12. rész

A folyosón meglátva Damien-t odarohant hozzá és a nyakába ugrott. Az sem érdekelte ha mások is látják.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Nagyszerű az a szer! Tényleg nagyon hatásos!
- Nincs mit Maya, tudod (?) szivesen segítek! De figyelj oda, hogy csak nagyon ritkán használd! Ha mindennap beadod magadnak hozzászokik a szervezeted és nem fog hatni, plusz lehetnek súlyos mellékhatásai!
- Igen, tudom tudom. Nyugi nem fogom túladagolni magam! -nevetett- Csak tényleg annyira jó, hogy azt el sem merem hinni!
- Jó, jó! A hálálkodást hagyd óra utánra! Most menjünk mert Ciklon leszedi a fejünket!
Húzta magával a lányt. Délután Lori, Maya és Damien az épület hátsó részén lógtak, ahova egyébként tilos a diákoknak a belépés. Ők viszont túlságosan kíváncsiak voltak!
- El sem hiszem, hogy ebbe belerángattatok! -suttogta Lori- Ha elkapnak nekünk annyi!
- Nyugi nem kapnak el! Mért kapnának? Azt se tudják, hogy itt vagyunk! -nyugtatta meg barátnőjét.
- És ha keresni kezdenek?
- Ugyan ki keresne minket!? -intette le a fiú.
- Hát bárki... 
- Ne parázz, jó móka lesz! -bíztatta barátját.
- Hát jó, rendben...
Mentek tovább egy szűk folyosón, ami egy sötét terembe vezetett. Keresgették a villanykapcsolót, de amikor megtalálták kiderült, hogy elromlott.
- Várjatok majd én! -lépett elő Maya és az erejével megjavította az áramot és a teremben egyszer csak nagy világosság lett.
- Ezt hogy csináltad? -hüledezett Lori.
- Hát éreztem, hogy a vezetékben van fém és megjavítottam, ennyi.
- Klassz vagy! -tette a fiú a lány vállára a kezét.
- Köszi! De mi ez a hely!? -néztek körbe.
- Olyan...mintha valami kiképző terem lenne!
- Vajon mért zárták le?
- Nem tudom... De nagyon klassz! Nézzétek még milyen szuper jelmezek is vannak itt! -nyitott ki egy titkos ajtót a falból.
Odament mind a két lány és megcsodálták a ruhákat. Ahogy Maya végig nézte az összes vitrint rájött, hogy ezek nem sima jelmezek.
- Ezek nem jelmezek!
- Akkor mik? -kérdezték egyszerre.
- Az első X-men ruhák. Ezt viselték mikor megalapították az iskolát!
- Ezt te honnan tudod?
- Mert már láttam ezeket!
Mondta a szavakat, bár nem is figyelt oda miket is ejt ki a száján, mert csak az előtte álló ruhára tudott koncentrálni, ami nem másé volt, mint Eric-é.
- Hahó! -integetett egy kéz előtte.
- Hm...mi!?
- Azt kérdeztem, hogy hol láttad te ezeket?
- Jah...igen... Sehol, hagyjuk! Menjünk innen, nem szabadna itt lennünk!
Kiviharzott a teremből és egyenesen a szobájáig meg sem állt. Még a többieket sem várta meg. Nem gondolta volna, hogy ennyire megviseli, hogy újra látta azokat a régen elfelejtődött ruhákat.
Teltek a napok, Maya egyre jobban érezte magát, főleg mert nem kellett attól tartania, hogy Eric újra átveszi felette a hatalmat. A Damien-nek köszönhető szérum miatt nyugodt napja voltak. Igaz az utasításokat nem igazán tartotta be, ugyanis szinte mindennap adagolta magának a szert, amit nem szabadott volna. De nem akarta újra kockáztatni azt, hogy ismét urrá legyen rajta a félelem, plusz az iskolát sem akarta a földdel egyenlővé tenni.
Kicsivel több, mint héttel később volt, hogy Maya elkezdte adagolni magának a szert, amit Damien Androffinnak nevezett el, mert főleg adrenalin és koffeinből áll, persze más számos összetevő mellett. Ahhoz, hogy a lány annyi ampullához jusson, mindig valami buta kifogással kereste fel a srácot, hogy kapjon még belőle. Van amikor azt hazudta, hogy eltörte őket vagy leejtette vagy épp elhagyta. Sajnálta ugyan, hogy a barátjának kell hazudnia, de ha az igazat mondaná biztosan nem adna neki többet. Viszont nem akart kockáztatni. Ám a gondosan megemlített mellékhatások sem maradtak el, amire óvva intette a lányt, bár nem igazán törődött velük, letudta annyival, hogy majd elmúlnak.
Ismét az egész suli nagy lázban égett, mert vészesen közeledett a szerelmesek napja, azaz a Valentin nap. Minden csupa szivecske volt, piros és rózsaszín lufik mindenhol, szív alakú sütik, nyalókák és minden ami ebből a napból nem maradhat ki. Maya ezt a napot ki nem állhatta, semmit nem utált ennél jobban a világon. Már kedve sem volt az aulában lenni, vagy a nagyteremben, sőt egyszerűen a lépcsőn sem akart lesétálni. Mindenhol csak undorító, nyálas szivecskés dolgok amitől hányingert kapott. Remélte gyorsan eltelik majd az a nap és túl lesznek a borzalmon.
- Szia! -köszönt rá egy ismerős hang.
Felnézett, mert épp egy padon ült messze a színes borzalmaktól.
- Áh szia Logen, visszajöttél?
- Igen, nemrég érkeztem. Látom itt mindenki megőrült.
- Hát ez enyhe kifejezés. Mondd, ti itt minden ünnepet ennyire felfújtok?
- Mért érzem azt, hogy nem vagy oda a Valentin napért?
- Még ez enyhe kifejezés! Én ki nem állhatom ezt az idióta napot, legszívesebben eltörölném még föld színéről is!
- Miért? -ült le mellé.
- Ugyan már Logen! Ne akard nekem bemagyarázni, hogy te odavagy ezért a...látod (?) szavakkal már ki se tudom fejezni!
- Hát...éppen nem szeretem de nem irtózom tőle.
- Én viszont igen! Idióta párocskák nyalják falják egymást, kiemelem csak ezen az egy napon mert amúgy megtudnák egymást folytani egy kanál vízben, oly annyira édelegnek, hogy az már gyomorforgató! Na és miért!? Hogy másokat lenyűgözzenek és legfőkébb meggyőzzék őket, hogy ők aztán mennyire boldogok és mekkora a love közöttük! Ez egy verseny, semmi más! Bár.... Ha belegondolok mennyi energiát beletolnak, hogy az álca hihető legyen...le is lehetnék nyűgözve!
- Jajj Maya, nem gondolod, hogy elég sötéten látod a dolgokat?
- Ömm... -úgy tett mint aki nagyon elgondolkodik- Nem! Egyáltalán nem! Én csupán a dolgok mögé látok ennyi. De te nyugodtan higyj csak amit akarsz! Az a te bajod! -felállt és elment.
- Nem semmi lány vagy ugye tudod kölyök!? -ingatta fejét, mosolyogva.
- Aha tudom!
A lépcsőhöz érve nem látta, hogy épp jön le valaki, így összeütköztek.
- Jajj bocsi nem láttalak!
- Semmi baj!
Nem nézett oda mégis felismerte azt a mélyen ám de mégis lágyan csengő hangot. Felemelte fejét és meglátta őt, azt a személyt akivel oly régóta nem beszélt már. S bár hiányoznak neki beszégetéseik, de nem akart egy újabb pillanatot amikor belérúghat egy olyan szóval, mondattal ami számára az nem tűnik sértőnek ám de mégis azok.
Aprót bólintott majd amennyire csak tudott kikerülte őt a szűk lépcsőn és felrohant a szobájába. Azaz csak fel akart rohanni, de egy kéz megállította. Megtorpant a lépcsőn és hátrafordult. Látta, hogy a férfi megragadta a karját.
- Eressz el! -rángatta kezét, de a szorítás erősebb lett.
- Nem! Nem amíg el nem mondod mért haragszol rám annyira!
- Nem haragszom... -felelte halkan s elfordította fejét.
- Ugyan már! Ha nem haragudnál nem kerülnél már közel egy hónapja! Mivel bántottalak meg ennyire Maya!? -egy fokkal közelebb húzta a lányt magához.
- Elég szomorú, hogy ezt magadtól nem tudod, és szánalmas is! Szánalmas, hogy nekem kéne megmondanom mi az amit mondtál nekem, hogy mi bánt! -olyan dühös lett, hogy mérgében elkezdtek potyogni könnyei, nem akarta, mégis megtörtént- Ha nem tudod te magad, kár is a szóért! Ha neked az nem bántás, akkor mindegy, értelmetlen szófecsérlés.
- Maya kérlek ne haragudj rám! Annyira rossz, hogy nem beszélünk! Hiányzik a társaságod! -ezek a szavak, mint a méreg, úgy hatottak a szívére, de nem engedhetett, nem lehet engedékeny, már nem!
- Nem haragszom rád Charles... Csak csalódtam benned! Te voltál az utolsó ember akitől ezt vártam. De mindegy, megszokhattam volna, hogy a pasik már csak ilyenek! Szerintem az lesz a legjobb ha békén hagyjuk egymást... Eressz el!
Nagyot ránott a kezén és végre sikerült kiszabadulnia. Bár egy aprócska gondolat nem hagyta nyugodni, így az egyel fentebbi kanyarban megállt.
- Apropó! Ha legközelebb bárki is bajba kerül és nem tudod felébreszteni kérlek inkább sokkold le árammal vagy szúrj bele valamit, nehogy egy újabb traumát okozz magadnak! Rendicsek? Na szevasz!
Felrohant a szobájába és teljes erőből becsapta az ajtót. A folyosó csak úgy visszhangzott a csattanástól. Charles-nak pedig akkor esett le miért is haragszik rá a lány annyira. Sosem gondolta volna, hogy egy ártatlan mondata ekkora galibát okoz. Főleg, ha ő nem is annak szánta aminek a lány gondolta. Felrohant ő is, kopogtatott a lány ajtaján, ám ő nem nyitott ajtót. Elzavarta onnan, de a férfi nem tágított.
Órák teltek el, ő még mindig az ajtónál állt és dörömbölt rajta. De a lányt meg sem hatotta. Mivel teljesen kimerült a hiába való próbálkozás sorozata után, elment aludni. Mikor a lány nem hallott semmit, kinézett az ajtón, de már nem volt ott senki. Félig örült, de a másik fele szerette volna a férfi tovább próbálkozik. Becsukta az ajtót és szokásos módon beadta magának a szert. Így egy újabb estét átfilmezett.
Másnap már kora reggel mindenki az aulában volt, elkezdték a valentin napi ünnepséget. Ehhez Maya-nak kicsit sem volt se kedve se hangulata, így az egész napot a szobájában töltötte.
Este kopogtattak az ajtaján.
- Ki az? -kiabált ki.
- Én vagyok az, Damien! Beengedsz?
- Gyere! -nyitott ajtót- Mi járatban?
- Szeretnélek elvinni egy helyre.
- Engem? Egy helyre? Miért? -nézett rá furán, felhúzott szemöldökkel.
- Csak olyan kedvetlen voltál tegnap és ma ki sem tetted innen a lábad. Gondoltam szeretnélek felvidítani! Kérlek! Kössünk alkut, ha nem tetszik a hely akkor rögtön eljövünk! -nyújtotta a kezét.
- Hmm, na jó! Legyen, nem bánom. De csak mert annyira erősködsz!
- Szuper! Akkor gyere velem!
Húzta a lányt magával, majd a lépcsőn bekötötte a szemét, aminek Maya egy kicsit sem örült.
- Hová viszel?
- Majd meglátod! Ne türelmetlenkedj már!
Mentek tovább a lépcsőn majd nyílt egy ajtó és megérezték a hideg levegőt.
- Kihoztál az udvarra?
- Meglátod! Tádám! -lehúzta róla a szemkötőt.
A lány körbe nézett és elcsodálkozott. Nem is az udvaron voltak, hanem a tetőn. Ami gyönyörűen fel volt díszítve és egy asztal volt megterítve a közepén.
- Damien ez... Gyönyörű! Ezt te csináltad?
- Persze, ki más!? Tetszik?
- Naná ez nagyon klassz! De mért csináltad ezt nekem?
- Ahogy mondtam is, hogy felvidítsalak! Plusz a lányok szeretik az ilyesmit. -mosolygott.
- Miből gondolod, hogy én olyan lány vagyok, aki odavan az ilyenért?
- Kockáztattam. Leülünk?
Odakísérte az asztalhoz és leültette. Töltött neki italt, tálalta az ételt is.
- Hogy hogy itt nincs hideg?
- Látod azokat a hordókat? -bólintott- Olyan elemeket tettem bele, ami körülöttünk felmelegíti a helyet, így nem fázunk. Mire jó a mutáció, ha nem használjuk ki!?
- Ez igaz! Köszönöm Damien ez tényleg nagyon csodás!
- Szívesen tettem.
Egymásra mosolyogtak, majd elkezdtek vacsorázni. Finom volt az étel, kellemes a levegő és a csillagok csak úgy ragyogtak. Maya jól érezte magát, bár titokban, legbelül mással szeretett volna itt lenni. Mikor mindent elfogyasztottak a lány indulni akart.
- Hová mész?
- Hát a szobámba. Késő van Damien, ideje aludnunk!
- Még korán van. Gyere táncoljunk! -elindította a lejátszót.
- Hogy mi? Ezt nem tartom jó ötletnek.
- Miért? Hisz ez csak egy tánc!
Vonakodva, de belement. Táncoltak ott fent, ketten. Maya kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát. Valahol azt érezte ez nem csupán baráti jótett, valami lapul a háttérben. Ahogy a léptek követték egymást egyszer csak a srác fogta és megcsókolta a lányt, aki ellökte őt magától.
- Hát te meg mi a francot csinálsz!? -kiabált rá.
- Én csak...azt hittem, hogy...
- Mit!? -kérdezte mérgesen.
- Hát olyan sokat lógtunk együtt mostanában, sokat nevettünk, hülyéskedtünk. Jó veled lenni! És vettem a jeleket amit nekem küldtél!
- Milyen jeleket Damien!? Semmit nem küldtem feléd! Csupán barátok vagyunk, semmi több! Jézusom! Miből hitted, hogy érdekelsz engem!? Csak mert kedves voltam? Damien ez egy barát dolga, hogy kedves legyen! Vagy lettem volna bunkó? Bár a történteket elnézve, inkább annak kellett volna lennem!
- Maya kérlek! Adj egy esélyt nekem! -közeledett felé.
- Állj le! Damein elmondom egyszer s mindenkorra, NEM ÉRDEKELSZ ENGEM! Nem szeretlek érted!?
- Hát jó... De akkor is az enyém leszel!
Rárontott a lányra és a falhoz préselte. Próbálta őt ellökni de nem bírta.
- Hagyj már békén! Eressz el!
Egyszer csak a fiú elemelkedett a földtől és neki repült az oldal falnak.
- Azt mondta ereszd el!
Állt az ajtóban a lány megmentője aki nem más volt, mint Charles. Mögötte Logen állt, aki odament a sráchoz és lerángatta onnan. Ott maradtak ketten, csak álltak szó nélkül, szinte megfagyott köztük a levegő. A férfi lassan odasétált a lányhoz.
- Köszönöm Charles! Kössz, hogy segítettél... -felelte lehajtott fejjel.
- Ne köszönd, ez természetes! Örülök, hogy nem lett bajod! -nem mondott neki semmit csak bólintott, megpróbált elmenni onnan, de karon ragadta a lányt- Maya, kérlek ne menj! Tudom miért haragszol, igazából mindig is sejtettem. De a tegnapi kis „megjegyzésed" erősített meg a dologban. Akkor este azt nem úgy gondoltam! Nem úgy értettem, hogy sohasem csókolnálak meg, hogy nem akarnálak vagy irtóznék tőled! Ez nem így van! Arra értettem, hogy sosem tenném ha nem egyeznél bele. Mivel akkor is önkívületi állapotban voltál, lehet nem is akarnád soha, hogy megtegyem! Félre értettél!
- Persze az én hibám minden!
- Nem, nem úgy értettem. Mindkettőnk hibája. Nekem is meg kellett volna magyarázni mire is mondtam. Sajnálom!
- Hagyjuk...
- Kérlek Maya! Nem akarom, hogy haragudj rám!
- Nem haragszom! Tényleg.
Rámosolygott majd összeszedve bátorságát megölelte a férfit. Aki rettentően meglepődött a lány tettén. De örült neki! Vissza is ölelte őt. Ám az idilli pillanatnak hamar vége szakadt mert a lány összerogyott. Charles megtartotta őt, így nem a földre esett. Elkezdett rángatózni, majd pár másodperc múlva elájult.
- Maya! Hallasz? Úr isten mi lett veled!? -megnézte a pulzusát, de nem érezte, a lány szíve nem dobogott- Tarts ki! Segítek! -felkapta és rohant vele az orvoshoz- Tarts ki! Hallod? Meg ne halj nekem!
Rohant ahogy csak bírt, közben a szíve experssz sebességgel vert. Nem akarta, hogy a lány a karjai közt haljon meg.