11. rész

Maya és Lori jól töltötték az estét, mikor a lány elaludt ő úgy tett mint aki alszik, pedig nem így volt. De nem akarta, hogy megismétlődjön a korábbi eset. Tudta, amíg alszik addig Eric veszélyt jelent rá, és az iskolára is rajta keresztül. Így találnia kellett egy megoldást. Más nap Dr. Hank McCoyal volt biológia órája, sok diák furcsa szemmel néztett rá, még ha ők mind mutánsok is voltak. De még is félelmet parancsolt erős testalkata, amit kék szőr borított. Maya-t nem rémítette meg a látvány sőt, a professzoron keresztül ismerte is valamennyire tudta, hogy arany szíve van a doktornak. Az óra után kedvesen oda ment hozzá, hogy meg kérdezzen valamit.
- Helló Hank, jó újra látni! -üdvözölte kedvesen, régi ismerősét.
- Áhh üdv Maya! Örülök, hogy látlak. Segíthetek valamiben? -igazgatta meg szemüvegét.
- Hát igazság szerint, igen. Lehet, hogy tudnál segíteni.
- Asszem tudod, hogy én voltam az, aki nemrég majdnem a földdel tettem egyenlővé az iskolát, hála Eric-nek. Az lenne a kérdésem, hogy tudsz-e segíteni abban, hogy ne forduljon elő több ilyen szarság?
- Ami azt illeti tudnék segíteni... Utánna nézek a dolognak és értestelek, rendben?
- Jajj Hank köszönöm, ezer hála! -nem győzött hálálkodni.
- Egyébként miért nem a professzortól kértél segítséget? Hiszen ő is olyannyira szakértője ennek a témának, mint én!?
- Már kértem, de nem értünk el nagy sikereket. Ugyanúgy kapcsolatba tud velem lépni álmomban. Már néha arra gondolok, bár ne kéne aludnom, mint bárki másnak!
- Ne mondj ilyen butaságokat! A szervezetednek szüksége van az alvásra, arra, hogy regenerálódjon. Hiszen erről beszéltünk most az órán is, nem figyeltél oda? 
- De odafigyeltem, csak néha ilyesmik is eszembe jutnak... -rántotta meg vállát.
- Valószínű, hogy egy a professzorhoz hasonló, telepatikus képességű mutánssal képesek veled kapcsolatba lépni. Magneto éppen ebből az okból viseli azt a jellegzetes sisakot, hogy ne tudjanak a telepaták az elméjébe jutni.
- Tudom, de nem viselhetek én is egy sisakot, mint ő? Egyébként meg csak hívjuk őt Ericnek! Kicsit sem érdemli meg, hogy így szólítsuk!
- Jólvan. Esetleg csinálhatnék neked egy szobát ami ugyanilyen célt szolgálhatna. Mit szólsz? -vakarta meg fejét.
- Nem rossz ötlet. De az sokáig tart nem?
- Hát nem 1-2 nap az biztos. De ha kidolgozom a tervet pár napon belül meglesz!
- Hát az jó lenne! De egyenlőre annak is örülnék, hogy ne félve aludjak el minden este.
- Jólvan, neki kezdtek a tervezésnek és ha kész van szólok. 
- Rendben. Köszönöm a segítséget! -hálálkodott.
- Nagyon szívesen!
- Ja! -állt meg az ajtóban- Légyszives erről Charles-nak egy szót se!
- Miért?
- Öm... Csak mert ő olyan...egoista féle. Mindig mindent ő akar megoldani! És hogy ezt most nem ő találta ki biztos megsértődne.
- Ez igaz, elég maximalista. Rendben nem szólok neki.
- Ezer hála! Szép napot!
Maya kiment a teremből és sietett is a következő tanterembe hogy el ne késsen. Az órák gyorsan teltek már elmúlt dél is. A menzára igyekezett, mert már nagyon éhes volt, a tálcával a kezében helyet foglalt egy félre eső asztalnál. Csendben eszegette a kajáját és közben azon gondolkodott, hogy addig míg Hank a „telepata” biztos szobáján dolgozik hogyan kerülhetné el az újabb éjszakai zaklatást. A nagy gondolkodásból kizökkentve Damien foglalt mellette helyet. A lány szinte észre se vette volna a fiút, ha nem nyúlt volna bele a tálcájába egy két jó falatért.
- Damien!? Hát te mit csinálsz?
- Ugyan szerinted mit Maya? Sült krumplit eszem! -nevetett, egy darab krumplival a szájában.
- Komolyan mondom, mint az ovisok úgy viselkedsz! -forgatta meg szemeit.
- Nem tudtad? Mindig él bennünk egy kisgyerek! –nevetett fel széles mosollyal. Amúgy mizu?
- Semmi… Beszélgettem ma Dr. McCoy-al.
- És miről? –fordult a lányfelé.
- Hát... Eric-ről. Hogy hogyan ne tudna az álmaimban kapcsolatba lépni velem.
- És mit mondott?
- Azt mondta készít nekem egy szobát amiben biztoságban leszek mikor alszok.
- Szobát? Milyen szobát? Reméljük, hogy nem egy vasketrecet épít neked. –nevetett fel.
- Nem dehogy, nyugi! Ez más lesz!
- És ha az nem jön be? Más megoldást is keresnie kellett volna.
- Hát jó, de mit?
- Hát én olyasmiben gondolkodom, ami nagy és áttörő! -mutogatott a levegőbe.
- Mit? Nyírjam ki Eric-et? -felhúzta szemöldökét.
- Nem, azért nem ilyen nagyban! Mit szólnál ahhoz ha nem kellene aludnod?
- Hát ez nekem is eszembe jutott, de Hank azt mondta, hogy az nem lenne számomra egészséges. Amivel azért egyet értek. Hamar kipurcannék, viszont az sem jó senkinek, ha álmomban lerombolom az egész iskolát. –tolta a tálcáját arrébb és feküdt le az asztalra.
- Asszem tudnék neked segíteni ebben. Van egy szer amit használok időről időre, hogy éjszaka is fent tudjak lenni tanulni, jobb mint a kávé és nincs olyan pocsék íze se!
- Tényleg? Nem is tudtam, hogy te ennyi mindent eltitkolsz előlem! Szólhattál volna előbb is.
- Nem tudtam, hogy szükséged lenne ilyesmire. De tudd, hogy Hank-nek igaza van, tényleg nem lenne ez olyan jó ötlet...
- Nyugi csak addig használnám míg meg nem csinálja nekem azt a szobát. Meg nem mindig használnám, csak tényleg ha nagyon kivagyok. Ha magamtól fent tudok maradni, akkor alap, hogy nem használnám! 
- Hát....jó legyen. De csak addig! -emelte fel mutató ujját.
- Köszi Damien! –karolta át a fiút.
- Ugyan nincs mit köszönnöd Maya, erre valók a barátok! De most akkor megyek, hogy estére készen legyen vele. Amint kész átviszem.
- Rendben mégegyszer köszi! Szia!
- Szia Maya!
Maya örült, hogy végre sikerült egy megoldást találnia a problémájára. Csak üldögélt ott, de hirtelen egy ismerős alak tűnt fel az ebédlő egyik bejáratánál, Charles volt az. De mire a férfi meg pillanthatta volna a lányt, kiment a másik ajtón. Nem akart vele beszélni, inkább felment a szobájába leckét írni és közben szólt a zene. Figyelte az óra mutatóit, hogy mikor fog jönni Damien. Azonban a fiúnak elég sokáig tartott a „feltalálósdi" majdnem este 11 óra volt mikor kopogtatott az ajtón. A lány megörült és kinyitotta az ajtót. 
- Végre! Jó sokáig tartott! Készen lettél vele?
- Igen kész van! Bocs az időért, de nagyon bonyolult az elkészítése! Meg úgy kellett alakítanom, hogy a te mutációdhoz igazodjon. De szerintem sikerült! -adta át a kis dobozkát.
Kinyitotta és egy fecskendő volt benne sok kis ampullával. Elcsodálkozott a látottakon!
- Ez meg mi? Azt hittem, hogy valami tabletta lesz vagy valami itókás bizgentyű!
- Nem, ez egy injekciós szer. Magadnak kell beadni, így tudsz kisebb mennyiséget is adagolni magadnak, ha egyel sok lenne. Tablettában gondolkoztam előbb, de az nem túl praktikus. De ha félsz a tűtől vagy nem tudod hogyan add be magadnak akkor megcsinálom úgy! -vette volna el tőle, de a lány nem adta oda.
- Ne, nem kell jó így! Csak meglepődtem, ennyi. Amúgy meg nyugi, tisztában vagyok azzal hogyan kell egy tűt beszúrni! Egy ideig nővérként dolgoztam egy mexico-i kórházban.
- Óh ezt nem is tudtam!
- Sok dolgot nem tudsz még rólam! -kacsintott rá.
- De szeretném megtudni!
- Aki kíváncsi hamar megöregszik! De most vége az esti mesének, fáradt vagyok! Egész este téged vártalak!
- Oké, vettem a célzást! Megyek már! -tette fel a kezét és kiment az ajtón- Jóéjt!
Maya leült az ágyra és azonnal kipróbálta a szert, hogy használ-e neki. Felszívta az egyik ampulla tartalmát és egyenesen a karjába fecskendezte. Először nem érzett semmit. Ült, filmet nézett, zenét hallgatott és csak azt vette észre, hogy a nap a szemébe süt. „Már reggel van?" tette fel magának a kérdést. Meglepődött azon, hogy észre sem vette és eltelt az egész éjszaka. Nem is volt álmos, fel sem tűnt neki az idő múlása. Annyira megörült, hogy használ a gyógyszer amit kapott, hogy elkezdett ugrálni örömében! Végre nem kellett azon is aggódnia, hogy álmában lerombolja az egész iskolát.