11. rész

Odamentem, hogy kinyissam az ablakot. Egy mosolygós arccal találtam szemben magam.
- Mit keres itt!? -kérdeztem mérgesen.
- Csak félbe maradt egy beszélgetésünk, gondoltam befejezhetnénk.
- Most? Azt hittem mindent tisztáztunk...
- Hát azért nem teljesen, de mit csinál itt? -közben bemászott az ablakon, kicsit olyan volt mint pókember.
- Takarítok. Mért minek tűnik?
- De miért maga takarítja a tantermet? Azt nem a takarítónak kellene?
- De, igen. -néztem rá egy olyan „nem igaz, hogy nem esik le" tekintettel.
- Óh... Értem szóval nem tanár? Én azt hittem...
- Hát tévedni emberi dolog. De ha megbocsájt, be kell fejeznem a takarítást, mindjárt lejár a munkaidőm!
- Oh, elnézést nem akartam zavarni! Csak szerettem volna mégegyszer bocsánatot kérni!
- Már nem haragszok! De ezt elmondtam a kórháznál is.
- Igen, tudom... De olyan sietve kellett visszamennem, azt hittem csak azért mondja, hogy megnyugodjak!
- Ugyan! -nevettem- Ha engem érdekelne a kis lelki világod akkor biztos nem mondanék olyat, ami nem fedi a valóságot! -jesszus mit csinálok én!? Most komolyan leálltam flörtölni? Basszus!
- Óh, szóval így állunk? -jött közelebb hozzám, én hátráltam de a fal megállított, az egyik kezét mellém a falnak támasztotta- Nagyon merész vagy, ugye tudod?
- Nahát már tegeződünk? -rámosolyogtam, bakker mi ütött belém!?
- Hát letegeztél az előbb akkor én mért ne? Nos, akkor hogy is állunk? -picit közelebb hajolt, tényleg csak két centikét.
- Mivel kapcsolatban? -a szivem úgy vert, mint akinek ki akar ugrani, nem értem a viselkedésem.
- Tris akkor indulhatunk?
Hallottam meg a nevem a távolból egy ismerős hang kíséretében. Szétrebbentünk mint egy megzavart madárraj, és én totál zavarban voltam pedig nem is csináltunk semmit! Miért csinálom ezt!? Néztem Adam-re aki értetlenül állt az ajtóban, próbálta kitalálni ki az a férfi aki mellettem áll és itt termett a semmiből.
- Ő kicsoda? -mutatott a vendégemre.
- Hogy ő? -kérdeztem zavartan- Nos, ő az orvosom...
- Üdv Kai Rees vagyok, nagyon örvendek! -lépett elő és teljes nyugodtsággal mutatkozott be.
- Adam Cooper vagyok, történelem és matematika tanár. -fogtak kezet.
Nem tudom miért de annyira kínosan éreztem magam, kicsit olyan volt mintha belecsöppentem volna valami elcsépelt brazil szappanoperába.
- Na jó most, hogy mindenki bemutatkozott ideje indulni! Adam, mehetünk? -igyekeztem siettetni a dolgokat.
- Persze, hiszen csak rád vártam. Te pedig gondolom kitalálsz ott ahol bejöttél?
Egyszeriben becsapta a terem ajtót és bekulcsolta. Nem hittem el amit tett. Ilyet! Kedvem támadt nevetni, de inkább elfolytottam. Ahogy kiértünk a parkolóba láttam ahogy Kai is beszáll a kocsijába, akkor sikerült kijönnie az ablakon.
Én is beszálltam a kocsiba és úton is voltunk a bevásárlóközpontba. Ott összeszedtem amit kell és haza indultunk. Az út alatt nem hagyott nyugodni egy dolog, így engedve a kíváncsiságomnak megkérdeztem őt hátha ad választ.
- Te Adam!?
- Igen? -pillantott rám, de aztán az utat figyelte.
- Miért voltál olyan durva Kai-al?
- Durva voltam? Fel sem tűnt!
- Ugyan már! Hiszen bezártad a terembe!
- Hiszen az ablakon jött be nem?
- Ezt honnan veszed?
- Mivel ha a folyosón elment volna ott látom, plusz nyitva volt az ablak és a peremen ott hervert a lábnyoma.
- Azta! Elmehetnél detektívnek is! De akkor is kicsit bunkóság volt amit tettél!
- Bocsi, de valahogy nem tud meghatni! Irritált az a pasi! Eléggé nagy arca van... -mondta sértődötten, mint egy kis gyerek akitől elvették a játékát.
- Ezt miből gondolod? Hiszen alig beszéltetek pár szót! Ebből nem lehet leszűrni ki milyen!
- Látom rajta, milyen kis törtető és egoista!
- Hű... Nem semmi vagy... -nevettem- De ha lehet légyszi legközelebb ne hozz kellemetlen helyzetbe az orvosom előtt! Elég ciki volt így is!
- Miért? Van köztetek valami?
- Mi!!?? Dehogy van! Honnan veszed ezt a baromságot!?
- Hát csak annyira véded...
- Nem védem! Csak nem szeretem az ilyesmit! Nem szeretném ha bunkó lennél vele vagy bármely barátommal! Ha szerinted ő két szó után „nagyképű" akkor te mi vagy? Ugyanúgy lealacsonyodtál az ő szintjére! -közben megérkeztünk a házunk elé.
- Ne haragudj Tris, nem akartalak megbántani vagy kellemetlen helyzetbe hozni... Sajnálom!
- Most az egyszer elnézem, de több ilyen ne legyen!
- Megígérem! -rám mosolygott.
Ki akartam szállni, de megfogta a karom és visszahúzott. Átölelt és mégegyszer elnézést kért, majd hirtelen azt vettem észre, hogy az ajkai az én ajkaimon voltak. A döbbenettől mozdulni sem tudtam, kőszoborrá változtam. Mikor abba hagyta megfogtam a kis pakkomat és berohantam a házba. Nem tudtam mit mondani, ez olyan hirtelen volt nekem! Nem számítottam erre, mondjuk ki számítana?
Szerencsére a konyhában volt mit tenni így el tudtam terelni a gondolataim. Jade-nek segítettem megcsinálni a vacsit. Owent is meghívta, aminek nagyon örültem de írtam neki egy üzenetet, hogy a dologról ne beszéljen senkinek, majd én mondom el ha eljött az idő. Na nem mintha apámat érdekelné bármennyire, de Jadet nem akarom felzaklatni főleg, hogy nagyon terhes. Majd ha ketté váltak. Úgyis max egy hónap és kint a baba, nem húzza el Júliusig.
A vacsi mondhatni nyugodt, laza környezetben zajlott le. Szerencsére nem volt veszekedés, vita, kiabálás. Miután végeztünk a bátyám és én elvonultunk, hogy beszélgessünk egy kicsit.
- Mondd csak hugi hogy vagy? Minden rendbe?
- Persze, semmi bajom! Hát te? Milyen a munka?
- Egész jó. Bár most még sokat kell túlóráznom, de ez egy ilyen szakma. Majd idővel jobb lesz. Na és belekezdtél már a kezelésbe?
- Cssshh! Nem akarom, hogy meghallják!
- Előbb-utóbb el kell mondanod nekik is!
- Tudom. De az még nem most lesz! Kérlek te se mondj semmit! Ígérd meg!
- Én megígérem, de ha nem lépsz akkor kénytelen leszek én!
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy elmegyek a kórházba és beszélek a dokival, hogy kezdje el a kezelésed!
- Hiába! Addig úgy sem fogja, amíg én bele nem egyezem! -kinyújtottam a nyelvem.
- De bizony, mivel kérek egy papírt, hogy beszámíthatatlan vagy és aláírok minden papírt!
- Tudod milyen papírt kérj te ki, te kis mocsok!
Hozzávágtam egy párnát így egy hatalmas párnacsata következett, aztán addig csikizett amíg majdnem bepisiltem. Ott aludt nálunk, aminek örültem. Másnap elmentünk együtt a kórházba és aláírtam minden papírt, vállalom a kezelést. Aminek Owen is és Kai is nagyon örült, talán a doki még jobban is. Azonnal befektettek és megkaptam az első infúziómat. Addig a bátyám elment a főnökömhöz, hogy beszéljen vele a helyzetről és megkérje hanyagoljon néhány napig. Szerencsére az igazgató rendes ember így teljes mértékben megértette a problémám és megüzente, hogy ne aggódjak, nem fog kirúgni nyugodtan gyógyuljak és szeretettel vár vissza ha felépültem. Ez azért óriási megkönnyebbülés volt számomra, legalább egy gonddal kevesebb! Kicsivel később mikor az infúzió kb a felénél járt Kai jött be hozzám.
- Szép jónapot! Hogy vagyunk hogy vagyunk ezen a gyönyörű délelőtt hölgyem!? -nahát micsoda smúzolás volt ez!
- Hölgyem? Hol marad a tegeződés?
- Nyugi nem marad el! Hogy vagy tényleg?
- Megvagyok, kicsit szédülök. Kemény ez a cucc, otthonra is adhatnál belőle! -nevettünk.
- Jó, meglátom mit tehetek. Örülök, hogy végül úgy döntöttél belevágsz!
- A bátyámnak köszönd, ő vett rá!
- Majd ha bejön látogatni, megteszem.
- Na és meddig kell itt lennem?
- Amíg le nem csöpög az infúzió! Aztán egy kicsit várunk és ha minden rendben, akkor haza mehetsz.
- És meddig kell ezt megismételni?
- Amíg a rákos sejtek vissza nem húzódnak vagy el nem halnak. Addig minden héten egyszer ezt meg kell csinálnunk!
- Remek... -mondtam teljes iróniával hangomban.
- Ugyan nem olyan vészes! Vagy ennyire rossz társaság vagyok?
- Nem mondtam ilyet! Csak nem szeretek kórházban lenni!
- Senki nem szeret! Nem jó kedvükből vannak itt a betegek, de amint meggyógyultak máris mosolygós arccal távoznak innen! Ahogy te is fogsz!
- Azt majd meglátjuk! De ihatnék valamit? Már porzik a vesém!
- Persze! -nevett kifejezésemen- Hozok a büféből valamit!
- Köszi!
Kiáltottam utánna. Hamar visszajött egy üveg narancslével, aminek a felét azonnal lehúztam. Beszélgettünk még egy kicsit aztán délután hívtam a bátyámat, hogy vigyen haza mert elengedtek. Az út során kérdezgetett hogy vagyok, milyen volt az első kezelés stb. Másnap kicsit gyenge voltam, de bementem dolgozni. A folyosón összefutottam Adam-mel, aki berángatott egy üres terembe.
- Mit akarsz?
- Csak szeretnék elnézést kérni, hogy a múltkor úgy letámadtalak! Nem mondom, hogy nem volt szándékos mert szerettelek volna megcsókolni, de nem így akartam... Sajnálom Tris!
- Felejtsük el! -mosolyogtam rá, igazság szerint nem is voltam mérges.
- Igazából elfelejteni nem szeretném, de jóvá tenni igen, ha megengeded!?
- Hogy érted ezt?
- Szeretném ha eljönnél velem vacsorázni! Persze amikor neked jó, nem akarok semmit rád erőltetni!
- Te most randira hívsz engem?
- I-igen, asszem igen.
- Biztos vagy te ebben? Hiszen nem is ismersz!
- Ismerlek már annyira, hogy tudjam veled szeretnék lenni!
- Adam...nekem ez kicsit gyors. Itt ez a kezelés, a betegségem, akkor az otthoni dolgok... Nem kaphatnék egy kis időt átgondolni ezt?
- De persze, csak nyugodtan! -mondta zavartan- Gondolj át mindent, tisztázd ezt magadban, én tudok várni!
- Köszönöm Adam! Ígérem amint tudok választ adok!
- Csak nyugodtan! Mégegyszer bocs a múltkoriért!
- Semmi gond, fátylat rá! Viszont már 8 óra kezdődik a tanítás! -mutattam az órára.
- Uhh basszus tényleg! Sietek, szia!
Kirohant a teremből, én is kisétáltam. Annyira féltem ettől a dologtól, valahol sejtettem, hogy ez lehet a múltkori csók oka... Na tessék még egy probléma! Kellett ez nekem! Most hogyan döntsek? Fogadjam el az ajánlatát és járjak vele? Egyáltalán akarok-e én vele lenni!? Hiszen Adam nagyon kedves, rendes pasi és jóképű is mégis... Én nem érzem azt amit ő! Vagy csak lehet ez azért van, hogy nem tudok megbízni az emberekben? Nem tudom... Lehet belül nekem is bejön ő, csak még ezt én sem vettem észre. De annyi minden történt velem régen, főleg rossz! Hogy is lehetnék én boldog? Egyáltalán tudnék-e az lenni, sőt tudom-e egyáltalán még mi az a boldogság? Hiszen, ami a múltban történt minden ami bennem volt, szeretet, jóság, tisztaság, ma már ezeknek csak hűlt helye van! Szerintem már képtelen vagyok a szerelem érzésére! De Adam olyan rendes, most törjem össze a szívét? Fogalmam sincs mit tegyek!
Inkább elkerültem őt, amikor csak tehettem, így követték egymást a napok. És én így jártam dolgozni, a kezelésekre, közben csináltam az otthoni dolgaim. Az eredményeim a harmadik héten kezdtek el javulást mutatni, aminek örültem, ahogy Owen is de legjobban Kai, akivel eléggé összebarátkoztunk a kezelések alatt. Egy újabb probléma...