11. rész - A régi bar(átok)

Hétfő. Hm. Milyen más most itt lenni a suliban. Mindenki velem akar beszélni, képet csinálni, mutatni videókat. Mi ütött az emberekbe!?
- Még is mit képzelsz te magadról!? - rontott nekem dühösen Katlin.
- Hogy én? Miért is?
- Mért hazudtad azt, hogy nem ismered a fiúkat!? Akkor ez mi!? - nyomta az orrom elé a telefonját, amin én vagyok a fiúkkal lefotózva.
Vajon az meg hogy került hozzá!? Talán feltöltöttem volna egy képet? Az nem lehet! De ha még is így van, akkor sem láthajta mert nem ismerősöm a facebook-on. Akkor meg, hogy?
- Az egy kép Katlin. Mi van vele?
- Áhh semmi... Csak hazudtál! Azt mondtad nem ismered őket! - tette karba a kezét.
- Egy szóval nem mondtam ilyet! Annyit mondtam, hogy nem biztos, hogy be tudnálak vinni hozzájuk.
- Akkora egy szemét vagy!
- Na jólvan! Most már le lehet szállni róla! Oké!? - lépett a védelmemre Mark.
- Hagyd már békén Katlin! - védett meg Hannah is.
- Na mi van? A barátaid nélkül nem mersz velem beszélni? Félsz tőlem vagy mi? - kérdezte gúnyosan, nevetve.
- Én? Félni? Tőled? Na ne nevettes! Ők csak kiállnak mellettem. Tudod (?) ez egy barát dolga! Bár, mondjuk honnan is tudnád...
- Na várj csak Park Lori! Ezért még megfizetsz! - szinte köpte a szavakat, majd dühében elvágtatott onnan.
- Minden rendben Lori? - kérdezte Zac.
- Persze. Ne aggódj! De most megyek órára. Szünetben találkozunk srácok. Sziasztok!
Elrohantam. El sem hittem ami történt! Ez a lány.... Valami elképesztő! Most komolyan ezen besértődött? Mit hitt? Hogy a barátaim helyett majd őt fogom a fiúkhoz bevinni? Ezt még ő sem gondolhatta komolyan! Nevetséges!
Bementem órára. Gyorsan telt a nap, sőt az egész hét.
Úgy repültek a napok, hogy alig akartam elhinni. Már a tél is elkezdődött. A december már javában tart. Lassan karácsony. Szeretem ezt az ünnepet! Bár nagyon furcsa lesz ez most. Az első lesz itt, az első James-el és ha minden igaz Adam-el is. Bár azt nem tudom, hogy nem-e megy el a szüleihez. Mégis ez a szeretet ünnepe. Olyan más lesz ez a szüleim nélkül. Ez lesz az első teljesen egyedül. De ha úgy vesszük akkor már az 5. lesz, mert mióta anya meghalt, apámmal nem nagyon ünnepeltük. Szomorúan telt el mindig. Remélem idén más lesz!
De ha ez nem lenne elég a születés napom is most lesz. Pont 24-én. Anyám igazán jól időzített.
A suliban nagy a nyüzsgés, sürgés-forgás, készülődés. Karácsonyi bál lesz, ami talán nagyobb izgalmat vált ki, mint a szalagavató.
Mióta volt a srácok koncertje, mindenki mintha az én barátom akarna lenni. Eléggé népszerű lettem. Főleg mikor kiderült, hogy ismerem őket, jóban vagyunk. Amit Jungkook-nak köszönhetek, mert feltöltött egy videót, amihez azt írta, hogy „Végre találkoztunk a régi barátunkkal. :) Annyira jó volt veled lenni!<3 Szeretünk! <3"
Na itt minden megszakadt! Mintha nyertem volna a lottón. Bár nem igazán izgatott a dolog, én akkor is a barátaimmal voltam. Nekem ők az igaziak!
Katlin, na igen. Ő azóta ki nem állhat. Folyton ott tesz nekem keresztbe ahol tud. Kezdem már nagyon unni, előbb-utóbb ez kitör belőlem, de ő azt nem fogja megköszönni.
De most megpróbálok nem rá koncentrálni. Igyekszem, hogy ez a karácsony jó legyen, legalább is jobb, mint az eddigi években. James is megtesz mindent, hogy tökéletes legyen. Annyira imádom őt. Mióta otthon nyílt titok lett a kapcsolatom Adam-el, azóta kicsit nyugisabban viselkedünk. Igaz néha mikor Ad átkarol vagy megcsókol a bátyám előtt, eléggé zavarba jövök még. De igyekszem ezt is leküzdeni.
Már csak egy hét volt a suliból. Mindenki lázasan készül, azt beszéli minden lány, hogy milyen ruhában, cipőben, sminkben jöjjön a bálra. Meg ilyesmiket. Hannah és Emma is erről beszélnek kb a nap minden percében. Néha még Tori is csatlakozik hozzájuk. Én nem. Engem az ilyesmi nem érdekel! Azt veszem fel, ami nekem megfelel, ami kényelmes és kapok benne levegőt. Az, hogy ki mit szól hozzá az kicsit sem érdekel! Soha nem is érdekelt mások véleménye! Mondjuk nálunk nem is szokás megnézni vagy elítélni a másikat. Sőt, ha úgy láttuk, hogy valakinek nincs, annak adtunk. Szerintem itt is azt kéne!
Haza érve alig vártam, hogy a meleg kandalló mellé leülhessek. Rettentően hideg van kint! Nem szeretem a telet!
Egyszer csak csapódott az ajtó és Adam rontott be mérgesen a nappaliba. Ledobta a cuccait és kiment a konyhába. Szerintem észre se vehette, hogy itt vagyok. Vajon mi baja lehet? Kimentem hozzá.
- Szia Adam! Mi a baj? Mi történt?
- Oh öm. Szia Lori! Mikor jöttél? - nézett zavartan.
- Nem olyan rég. De úgy látom észre sem vettél.
- Na haragudj! - töltötte a narancslevet, de túlcsordult, oda sem figyel, biztos nagy a baj.
- Adam! - szóltam rá - Kérlek mondd el mi a baj!?
- Nincs semmi. Csak kicsit nehéz napom volt. Bocs de megyek. Ki kell javítanom egy csomó dolgozatot.
Megfogta a doboz narancslét és kiviharzott a kis házba. Most már biztos, hogy történt valami! De nem akarom nyaggatni. Majd elmondja ha elérkezettnek látja. Remélem azért nem olyan súlyos a dolog! Nem akarom, hogy feleméssze! Szeretnék neki segíteni! De hogy ha nem engedi?

ADAM SZEMSZÖGE:
Bazdki! Bazdki! Bazdki! Ezt nem hiszem el! Mért pont most? Miért? Egyáltalán hogy talált meg? A hónap elején felkeresett életem legrosszabb döntése. Az a nő komolyan mondom nem normális! De hogy a fenébe talált meg? Hiszen meg sem mondtam neki hol vagyok! Azt sem hova megyek. Még is, itt van. Ráadásul fenyegetőzik.
Ma is pont a suliban voltam amikor felhívott. Ott állt az épület kapujában, várt engem. Addig el sem tudtam jönni, amíg ő ott volt. Nem tudhatja meg hol lakom. Azt soha! De ha azt megtudta, hogy hol dolgozom, akkor azt is kideríti, hogy hol lakok. Bánom azt a napot, amikor találkoztunk! Istenem, minek kellett nekem őt megismerni!? Miatta lett vége a kapcsolatomnak Rebeca-val is. Ami miatt padlót fogtam. Akkor ismertem meg Jamest. Mondjuk ebből a szempontból nem bánom!
Örülök, hogy James a barátom lett! Sokat segített nekem, megpróbáltam neki viszonozni, de közel sem tudtam annyit segíteni amennyit ő tett értem. Az meg már hab a tortán, hogy megismerhettem az unoka hugát. Aki a szerelmem lett. Remélem őt nem veszítem el emiatt az elmeháborodott nő miatt!
Meg kéne ezt beszélnem Lori-val, de nem tudom hogyan mondjam el. Vagy egyáltalán hogyan kezdjek neki, ez túl bonyolult. Félek ha mindent megtud akkor szakít velem. Vagy megutál. Egyik sem a legjobb végkifejlett.
De nem titkolózhatok örökké! Hiszen ma is látta rajtam, hogy valami nincs rendben. Nem tudok valami jól hazudni. Sosem tudtam. Nem tehetek róla, nem tudok úgy tenni, mintha semmi sem történt volna!
Inkább neki állok a dolgozatokat kijavítani, hát ha úgy elterelődnek a gondolataim. Kb 8 óra volt mikor megcsörrent a telefonom.
- Halló?
- Szia drágám! Mit csinálsz?
- Miley? Honnan tudod a számom?
- Most ne ezzel foglalkozz. Hanem inkább azzal, hogy minél hamarabb teljesítsd a megegyezésünket!
- Miley! Most mondom el kb ötvenszer, nem egyeztünk meg semmiben! Nem tartozom neked semmivel! És hagyj békén!
- Azt hiszed lerázhatsz? Majd meglátjuk ki nevet a végén! Csáó édesem! - letette.
Basszus! Ezt nem hiszem el! Honnan tudta meg a számomat? Van valami embere az FBI-nál vagy mi!? Nem értem, nem bírom felfogni! Tennem kell valamit! Ez nem maradhat így!

LORELEI SZEMSZÖGE:
Már este van. Ad biztos már lenyugodott. Beszélnem kell vele. Egyszerűen nem bírok itt ülni tétlenül. Hogy is tudnék? Hiszen szeretem őt, nem bírom elnézni, hogy ennyire szenved! Tudom, hogy nagy gond van. Csak azt nem értem mért nem mondja el? Biztos megvan rá a megfelelő oka. Gondoltam megkérdezem jobban van-e már. Csináltam egy kis vacsorát és elindultam hozzá. Még csak 8 óra, biztos nem alszik még. Ahogy az ajtóhoz értem, hangos kiabálásra lettem figyelmes. Megálltam. Tudom nem szép dolog hallgatózni, de a lábam nem akart mozdulni. A fülemet az ajtóra tapasztottam. Nem az elejétől hallottam a beszélgetést, mert már kiabált a telefonba.
- Honnan tudtad meg a számom?
- Nem tartozom neked semmivel és hagyj békén!
Ennyit hallottam, vagy is értettem. Mondott mást is, de azt nem tudtam kivenni. Valami egyezségről volt szó, de nem vagyok benne biztos. Akkor már értem mi a baja. Valaki megfenyegette. De vajon ki és miért? A legfontosabb kérdés viszont az, hogy Adam miért titkolja ezt el?
Jobbnak láttam ha most inkább nem zavarom. Biztos felkavarta ez a beszélgetés. Majd beszélek vele, ha kicsit nyugodtabb állapotban lesz. De az biztos, hogy kiderítem mi folyik itt! Minden áron segíteni szeretnék neki! De nagyon remélem, hogy nem keveredett bele semmi illegális dologba! Vagy az itteni rossz fiúk körébe, amit maffiának hívnak. Nagyon szorítok, hogy ne ilyesmiről legyen szó!
Másnap alig vártam, hogy haza érjek a suliból. Adam egész nap úgy viselkedett, mint aki azt sem tudja hol van. Kóvájgott a folyosókon, az órán meg sem szólalt, csendben kellett a feladatokat csinálni. Nagyon furcsa volt!
Haza érve senkit sem találtam a házban. Kimentem az ő lakásába. Kopogtam. Ő beengedett. Leültem mellé és neki kezdtem.
- Adam, kérlek avass be engem is a gondjaidba! Látom, hogy valami nagyon aggaszt, szeretnék segíteni! - szinte már könyörögtem.
- Köszönöm Lori, hogy így aggódsz értem. De ebben nem tudsz segíteni! De egyre megkérlek! Bármi legyen bízz meg bennem és soha ne higyj senkinek!
- Szent ég! Mibe keveredtél bele? - aggódtam.
- Semmibe. Nyugi nem vagyok maffia tag. - nevetett - Csak kérlek bízz bennem! Ha eljön az idő mindent elmondok, ígérem! Számíthatok rád?
- Hát persze! Ez természetes. Csak annyira aggódom érted! Szeretlek Adam, nem akarom, hogy bajod legyen! - bújtam oda hozzá.
- Én is nagyon szeretlek Lori! Ne aggódj, nem lesz semmi baj! Hamar megoldom ezt az ügyet, ígérem! - átölelt.
Ott maradtam vele. Most először aludtam vele. Olyan jól esett! Még akkor is, ha nem történt semmi. A tudat, hogy olyas valaki mellett alszom, aki szeret engem, az mindennél jobb érzés. Erős karjaival átkarolt a derekamnál és szorosan hozzám bújt, szinte éreztem a légzését. Azt is, hogy mennyi félelem és aggódás van benne. Az, ahogy a levegőt vette mindent elárult. Annyira rossz érzés, hogy nem tudok neki segíteni! Bánt egyrészt, hogy nem avat be, de másrészt megértem, hogy nem akarja elmondani. Biztos meg akar kímélni a gondoktól vagy, hogy olyat tegyek ami neki csak ártana. De talán most én jobban félek, mint ő. Rossz érzés ez a tehetetlenség!
Későn aludtam el, folyton csak járt az agyam. Simogattam a karját, hátát, fejét, hogy nyugodtan tudjon aludni, ne olyan szaggatottan vegye a levegőt. Amikor megnyugodott, akkor tudtam én is elaludni. De kár volt! Rémálmok gyötörtek, rosszabbnál rosszabb végkifejlettekkel.