11. rész - Miért vagy szomorú?

Ahogy Tae sétált felém olyan klisés volt a dolog, mintha csak egy film egyik jelenete játszódna le. Éjfekete haja fel volt zselézve ami roppant jól állt neki. Szükre szőrmés kabát volt rajta és egy hozzáillő sötétebb szürke melegítő nadrág és bakancs. Remek összeállítás! Még sosem mondtam ilyet de szexi volt. Hozzámérve elmosolyodott megfogta a kezem és egy puszit nyomott a homlokomra, majd elindult befelé velem az udvarra. Mindenki minket nézett, annyira zavarba voltam, hogy elbújtam a hátához minél kevesebben lássanak. Utánnunk jött ShinHe Jimin-nel kéz a kézben. De mindenki csak minket figyelt. Már megszokták a Jimin-He féle párost de mi Tae-vel újdonságnak számítottunk. A többiekhez sétálva Suga volt aki először gratulált nekünk. Majd mindenki szépen sorban, meglepően kedvesen fogadtak minket pedig azt hittem veszekedés lesz belőle, mert azért az elején a három rapper nem nagyon barátkozott meg a tudattal, hogy a csapat „befogadott" minket de főleg engem. De ennek már jele sem volt, aminek kimondhatatlanul örültem! Ami viszont furcsa volt, hogy Jeong Guk csak szótlanul állt a srácok hátamögött és a telefonjával babrált. Nem jellemző rá az a szótlanság. Mondhatni ő a csapat lelke Tae mellett. Biztos valami bántja őt vagy csak bal lábbal kelt fel, de nem akartam megkérdezni főleg nem itt mindenki előtt.
Miután letudtuk a szokásos köröket felmentünk órára. A nap nagyon gyorsan és vidáman telt, de lehet csak azért mert Taehyung minden szünetben velem volt. Viszont az utolsó óra előtt hívatta őt az igazgató valamiért ezért kaptam az alkalmon és Jungkook keresésére indultam. Akit a tornateremben találtam meg, egyedül. Éppen kosarazott. Mivel hatalmas a terem és csak ketten voltunk bent a lépteimet visszhangozta a hatalmas üresség. Felém pillantva meglátta, hogy felé közeledem el akart menni.
- Hé Jeong Guk! Várj már! -kiabáltam utánna, tett még pár lépést de végül csak megállt- Mi bajod van? -értem oda hozzá.
- Semmi... -dobta el a labdát.
- Aha azt látom. Mért vagy olyan mérges egész nap? Bánt valami?
- Nem! -mondta dühös hangon.
- Rám vagy dühös valamiért?
- Rád? -bólintottam- Dehogy! Nem erről van szó. Csak tudod... Úgy néz ki a szüleim elválnak. -nyögte ki végül.
- Oh, sajnálom nem tudtam. Ha tudom én nem...
- Nem te tehetsz róla. Ne haragudj ha azt éreztettem, hogy haragszom rád! Csak ez a helyzet...
- Megértem és nyugi, egyáltalán nem haragszom! -löktem meg az oldalammal.
Egy fájdalmas mosoly jelent meg arcán ami hamar eltűnt. Csend telepedett ránk és hosszú ideig meg sem szólaltunk. Nem tudtam ilyen helyzetben mit mondhatnék. Nem akartam megbántani és azt sem, hogy rosszabbul érezze magát ezért inkább hallgattam.
- Szóval te és Tae!? -szólalt meg hosszú idő után- Szereted őt? -meglepett ez a kérdés, de nem azért mert ő tette fel hanem mert én sem tudtam rá a választ.
- Nem tudom. Asszem, lehet vagyis... -feleltem zavaromban.
- Nem volt valami bíztató.
- Tudom. Igazából fogalmam sincs mit érzek és igazság szerint még nem is gondolkoztam ezen. Hiszen annyira fura ez nekem.
- Mért lenne ez fura?
- Nem is tudom... Hihetetlen számomra, hogy pont én kellek neki holott bárkit megkaphatna! -magyaráztam.
- Mért hihetetlen? Hiszen kedves lány vagy és emellett még gyönyörű is! -csak néztem rá, totál zavarba jöttem attól amit mondott.
Sosem gondoltam volna, hogy Jungkook egyszer ilyeneket mond nekem, főleg most... De úgy tűnt nem csak én jöttem zavarba hanem ő is. Láttam az arcán a piros foltokat és zavartan viselkedett.
- Mennünk kéne órára nem? Elkésünk!
Ránéztem a telefonomra és láttam, hogy csupán két perc van órakezdésig. Azonnal felpattantam és a kijárat felé vettem az irányt. De nem hallottam magam mögött a lépteket. Hátra néztem és ő még mindig ott ült.
- Te nem jössz?
- De mindjárt. Menj csak előre!
Válaszként csak bólintottam és elhagytam a termet. Sajnáltam Guk-ot a szülei miatt, biztos rossz lehet neki! Szerettem volna segíteni de nem tudtam hogyan. Bár megkönnyíthetném a szenvedését! Viszont nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy vajon mért nem avatta be a többieket? Hiszen tényleg mindent az égvilágon megosztanak egymással, biztosra veszem tudnának neki segíteni ebben. Hiszen egy fiú csak jobban megérteti magát egy fiúval, mint egy lánnyal. Úgy kötetlenebb az egész beszélgetés. Pont úgy ahogy mi lányok a legjobb barinkkal beszélünk meg mindent.
Agymenésemből a matek tanárom hangja hozott vissza. Azt se vettem észre hogy bejöttem a terembe... Fura! Kihívott a táblához, hogy oldjam meg a képletet amit felírt. Könnyen ment szinte rá sem kellett néznem, tudtam a választ. Ilyenkor adok hálát az égnek, hogy szinte minden tantárgyból jeles vagyok. Helyemre visszaülve megakadt a tekintettem az előttem jobb oldalon álló üres padra. Hol van Jungkook? Nem jött órára? Ilyen még sosem volt. Hirtelen magamat kezdtem el hibáztatni, amiért addig addig faggattam, hogy el kellett mondania mi nyomja a lelkét. Biztos mégjobban felszakítottam a benne vérző sebeket. Bűntudat lett úrrá rajtam. Ha nem vagyok olyan akaratos akkor most itt ülne és nem kapna rossz jegyet és hiányzást az órájára. Én marha! Eldöntöttem, hogy amint kicsengettek megkeresem. Így is volt, megkértem Tae-t is hogy segítsen. Megnéztük a suliban mindenhol de egyik helyen sem találtuk. Majd a kapuban megbeszéltük, hogy ketté válunk és ha valamelyikünk rálel felhívja a másikat. Én a nem túl messze lévő parkban kezdtem a kutatást. Ahogy sétáltam a fákközt kialakított kis járdán olyan melankólikus állapotba kerültem. Bár roppanttul hideg volt mégis melegség járt át. A hó ahogy lepelként beteríti a tájat s ahogy lámpák sárgás fénye bevilágítja a környéket hát egyszerűen mesebeli látványt nyújtottak. Majd az egyik hatalmas fenyőfa alatt megláttam Guk-ot egy padon ülve. Odamentem.
- Szia! Hát te?
- Mi van velem?
- Mért hagytad ki az órát? -ültem le mellé.
- Nem volt kedvem bemenni...
- Figyelj ha ez miattam van én nem akartam tolakodó lenni ha tudtam volna, hogy a szüleid...
- Nem azért van! -vágott közbe.
- Akkor? -néztem rá kérdőn.
- Ez...bonyolult... Figyelj nekem most mennem kell. Légyszi egy darabig hanyagoljuk egymást jó? Nem bántásként, csak időre van szükségem.
- Rendben, ahogy szeretnéd...
Mondtam halkan. Ő felállt és zsebre tett kézzel elsétált. Én meg ott ültem és néztem ahogy egyre távolodik. Nem tudom miért de bántott a dolog az, hogy nem akar velem beszélni. Bár ne faggattam volna a szüleiről! Minden az én hibám! Jól a lelkébe gázoltam. Nem elég az otthoni gondok, a feszültség még jövök én is a hülyeségeimmel! Annyira utáltam magam! Nem akartam őt megbántani... Rosszul esik ha egy barátot vagy egy hozzám közel álló személyt akár akaratomon kívül is megbántok. És Kook a barátaim közé sorolható, még ha ő nem is tart annyira jó barátjának.
Ültem még ott egy darabig aztán ahogy kezdett sötétedni hazaindultam. Anya kedvesen forrócsokival várt otthon, aminek nagyon örültem! Imádom a forrócsokit, most pedig jól jön egy kis boldogsághormon. Gyorsan átöltöztem valami kényelmesebbe és lerohantam a nappaliba. Szokatlan módon apa is itthon volt. Együtt ültünk le a kanapéra és néztünk meg egy családi filmet. Amire nem igazán tudtam odafigyelni, folyton Jungkook szomorú arca lebegett a szemem előtt. De nem akartam tovább rontani a helyzetet azzal, hogy folyton a nyakára járok bocsánatot kérni, hanem tiszteletben tartom amit kért és nem fogom keresni. De remélem azért Tae és a többiek meg tudják vígasztalni!