11. rész

Reggel arra riadtam fel, hogy csörög a mobilom. Hangos csattanással estem le a földre. Előkotortam a telefonom a táskámból.
~ Haló! Ki az?
~ Miranda? Én vagyok az Michael, az étterem előtt állunk a srácokkal és nem tudunk bemenni. Hol vagy? -uhh bazdki bazdki bazdki!
~ Jaj ne haragudjatok! Azonnal ott leszek, kb húsz perc légyszi tartsatok ki!
Gyorsan ledobtam a telefont és átöltöztem. A kocsimmal padlóig nyomtam a gázt, hogy odaérjek. Teljesen kiment a fejemből az étterem! Nem is tudom hogy tehettem ezt!? Odaérve már elég nagy volt a tumultus, sok vendég idegesen toporzékolt a bejárat előtt. A késés miatt mindenkinek felajánlottam egy ingyen desszertet a menüjük mellé, csak ne legyenek rossz véleménnyel az étterem kapcsán! Remélem ezt nem tudja meg Haris!
Szerencsére mindenki lenyugodott és elégedettek voltak a kiszolgálással és a kajával is. Délutánra már mintha az egész reggeli kis herce-hurca meg se történt volna. Elég sokan jöttek ma is, volt forgalom és bevétel is bőven. Kezdtem felengedni és megnyugodni, ám amikor elütötte a hármat az óra a kezdetleges jókedvem is elszállt! Ugyanis újra a „csodálatos" B.A.T.W. lépett be az ajtón, hogy ismételten az őrületbe kergessenek. Szuper... Nem bírtam ki, hogy ne menjek oda, plusz mint ideiglenes tulaj muszáj fogadnom őket.
- Hát ti meg mit kerestek itt? -álltam meg karba tett kézzel Nick előtt.
- Micsoda kellemes fogadtatás... -felelte szemrehányóan, én csak vállat rántottam.
- A találkozóra jöttünk. -adott egy használható választ Joe.
- Milyen találkozó?
- Nem láttad? Fent van neten! Ma aláírást osztogatunk a rajongóknak. -magyarázta elég nagyképűen Tommy.
- És nem találtatok jobb helyet csak ezt? Egyáltalán Haris tud róla?
- Igen, tegnap beszéltem vele de hívd csak fel ha nem hiszed el!
- Fel is hívom!
Oldalra vonultam és azonnal tárcsáztam a drágalátós bácsikám számát. Ha ez mind igaz most olyat kap tőlem, hogy azt egy életre megemlegeti!
~ Áhh szia Medi! Mi újság a kedvenc unokahugommal? -nyalizik, na akkor tuti igaz amit Nick mondott.
~ Milyen kedvenc? Én vagyok az egyetlen unokahugod!
~ Na és? Attól lehetsz a kedvencem nem?
~ Hagyd abba ezt a szánalmas szövegelést! Inkább arra felelj, hogy tényleg megengedted ezeknek a barmoknak, hogy ma itt bohóckodjanak az étteremben!? -hangomon jól hallható volt, hogy legszívesebben ordítanék de mivel kultúrált helyen vagyok nem tehetem.
~ Igen. De ne aggódj csak 6-ig lesznek ott!
~ Huh kössz... micsoda megkönnyebbülés... 3 óra velük maga lesz a „mennyország"! És nem gondolod, hogy erről engem is meg kellett volna kérdezned?
~ Miért kéne? Az enyém a hely!
~ Az lehet, de én viszem emlékszel? Azért lenne némi beleszólásom! De van egy olyan érzésem, hogy ezt direkt csináltad! Ugye?
~ Én? Direkt? Ugyan! Képzelődsz! Bocs de nekem mennem kell várnak egy megbeszélésen. Légy jó és ne idegeskedj annyit, árt a szépségednek! Puszi!
Le is tette. A szemétje! Tudtam, hogy szándékos volt minden, rendesen éreztem! De mért csinálja ezt? Miért jó ez neki? Nem értem... Hiszen tudja jól, hogy eszem ágában sincs velük jópofizni, sőt egyáltalán beszélgetni sem! Hiába akar újra összehozni velük ha egyszer azt meg már én nem akarom! Elképesztő!
Visszamentem a fiúkhoz, akik már szépen be is rendeztek egy sarkot ahol már kisebb sor állt az aláírásukért. Szánalom! Nick vetett felém egy afféle „na ugye megmondtam" pillantást, aztán az előtte álló lányra figyelt tovább. Na szép...újra sikerült megaláznia, még ha ez másnak nem is tűnne úgy.
Inkább elvonultam az irodába és úgy döntöttem addig ki sem megyek amíg nem mennek el innen! Ez ment is egy darabig, amíg nem hallottam meg kintről beszűrődni vitatkozás féle hangokat. Gondoltam megnézem mi folyik ott. De amit odakint láttam hát attól leesett az állam. Az egyik pincér lány épp a földön hevert a fiúk pedig félig körbe állták és kinevették.
- Úgy kell neked! Mért vagy ilyen béna? -nevetett Tommy.
- Mit szerencsétlenkedsz ott? Állj már fel! -csatlakozott barátjához Travis.
- Jólvan már ne bántsátok annyira! -állt fel Joe is, na végre valaki...- Nem tehet róla, hogy kétbalkezes! -gúnyolta ki ő is.
Hogy mekkora egy seggfejek ezek bazdmeg! Ezért kellett ezt a baromságot szervezni? És még értük vannak oda! Hát beszarok! Odamentem, hogy rendet tegyek.
- Mi folyik itt? -kiabáltam.
- Ez a szerencsétlen liba tönkretesz nekünk itt mindent! Vidd el innen! -közben segítettem szegény zokogó lánynak felállni.
- Csak megbotlott. Nem volt szándékos, mért kell így viselkedni!? Szánalmas amit csináltok! Nem beszélhettek így az alkalmazottaimmal sem senki mással! Mit képzeltek ti magatokról!?
- Állj már le kislány, azt se tudod mi történt itt! -pattant fel mérgesen Brad.
- Kussolás van öcsém! Te ne merd felemelni rám a hangodat! Lehet azt képzeled magadról, hogy egy nagy „szupersztár" vagy, de ki kell ábrándítsalak, egyáltalán nem vagy az! Sőt egyikőtök sem! Ti pedig -furdultam az összezavarodott fanok felé- nem is értem mit esztek rajtuk ennyire? Hiszen csak egy nagyképű öntelt barmok, semmi többek! Na ennek itt van a vége! Mindenki húzzon haza! Ti is! -fordultam a tapló banda felé- Mire visszajövök nem szeretnék itt látni senkit!
Elvittem szegény megalázott lányt a mosdóba, hogy kicsit rendbe szedje magát, majd hazaküldtem. Elég volt neki ennyi a mai napból, ahogy nekem is. Szerencsére mire vissza kimentem már a bunkó brigád sehol sem volt. Hál' Isten! Mondtam a többieknek is, hogy ami dolguk még van azt csinálják meg gyorsan aztán menjenek haza. Olyan fél hat felé már üres volt a hely.
Leültem a pulthoz és vártam, hogy drága bácsikám befusson, addig a kameráim által felvett kis incidenst néztem végig. Még így is idegtépő nézni nemhogy élesben!
Este 10 körül Haris is befutott. Na amit tőlem kap azt tuti nem teszi zsebre! Remélem ezekután ő is belátja, hogy soha többé nem engedheti ide ezeket a....inkább nem is mondok jelzőket.
- Szia Medi! Megjöttem. Mi újság? -tette le holmiját.
- Áh semmi. Csupán ma megelőztem egy kisebb katasztrófát.
- Milyen katasztrófát?
- Ezt! -elindítottam a laptopon a felvételt.
Meglepetten és elborzadva nézte a videót. Most már ő is láthatja miért is nem akarok velük még egy légtérben sem lenni!
- Ez szörnyű...! -nyögte ki ledöbbenve.
- Ja enyhén szólva. Én mondtam neked, hogy egy igazi seggfejek de te nem hitted el! -magyaráztam neki szemrehányóan, értse csak mennyire haragszom!
- Hát most már elhiszem neked... De elég sokat beszélgettem Nick-el és Joe-val és annyira azt bizonygatták, hogy már egyikőjük sem olyan, mint régen voltak.
- Jaj az csak duma! Én mondtam neked, hogy ezekből a kamu szövegekből semmi sem igaz! Egy ember nem tud megváltozni! Amúgy te mikor beszélgettél Nick-el és Joe-val?
- Hát... Már elég régóta beszélünk egymással, egy ideje tervben volt, hogy itt forgatják le a klippet. És mikor egyeztettünk szóba kerültek a régi dolgok.
- Az szép...! Akkor én egyáltalán minek kellettem ehhez? Minek keresett meg Matthew, hogy beszéljek veled ennek kapcsán? Nem értek semmit! -már totál elvesztem!
- Nem mondta neked Nick?
- Micsodát?
- Hát már egy ideje elkezdték a régi hibáikat kijavítani és mindenkitől bocsánatot kérnek, akit valaha megbántottak és akivel tudják helyre hozzák a viszonyukat. És tudják te milyen jóban voltál Jimmy-vel és Matt-el, és gyakorlatilag a banda miatt ment tönkre a barátságotok és ezt szeretnék helyrehozni.
Nem hittem el amit hallok! Egyszerre voltam kibaszott dühös és végtelenül szomorú! Egyszerűen felfoghatatlan ez az egész! Miért csinálják ezt? Ráadásul még sunyi módon a nagybátyámat is belerángatják! Ez elképesztő! Nem is tudom mit mondjak...
- Na és szerinted azt amit velem tettek helyre lehet hozni annyival, hogy „jaj bocsika ne haragudj"!? Mert szerintem kurvára nem! Nem tudod te miken mentem keresztül Brad és Travis miatt! Az a két faszkalap minden jót elbaszott ráadásul úgy intézték, hogy én jöjjek ki az egészből szarul! Szerinted EZT helyre lehet hozni!? Hát megáll az ész komolyan! -járkáltam felalá, az idegtől már nem láttam.
- Miranda, ha nem avatsz be, hogy mik történnek/történtek veled akkor persze, hogy nem tudok semmit! Én annyit tudok, hogy totál odavoltál Matthew-ért és miután egyszer csak nem beszéltetek egymással összejöttél Steve-el, azzal a drogos köcsöggel aki minden szarba belerángatott.
- Először is nem voltam oda Matt-ért! Másodszor pedig nem tudod mit miért tettem, ha tudnád.... Mindegy, hagyjuk... -el akartam menni de visszahúzott.
- Medi, ha nem mondod el akkor nem tudom. Tudom csak a bácsikád vagyok, még az apád sem... De megbízhatsz bennem, bármit elmondhatsz.
- Inkább hagyjuk.
Kitéptem a karom a kezéből és kisiettem onnan. Már nem bírtam tovább, muszáj volt kirohannom a levegőre. Egyre szorított a mellkasom, nem kaptam levegőt. Hangosan ziháltam és levert a víz, biztos totál piros is voltam, még jó, hogy nincs nálam tükör!
Beszálltam a kocsimba és elhajtottam onnan. Egy leállósávban megálltam, mert már megint nem láttam a könnyeimtől. A kesztyűtartóban kutattam, de már nem is voltam ura a tetteimnek. Mintha a testemet nem is én irányítanám. Annyi idő után újra előkerült az a kis szürke tasakocska amit már szinte el is felejtettem. Kinyitottam és hiánytalanul ott lapult benne az a kis fehér-sárga porocska. Az agyam leghátsó feléből egy apró hang kiabálta, hogy „ne ez rossz ötlet" de olyan távoli volt, olyan észrevehetetlen, hogy meg sem hallottam. Szívtam egy erőset, de nem nem levegőt, és újra azt a régi, erős érzés lett úrrá rajtam. Éreztem ahogy a vérembe kerül a kis szer és ellazít. Szinte pillanatok alatt tűnt el a fejemből a mérhetetlen szomorúságom és dühöm alapja. Nem éreztem semmit, se fájdalmat, se idegességet semmit. Tudtam hibáztam, tisztában voltam vele de nem érdekelt! Így el tudtam viselni azt, amit talán józanon soha! Beletapostam a gázba és kinyitottam a kocsinak a tetejét, hogy érezzem a hideg téli este hűs szelét. A jeges szél úgy süvített arcomba akár egy homokvihar a sivatagon. De nem fáztam, sőt melegem volt! Éreztem ahogy szinte lángol a testem. Egyre jobban nyomtam a gázt, talán sikerül lehűlnöm a hidegben. Csak egyedül voltam az országúton, sehol senki. Lehunytam szemeim és hagytam, hogy átjárjon az amikor nem gondolok semmire. Hirtelen a semmiből feltűnt egy vakítóan fehér fényszóró, amit hangos fékcsikorgás követett. Bár elrántottam a kormányt de már késő volt. Éreztem ahogy már nem vagyok ura a kocsimnak, nem tudtam vezetni. Pördültem egy párat a járművel, a fejem nekiütődött az ülésnek, de nem igazán éreztem belőle semmit. A szer erősen dolgozott bennem. A kezeimet nem éreztem, se semmi mást. Ha meg kell halnom, hát legyen... Nem bánom egyáltalán! Legalább megszabadulok minden szarságtól ami már hosszú évek óta nyomja a vállamat! Amitől talán soha az életben nem tudnék szabadulni... Így könnyebb! Plusz találkozhatok újra anyával, és soha többé nem kell elválnunk! Újra boldog lehetnék vele...
Hallottam még egy újabb satufékcsikorgást majd egy mégvakítóbb fény homályosította el látásom. Éreztem ahogy szemhéjamra mázsás súly nehezedik és már nem bírtam nyitvatartani a szemeim. Lecsuktam hát őket és mindenre halálos csend telepedett. Végre meghaltam!