapéra.
- Igen, sokkal! El se tudod képzelni milyen horror volt már otthon lenni! Ígérem ha összeszedtem magam és kerestem egy másik melót elköltözöm!
- Fogd már be! -vágott fejen- Addig maradsz míg akarsz! Felőlem itt öregedhetsz meg, nem bánom!
- Köszi nagyon jófej vagy!
- Tudom! -felelte önelégülten, a kis egoista!
Az este jól telt, filmeztünk közbe zabáltuk a pizzat. Végre egy este ami nem azzal telt, hogy zeng a ház az ordítástól és a padlóra hullott könnyek takarításától!
A napok jól teltek, épp a következő kezelésem napja volt. A kórteremben fekszek, rohadt meleg van, pedig csak most kezdődött el a nyár! Akkor mi lesz később?
- Szia Tris! Hogy vagyunk, hogy vagyunk?
- Szia Kai! Remekül és is és az árnyékom is! -nevettem, főleg az értetlen képén, nem értette a kis butája- Sokáig kell még itt lennem?
- Tudod jól, hogy várni kell még egy kicsit!
- Tudom, de ez annyira unalmas!
- Mit szólnál ha kártyáznánk?
- Ez most komoly? -néztem rá egy kb ugyanilyen kifejezésű tekintettel.
- Nem csak vicceltem, de itt maradhatok beszélgetni! Persze ha akarod?
- Na és a betegeid? Nem fognak nélkülözni?
- Túlélik ha itt maradok egy kicsit. Mesélj mi történt veled mostanában?
- Nem sok minden. Tegnap átcuccoltam a bátyámhoz.
- Ennyire rossz volt otthon?
- Az nem kifejezés! Rendes rémálom!
- Igen, említetted párszor milyen az apád. El sem tudom képzelni milyen lehet... -mondta közben enyhén ingatta fejét.
- Addig jó míg nem tudod, sőt örülj annak, hogy te jóban vagy az apáddal! Apropó, mikor mutatsz már be neki? Azt mondtad, hogy megismerhetem! -húztam az agyát tréfából.
- A jövőhéten utazik ide, majd szólok neki, hogy találkozzon veled!
- Rendben, már nagyon várom! Na és Sarah hogy van?
- Jól. -válaszolta komoran, kicsit szomorú tekintettel, gondoltam valami gond lehet, de inkább nem kérdeztem rá.
- Mondd csak ha megkérlek töltenél nekem egy pohár narancslevet? Nem nagyon érzem még a karomat. -nyomorgattam meg zsibadt testrészem.
- Persze!
Felállt és az asztalhoz ment. Ahogy ott állt és végig néztem rajta, olyan gondterheltnek tűnt, tudtam valami baj van de nem akartam kotnyeleskedni, hiszen semmi közöm a gondjaihoz sem a magánéletéhez. Rossz volt őt így látni, hiszen eléggé összebarátkoztunk és sosem szerettem a barátaimat lehangoltnak látni! Ahogy megfordult és felém tartott alaposan megnéztem az arcát, elképesztő mennyire hasonlít arra a színészre! Tényleg minden ázsiai így hasonlít egymásra? Hihetetlen! Sarah-nak mázlija van vele! Kicsit irigylem őt, bár nekem lenne ilyen kedves és helyes pasim!
- Hahó! -integetett a szemem előtt.
- Mi-mi mivan!? -ráztam meg a fejem.
- Mondom itt az italod!
- Oh, köszönöm! -vettem el zavartan.
- Min gondolkoztál el annyira?
- Mmm semmin...
- Ja persze! Na kivele!
- Tényleg tudni akarod? -bólintott- Oké. Azon, hogy Sarah hogy lehet ilyen mázlista, hogy ilyen klassz pasija van!? -vallottam be őszintén, nem szeretek mellébeszélni.
- Csak jó időben volt jó helyen. Semmi extra.
- Hű... Hát ez nem volt valami meggyőző. Mi baj van Kai? Látom valami nagyon nyomaszt! Nekem elmondhatod! -fogtam meg a vállát bíztatásként.
- Csak...hm... Az van, hogy...nemrég szakítottunk Sarah-val. -mondanám, hogy meglepett de nem így van, valami ilyesmire számítottam.
- Jaj istenem, annyira sajnálom!
- Ne, nem kell. Már egy ideje évődött ez. Eddig bírtuk...
- Rettentően sajnálom! -simogattam meg hátát.
- Köszönöm Tris, sokat jelent.
- Ugyan ez alap. Segíthetek valamiben?
- Aranyos vagy, de nem tudsz, ezt nekem kell feldolgozni.
- Rendben, de szólj ha mégis!
- Szólni fogok... -egymásra néztünk, nahát eddig észre se vettem milyen szép szeme van, állj Tris!
Hirtelen megcsörrent a telefonom. Magamban elmormoltam egy bazdmeget majd felvettem.
- Haló Tris! -hallottam meg egy kétségbe esett hangot a vonal másik végén.
- Jade te vagy az?
- Igen én! -sikongatott.
- Mi van, mért sírsz? -kérdeztem aggódva.
- Elfolyt a magzatvíz és nem tudom mit csináljak!
- Hívd azonnal a 911-et, hogy be tudjanak hozni a kórházba! Otthon vagy?
- Igen, itthon.
- Akkor tedd le a telefont és hívd a mentőket!
- Oké. Istenem de rohadtul fáj!
- Hát ez ilyen. De ne aggódj hamarosan ketté osztódsz és jobb lesz. De most tedd le és bent találkozunk!
- Oké, szia drágám!
- Szia!
Bontotta a vonalat, gondolom hívta a mentőket.
- Baj van? -kérdezte Kai.
- Nincs. Jade hívott, hogy elkezdődött a szülés.
- Na ez remek hír! Gondolom megvárod itt ugye?
- Persze, már nem megyek addig el. Felhívom Owent is.
- Rendben, akkor nem is zavarlak. Szia!
- Szia!
Kisietett a kórteremből, sőt már-már szaladt. Fura! Mindegy, tárcsáztam a bátyám és tájékoztattam a fejleményekről. Bejött ő is és együtt vártuk az új jövevény érkezését. Apát is felhívtam aki elkérette magát a munkahelyéről és sietett a kórházba. Kicsit elhúzódott a szülés, csak 3 óra múlva lett meg a baba. Apa kijött a szülőszobáról és közölte, hogy fia született. Láttam rajta tényleg örül neki, új volt ez a látvány, még meg kell szoknom. Gratuláltunk neki és bementünk az újdonsült anyukához. Fáradtan pihent az ágyon, haja zilált volt és homlokán gyöngyözött az izzadtság. De szemében látható volt a boldogság. Köré álltunk, a baba ott feküdt mellette, nézett minket a nagy kék szemeivel. Aranyos volt.
- De aranyos!
- Megfogod?
- Áhh nem, nem merem! -tiltakoztam.
- Nyugi, nem harap!
Hát jó, félve felvettem. Nem találtam elsőre a kényelmes pózt hogy tarthatnám a legjobban, de apa besegített így már biztosan tudtam tartani a csöppséget.
- Ő itt a nővéred Caleb, Beatris de csak Tris-nek hívd! -magyarázta a kicsinek mintha meg is értené.
- Óh, Caleb lett a neve? -kérdeztem meghatva, mert még régebben néztünk egy filmet amiben a főszereplőt Caleb-nek hívták és megjegyeztem milyen klassz név.
- Igen. Apáddal ezt a nevet adtuk neki. -felelte fáradtan.
- Klassz név! -mosolyogtam.
Elvoltunk még egy darabig, fotózkodtunk hiszen ez a 21. század, posztolni kell a facebookra.(haha) Meg jó lesz emlékbe is, majd kinyomtatjuk. Aztán szólt a nővér, hogy mostmár ideje mennünk, pihennie kell a kismamának. Elköszöntünk és haza mentünk, vagyis apához. Koccintottunk egyet a legújabb Cees születésére. Majd bocsánatot kért tőlem, hogy olyan bunkón viselkedett és olyan sokszor kiabált. Mondjuk megbocsájtani nem bocsájtottam meg de félretettem most a sérelmeket, hiszen nem jöhet haza úgy a baba, hogy a házban feszültség uralkodik! Így gondoltam ez most ráér.
Pár nappal később Jadet haza engedték, Owen és apa mentek el érte kocsival addig én előkészítettem a babaszobát, a kajákat és az ajándékokat. Kb egy óra múlva haza is értek. Jó hangulatban telt az egész nap, ettünk, ittunk, tortáztunk és babáztunk!
Egyik nap mikor minden rendben volt, vagyis én azt hittem, arra értem haza, hogy a rendőrség a mentők és még a tévések is a házunk előtt álltak. Nagyon megijedtem így azonnal berohantam a házba. Persze nem akartak beengedni de mondtam, hogy itt lakom és a családom van bent. A nyomozó aki az ajtóban állt azzal fogadott, hogy ne menjek be mert csúnya látvány ami odabent van. Egyre jobban idegesített a dolog! Láttam a nappali falát mindenhol csupa fekete, a tapéta leszaggatva és rettentő füst szag áradt bentről.
- Nyomozó kérem, mondja már el mi történt! Ne idegesítsen! -szinte már sírva könyörögtem.
- A lakásban tűz ütött ki, két szoba teljesen leégett.
- Meghalt valaki? -kérdeztem félve.
- Sajnos igen. Egy női holttestet találtunk az egyik szénné égett szobában.
- Uram isten, Jade! Na és Caleb és apa? Hol a baba!?
- A csecsemőt megtaláltuk a hátsó udvarban a medencében egy felfújható gyerek medencébe téve, ő a vízen lebegett így nem lett baja.
- Hál' isten. Na és apa?
- Őt kórházba szállították, eléggé megégett és erős a gyanú a füstmérgezésre.
- Szent ég! De hogy történt ez!?
- Még vizsgáljuk! De erős a gyanú, hogy egy égő cigaretta az ágyra esett és a rajta lévő lepedő meggyulladt. A hálószobából indult el a tűz, ezt biztosra tudjuk.
- Ezt nem hiszem el! 
Csak fogtam a fejem és még mindig nem hittem el, hogy mi történt. Egyáltalán igaz ez, nem csak álmodom? Ez biztos csak egy rémálom lehet! Hogy történhet ilyen!? Megáll az ész! Csak járkáltam fel-alá mint egy idióta, nem tudtam mit tehetnék. Annyira rossz ez a tehetetlenség!
- Elnézést kisasszony, de tényleg nem tartózkodhatna itt! Folyik a nyomozás és nem lenne jó ha bármilyen bizonyítékot tönkre tenne! Az egyik kolegám beviszi önt az édesapjához a kórházba, rendben?
- Jó, rendben. Köszönöm!
Beültem a rendőr kocsiba és elindultunk. Ahogy lassan kerülgettük a kocsikat, embereket csak a leégett házunkat tudtam nézni. Borzalmas látvány volt! Minden amiért dolgoztunk, az most semmivé lett. Jade, istenem szegény lány! Annyira sajnálom! Rettentően szerettem őt, mintha a nővérem lett volna! Nem ezt érdemelte! A kocsiból felhívtam Owent, aki semmit sem tudott a dologról, mert a munkahelyén nem azzal van elfoglalva, hogy tévézzen. Lesokkolták a hírek, először el se akarta hinni amit mondok, lehülyézett, hogy ilyenekkel viccelek. Majd mondtam, hogy nézze meg a telóján vagy a számítógépen a híreket. Mikor megtette megnémult. Hallottam egy éles hangot majd egy csattanást, majdnem kiesett a kezemből a telefon olyan rossz volt hirtelen. Gondolom leejtette ő is a készülékét vagy szándékosan a földhöz vágta.
A kórházhoz érve elkísért a rendőr apa orvosához és megmondta, hogy csak engem és a bátyámat engedhet be hozzá senki mást. Mivel csak ő volt otthon a tűz keletkezésekor, így ő lett az első számú gyanúsított. Ha beigazolódik, hogy apa tehet erről esküszöm sosem bocsájtok meg neki? Azt nem mondom, hogy megölöm mert nem akarok egy olyan ember miatt éveket a börtönbe ülni, aki abszolút nem érdemli meg! De arra mérget vehet, hogy amíg csak él vagy amíg én élek minden egyes nap a fejéhez fogom vágni, hogy ő tehet erről! Had egye csak a bűntudat! Owen is beért és együtt álltunk aggódva és lesokkoltan az ágya előtt. Majd elmentünk Caleb-hez is, akit a gyerekosztályon vizsgálgattak. Szerencsére neki semmi baja sem lett. Hála az égnek! A kezembe vettem a csöppséget, aki halkan sírdogált, mint aki tudja, hogy baj van. Rám nézett a nagy szemeivel és elmosolyodott. Én is rámosolyogtam, nem akartam ha látna sírni. Ahogy tartottam a kezemben, tudtam mostantól az ő sorsa az én kezemben van. Ringattam és csak egy mondat járt a fejemben. „Mostantól én vigyázok rád, én leszek az aki felnevel és akire támaszkodhatsz ha baj van! Ígérem, jó nővéred leszek!"