Első utam a rendőrséghez vezetett, vagyis annak parkolójába. Végig pásztáztam az összes autót, sőt kb háromszor körbe is jártam de Bradé sehol sem volt. Be is mentem megkérdezni a portástól, hogy nem-e járt itt egy kb húsznak kinéző srác, még személyleírást is adtam róla, de sajnos vagyis inkább szerencsére nem volt bent. Így hazafelé vettem az irányt és egy kisebb kerülővel barátom háza felé tartottam. Amint megláttam az úton parkolni a kocsiját korábbi szívbajom elmúlt. Bár kissé feszengve csengettem be. Az apja nyitott ajtót.
- Áh Skyler, szia. Mi járatban errefelé?
- Jónapot Mr. Jones. Brad itthon van?
- Persze, nemrég ért haza. De eléggé feldúlt állapotban volt, így inkább nem firtattam a dolgot. Történt valami?
- Semmi komoly ne aggódjon beszélek a fejével.
Félreállt, hogy be tudjak menni én pedig meg sem álltam a fiú szobájáig. Az ajtón berontva láttam ahogy épp egy régi ruháját szabdalja darabokra. (ha ideges mindig ezt csinálja) Leültem ágyára és vártam, kezdje ő.
- Sokáig tartott amíg idejöttél. -jegyezte meg cinikusan, hangja tele volt haraggal.
- Mert először a rendőrségre mentem.
- Miért? -nézett rám.
- Hát... Legutóbb azt mondtad ha még egy ilyen lesz akkor hiába tiltakozom akkor is fel fogod őt jelenteni. -mondtam halkan.
- Hidd el nem sokon múlt. Elhajtottam arra. -dobta el a rongy cafatokat.
- Mi gátolt meg?
- A fene nagy szeretetem irántad. -köpte mérgesen szavait- Eszembe jutott amikor azt mondtad, hogy a te szavad állna az övével szemben és én hiába mondanék bármit, úgyis azt mondanák csak azért állítok ilyesmiket mert a legjobb barátod vagyok. Így inkább hazajöttem. -ült le mellém.
- Köszönöm!
- De ugye tudod, hogy nem folytathatod ezt örökké? Lépned kell Sky, méghozzá sürgősen! Ne várj addig amíg fősulira mész, hiszen az legalább egy év.
- Tudom... Majd lesz valahogy Brad.
- Miért vagy ennyire makacs? -csak megvontam vállam- Tudod mi kéne neked?
- Na mi?
- Egy hős megmentő! Aki kirángat Owen karjaiból és akivel ellovagolhatsz a naplementében. -felnevettem.
- Jah, majd ha tudsz ilyet szólj nekem is!
- Nem viccelek Skyler. -nézett rám szigorúan.
- Ugyan már Brad. Először is ki lenne az a hülye akinek pont én kellenék? Még ha akadna is egy ilyen retardált, szerinted kockáztatná az életét csak azért, hogy megmentsen? Ugyan! Senki nem olyan hülye, hogy ilyesmi zűrökbe belekeveredjen.
- Nem tudhatod. Akadnak még normális férfiak. Csak nézz rám, főnyeremény vagyok! -húzta ki magát büszkén.
- Hát persze, igazi lottó ötös. -nevettem.
- Hiába gúnyolsz ki, én igen is egy vagyok az ezer közül! Minden csajom odáig van, hogy a pasija vagyok.
- Jaj tényleg el is felejtettem milyen szerencsések a barátnőid! -hangsúlyoztam ki az utolsó szót.
- Tudod mit? -karolt át.
- Na mit?
- Majd én megkeresem neked a hősöd.
- Óh jaj ne, inkább ne! Jobb ha te nem csinálsz semmit. Majd ha akarok valakit azt megszerzem, nyugi.
- Te? Megszerzed? Jaj már Sky, most tényleg nekem akarod eljátszani, hogy mi nem vagy? Jól tudom mi történt mikor legutoljára tetszett egy srác, megszólalni sem tudtál a közelében! Hogy akarsz így bárkit becserkészni?
- Ez azért erős túlzás!
- Igazán? Nem emlékszel mi volt a suli bálon mikor felkért táncolni? -húzta fel szemöldökét- Leköpted a punccsal és telibe fejelted mikor segíteni akartál neki. Szegény srácnak azóta egy púp nőtt az arcára és a közeledbe se mer menni.
Elszégyeltem magam, mert rá kellett jönnöm igaza van. Tényleg így történt. Paul még tizedikben tetszett meg, kedves srác volt, sok lány odavolt érte. Az egyik ilyen sulis rendezvényen felkért egy táncra és annyira meglepődtem ettől, hogy pont az akkor ivott puncsomat teljes valómból a mellkasára köptem. Mikor le akartam takarítani neki és ő is épp lehajolni készült -mert kb két fejjel magasabb volt nálam- telibe fejeltem az álát. Hiába kértem bocsánatot azóta szóba sem áll velem, szerinte veszélyes vagyok. Azóta mondhatni felhagytam a fiúkkal való kommunikációt! Mármint ilyen komolyabb, kapcsolati szinten. Bár mondjuk nem is volt senki aki igazán megtetszett volna.
Braddel átbeszéltük az egész délutánt és olyan öt óra felé indultam el haza. Bár barátom felajánlotta, hogy aludjak náluk de tudtam az rossz ötlet lenne, Owen úgyis idejönne értem. Inkább nem kockáztatok. Az ajtón belépve meglepően síri csend fogadott. A konyhába sétáltam, hogy töltsek inni magamnak, mikor megláttam egy kis cetlit a pulton.
*El kellett mennem dolgozni, későn jövök.*
Hála a jó Istennek! Végre egy nyugodt este! Boldogan mentem fürödni és miután végeztem még a leckével is gondoltam felnézek facere hamár ilyen jó hír fogadott engem. Meglepve láttam, hogy barátom online van. Ő is észre vehette, hogy felléptem mert alig fél perc múlva jelzett telefonom az új üzenet érkezéséről.
KingBrad👑: Szia csajszi! Neten? Ilyenkor? Te?😱
Sky🌟: Hali! Aha, ma egyedül vagyok szal' minden tök király.👌 Neked nem aludnod kéne?
KingBrad👑: Aludni???? Még csak nyolc óra lesz baby, hova aludjak? Nem vagyok már kisbaba. Apropó, van egy jó hírem!
Sky🌟: Na. Mi az?
KingBrad👑: Megvan ki lesz a te hősöd. Megtaláltam a tökéletes jelöltet.
Sky🌟: Jaj ne csak ezt ne! Mondtam, hogy nem kell senki! Brad ne csináld már. Eskü ha beszervezel nekem egy agyhalott retardáltat soha többé nem szólok hozzád!☝
KingBrad👑: A barátod vagyok Sky! Szerinted hagynám, hogy bármilyen jött-ment a közeledben legyen vagy egyáltalán rád nézzen? Nem! Nyugi Ő rendes, kedves, okos és jól néz ki. Igaz nem annyira, mint én, bár hozzám senki sem érhet fel!😉 Nem lesz gond.
Sky🌟: Ne... Nincs kedvem ehhez. Semmi szükségem egy idióta nyálas kisfiúra, elég egy barom az életembe.
KingBrad👑: No para! Ő nem ilyen. Plusz már nem kisfiú.👉👌🔞😉
Sky🌟: Jó Isten...!🤦 De rohadt perverz vagy!
KingBrad👑: Tudom, de így szeretsz.😜
Sky🌟: Ki az? Ismerem?
KingBrad👑: Nanáhogy ismered! Ki nem? Bocs baby de szóltak az ősök, mennem kell. Holnap tali, jó légy!
Már hiába írtam neki nem jött válasz. Ó Istenem ez a Brad, de komolyan! Ki tudja miféle hülyegyereket szervezett be nekem...? Ismerem. De ki lehet az? Az összes fiú haverját ismerem és jól tudom, hogy egyikükkel sem hozna össze, nem épp a legjobb arcok. Mármint nem bűnözők csakhát... Mondjuk úgy, hogy hasonlóan állnak a lányokhoz, mint drága kerítő barátom. De akkor mégis ki lehet az akire gondolt? Akárhogy törtem a fejem egyszerűen nem bírtam rájönni. Tíz felé járhatott az idő mikor töltőre raktam a telómat és bebújtam az ágyba. De aludni már nem tudtam. Folyton azon kattogtam vajon kivel és miért akar Bradley összehozni. Miért nem tudja megérteni, hogy nekem nem kell senki és nincs szükségem egy felesleges személyre az életemben? Olyan nehéz ezt felfogni?
Reggel siettem, hogy elérjem a buszom mert ezúttal barátom valamiért nem jött értem. Az utolsó utáni pillanatban értem ki a megállóba, pont akkor indult volna a busz. A suliba érve azonnal idegességem alanyához rohantam. Pont az emeleten állt ahol a termünk is van. Elkapva csuklóját elhúztam magammal a másik folyosóra ahol azonnal számon is kértem.
- ÁÚ a karom! Ezt most mért kellett? -simogatta említett testrészét.
- Megérdemled! Áruld el azonnal, hogy ki az akit be akarsz nekem szervezni! -ripakodtam rá.
- Kíváncsi vagy ugye? -simított végig képzeletbeli szakállán- Hát a helyedben én is az lennék. -vigyorgott elég perverzen.
- Nemár Brad áruld el ki az, ne csináld ezt! -könyörögtem.
- Nem tehetem. De nyugi, mindennek eljön az ideje. Ne légy ennyire türelmetlen. -indult el vissza.
- Nem vagyok az! Csak nem akarom, hogy bárkivel is összehozz! Nem állok készen egy kapcsolatra.
Mondtam, kissé hangosabban a kelleténél, mert minden szem rám szegeződött, többekközt az addig megérkezett tanáromé is. Azonnal elszégyeltem magam! Nem akartam, hogy ezt bárki meghallja főleg nem ő, de ez a barom annyira felidegesített, hogy egyszerűen csak kicsúszott. Lehajtott fejjel slisszoltam a helyemre és jó alaposan belebújtam töri könyvembe. Igyekeztem láthatatlanná válni. Brad időközönként hátranézett és valami igazán megmagyarázhatatlan arckifejezéssel bámult rám. Majd pár percre rá egy papírfecni landolt a padomon.
*Ne bámuld már annyira! Azért ennyire nem néz ki jól...*
Nem hittem a szememnek! Ma nem is bámultam Mr. Harrist. Amúgysem szoktam, csupán néha meglesem milyen öltözéket választott arra a napra. Lány vagyok és szeretem a ruhákat, akár női akár férfi. Szerintem ez nem bűn.
*Te olyan hülye vagy de komolyan! Nem is bámultam.*
Visszadobtam és hamar jött is a válasz. Mint a gyerekek, esküszöm.
*Nem nem. Én meg a Dalai Láma vagyok.*
*Csak megnéztem mi van rajta. Ez csak nem bűn tán?*
*Na és melyik tetszett a jobban a ruha vagy aki benne van?*
*Erre inkább nem is válaszolok. Hülye vagy!*
Már nem írt semmit csak hátra nézett és egy igazán ördögi kontra perverz mosolyt villantott rám. Csak ingattam fejem. Hogy lehet valaki ennyire bolond? Ez már tehetség komolyan.
- Jones tanítanék ha nem bánod? -szólt rá tanárunk.
- Dehogy is. Csak nyugodtan tanár úr. -páran felkuncogtak a teremben.
- Mit rejtegetsz a kezedben? Csak nem az amire gondolok?
- Nem tanár úr, ez nem koton. -a teremben újra felnevetett mindenki.
- Hát én sem erre gondoltam, de örülök, hogy nem azt fogdosol a kezedben. A papírlapra értettem, ugye tudod, hogy tilos az órán a levelezés? Jesszus hol vagyunk, az oviban?
- Hát őszintén szólva néha ott érzem magam. -túrt bele hajába tök lazán, nekem meg csak úgy égett a pofámról a bőr.
- Add csak azt ide! -nyújtotta kezét.
Brad a zsebébe dugta a papírt de tanárunk nem hagyta annyiban.
- Idevele vagy az igazgatóhoz foglak küldeni! -kis habozás után átadta neki a lapot- Rendben most pedig fordulj előre és ne vedd el Skyler figyelmét ha kérhetem. Van aki tanulni szeretne.
- Én? Dehát nem is én vagyok az aki elveszi a figyelmét tanár úr. Ilyet!
Felháborodásán mindenki jót nevetett csak én nem. Nekem égett a pofámról a bőr amiért ilyeneket mond. Az asztalhoz érve a tanár úr kinyitotta az összehajtott lapot és elolvasta a levelezésünket, ami idegen szemmel kissé félreérthető is lehet. Viszont nem szólt semmit. Zsebre rakta és folytatta az anyag magyarázását. Óh édes Istenem! Ki tudja miket gondolhat most rólam!? A csengő megszólalása után kb három másodperccel a terem már üres volt. Elképesztő! Én is sietősebbre vettem a tempót, ne kelljen a szükségesnél többet égnem. Brad bent volt még, biztos rám várt.
- Zac írt, hogy azért nem jött mert az öccse beteg lett és el kellett vinnie az orvoshoz. -állt meg padom előtt és tájékoztatott eltűntnek hitt barátunk hollétéről.
- Szegény gyerek, remélem hamar rendbe jön.
- Én inkább Zac miatt aggódom.
- Miért? -álltam fel.
- Hát mert ha elkapja tőle és úgy jön be suliba addig ütöm amíg az összes baci meg nem döglik benne. Tudod mennyire utálok beteg lenni! -nyafogott arcomba.
- Ja mint minden férfi.
- Skyler kérlek ne általánosíts! -szólalt meg tanárom is, ami kissé meglepett- Én például kifejezetten jól viselem a betegségeket. -nem mertem szemébe nézni, de hangján hallottam ahogy elmosolyodik.
- Látod? A tanár úr is olyan, mint én! -húzta ki magát büszkén.
- Igazán? -néztem rá- Nem is tudom ki volt az aki legutóbb papot hívatott 37 fokos láznál? -ezen mindketten nagyot nevettünk Mr. Harrisel.
- Tényleg papot? -nevetett továbbra is- Jaj Jones azért belőled többet néztem volna ki.
- Ugyan tanár úr, Sky túloz! Ez nem is így volt!
- Nem? Akkor hogy? -néztem rá.
- Na és ha így volt, akkor mivan? Senki sem lehet tökéletes. A tanár úrt pedig legalább nem kell hallgatnia senkinek ahogy nyavajog. A barátnője szerencsés ebben, az enyémek akkor sokat hisztiznek.
- Úgy gondolod? Hm. Ezt neki is elmondhatnád.
Hogy mi? Mire rájött mit is mondott ki azonnal elterelte a témát.
- Na de ideje indulni órára gyerekek, nem akarom, hogy elkéssetek. Majd a legközelebbi órán találkozunk!
És ki is sietett a teremből. Braddel összenéztünk majd indultunk földrajzra ami egy emelettel lejebb van. Nem nagyon tudtam figyelni folyton az járt a fejemben amit Mr. Harris mondott vagyis jobban mondva csak elszólta magát. Talán veszekedtek volna a barátnőjével? Vagy gond van a kapcsolatukkal? Jesszus! Miken gondolkozom én? Hiszen semmi közöm hozzá! Sőt egyáltalán nem is érdekel! Gondolatban jól lehordtam magam amiért ilyen, számomra teljesen idegen dolog elvonta a tanulásra szánt figyelmem. Órák után még elmentem a könyvtárba, hogy kivegyek néhány atlaszt és a régebbi térképeket a földrajz házihoz. Ahogy elkezdtem tanulmányozni -mert amúgy engem az ilyen tökre érdekel- úgy elment az idő, hogy az utolsó buszjáratomat is elkéstem. Mérgesen léptem ki az iskola kapuján. Hogy lehetek ennyire figyelmetlen? Remélem Owen ismét nincs otthon. Ahogy haladtam a járdán egy tűzpiros Audi állt meg mellettem, majdnem szívrohamot kaptam miatta. Most elrabolnak! Bár ki lenne az a veszett marha aki engem rabolna el? Az ablak lehúzódott és egy fülig érő mosolygós Mr. Harris köszönt vissza rám. Óh Te Jó Ég!
- Elvigyelek?
- Nem kell köszönöm, ne fáradjon.
- Ugyanmár nem fáradtság, gyere!
Kis habozás után beszálltam, előre. Hátra akartam de mivel mindig Brad hoz-visz megszoktam, hogy elöl ülök vele. Így automatikusan az anyósülést foglaltam el. Hirtelen nem is tudtam mit kéne tennem főleg miután megpillantottam tanárom arcát. Talán jobb lesz ha hátra ülök...
- Nem kell félned, nem harapok. -emelte fel kezeit.
- Én nem félek csak... Tudja mindig Bradleyvel utazok és ez a hely a kocsiban már az enyém, így megszokásból ideültem, bocsánat.
- Semmi gond, ülj csak itt nyugodtan. Mostantól ez is a te helyed! -rámvillantott ezerwattos mosolyát majd beindította a motort.
Zavaromban inkább bekapcsoltam a biztonságiövet. Ha elővenném telefonom és megnézném magam benne tuti egy piros arcú én nézne vissza rám. Hogy mostantól ez az én helyem? Nemár! Azért nem akarok mindennap vele utazgatni. Az tök bizarr lenne. Hiszen mégis csak a tanárom és még barátnője is van. Biztosan ő szokott itt ülni, hogyan foglalhatnám el a helyét?
- Egyébként neked nem kéne már otthon lenned? Lassan hat óra van. Az anyukád nem fog aggódni? -szólalt meg az út felénél.
- Nem. Vagyis aggódna de jelenleg nincs otthon. Külföldön van egy koncferencián. -és ezt mért is mondom el?
- Oh. Akkor most te teljesen egyedül vagy otthon? -kérdezte meglepve.
- Nem. Sajnos... -a végét már halkan mondtam- Az anyám élettársával vagyok, most ő „vigyáz" rám.
Eléggé fura és komor arcot vágott. Hirtelen olyan szörnyű érzésem támadt, mintha tudna mindenről. De aztán elhessegettem ezt a képtelen gondolatot, hiszen honnan tudna bármiről is? Buta vagyok!
- De egyébként ha egyedül lennék se lenne baj. Már felnőtt vagyok, tudok magamra vigyázni.
- Tudod Skyler a felnőtt létt nem a 18-at betöltött kortól függ, hanem a viselkedéstől és, hogy képesek vagyunk-e döntést hozni egy igazán nehéz helyzetben.
Elhallgattam. Erre mit mondhatnék? Azt hiszem igaza van. Már lassan két éve, hogy „felnőtt" vagyok mégis képtelen vagyok meghozni egyetlen döntést is. Talán legbelül egy összetört, gyáva, hasztalan és félős kisgyerek maradtam aki mindig is voltam. Szomorúan bámultam ki az ablakon és néztem ahogy a városra rátelepszik a sötétség. Ahol korábban is megállítottam ismét ott parkolt le, s várta, hogy kiszálljak végre.
- Köszönöm, hogy elhozott Mr. Harris. -fogtam meg táskám.
- Jake.
- Mi? -néztem rá értetlenül.
- Hívj csak nyugodtan Jakenek.
- Miért hívnám így?
- Talán mert ez a nevem? -kuncogott fel.
- Mármint miért hívjam a keresztnevén?
- Mert erre kértelek. És mert szeretném ha barátok lennénk.
- Miért?
- Elképesztő! Ahelyett, hogy örülnél annak, hogy megengedem a tegeződést és még a barátod is akarok lenni, erre te számonkérsz! Más élne-halna egy ilyen lehetőségért! -háborodott fel.
- Akkor ajánlja fel nekik! Carly biztos megveszne egy ilyen alkalomért. -hupsz. Ez most kicsúszott ugye?
- Tudom. -nevetett fel kínjában- Őszintén megmondom neked, én félek tőle. -ezen muszáj volt nevetnem.
- Miért?
- Tisztában vagyok azzal mennyire bejövök neki, sajnos nem ez az első alkalom, hogy egy diákom belémzúgott. De Carly mindközül a legijesztőbb! Félek ha netalán kettesben maradnánk valahol még rám mászna. -borzadt el, amin szintén csak nevettem.
- És az olyan nagy baj lenne? Carly nem mondható csúnya lánynak.
- Ezt egy szóval sem mondtam. De amellett, hogy ez teljesen illegális és valószínű kirúgnának érte vagy börtönt kapnék, Carly nem egyáltalán nem az esetem. -azt miért nem teszi hozzá, hogy barátnője is van...?
- Oh, értem. Nos akkor tudja mit? Elfogadom az ajánlatát, tegezni fogom de csak is iskolán kívül! -mutattam fel ujjam.
- Én is így gondoltam. Hogy nézne már az ki ha úgy kezdenénk az órát, hogy „Szia Sky mizu? Áh szia Jake semmi! Hogy ityeg?" -eltorzította hangját egy egészen más, vicces szintre- Totális káosz lenne!
- Ez nem történne meg. Én sosem mondom azt, hogy hogy ityeg! Nem a 90-es években vagyunk!
- Szóval most leöregeztél engem? -tette mellkasára kezét tettetett felháborodottsággal- Ez fájt, nagyon nagyon fájt.
- Nem mondtam, hogy öreg vagy. Hiszen a 70 igazán szép kor.
Juj most azt hiszem eltúloztam! Meglepve nézett rám tág pupillákkal. Ezt nem kellett volna. Oké, hogy megengedte, hogy tegezzem de azért nem kéne olyan közvetlennek lennem vele, mint pl Bradel. Ezt elbasztam.
- 70? Húh... Azt hittem jól nézek ki, de akkor ezek szerint el kell járnom edzeni! Ha 25 évesen már te is 70-nek néznel, akkor már baj van. Azt hiszem holnaptól beköltözök a konditerembe.
Hogy mivan? Most én néztem rá hatszorosára tágult pupillákkal, hogy ezt most mi volt. Tényleg értette a viccet? Nemár!
- Kis gonosz vagy, reggel még engem bámultál most meg már 70 éves vagyok? -tette csípőjére kezét.
Hogy mi!? Jaj az a levél... Esküszöm kinyírom Bradleyt!
- Jaj tanár úr vagyis Jake, én nem bámultalak csak mindig megnézem az embereket hogyan öltöznek fel, ez nálam egyfajta rögeszme. Brad eltúlozta meg neki amúgyis fura, érthetetlen humora van. Sokan különcnek nézik.
- Azt hiszem mert az is. -vigyorgott- Nos remélem az én stílusom azért nem slampos vagy divatjamúlt? -mutatott végig magán- Azt már nem élném túl.
- Nem. -nevettem vele- Tanárhoz képest igazán remek ízlésed van, ruhák terén. -Istenem már megint sikerült saját magam zavarba hozni.
- Nos akkor köszönöm szépen. -hajolt meg aprón- Viccet félretéve tényleg örülnék ha sikerülne összebarátkoznunk. Hidd el semmilyen hátsószándékom nincs ezzel kapcsolatban, csupán szeretek új emberekkel megismerkedni és ha lehet barátságot kialakítani.
- És ha ez az új ember a diákja vagyis a diákod?
- Ha képes egy érett beszélgetésre akkor nem számít. A korábbi munkahelyemen is voltak barátaim a diákok közül is.
- Fogadok mind lány volt. -ezt most megint hangosan mondtam ki ugye? Jajajj...
- Nem, nem mind. A lányokkal mindig óvatosabb vagyok, nem akarom, hogy félreértsék a barátkozási szándékom.
- Akkor nekem miért ajánlotta fel? Hiszen alig van itt 1,5 hónapja.
- Mert úgy érzem te más vagy, mint a többi lány.
- Bosszantóan más vagy unalmasan más?
- Inkább meglepően. -nézett bele szemeimbe amitől totál zavarba jöttem.
- Öhm. Azt hiszem nekem már tényleg haza kéne mennem... -nyitottam ki az ajtót.
- Rendben, menj csak. Kellemes estét Skyler!
- Önnek is vagyis neked is, Jake.
Egy utolsó mosoly után kipattantam kocsijából és sebes léptekkel indultam el haza. Most az sem érdekelt ha Owen otthon van, csak minél hamarabb haza akartam érni. Ez most rettentő bizarr dolog volt! Még most sem hiszem el ami történt. Mr. Harris megengedte, hogy közvetlen legyek vele ráadásul a barátságomat is akarja? De miért? Nem értek semmit. Miért pont velem akarna barátkozni? Ez olyan, mintha Barbie akarna shoppingolni menni Annabelle-el. Mondjuk az vicces volt, hogy bevallotta fél Carlytól. Mondjuk tőle én is félnék. De ez akkor is annyira szürreális! Felajánlja, hogy az ő kocsijában is enyém lehet az első ülés, megengedi, hogy tegezzem, érti a vicceket sőt vissza is tud vágni és a legfurcsább, hogy a barátom akar lenni, nekem. Miért? És miért ver úgy a szívem?