12. rész

Hamar Washington közelébe értek. Letették a gépet egy titkos búvóhelyen. Egy bemérhetetlen rádión tartották a benti csapattal a kapcsolatot. Beszéltek is de még semmi mozgás nem volt látható a közelben.
L:- Mi lesz ha nem is jönnek el? - lépett oda Logen Charles-hoz.
C:- Eljönnek! A kémeim pontos információt adtak le!
L:- Jó, csak kérdeztem... - elment.
C:- Hé prof, jönnek! - tért vissza Ciklon.
C:- Mindenki készüljön fel! Kezdődik! - adta ki a parancsot.
A Fehér házban is az egész beépített személyzet felkészült az esetleges összecsapásra. A doktor és Skyler előre mentek, hogy bevethessék a megbeszélt tervet. Csinált egy kicsit felhőt és beletették az összes ellenszert. Majd vártak!
Hosszú percekig. Kb fél óra múlva érkezett meg az első repülő „hajón" az ellenség első része. De még nem léphettek semmit, mert nincs ott mindenki. Csak lelepleznék saját magukat.
Michel egyenesen a Fehér házba ment. Biztos az elnököt keresi. Akit Raven játszik el! Az ovális iroda felé vette az irányt, ahol általában az elnök tartózkodik. Már várta őt.
M:- Áh elnök úr! - lépett be az ajtón, önelégülten.
Eln:- Ki maga? Mit akar itt!? - állt fel dühösen a székből.
M:- Én? Öm... Minek is mondjam magam? - simogatta az állát, mint aki nagyon gondolkodik - Legyen a nevem... Igazságosztó!
Eln:- Ez komoly? Na és miféle igazságot akar maga tenni itt!? A helyében azonnal elhagynám ezt az irodát, még mielőtt baja nem esik!
M:- Az lehet! De nincs a helyemben! Elkapni! - adta ki a parancsot a mellette álló embereinek.
Akik azonnal el is kapták az álelnököt. Elhurcolták. Mire kiértek vele az udvarra, odaért a másik fele is a csapatnak. A rengeteg ember aki ott volt a viták miatt, az interjúk miatt, nem győztek menekülni, elszaladni. Pár tv-s, újságíró ott maradt élőben közvetíteni az eseményeket. Persze azért tisztes távolból. Mindenki őt/őket filmezte. Mich pedig pisztolyt tartott az „elnök" fejéhez.
S:- Oda kell mennem! - mondta a dokinak, de aki körülötte volt, mindenki hallotta, Charles is.
C:- Ne! Még nem szabad! - fogta meg a karját.
S:- Muszáj! Ott van Raven! Megöli ha nem avatkozok közbe! Engedj el Charles!
Elengedte a karját ő pedig előlépett a fákközül. Közelebb sétált hozzájuk, szépen lassan.
M:- Nocsak, nocsak! Kit látnak szemeim? Csak nem Skyler az?
S:- Engedd el őt Michel! Nem ártott neked semmit!
M:- De igen! Ő és az egész „normális" emberek! - mondta gúnyosan - Ki akarnak minket irtani! Na és miért? Csak azért mert félnek tőlünk!
S:- Hát nem érted? Ha ezt teszed és elkezdesz őrült módjára gyilkolni akkor igazuk lesz! - ezeket mind vették a tv-ek.
M:- Már nem érdekel! Ha gyilkosnak és kívülállónak tartanak minket, akkor megmutatom, hogy milyen az ha mi mutánsok gyilkolunk!
S:- Kérlek! Gondold át! Ne tégy olyat, amit később megbánsz!
M:- Ezt nem fogom megbánni, soha! - kiabálta, majd le akarta lőni a túszát, de megállították a kezét, Charles volt az.
S:- Most! - kiabálta el magát.
Ekkor Raven átváltozott és lerúgta Michelt. Neki áltak verekedni az őrökkel. Mich intett a többieknek és megtámadták őket. Charles sem tüsténtkedett, azonnal az ott harcolók védelmére sietett a csapattal. Ment egy darabig a harc. Volt aki megsérült, volt aki meghalt. Mindkét részről. Hank és Ciklon is megsérültek, ezért elvitték őket a helyszínről. Jane is majdnem megsérült, de Logen a „hős szerelmes" megmentette a nőt.
Skyler megvárta míg mindenki egymásra figyel és egy helyre tömörülnek, majd hátra ment. Felszállt és a kis felhőcskét felengedte az égre. Ott kinagyította és hatalmas szél, mennydörgés kíséretében rájuk zúdította az ellenszert. Csak úgy szakadt az eső. Mindenki csupa víz volt.
Mich nem értette a helyzetet, mire jó az ha eláztatják őket. De amikor a csatlósai elkezdtek visszaváltozni, akkor jött rá, hogy ez az egész csapda volt. Az összes zombi mutánsa hatott az ellenszer. Kezdtek mind visszaállni, a régi önmagukra. Mikor végzett eltűntette a hatalmas felhőt. De nem szállt le. Továbbra is a levegőben lebegett. A tudatukhoz visszatért mutánsok csak álltak ott a hatalmas réten és azt sem tudták, hogy hogyan kerülnek oda vagy egyáltalán mit keresnek ott!
S:- Mindenki figyeljen rám! - kiáltotta, egységesen nézett rá mindenki - Skyler vagyok mutáns, csak úgy mint ti! Charles Xavier professzor iskolájában tanultam! Bizonyára sokatok hallottak már róla!? Michel, miatt vagytok itt! - mutatott rá - Vagyis a beteges bosszúja miatt! Ő volt az aki elkábított titeket és kényszerített arra, hogy azt tegyétek amit ő mond! De ennek nem kell így lennie! Visszaadtuk nektek a szabad döntés akaratát! Rajtatok áll, hogy hová szeretnék tartozni! A jó, békés mutánsokhoz, akik a közösség hasznára vannak! Vagy az ellenséges oldalhoz, ahol vég nélküli a bosszú és ártatlan emberek halnak meg! Döntsetek! Hova akartok tartozni!? - kiáltotta.
Mindenki nézte őt. Gondolkoztak, hogy mi legyen. Próbálták felfogni a történteket, hallottakat.
Charles és az egész csapat hátrált, hogy lássák a határokat. Ki hová tartozik. Mindenki összenézett és egy emberként indultak el Sky és az X-Men irányába. Ekkor Mich hatalmas dühbe gurult. Az erejével körbe vonta a seregét és nem engedte, hogy tovább menjenek. Charles próbált rá hatni, de a pajzson, amit kivetett nem tudott áthatolni.
A fogságban rekedtek sem tudták használni az erejüket, Mich meggátolta. Hiába próbáltak kiszabadulni, nem ment. Sky ez megelégelte!
Közel ment hozzájuk, a többieket elvitte onnan. Charles olvasott a gondolataiban és tudta mire készül. Megpróbálta lebeszélni, de esélye sem volt. Csak annyit mondott neki, hogy szereti. Majd nem engedte, hogy tovább a fejében kutakodjon. Mély levegőt vett és összeszedte minden erejét.
A négy elemet egyesítette és egy olyan ötödik erőt hozott létre, amit még soha senki nem látott! A föld beleremegett, az ég dörgött, a villámok csak úgy csattogtak. A szél orkánként fújt, majd egyszer csak megnyílt a föld. A Michel által felhúzott pajzs széttört, lehullott. Az egész fogságba ejtett mutánst elvitte onnan, Charles-ék mögé. Mich felé fordult, aki próbálta vele felvenni a harcot, de labdába sem rúgott a lány mellett. Aki felemelte őt és minden erejét összeszedve a férfit atomnyi darabjaira szedte szét. A szél hatalmas port kavart, ezért csak akkor vették észre, hogy a lány zuhan, amikor majdnem a földre ért. Charles elkapta az erejével. Ezt az egészet a tv-ek filmre vették. Hatalmas nézettsége volt aznap, pár televíziós csatornának. Azonnal odarohant hozzá. A lány teljesen kimerült volt, ájultan feküdt a földön. Pulzusa alig volt, szinte alig élt.
Azonnal visszavitték az iskolába a dokival együtt, hogy segítsen rajta. A repülővel hamar odaértek. Közben a többiek a megmentett mutánsokat is elkísérték az iskolába.
Az orvosiba érve Sky-t azonnal gépekre tették. Mérték a pulzusát, a szívverését! Kapott levegőt és Dr. Strange elkezdte lecsapolni a vérét. De figyelmeztette Charlest, hogy lesz egy kritikus pillanat, amikor meghalhat. Amikor is az összes vérét lecsapolták és mielőtt az újat megkapja, akkor úgymond a teste üres lesz, vér nélküli. Amibe könnyen belehalhat, főleg ilyen, gyenge, kimerült állapotban. Belement, bár tudta mivel jár. Így legalább van némi esélye, hogy túléli. Ha nem tetszik meg, akkor így is úgy is meghal. Most nem tud mást tenni, mint ülni és csendben várni, hogy mi sül ki ebből.
Kb 2-2,5 órába telt, amíg az összes vérét kiszívták belőle. Az orvosnak csupán 30 másodperce volt arra, hogy bekösse neki az infúziót, amiben a tiszta, mutáció mentes vér van. Szólt Charles-nak, hogy ha akar ott lehet. Legalább segít neki, ha netalán szükség lenne rá.
Leült az ágy melletti székre. Csak nézte a lányt, reménykedve, csendesen. Pár perccel később az utolsó csepp vér is kifolyt belőle. Ekkor kezdődött a versenyfutás az idővel. A doki kapkodott, sietett, hogy minél gyorsabban megkapja a lány a vért. A gép sípolt, hogy nem dobog a szíve. Hosszú, éles sípoló hangja egyre frusztrálta, idegesítette a férfit. Rettentően izgult, hogy most mi lesz. Szinte rekord idő alatt megcsinàlt mindent az orvos. Már csöpögött is neki a friss, tiszta vér.
A gép továbbra a sípolt. Charles kiabált, hogy élessze újra a lányt, de még nem lehetett. Nincs még annyi vér a szervezetében, hogy kiüssék a szívét. Csak vártak és hallgatták azt az egyre csak idegesítőbb hangot.
Vártak kb öt percet és elkezdte az újra élesztést. Töltötte a gépet 200-ra, de semmi. Aztán 250-re, ismét semmi. Végül pedig 300-ra, ekkor sem mozdult semerre sem az a mutató. Ezt megcsinálta még egy párszor, de akkor sem történt semmi. Kb a tizediknél abbahagyta és lehajtotta a fejét.
Dr:- Sajnálom! - mondta halkan.
C:- Ne! Skyler! Nem halhatsz meg! - rángatta a lány holttestét - Kérlek, ne hagyj itt! Nem hagyhatsz így itt! - üvöltötte sírva - Doki csináljon valamit!
Dr:- Nagyon sajnálom, de nem lehet. Már nem tudok. Sajnos a kockázat a fenn állt!
C:- Skyler! Istenem... Ne! - a halott lány mellkasára borult és zokogni kezdett.
A doki adott neki egy nyugtatót. Szólt Logen-nek, hogy vigye el onnan. Csak rosszat tenne neki ha továbbra is ott lenne. Felvitte őt a szobájába. A doki hagyta had csöpögjön le az összes vér, nem akarta, hogy egy csontvázat temessenek el. Majd elvitte onnan a lány testét egy titkos helyre, hogy a professzor ne omoljon össze mégjobban. Közben értesítette a hugát is, hogy a nővére meghalt. Bár beszéltek róla, hogy ez meg fog történni, de azt nem gondolta, hogy ilyen hamar. Megviselte a hír. Pláne, hogy haraggal váltak el Sky-al. Hibáztatta magát, hogy ennyire összevesztek a testvérével.
Látni akarta a testét, de az orvos nem tartotta jó ötletnek. Csak jobban megviselte volna. Visszahívták őket is az intézménybe, mivel már elmúlt a veszély. Lily felkereste Charlest, hogy tud-e róla, hogy Skyler meghalt. De miután megtudta, hogy alakult köztük valami, megértette a férfi viselkedését. Együtt szomorkodtak, gyászoltak.
De még Charles mellett ott voltak a barátai. Segítették, hogy esetleg ne kapjon idegösszeroppanást. Raven, Logen, Hank sőt még Eric is melle volt.
Néhány napig nem volt képes ellátni az igazgatói teendőit, ezért a többiek kisegítették. Elláták a sérülteket, eligazították a megmentett mutánsokat. Aki akart az persze haza mehetett. Nyilatkoztak a tv-nek, hogy mi történt, miért stb. Az élő közvetítés miatt pedig az emberek hozzáállása is megváltozott. A hallottak alapján belegondoltak abba, hogy mért is tört ki ez a csata mért akart Michel bosszút állni. Egyre jobban kezdték elfogadni, hogy élnek köztük mutáns emberek és nem kell tőlük félni. Persze ugyan úgy akadt olyan, aki rettegett tőlük, de ez így van rendjén. Senki sem egyforma, senkinek sem lehet megmondani mit szeressen, mit ne, kivel barátkozzon, kivel ne, szeresse-e a mutánsokat vagy féljen tőlük. De egy biztos, mindenki törekedett a békére! Hogy többé, ha lehet ne forduljon ilyen elő.
Néhány nappal később amikor már lenyugodtak a kedélyek, az emberek megemésztették a történteket, visszaállt minden a régi kerékvágásba. Charles is visszatért a munkához, legalább így leköti a figyelmét.
Eltelt néhány nap, pontosabban kicsivel több mint két hét. Épp egy ünnepségre készültek. Az iskola megnyitásának 10. évfordulója volt. Épp jót tett ez a diákoknak, hogy eltereljék a gondolataikat. Nagy volt a készülődés, nyüzsgés. Mindenki el volt látva teendővel. Délután kezdték el az ünnepséget! Volt beszéd, megemlékezés.
R:- Szia Charles! Jól vagy? - kérdezte tőle az irodában.
C:- Oh szia Raven! Igen jól vagyok. Ne aggódj értem!
R:- Hogyne aggódnék, a barátod vagyok! Nem akarom, hogy örökké szomorú légy.
C:- Nem is leszek az örökké! De most még fáj. Túl friss még a seb. Alig három hete történt Raven, nekem nem elég ennyi idő túllendülni a történteken.
R:- Tudom és megértem. Kérlek ne haragudj rám! Csak annyira rossz nekem nézni, hogy ennyire magad alatt vagy! Tehetetlennek érzem magam!
C:- Azzal teszel a legtöbbet, mint eddig! Ha mellettem leszel és támogatsz! Türelmesen! - hangsúlyozta ki az utolsó szót.
R:- Oké felfogtam. Lassan kezdődik a megemlékezés. - nézett az órára - Képes lesz kimenni oda?
C:- Muszáj megtennem Raven! Ezzel is közelebb leszek ahhoz, hogy túl lendüljek a dolgokon.
R:- Rendben. Akkor menjünk! - állt félre és együtt kimentek az irodából, le az udvarra.
Ott megtartották a megemlékező ceremóniát. Volt videó bejátszás az itt tanult diákokról, többekközt Skyler-ről is. A róla készült tv-s felvételt is lejátszották, hogy mindenki lássa, mekkora hős is volt ő! Aztán következett az ünnepség.
Este kezdődött a tüzijáték. Charles a tetőről nézte, ahol a lánnyal oly sok időt töltöttek el ketten. Ahogy nézte a színesen villogó tüzijátékokat, visszagondolt a múltra. Ha hamarabb elmondta volna, hogy mi a baja biztos rá tudta volna beszélni a vér cserére! Akkor talán most is élne! Hiszen akkor nem lett volna úgy legyengülve, mint a csata után. Ostromolta magát, kínozta a bűntudat, hogy nem tudott rajta segíteni! Mégis ahogy visszagondolt a vele eltöltött időre, apró mosoly jelent meg az arcán. Becsukta szemeit és a meleg esti levegőt, hűs szél rázta fel. Arca hevesen izzot, egy-egy kigördülő könnycsepp szinte párolgott forró bőréről. Igaz lassan három hete már a szörnyű történteknek, mégis olyan, mintha csak tegnap lett volna! Minden este azzal a szörnyű estével álmodik! Talán ez már mindig így lesz. Nem lesz olyan nap, hogy ne jutna eszébe az a nap, amikor elvesztette azt a személyt, aki legfontosabb volt számára.
Hagyta, hogy a szél átfújja melegre hevült testét. Még csukott szemmel is érzékelte, hogy milyen színek robbannak az égen.
Az óra már lassan az éjfélt ütötte. Ekkor hirtelen az ajtó kinyílt, nyikorgása elég hangos volt. A férfi azonnal felfigyelt rá.
Mély levegőt vett és megfordult. A fényesen villogó tüzijátékok megvilágították az egész tájat, többekközt a tetőteret is.
Amikor megpillantotta, hogy ki áll az ajtóban, majdnem elájult. Biztos azt gondolta, talán megőrült vagy szellemet lát. Bár nem látta magát, tudta, érezte saját magán, hogy fal fehér lesz. Lábait nem érezte, próbált volna lépni, de mintha földbe gyökerezett volna a lába. Nem bírt egy lépést sem mozdulni.
Szíve hevesen vert, könnyei úgy hullottak, mint a záport eső, szája mosolyba kanyarodott át. Az alak a sötétben egyre közelebb és közelebb volt hozzá. Minden egyes villanásnál közelebb volt. Az utolsónál csupán két lépésnyire állt tőle.
A sötétben is láthatóak voltak a kéken csillogó szemei. Amiről azt hitte soha többé nem látja már viszont. Amit utoljára könnyesen látott, tele fájdalommal.
Felemelte a kezét és a lány irányába nyúlt. Hogy nem-e képzelődik, halucinál. Megérintette az arcát. Ami nedves volt a könnyeitől. Tudta, hogy nem csak álmodik. Érzi az érintést, érzi a lány lágy bőrét, az ujjára folyó forró könnycseppeket. Ez nem képzelgés! Újra elsimított egy hajtincset a füle mögé, közelebb lépett hozzá és mélyen a szemébe nézett!
Egymásra mosolyogtak, majd magához húzta és megcsókolta őt. De úgy csókolta, mintha az lenne az utolsó! Karjaival szorosan ölelte őt, mintha soha nem akarná elengedni. A lány sem volt másként. Nem kellettek ide szavak, mindenféle magyarázkodások! A lényeg az, hogy itt van és soha többé nem akarja a lányt elveszíteni és nem is fogja! Azt megígérte magának! Az eső hirtelen elkezdett szakadni! Felnéztek az égre, majd egymásra. Nem érdekelte őket a zuhogó eső! Ismét átölelték egymást és ajkaik újabb csókban forrt össze. Végre boldogok lehetnek. Egy vezető mutáns, aki kiáll mind a mutáns társai, mind az emberek mellett, és egy átlagos lány, aki azért különleges mert átlagos!