11. rész - Szilveszter éjjel

31-én jött haza Sam a nagyszüleitől. Az első útja hozzám vezetett. Aranyos volt tőle. Na nem mintha nagy kedvem lett volna bárkihez, de mégse dobhatom ki a házból. Mégis csak a barátnőm. Begubóztunk a szobámba.
- Na mesélj! Mi van veled? - ült le mellém.
- Semmi... - sóhajtottam.
- Hát ez nem volt valami meggyőző. Mi a baj?
- Asszem James megcsal. - mondtam ki végül, olyan könnyedséggel, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Micsoda?? - lepődött meg - Honnan veszed ezt?
- Hát a hétvégén ott voltam nála és amíg aludt jött egy sms-e. Nem akartam elolvasni de olyan buzi telefonja van, hogy azt se tudom hogyan kell kezelni. Véletlen megnyitottam.
- Na és mi állt benne?
- Annyi, hogy valami L köszöni neki a tegnapit és várja, hogy újra találkozzanak.
- De ez nem biztos, hogy megcsal. Lehet valami haverja.
- Én is erre gondoltam. De aztán odaadtam neki a telót, hogy jött egy sms-e és olvassa el. Rákérdeztem, hogy mi az baj van-e, tudod mint aki nem tudja?
- És? - kérdezte kíváncsian.
- Azt mondta, hogy a szolgáltatója írt neki egy sablonos szöveget.
- Uhh... Ez tényleg gáz! Na és most mit akarsz csinálni?
- Nem tudom. Ki kéne deríteni, hogy mi ez az egész. De nem tudom egyáltalán lenne-e értelme.
- Már mértne lenne?
- Hát ha kiderül, hogy igazam van és megcsal kikészülök. Nem fogom tudni elviselni az biztos, egyszer csúnyán kihasználtak mint tudod is, mégegyszer nem bírnám ki. Főleg nem tőle! Viszont ha ez az egész csak egy gigantikus félreértés, akkor meg én leszek a szar, hogy nem bíztam benne. Nem tudom mit tegyek...
- Szerintem akkor is jobb lenne tudni az igazat. Ha nem is igaz ez az egész, akkor is megtudnátok beszélni.
- Hát.... passz... Nem tudom mi lenne a jobb, tudni vagy nem tudni...?
- Na jó! Elég volt a szomorkodásból és az önsajnálatból! Kelj fel mosakodj meg és öltözz! - adta ki a parancsot.
- Miért?
- Végtére is szilveszter van! Megyünk bulizni! Ma este nem fogsz rá gondolni azt garantálom! A többiekkel amúgy is megbeszéltem, hogy hol talizunk. Szóval igyekezz!
- Nincs kedvem... - akadékoskodtam.
- Kérdezte valaki? Na nyomás készülődni! Nem várok rád örökké. - parancsolt rám, visszautasítást nem tűrő hangon.
- Igen is kapitány!
Bekullogtam a fürdőbe. Rendbe szedtem magam, már amennyire lehetett. Felöltöztem és elindultunk. Egy klassz kis klubban volt a tali. Már vártak ránk a többiek. Zac kérte az első kör piát. Igaz megfogadtam, hogy többet nem iszom, de most úgy éreztem, hogy ital nélkül nem élem túl az éjszakát. Már javában tartott a bulizás, ivás és táncolás amikor kifulladtunk. Egy sarokülőre ültünk le a falnál. Zoe még ropta a táncot Chris-el. Zac elment a kövi körért, mi ott maradtunk. Iszogattunk, igaz nem voltam beállva de a kedvem már jó volt. Kezdett a fejembe szállni a sok koktél.
- Na milyen a kedved? - kérdezte Sam.
- Jó. Köszi, hogy elcipeltél ide! - öleltem meg.
- Ugyanmár! Ez alap a barid vagyok!
Körbenéztem és egy ismerős arcot pillantottam meg a bárpultnál. Mivel ittam először nem hittem el, hogy ő az. Megdörzsölgettem a szemem és erősen becsuktam majd vissza ki. De még mindig ott állt. Akkor csak nem képzelődtem.
- Te Sam! Az nem James a pultnál?
- Hol? - nézett szét.
- Ott ni! - mutattam az ujjammal.
- Aha látom. De szerintem ő az. Mit kereshet itt?
- Passz. Lehet azt amit mi. Bulizik.
- Jah lehet. Gyere! Ne legyél újra búvalbaszott. Menjünk táncolni! - húzott fel.
Bementünk a táncparkett közepére és jártuk amíg bírta a lábunk. Éjfélre már totál kidőltem. A fáradtságtól, nem a piától. Mindenki elkezdett visszaszámolni.
- 5-4-3-2-1! Boldog Új Évet! - kiabálta egyszerre mindenki.
Mi is boldogat kívántunk egymásnak. Aztán elindultam megkeresni Jamest, hogy beszéljünk. Beletelt némi időbe, mire megtaláltam. De bár ne tettem volna! Kint volt a teraszon egy lánnyal. Épp meghitten ölelkeztek. Észre sem vett, hogy ott állok. Amint megláttam őket megmeredtem mint egy szobor. A szememből akaratlanul is kihulltak a könnyeim. Haza rohantam. Nem bírtam tovább ott lenni, egyszerűen nem ment. Így átverni! Ez rohadt nagy szemétség volt tőle! Legalább mondta volna meg az igazat, hogy 1-2 menetre kellek és kész. Úgy legalább nem reménykedik és csalódik az ember. De így!? Rohadt egy érzés! Haza érve annyira rosszul voltam, hogy az egész éjjelt a klotyón töltöttem. A padlón fekve keltem fel. Nem voltam másnapos, csak egy kicsit. Összetört szívű, az viszont voltam, nagyon is. Nem tudom hogyan fogom ezt feldolgozni. Az nem fájt ennyire amikor David megerőszakolt. De én vagyok a hibás! Nem kellett volna ilyen egyszerűen beleszeretnem és nem kellett volna ilyen könnyen odaadni magam. Én vagyok az idióta! Ha jobban belegondolok valahol igaza is van, egy ilyen kis naiv idióta csajt ki ne használna ki!? Aki bedől néhány kedves szónak és elhiszi amit mondanak neki. Tudnom kellett volna, hogy ez csak kamu. Hisz túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Mégis bedőltem neki. Mert egy idióta vagyok! Ez ilyen egyszerű. Meg is fizetek majd érte. Nem lesz egyszerű őt elfelejtenem. Egyrészt nem is tudja, hogy én tudok a kis titkáról és nekem kell ezzel szembesítenem majd, ha készen állok. Másrészt mindjárt vége a szünetnek és újra megkezdődik a suli. Mindennap fogom látni, naponta többször is. Így aztán nem lesz egyszerű elfelejtenem.
Letelt a két nap. Újra suli. A két nap alatt James többször is hívott, de nem vettem fel. Nem voltam képes beszélni vele.
Bent a suliban úgy járkáltam mint a zombik, óráról órára. Mindenki tökre happy volt, mesélték egymásnak, hogy ki mit kapott karácsonyra és ki hol ünnepelt. Én meg csak voltam magamnak, mint a befőtt. A barátaim nem értették, hogy mi van velem. Hiszen én voltam az, aki mindig jó kedvet és életet vitt a csapatba, most meg én vagyok a hangulat gyilkos. De nem tehetek róla. Nem tudok úgy tenni, mintha minden oké lenne.
Mikor vele volt óránk én voltam az első aki kirohant a teremből. Órán pedig csak voltam és próbáltam észrevétlen maradni.
Eleinte nehéz volt, de csak csak hozzá szoktam. Igaz ő nem értette, hogy mért nem beszélek vele. Láttam rajta, hogy nincs képbe. Mindig kereste a tekintetem, próbált közeledni de elhajtottam. Ha órán megkért, hogy maradjak bent, mindig leráztam 1-2 szóval aztán kimentem. Még nem voltam képes beszélni vele. Azonban a hívogatás és az sms-ek nem maradtak el. De nem vettem fel és nem válaszoltam.
Ez ment egy darabig. Lassan kezdett kitavaszodni. Szerencsére túl vagyunk a szörnyűséges valentin napon is, amit gyűlölök. Mondjuk sosem volt a szívem csücske ez az ünnep, de ezek után mégjobban utálom. Azt a nyalifali, csicsás megjátszós ünnepet. De hál' istennek túl vagyunk rajta.
Már màrcius van! Szeretem a tavaszt! Végre eltakarodik az a buzi tél. Kezd melegebb lenni és életre kel a természet. De most valahogy ez sem tudott izgatni. Még mindig fájt. De ahogy telt az idő James alább hagyott a zaklatásommal. Nem fejezte be teljesen, de nem keresett napi 20-30-szor.
Kezdett a sebem némileg begyógyulni, de amikor megláttam mindig egy kicsit felszakadt az a gyógyult rész. Talán azért mert nem beszéltem vele, így le sem tudom zárni a vele való múltamat. Elhatároztam, hogy beszélek vele.
Óra után bent maradtam, mint aki nagyon pakol valamit. Megvártam még mindenki kimegy. Amikor bezárult az ajtó odamentem hozzá.
- Beszélnünk kell! - adtam a tudtára világosan.
- Ó szóval már hajlandó vagy velem beszélni!? Több mint két hónapja szóba se állsz velem és azt sem tudom miért! De hiába hívlak, hogy beszéljünk te baszod felvenni azt a kurva telefont! Most meg beszélni akarsz?
- Igen. Tudom, hogy kicsit tovább tartott mint gonoltam. De ez van. Eddig nem bírtam megtenni. Csak fáj, hogy ezt tetted velem!
- Én? Hát én mit csináltam!? Te vagy az aki szóba se állsz velem!
- Tudod jól, hogy miért!
- Nem, nem tudom! Ha tudnám nem lennék ilyen tanácstalan.
- Tudok rólad és arról a lányról! - mondtam ki kerekperec.
- Milyen lányról? - nézett furán, mint aki azt se tudja miről van szó.
- Tudod te! Aki írta neked azt a sms-t és akivel olyan meghitten enyelegtél a bárban szilveszterkor! Láttalak titeket! Ott voltam én is. Szerencsére! Ki tudja meddig titkoltad volna ha nem jövök rá!?
Visszagondolkodott. Kereste az emlékeket, hogy miről is dumálok itt neki. Aztán kapcsolt.
- Jah, hogy te Liz-ről beszélsz! - csapott a fejére.
- Na ugye, hogy tudod!? Szóval így hívják jó tudni.
- Jajj Maya! Azt félre értetted!
- Én? Nem értettem félre semmit. Szemmel láthatóan nagyon jól megvoltvagyok nCsak tudnám, hogy akkor engem minek kellett hülyíteni? Talán olyan jó vicc volt az, hogy teljesen hülyének néztél!? - kérdeztem már könnyes szemekkel.
- Sosem néztelek hülyének! De félre érted! Az nem azt volt, aminek te gondolod!
- Nem nem persze. Csak simán megcsaltál és kész! De semmi baj. Tanultam a történtekből. Soha egy pasiban sem szabad megbízni! Soha nem is fogok az biztos. Én leszek olyan, mint ti! Kihasználok mindenkit, a javamra fordítom a naivságukat és eldobom őket ha már nem kellenek.
- Maya kérlek ne beszélj így! Ne mondj ilyeneket! Kérlek hallgass meg!
- Kössz de nem vagyok kíváncsi a gyatra magyarázkodásodra! Tartsd meg magadnak! Többet engem ne hívj, ne írj üzenetet és sehogy ne keress! Számodra megszűntem létezni! Verj át mást! - kirohantam.
- Maya! Várj!
Nem érdekelt mint mondott, oda se figyeltem. Lementem. Nem voltam képes tovább ott maradni, haza mentem. Az se érdekel ha kirúgnak emiatt. Pár napig nem is bírtam bemenni suliba, egyszerűen képtelen voltam. Csak otthon punnyadtam és próbáltam feldolgozni a történteket. Anyám próbált velem lelkizni, de nem igazán ment neki és nem is voltam rá kíváncsi. Sőt senkire sem!
Hétvégén Sam jött el. Elhozta a házit és a tananyagot. Elmondtam neki mindent. Kilelkiztük magunkat és kisírtam magam a vállán. Örültem, hogy ő azért még ott van nekem. Számíthatok rá, bármi is történjen! Ami miatt nagyon hálás vagyok neki!
Eltelt pár nap és mennem kellett suliba, mert letelt az igazolásom határideje. Nem volt kedvem, de muszáj volt. Órákon olyan voltam mint egy szellem, mintha ott se lennék. Kerültem a feltűnést, a balhékat, sőt a beszólásokat is beszűntettem. Teljesen el akartam felejtődni minden ember számára. Ez így is ment egy darabig.