- Ezt nem hiszem el! Hogy a fenébe találhattak magukra!?
Mr. Turman erősen feldúlt állapotban járkál fel-alá a parancsnoki központban. Ideges volt amiatt, hogy Morino emberei képesek voltak rálelni a védett házra és pont arra amelyikben a lányt őrizték.
- Nyugodjon le uram! -nyugtatgatta a legidősebb.
- Hogy nyugodhatnék meg!? Majdnem rossz vége lett ennek az egésznek! Ha nincs Kim nyomozó a lány már nem élne. -mutatott felindultan a fiúra.
- Ugyan uram ez nem csak az én érdemem, csapat munka volt! -mutatott körbe a bent lévőkön.
- Nem értem! Hogy a fenébe találtak rá magukra!? -vakarta fejét.
- Lehet, hogy átnézték a környékbeli házakat és gondolták mivel az kieső részen volt, alaposabban körbeszaglásznak. -vázolta fel teóriáját Hoseok.
- De honnan tudták azt, hogy itt van? Hiszen elméletben New Orleansban kéne lennie!
- Biztosan megfigyelték őt uram! Morino ráállított valakit az emberei közül és leadta a drótot, hogy idehoztuk. -ötletelt Jimin is.
- Mindegy most már kár ezen törni a fejünket! Történt ami történt. Elkapták az üldözőket? -fordult a legfiatalabb felé.
- Igen uram, a kihallgatóban vannak!
- Remek. Legalább ennyivel beljebb vagyunk. Kim ügynök azonnal menjen és hallgassa ki őket! -utasította NamJoont.
- Igen is parancsnok, máris megyek! -egy gyors tisztelgés után elhagyta a termet.
- Maguk pedig -mutatott Jiminre, Jinre és Yoongira- menjenek a másik védett házunkhoz és ellenőrizzék, hogy biztonságos-e! Ha kész vannak jelentést kérek!
- Igen is uram! -felelték egyszerre és sebes léptekkel indultak el feladatuk teljesítéséhez.
- És mi parancsnok? Maradjunk itt? -állt fel a szőke hajú.
- Maguknak nem muszáj itt lenniük, menjenek és tegyék a dolgukat!
- Na és a lány?
- Ő itt marad! Amíg nem kapok jóhíreket az óvóhelyről addig itt van a legnagyobb biztonságban! Itt úgyse merne senki sem rátámadni.
Csak bólintott a két fiú majd felváltva mentek ki a tárgyalóból. A lány még meg volt ijedve a nemrég történt támadás miatt és tetézte feszültségét az is, hogy egy teljesen idegen helyen kell lennie. Tartott attól mi lesz ha egy újabb házba elviszik és ott is rátalálnak. Nem akar meghalni, legalább is addig nem amíg nem tudja biztosan, hogy huga épségben van és jó helyre nem kerül! Csakis ez a cél vezérli.
Az idő olyan volt, mintha állna. Egy lehangolt szobában ülve nem észleli az ember, hogy múlik-e az idő körülötte vagy netalán belekerül egy párhuzamos dimenzióba. Se egy ablak, se egy kényelmes ágy vagy kanapé csupán egy roppanttul kényelmetlen szék és egy fém asztal volt az amúgy üres helységben. Akárcsak egy börtön! Kezdett fáradni, szemhéjai egyre nehezedtek de nem akadt egy kényelmes hely ahol csupán tíz percre álomra hajthatná fejét. Felsőtestével a kemény asztalra feküdt, ami nyomta bordáit de muszáj volt egy kicsit pihennie. Mikor majdnem elaludt volna az ajtó mintha csak rávágtak volna egyet úgy nyitódott ki. A kellemetlen hangra felkapta fejét és meglátta magaelőtt tornyosulni Jeon ügynök testét.
- Kellj fel, indulunk! -parancsolt rá szigorúan, mintha csak egy beosztotta lenne.
- Hová? -állt fel kelletlenül.
- A védett házba. Igyekezz! -lökött rajta egy aprót, ami a lányt gyorsabb léptekre kényszerítette.
Kiérve a központból, mint legutóbb is egy fekete autó várta őket. Ezúttal egy házakkal teli lakóövezetbe mentek, ahol sosem jutna eszükbe a rosszfiúknak keresni a lányt. Bár... Egy aranyos kis fehér ház előtt leparkolt a két kocsi és kiszálltak az utasaik. Az ajtó kitárása után sorban lépték át a küszöböt és mind jól megnézték maguknak a lakást. Aliyaht elvezették szobájához és miután otthagyták a konyhába vonulva beszélték át ki mikor vigyáz a lányra és milyen időközönkét váltsák egymást.
A nap már kezdett felkelni mire Lia kimerészkedett újonnan birtokba vett szobájából. A konyhába igyekezve próbált minél halkabban kávét készíteni magának.
- Nahát te nem alszol?
A hátamögül érkező hangtól rettentően megijedt és a földre ejtve a kávés dobozt ugrott egyet félelmében. A férfi aki látva, hogy a lányt mennyire megrémisztette azonnal a segítségére sietett.
- Ne haragudj Aliyah nem akartalak megijeszteni! -mentegetőzött.
- Semmi baj Hobi, csak nem számítottam rád ennyi.
- Akkor is sajnálom! Ígérem többet nem fordul elő! -tette szívére kezét- Ha kell kötök egy csengőt a nyakamba.
- Ja az jó lesz. -nevettek- Kérsz kávét?
- Nem kössz már kettőt ittam. -hirtelen megszólalt a telefonja ami üzenet érkezéséről árulkodott.
- Olyan régóta fenn vagy? -látta ahogy előveszi mobilját majd komor arckifejezéssel visszahelyezte farzsebébe- Baj van?
- Hát... Van egy másik ügyem és az egyik gyanúsítottat most nyírták ki. A kollégáim jelezték, hogy megvan a holtteste... -vakarta fejét- És nekem meg oda kéne menni de...
- Menj csak!
- Nem hagyhatlak egyedül! Megszegném a parancsot.
- Ugyan, úgyis nem sokára jön a váltás nem? Addig csak nem akar senki eltenni lábalól! Egy nap alatt csak nem jöttek rá hol vagyok. -győzködte a férfit.
- Hát... akkor sem szabadna.
- Jaj Hobi hiszen van jobb dolgod is, mint itt bébicsőszködni! Az a másik ügy sokkal izgisebben hangzik! Ne mondj le a munkádról miattam.
- Nem is tudom... Tudod mit? Meggyőztél! Elmegyek. De csak azért mert azon a másik ügyön már nagyon régóta dolgozom! -kezdte összekapni magát- Figyelj kb tíz perc és Jeong Guk ideér addig maradj itt és ne menj sehova! Bezárom az ajtót és ha netalán baj lenne ott a falban van egy titkos rekesz, találsz benne egy telefont. Az egyenesen a központot hívja!
- Rendben. De nem lesz rá szükség.
- Biztos minden rendben lesz? -állt meg az ajtóban.
- Igen csak menj már! -tuszkolta kifelé.
- Jó jó megyek már. De ha bármi van tényleg bármi hívd a központot!
- Rendben azt fogom tenni! Szia!
Miután a férfi távozott rázárta a lányra az ajtót, otthagyva teljesen egyedül. Lia kapva az alkalmon próbált kijutni a házból de minden kijárat zárva volt, még az ablakok is. Próbálta betörni az üveget egy székkel de persze, hogy gollyóálló anyagból készült, így a szökési esélye egyre inkább a nullához közeledett. A nagy keresgélésben véletlen leütött a konyhapultról egy sütit kínáló tálcát ami meglepő módon eltűnt a pult alatt. Furcsálta hiszen nincs is rés a padló és a szekrény között akkor mégis hova tűnhetett? Leguggolva látta, hogy az egyik csempe kicsit más színű, mint a többi. Nem tudja miért vagy hogyan de erős késztetést érzett, hogy birizgálja azt a kis négyzetlapot. De alig nyomta be máris a pult alatti kis zárt szekrényajtó kinyílt és egy titkos helyiség bejárata tárult szemei elé. Benézve olyasmi volt, mint a régi házakban lévő étellift. Vajon ez vezet valahová? Biztosan hiszen akkor nem lenne ennyire eldugva és nem tartották volna titokban. Mielőtt szemügyre vehette volna az elzárt helyet a zár kattanását hallotta meg, tudta megérkezett Jeon nyomozó. Gyorsan visszazárta a reteszajtót és úgy tett, mint aki nem csinál semmit. Pont időben állt fel, mert a fiú abban a pillanatban lépett be a házba.
- Mért van ez zárva? -tette le cuccait a kanapéra- És hol van Hoseok?
- El kellett mennie. Valami másik üggyel kapcsolatos. -vázolta fel a tényeket.
- Micsoda!? -kerekedtek el szemei- Mégis hogy képzelte ezt? -kérdezte mérgesen- Ezt nem hiszem el! Lelép és nekem nem is szól!? Jól tudja, hogy én vezetem a nyomozást! Itt már senki sem vesz komolyan!? -kiabált, rettentő dühös lett, a lány kissé meg is ijedt tőle.
- Nyugi alig pár perce ment el, nem olyan nagy ügy. -próbálta csitítani az őrjöngőt.
- Nem nagy ügy? -füléhez emelte kezét, hogy most jól hallotta-e amit mondott vagy nem- Méghogy nem nagy ügy, hát igenis az! Lehet csak öt perce ment el, lehet tíz de azalatt az idő alatt simán bejöhetett volna valaki és kinyírhatott volna!
- De nem így lett. Látod(?) jól vagyok! -mutatott végig magán- Kétlem, hogy egy nap alatt sikerülne rámtalálniuk.
- Nem tudhatod mire képesek azok az alakok! De ezért még számolok Hobival az hótziher!
- Ne őt hibáztasd én beszéltem rá, hogy menjen el, ő nem akart. Én mondtam neki, hogy ne hanyagolja a munkáját miattam. Fontos volt!
- Fontos? Ugyanmár...! Különben is mit képzelsz te magadról, hogy megmondod egy ügynöknek mit csináljon!? -ordított rá- Hagyjuk, felhívom a főnököt. -vette elő készülékét.
- Mit akarsz tenni? -nézett rá aggódva- Csak nem be akarod köpni a saját kollégádat aki ráadásul az egyik barátod is!?
- De igen! Ez a munkám. Hobi mulasztott, megtagadta a rá bízott feladatát! Ezt jelentenem kell a feletteseimnek!
- Nemár tényleg? Nyamvadt tíz perc miatt? Te aztán tényleg egy önző alak vagy Jeong Guk! Nem is értem miért barátkoznak veled a többiek!?
Mérgesen hátatfordítva a fiúnak elvonult szobájába és ki sem jött onnan amíg meg nem érkezett a váltás. Este tízkor jött meg Jin aki másnap délutánig marad a házban. Őt kedvelte Lia, kedves férfi, igazán alapos a munkájában és szereti is csinálni. Ez nagyjából mindkettőjükre igaz. Gondolta lemegy köszönteni a férfit de a lépcsőn haladva beszélgetés hangjára lett figyelmes, így meghúzódva a kanyarban kihallgatta miről is van szó.
- Ez ma volt? -felismerte Jin kissé vékonynak ható hangját.
- Igen. Mikor megérkeztem már nem volt itt. Jin én nem akarok ártani Hobi hyungnak, de nem ez az első alkalom, hogy félvállról veszi a munkáját és ezt te is tudod! Ő a barátom, de nem csinálhat ilyet!
- Igazad van, holnap beszélek a fejével! De Kook?
- Hm?
- Mért mondtad ezt el nekem? Mármint hogy hogy nem a főnökhöz rohantál ezzel a dologgal?
- Mert a közvetlen felettesem te vagy, neked kell beszámolnom arról mi folyik itt. Plusz nem akarom, hogy Hoseokot kirúgják, kiváló nyomozó.
- Nahát, úgy látom kezdesz felnőni Jeon! -bár a lány nem látta de biztos volt abban, hogy most vállon veregette a fiatalabbat- Büszke vagyok rád! Örülök, hogy végre nem csak a munkádra fókuszálsz hanem a barátaidra is!
- Igen... Sokszor kiálltatok már értem, ideje mindezt viszonoznom! Te is a barátom vagy Jin.
- Jaj mindjárt elpirulok Kookie! -adta elő magát vékony nőiesre sikerült hangon- De most már ideje menned! Majd találkozunk.
Amint bezárult az ajtó a lány előbújt rejtekéből és a konyhába sétált. Jin a nappaliban ült, laptopján tevékenykedett valamit. A lány arra gondolt milyen jó lenne ha ő is kimenne pár percre amíg rákukkant a kamu emailére, de tudta Jin nem olyan. Ő nem cigizik, nem hagyja el a kijelölt helyét, majdnem olyan munkamegszállott mint Jeong Guk, kivéve, hogy ő kedves nem úgy, mint társa. A férfi felkapta fejét a lány tevékenykedésére a hűtőnél és odament hozzá.
- Mért vagy fent?
- Nem tudok aludni. Jeon ügynök elment már?
- Igen, nemrég. Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Igaz az, hogy reggel Hoseok magadra hagyott?
- Igen... -fordult meg lehajtott fejjel, nem akarta barátját bajba sodorni- De csak alig tíz percre aztán már Jeong Guk meg is jött!
- Rendben, értettem. -intette le, hogy fejezze be a magyarázkodást- Most menj és feküdj le! Holnap bemegyünk a központba.
- Minek?
- Az elfogott gyanúsítottakat kell megnézned. Hogy láttad-e már őket, ismerősek-e valahonnan.
- Tegnap nem tudtak volna erre megkérni mikor ott voltam? Most visszahurcoltok oda?
- Addig nem lehetett amíg ki nem hallgattuk őket! Ez szabály.
- Egy elég hülye szabály de mindegy. Nincs más választásom ugye? -rázta fejét- Oké akkor reggel találkozunk. Jóéjt!
A nap alig hagyta el a horizontot mikor már Jin és Aliyah útban voltak az FBI központja felé. Nyolcra be is értek és egy gyors egyeztetés után Turman parancsnokkal indultak is az azonosító szoba felé. Az kb olyan volt, mint a rendőrös filmekben amikor egy kis helységbe behívnak több embert és a szemtanúnak azonosítania kell melyik volt az. Itt annyi volt a különbség, hogy csak azok álltak bent akiket elkaptak az üldözés során és nem volt a hátuknál semmi sem a falra felragasztva. Lia, Jin, Mr. Turman és persze a nyomozást vezető Jeong Guk is egy üvegtükör mögött voltak, nehogy lássák a gyanúsítottak a lányt.
- Na most Miss Smith nézze meg alaposan ezeket a férfiakat és ha bármelyikük is ismerős, azt jelezze!
Magyarázta a parancsnok mit kell tennie, mire aprót bólintva közelebb lépett az üveghez. Alaposan vizslatni kezdte a bent ácsorgó hat férfit, de egyikük sem tűnt neki ismerősnek. Ám mikor a legutolsóhoz ért felismerte! A karján lévő tetkók, a mérhetetlen lelketlenség szemeiben... Ez csakis ő lehet! Aprót hátralépett felismerésében és azon az éjszakán történtek képei jelentek meg szemei előtt.
- Minden rendben van? -ment oda hozzá Jin.
- Igen csak... Az utolsó -bökött az üvegre enyhén kapkodva levegő után- ő az!
- Ismered?
- Nem. De ő volt az aki rámtámadt a klubban és bekergetett egy sikátorba. Ő volt, emlékszem! Ugyanazok a tetkói, az a lelketlen nézés... -szemeibe könnyek gyűltek, alig bírta visszatartani sírását.
- Jólvan semmi baj, nyugodj meg! -simogatta hátát- A többi nem ismerős? Sehonnan?
- Nem, egyiket sem láttam még. Aznap este más pasasokkal volt ott. Néhányat én öltem meg... a portás elmondta nem? -csak bólogatott- Nem ismerem egyiküket sem már. Végeztünk végre? -a lány is és Jin is esdeklőn néztek a főnökre, hogy elég már a kínzásból.
- Rendben vigye ki a lányt és adjon neki egy nyugtatót! Jeon maga hallgassa ki azt a fickót!
- Igen is uram!
Mindannyian elhagyták a helységet. Jin visszavitte a lányt a védett házba és odahívta Taehyungot és Jimint is, hogy tájékoztassa őket a fejleményekről. A bent lévők úgyis megtudnak mindent majd Jeong Guktól. Estére nagyjából lenyugodtak a kedélyek és Jin is távozott Jiminnel, hogy folytassák feladataikat. Tae volt a soros az őrségben. A lány álmatlansága kezdett egyre aggasztóbb lenni még saját magának is, de egyáltalán nem törődve vele igyekezett a konyhába, hogy újabb fekete energia bombát készíthessen magának.
- Ilyenkor kávé? -szólalt meg a szőke fiú hátamögül.
- Igen. Úgyse tudok aludni.
- Ja mert ilyen szarságokat iszol!
- Inkább, mint újra előjöjjenek azok a rémséges képek! -ivott bele poharába.
- Milyen képek?
- Hát mikor megtámadtak, amikor rátaláltam apám holttestére és mikor kiderült, hogy Sofi eltűnt... -sorolta szomorúan, könnyeit visszatartva- Nem akarom, hogy baja legyen Taehyung, azt már nem élném túl! -sírta el magát.
- Jólvan, na semmi baj! Nem lesz baja megígérem, megtaláljuk!
- Tényleg és hogy? Felkeresitek Diegot és szépen visszakéritek!? -kiabált- Ugyanmár Tae legalább te ne etess ezzel! Tudom jól mennyire nem számít nektek a hugom élete csakis az, hogy minél előbb lekapcsoljátok Morinot és a bandáját!
- Hogy mondhatsz ilyet!? Te is nagyon jól tudod, hogy ez nem igaz!
- Ó tényleg? Csak mert nem igazán látnám, hogy annyira törnétek magatokat Sofi megkeresésének érdekében!
- Ez nem igaz! Éjt nappallá téve nyomozunk!
- És mit értetek el vele? A nagy büdös semmit! Bezzeg én veletek ellentétben nem ültem a seggemen hanem cselekedtem! -amint rájött, hogy elszólta magát befogta száját.
- Mit csináltál? -kezdett el felé menni, mire a lány hátrált- Nem kérdem mégegyszer, mit műveltél!? -ezúttal ő kiáltotta el magát, amitől elég ijesztőnek tűnt.
- Csináltam egy kamu emailt és küldtem egy levelet Zoenak, hogy segítsen Sofi keresésében! -hadarta el egy szuszra.
- Micsoda!? De egyáltalán hogy tudtad ezt megtenni? Hiszen mindig volt veled valaki! Vagy segített valamelyikük ebben az öngyilkos műveletben!?
- Nem, persze hogy nem! Mikor Hobi kiment sunyiba cigizni én fogtam a laptopját és gyorsan írtam a barátnőmnek. Azután letöröltem mindent nehogy gyanút fogjon.
- Ezt nem hiszem el! Jó hogy nem már egyből Diegonak nem írtál vagy a fiának! Azonnal szólnom kell a főnöknek! -vette elő telefonját- Remélem még nem késő!
- Mihez nincs késő? -kérdezte értetlenül.
- Ha azok rájönnek arra, hogy te felvetted a kapcsolatot a barátnőddel komoly veszélybe kerülhet!
- Nem hinném hiszen kamu emailről írtam neki. Sőt férfi nevet adtam meg.
- Lényegtelen! Ha a hugodról beszélsz benne akkor rájönnek, hogy a profil kamu és csak te lehettél az aki írt neki! Érted már?
A lány teljesen lesokkolva ült le a kanapéra. Ilyesmire nem is gondolt akkor, csupán egy hirtelen adódó helyzet miatt cselekedett, ideje sem volt gondolkodni a következményeken. Ha most az ártatlannak tűnő levelével veszélybe sodorta legjobb barátját azt sosem lesz képes megbocsájtani magának! Amint Tae befejezte a telefonálást azzal a hírrel állított vissza, hogy hamarosan odamegy Mr. Turman és a többiek is. Tudta nagy butaságot követett el és most hatalmas bajban van, a főnök tuti jól beolvas majd neki emiatt!