11. rész - A megdöbbentő találkozó

Amíg én suliba voltam Krisztián gondolom megtalálhatta az üzimet, mert mire kicsengettek ott várt a suli előtt. A cuccaimat összepakolva siettem le, nehogy észre vegyen bárki minket.
- Hát te mit keresel itt? - húztam el a fal mögé.
- Láttam az üzeneted. Akkor ezek szerint benne vagy? Segítesz nekem?
- Igen. Segítek.
- Akkor már rájöttél, hogy nem hazudok ugye?
- Igen, igazad volt.
- Gyere menjünk innen! Nem biztonságos itt mutatkozni!
Beszálltunk a távolabb parkoló kocsijába és elhajtottunk. Pár házzal odébb parkolt tőlünk és felváltva mentünk haza. Előbb letudtam a hugomat, aztán hátra mentem a kertbe. Ismét a titkos helyére mentünk.
- Nos mit sikerült megtudnod?
- Hát elég sok mindent. De le is fotóztam mindent, csináltam videókat. Plusz felvettem a beszélgetésünket, csak hogy ne maradj le semmiről. Így biztosabb.
- Szuper! - láttam mennyire megörült ennek.
Odaadtam a telefont, átmentette az összes fájlt, amin a papírok szerepeltek. Nagyon örült a dokumentumoknak, szinte belebújt a gépbe., közbe hallgatta amit mi beszéltünk.
- Hogy sikerült neked ezeket lefotózni?
- Női praktika. - mosolyogtam.
- Nem vett észre?
- Nem. Nyugi, gondoskodtam róla, hogy ne zavarjon! Legyen elég ennyi.
- Óh milyen kis szigorú lettél. De elmehetnél kémnek akár. Szinte profi munka!
- Tudom, ugye? Király vagyok! - tettem karba a kezem.
Megnézegettük a dolgokat, elemeztünk aztán elmondta nekem mi lesz a dolgom. Azután vissza felmentem és neki álltam a házinak, mert az ugye nem csinálja meg önmagát, sajnos...
Megvacsiztunk a hugommal majd néztünk egy jó filmet. Következő nap bejelentették, hogy elmegyünk valamilyen tanulmányi útra egy hétre. Szuper... Egy hétig egy unalmas kis motelben leszünk, hogy egy idióta kiállítást meg tudjunk nézni. Igaz oda vagyok a művészetért, de most ez a legkisebb gondom. Ebben annyi lesz a jó, hogy Párizsba megyünk! Mindig is meg akartam nézni azt a várost! Gyönyörűen néz ki képeken.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer kém leszek. Jó nem hivatalosan, de az vagyok! Ha ezt mondja nekem valaki egy évvel ezelőtt tuti fejbe kólintom! De most itt tartunk. De azért ha belegondol az ember milyen már az, hogy senkiben sem lehet megbízni! Szégyen!
Este videó chat-en beszéltünk anyával, aki a hétvégén jön haza. Elmondtam, hogy hétfőtől nem leszek itthon majd egy hétig, csak péntek este jövök. Nem örült neki, mert így át kell rendeznie a beosztását. Nincs mit tenni, ez van.
Már lefeküdtünk aludni, amikor hallottam, hogy valami kopácsol az ablakomon. Odamentem megnézni, Krisz volt az, kővel dobálta az ablakot. Intett, hogy menjek le.
- Mit keresel te itt? Tudod te hány óra!? - adtam a tudtára, hogy aludni szeretnék.
- Ne haragudj de ez nem várhat! Gyere!
Leráncigatott a búvóhelyére és valami nőt mutatott a képen.
- Ez ki?
- Ő a kis tanárocskád főnöke!
- Ő nem a tanárocskám! Hagyd ezt abba!
- Jó bocsi!
- Na és, mit csináljak vele?
- Meg kell tudni, hogy milyen gyakran találkoznak és hol! Muszáj megtudnom hol a főhadiszállásuk!
- És elárulnád hogyan tudjam meg?
- Kövesd őt suli után, bárhová megy!
- Mi!? Te megőrültél!? Hogy néz az ki ha csak simán fogom magam és utánna megyek!? Meg amúgy is kocsival van, nem futhatok egy kocsi után! Kicsit se néznének hülyének mi!?
- Szállj be taxiba vagy mit tudom én! Okos csaj vagy, megoldod.
- Kössz... - feleltem szarkasztikusan - Ez most amúgy se fog menni!
- Miért?
- Mert elmegyünk egy tanulmányi útra.
- Hová és mennyi időre?
- Francia országba egy hétre.
- Klassz... - felelte bosszúsan - Megy ő is veletek?
- Húh passz nem tudom. De szerintem nem. Minek jönne? Hisz csak a „matek tanárunk". Kísérő általában az ofi szokott lenni meg a művészet tanár. Úgy, hogy gondolom nem jön.
- Akkor én fogom őt figyelni!
- Jó ötlet az? És ha lebuksz?
- Muszáj kockáztatni!
- Szerintem inkább húzd meg magad! Ne akarj lebukni amikor már szinte a célegyenesbe vagy! Hamar visszajövök, addig ő se tud semmit lépni mivel én vagyok az „embere" szóval addig nem tudom szállítani neki az infókat rólad, amíg távol vagyok.
- Ez igaz! Addig akkor elutazom én is, beszélek pár kontakttal, hogy álljanak készen ha segítségre lenne szükségem.
- Úgy érted ha netalán lövöldözés lenne?
- Akár. De ilyesmi helyzetben sosem lehet tudni mi adódik! Hiszen most akarunk lebuktatni egy teljes kém hálózatot. Az olyanok bármire képesek ha úgy érzik sarokba vannak szorítva!
- Bakker tisztára, mintha filmben lennénk. Ez észvesztő! De remélem ilyenre nem kerül sor! Nem szeretnék a hullád mellett sétálni.
- Ne aggódj, tudok vigyázni magamra!
- De akkor is féltelek! Ez azért már nem játék, veszélyes amit műveltek!
- Ez a munkám Lara! A veszélyhez hozzá kell szokni! De nem tartalak fel tovább, menj aludni! Holnap még suli van!
- Megyek is mert hulla fáradt vagyok, egyesek miatt! - utaltam rá.
- Igen, vettem a lapot! Jóéjt!
- Neked is!
Felmentem és végre lefeküdtem aludni. Reggel álmosan keltem a telefonom drága hangjára. Egész nap olyan voltam, mint egy zombi. Ofin elmagyarázták hogy lesz ez az egész, mikor megyünk pontosan, hová melyik motelbe és mit kell vinni magunkkal. Kaptunk egy listát, hogy szerezzük be amit csak tudunk. Útlevél, személyi, telefon plusz töltő, elegendő ruházat és pénz. Szuper, ezek azt hiszik milliomosok vagyunk! Milyen jó nekünk....
Szombaton anyu hazajött a konferenciáról és csaptunk egy hatalmas vacsorát! Filmes estét tartottunk és fent maradtunk sokáig. Bár ez inkább Emmát érintette, mert én amúgy is fent szoktam maradni. Persze örült neki a hugi, hogy nem kell már fél tízkor lefeküdnie. Jól elvoltunk. Másnap anya segített bepakolni és elrendezni a holmikat.
Hétfőn már reggel hétre ott kellett lenni, mert fél 8-kor indult a busz. Így ha hétre van mindenki odarendelve akkor fél 8-ig meg is érkeznek. Logikus ugye?
Bepakoltuk a cuccokat a csomagtárolóba majd felszálltunk. Én Maja mellé ültem legalább vele lehet normálisan beszélgetni. Szinte leghátra ültünk, csak a felső ülés volt mögöttünk, de az nekem olyan „fent" van, így oda nem akartam ülni. Persze Maja nem értette mért hátra ülök, de semmiképp se akartam előre! Minek? Hogy egész nap azt hallgassam, hogy „jajj milyen cuki ez meg az a pasi, ide meg oda megyünk majd, hú direkt erre a napra csináltattam a műkörmöm, a póthajam" áhh....isten ments! Ha még egyszer ilyesmi vinnyogást végig kell hallgatnom, az tuti biztos, hogy póthajastul együtt dobnám ki a buszból őket!
Jobb itt, legalább nyugisan tudunk beszélni! Kb előttünk hárommal ülnek csak a többiek így biztosra veszem jó utunk lesz!
- Te Lara! - bökött oldalba.
- Na?
- Ha nem vagyok pofátlan kölcsön kérhetem a headset-edet? Szeretnék apuval beszélni! Csak most tudunk mert olyan helyen állomásozik!
- Persze, itt van! - adtam oda.
- Köszi, örök hála! - ült egyel előrébb, hogy nyugodtan tudjanak beszélni.
- Szivi!
Maja apja katona, pontosabban a tengerészetnél van. Ne kérdezze senki, nem tudom hogy került oda! Annyit tudok, hogy mindig is oda akart menni így sokat tanult és letette a vizsgákat. Amíg ők előttem csevegtek én elővettem a rajz füzetem és elkezdtem rajzolni egy tájat, amit még neten láttam képen. Szerencsére jó memóriám van, így emlékszem minden részletre. Épp hogy belekezdtem valaki megrúgta az ülésem. Várjunk csak! Ül valaki mögöttem? Észre se vettem! Mikor hátra néztem, hogy megnézzem ki az, leesett az állam.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem halkan, de felháborodott hangon.
- Én vagyok az egyik kísérő tanár. Miért?
- Nem úgy volt, hogy nem jössz?
- De! De Szilvi lebetegedett és megkért, hogy ugorjak be helyette. Ennyire zavarok?
- Nem, csak nem számítottam rá, hogy itt leszel ennyi. - előrefordultam.
- Cuki vagy ha mérgelődsz! - súgta előre pár perccel később.
Én csak elmosolyodtam és megráztam a fejem. Azután Maja visszaült és végig beszélgettük az egész utat. Megérkezve mindenki kipakolt és megkaptuk a lefoglalt szobáinkhoz a kulcsokat. Kettesével voltak beosztva a párok. Párizstól kb 20 percnyire volt a szállásunk. Nem olyan rossz hely, mint amire számítottam. Majával elfoglaltuk a mi kis birodalmunkat. Az napra már szabad foglalkozás volt. Elmentünk felfedezni a környéket. Szép táj volt, tele fákkal, padokkal, mint a filmekben! Persze készült rengeteg kép, aminek a fele a facebookon landolt. Lili volt az felelős az osztály képekért, amit év végén mutatnak be ha ballagunk. Így mivel olyan festői volt a táj, gondolta álljunk össze ott egy képre. Ezt legalább jó ötletnek tartottam.
Másnap már korán keltettek minket, hogy odaérjünk a Louvre nyitására. Nagyon szép volt ez a múzeum, tényleg magával ragadja az embert. Szerencsére sokáig lehettünk bent, nem az a villámlátogatás féle volt! Felfedeztük az egész helyet, minden kiállítást megnéztünk. Csodás hely tényleg, legalább egyszer mindenkinek meg kell néznie!
Este felé mentünk vissza a szállóra. Mikor bementem a szobába egy papír cetli volt a párnámon. Gyorsan eldugtam nehogy Maja észre vegye. Mikor elment fürödni akkor olvastam el. „Kérlek gyere át nagyon szeretnélek látni! Puszi" Nem hittem el amit olvasok! Hogy merte ezt írni!? Nem lehet igaz! Annyira dühös lettem, hogy legszívesebben szétvertem volna a szobát!
- Maja! - kiabáltam be neki.
- Igen!?
- Elmegyek járni egyet! Ne várj meg!
- Minden rendbe van?
- Persze, csak kicsit lemegyek levegőzni. Jó szórakozást! - tudtam, hogy még úgy is netezik egy darabig.
Először tényleg sétálni mentem el, hogy kicsit lenyugodjak. Aztán elmentem a motel másik oldalára. Megálltam az ajtó előtt és vettem egy mély levegőt, majd bekopogtam. Az ajtó kinyílt és én bementem.
- Te teljesen hülye vagy!? - estem neki - Csak úgy egy üzenetet hagysz a szobánkban!? És ha Maja találja meg?
- Tudtam, hogy te fogod megtalálni! - neki passzírozott a falnak és neki támaszkodott a karjaival, engem nem eresztve.
- Honnan?
- Megérzés. Tudtam, hogy kiszúrod és elteszed, profi vagy!
- Azért annyira ne legyél benne biztos!
- De az vagyok! Hiányoztál!
Átkarolta a derekam és magához húzott. Belecsókolt a nyakamba amitől kitört belőlem a nevetés. Nem tehetek róla, csikis vagyok.
- Te is nekem! De tudod, hogy ezt nem szabadna! A tűzzel játszunk!
- Tudom. De nem bírom ki! Szeretlek tudod!?
- Én is téged! - mondtuk két csók között.
- Itt alszol? - súgta a fülembe.
- Nem lehet, te is tudod. Mit mondanak a többiek!?
- Senki se tudja meg. Hajnalban visszacsempészlek! - nézett rám kiskutya szemekkel.
- Lehet neked nemet mondani?
- Lehet, de nem érdemes! Ez akkor azt jelenti hogy...?
- Igen. Maradok.
- Ez az!
Felkapott és az ágyához cipelt. Ott letett és kölcsönösen megszabadítottuk egymást a ruháinktól.
Reggel arra ébredtem, hogy a nap a szemembe süt. Azonnal kipattantak a szemeim és megnéztem az időt. Fél 8 lesz. Oldalra néztem, hát őnagysága mélyen aludt. Na ennyit a hajnali átcsempészésről. Felöltöztem és visszaosontam a szobámba. Szerencsére még mindenki aludt! Kicsivel később Maja is felkelt és elmentünk reggelizni. Azután újabb kiállításra mentünk, de az ilyen szabadtéri volt. Közben írni kellett afféle utazó naplót, hogy milyen az utazás milyen festményeket, rajzokat, kiállított tárgyakat láttunk, azok milyen korból, időből valóak, származásuk stb stb.
Következő nap, azaz szerdán szabad nap volt. Bármit csinálhattunk amihez kedvünk volt. Kb mindenki egyet csinált, vásárolt! Mi tagadás én is szerettem volna, de Tomi üzent, hogy sűrgősen menjek a Louvre-hoz, ott vár. Nem tudtam mi történhetett, hiszen ő nem szokott nekem sms-eket írni. Talán bajba került? Siettem ahogy csak tudtam. Tényleg ott várt rám.
- Na mi az, mi a baj?
- Semmi, nincs baj! Csak szeretném ha találkoznál valakivel!
- Kivel?
- A megbízómmal!
- Mért akarod, hogy találkozzak vele?
- Nem én akarom, hanem ő. Szeretne látni téged!
- Mi? Miért?
- Majd ezt ő elmondja. Kérlek, siessünk! - mutatott az ott álló fekete kocsira, hogy szálljak be.
Vonakodva ugyan, de megtettem. Beszállt ő is mellém és már úton is voltunk. Csak épp azt nem tudtam hova! Mentünk már egy ideje, amikor egy vidéki háznál megállt a sofőr. Gyönyörű telek volt, tisztára mint a filmekbe! Biztos ér vagy 50-60 milkót ez a ház, ha nem többet. Már egyre kíváncsibb voltam ki az a titokzatos megbízó, aki látni akar engem! Vajon honnan ismerhet? Én biztos nem ismerek ilyen gazdag embert, ha ismernék már rég „bevágódtam volna nála". Na jó csak vicc volt! Bementünk és belül mégszebb volt, mint kívül. Csak ámultam! Csomó ember volt ott, az a nő is akit Krisz mutatott a képen. Mi folyik itt?
Bevezettek az étkező helyiségbe és leültettek.
- Lara, kérlek had mutassam be a megbízómat! - odanéztem és azt hittem ott menten elájulok.
- Ne, ez nem lehet igaz! Biztos csak álmodom!
- Szia Lara! Örülök, hogy látlak!
- Istenem!
Hirtelen elsötétült előttem minden. A következő pillanatban a padlót öleltem. A vér egyszerűen kiszállt a végtagjaimból, éreztem ahogy zuhanok! A padló keménysége átjárta a testem, majd egy nagy feketeség lett minden. A fejemben egy hang folyton azt üvöltötte: Ez nem lehet!