10. rész - A találkozó

FIGYELEM! Enyhén erotikus tartalom! Ha nem szereted az ilyet ne olvasd el!



Másnap korán felkeltem, hogy időben elkészüljek. Hátha felhívnak a srácok, hogy ugorjak el hozzájuk a koncert előtt! Lementem a konyhába, hogy készítsek valami reggelit magamnak.
- Te mit csinálsz itt ilyen korán? - jött be álmosan Adam.
- Reggelit. Mért minek tűnik? - próbáltam minél kedvesebb és viccesebb lenni.
- De jó kedve van ma valakinek. Csak nem jót álmodtál? Egy bizonyos személlyel? - kérdezte erős hanglejtéssel és felhúzta a szemöldökét.
- De persze, csak is veled álmodom. - karoltam át, ahogy ő is.
- Ajánlom is! - rákoppintott az orromra.
- Kérsz kaját?
- Inkább valami mást kérnék! - hajolt közelebb.
- És ha James lejön?
- Azt úgy is halljuk.
Bólintottam így ő felbátorodva megcsókolt. Az egész hátamat végig simogatta, a csípőmnél erősebben magához húzott. Bevallom tetszett ez a húzása! Kicsit hosszúra nyúlt a mi kis „afférunk" arra lettünk figyelmesek, hogy a bátyusom jön le a lépcsőn. Gyorsan szétváltunk és úgy tettünk, mintha nem történt volna semmi. Adtam nekik reggelit, aztán letelepedtem a gépem elé, hát ha kapok valami infót a fiúkról. Addig a barátaimmal beszélgettem. Elmondták, hogy mennyire várják már az estét. Hannah és Emma kiléptek a facebook-ból, csak Tori-val beszéltem. Nem értem miért utálja, ha valaki Vicky-nek szólítja, hiszen a Victoria-nak az a hivatalos becézése. Mindegy, nem firtatom. Elindítottam a videó hívást, hamar felvette.
- Na ha este megyünk, akkor tuti, hogy be tudunk menni majd hozzájuk?
- Igen. 100%. Miért?
- Csak mert akkor úgy öltözöm fel. A koreai fiúk olyan cukik. A lányok meg gyönyörűek, ezért vagy te is szép Lori-kám.
- Óhm de aranyos vagy! De nem vagyok én szép, ne mondj ilyet!
- És még szerény is. Apropó! Te mit veszel fel?
- Öm... Nem tudom. Valami meleg de kicsit vagány ruhát kéne felvennem. Passz!
- Biztos kitalálsz valamit. Jó cuccaid vannak! Hányra menjünk oda?
- Hát szerintem korábban kéne, legalább egy órával. Így tudunk előtte beszélni a srácokkal is. Legalább is remélem.
- Na és hol találkozzunk?
- Nem tudom. Attól függ, hogy James eltud-e vinni. Ha igen akkor elfértek a kocsiban és útközben felveszünk titeket. Ha nem, majd megoldjuk.
- Mit oldasz meg? - jött be Adam a nappaliba, bele akart nézni a laptopba de ellöktem, nehogy Tori felismerje.
Kicsit fura lenne ha a házunkban viszont látná a matek tanárja arcát. Ki sem tudnám magyarázni. Hiszen mit keresne nálam, hétvégén a tanárom!? Remélem nem látta meg!
- Menj innen! - szóltam rá.
- Ki az!? - nézegetett a kamerából.
- Senki Tori, csak egy kíváncsi kotnyeles. - Ad erre csak bólogatott, vicces volt.
- Csak nem a bátyád barátja volt az? Tudod (?) akivel elmentetek a szünetben.
- De igen ő volt az. Csak nagyon szeret kíváncsiskodni. Bocsi!
- Ugyan semmi baj. De mért nem engedted, hogy meglássam? Olyan rémisztő?
- Igen, az. - ha jobban belegondolok valahol az is, hiszen rettentően megrémültem, hogy meglátja.
- Hát ez mekkora már! - tört ki belőle a nevetés.
- Bocsi de most lépek. Hátha írnak a srácok. Este talizunk. Szia! - bontottam a hívást.
Értesítőre kapcsoltam a laptopot. Így akkor is amikor csukva van, tudom ha üzennek. 11 óra. Már biztos itt vannak! Remélem sikerült rendben landolniuk!
- Jól beszóltál nekem te kis boszi! - ijesztett meg a hátam mögül.
- Jesszus Adam! Szívbajt hozod rám! - ütöttem meg a karját - Amúgy meg megérdemelted! Hallottad, hogy videó hívásba vagyok! Minek kellett odajönni? És ha Tori meglát?
- Bocsi nem tudtam, hogy vele beszélsz! Azt hittem azokkal a fiúkkal. Tudod (?) a bandából!
- Dehogy. Ők még csak most érkeztek meg. De már várom, hogy találkozzak velük! Olyan jó lesz újra látni őket! - ábrándoztam.
- Hű-ha! Úgy látom kezdhetek féltékenykedni!
- Jajj csak azt ne! Annyira utálom a féltékeny embereket! Ez egy felesleges érzés! Értelme sincs és tönkre teszi az emberek közti kapcsolatot.
- Tudom! Nyugi! Csak vicceltem. Tudom jól, hogy ők a barátaid. Csak engem szeretsz. Legalább is remélem! - karolt át és a derekamnál összekulcsolta a kezét.
- Bizony-bizony, reménykedj csak! Hiszen a remény hal meg utoljára! - nem bírtam, elnevettem magam.
- Kis bestia! - mosolygott majd újra megcsókolt.
Olyan boldog voltam. Ha lehet azt mondani, most boldog az életem. A történtekhez képest. De egy zavart! Mégpedig James. El kéne mondani neki, hogy mi van köztünk. Hiszen ennyivel tartozunk neki. Meg amúgy is annyira utálok hazudni és titkolózni! Sosem volt az erősségem. Felültetett a konyhapultra és úgy csókolóztunk. A lábaimmal körbefogtam a derekát és hátul összekulcsoltam. Közben az egyik kezemmel megtartottam magam nehogy hátra bukjak, egyenest a földre. Ő is az egyik kezével támaszkodott, a másikkal a pólóm alatt a hátamat simogatta. Közben egyre inkább összesimultunk. A szívem expressz sebességgel vert, a hő elöntött, mintha csak lázas lennék. De rajta is ezeket a „tüneteket" vettem észre. Ahogy mozogtunk éreztem egyre keményedő férfiasságát, amitől rettentően zavarba jöttem. Kipirultam mint akár egy chili paprika. Csókolta a nyakam, a kulcs csontom, volt amikor belém is harapott. Persze nem erősen, csak épphogy. Levegővétele egyre mélyebb és zavarosabb lett. Sosem volt még ilyen, de nagyon kívántam őt, vágytam a közelségére! Most érzem csak igazán, hogy mennyire szerelmes vagyok! Annyira belefeletkeztünk abba amit csináltunk, hogy észre se vettük amikor James bejött a kertből. Egy hangos köhögésre lettünk figyelmesek. Hátra néztünk és megláttuk ott állni, karba tett kézzel. Basszu lebuktunk! Milyen szégyen pont így lebukni! Legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Adam elengedett, én leszálltam a pultról, de nem ment el tőlem, biztos nem akart egyedül hagyni a bajban. Senki nem szólt semmit. Csak álltunk ott némán. Végül már nem bírtam tovább és én törtem meg először.
- Annyira sajnálom James, hogy nem mondtam el! Ne haragudj kérlek! El akartam mondani, de...
- Ez nem az ő hibája! - vágott közbe - Az én ötletem volt, hogy ne mondjuk el senkinek! Tudom, hogy most nagyot csalódtál bennem és biztos véget akarsz vetni a barátságunknak, mert összejöttem az unokahugoddal. De szeretem őt! Nem tilthatod meg, hogy együtt legyünk! - annyira boldog voltam, hogy ilyeneket mond és így kiáll mellettem.
- Adam! Nyugi! Senki sem tilt meg semmit! - mi csak néztünk „hogy most ki van?"
- Ezzel mit akarsz mondani bátyuskám?
- Azt, hogy tudtam mindent! - nevetett.
- Mi? De, hogy? - nem értettem.
- Ugyan kérlek! A vak is látja, hogy mi van köztetek. Szinte forr a levegő ha egy helyen vagytok! Meg láttam mikor csőröztetek a kanapén, mikor filmeztünk. Azért kíváncsi voltam mikor akarjátok elmondani. - nevetett.
- El akartam mondani csak... - motyogtam zavartan.
- Persze, tudom. Nem lehetett. Mindegy. Ha nektek így jó nem szólok bele. Csak vigyázzatok le ne bukjatok! Mert abból nem kis kalamajka lesz!
- Tudjuk. Ezért titkoltuk el. De kössz James, hogy megérted! Sokat jelent nekem is és Lori-nak is.
- Nincs mit köszönni. Hisz én vagyok a jófej nagybácsi. - kacsintott.
- Na én lépek elkezdek készülődni estére. - indultam el.
- Találkozol a fiúkkal? - kiabált utánnam.
- Igen! - kiáltottam vissza.
Felhívtak a srácok, hogy itt vannak elkészültek és ha akarok akkor menjek el hozzájuk korábban. Megkérdeztem, hogy elvihetem-e két barátnőmet. Kicsit nehezen de beleegyeztek. Felhívtam a lányokat, hogy hozzánk jöjjenek mert küldenek értünk kocsit. Leadtam a drótot Adam-nek is, hogy addig ne jöjjön ki a szobájából. Nehogy a lányok meglássák. Hamar eljött az öt óra. Percre pontosan ott volt Tori és Emma. Hannah csak a koncertre jön. Mikor dudáltak kiszaladtunk. Amint megláttuk a küldött járművet elállt a szavunk is. Egy fekete limuzin volt. Hűha! Elköszöntem James-től és elindultunk. Kb fél óra múlva oda is értünk, a Madison Square Garden-be. Hatalmas sport csarnok volt, de gyakran tartanak ott neves fellépéseket. Hátra mentünk a fiúkhoz. Amint beléptem/tünk a színafalak mögé, lerohantak a fiúk. Mindenki átölelt engem és meghajoltunk egymásnak. (nálunk ez szokás)
- Annyira jó látni titeket! Olyan boldog vagyok, hogy itt vagytok!
- Én is annyira örülök, hogy láthatlak! - mondta kedvesen Jungkook.
- Na és ők kik? - kérdezte Jin a lányokra mutatva.
- Ja igen, ők a barátaim. Emma Crown és Victoria Simson. - mutattam be őket, persze koreaiul.
Kezet fogott mindenki mindenkivel. Kim Nam Joon de mindenki csak RM-nek becézi, elrabolta a lányokat beszélgetni, ő ugyan is tud angolul beszélni. Persze a többiek is, de ő folyékonyabban. Én maradtam beszélni a többiekkel.
- Meséljetek! Mi újság odahaza?
- Klassz minden. Szerencsére megy a gazdaság, nagy a forgalom egyre kevesebb az éhezés. Meg forgatnak valami új sorit. Remélem meg tudom majd nézni! - mesélte Jimin.
- Mikor hallottam, hogy apukád meghalt fel akartalak keresni, de azt mondták, hogy elvittek valahova! - nézett aggódó tekintettel Jungkook.
- Oh igen. Egy szanatóriumban voltam. Nem bírtam elviselni anyám után még apám halálát is. Teljesen ki voltam.
- Ez mondjuk érthető! - bólogatott megértően Jin.
- De akkor már jobban vagy?
- Igen. Sokkal. Főleg mióta a bácsikámhoz költöztem. Kicsit jobb távol szakadni a rossz emlékektől.
- De remélem azért minket nem felejtettél el!? - nézett lebiggyesztett szájjal Jimin, kis aranyos.
- Hát persze, hogy nem! Ilyet sosem tennék! A legjobb barátaim vagytok.
- Óh de aranyos, gyere ide! - öleltek meg.
- Remélem lesz még lehetőségünk találkozni! Nem szeretném ha ez lenne az utolsó.
- De hisz eddig is beszéltünk! - háborodott fel Jungkook, persze csak viccből.
- Te is tudod, hogy az nem ugyan az! Neten beszélni olyan... nem is tudom... hiteltelen. Minden virtuális, nem igazi. Nekem ez a jó! Hogy itt vagytok és bármikor megölelhetem azt a cuki fejeteket! - borzoltam bele a hajukba játékosan, pont mint rég.
- Áh de ari vagy! Mindjárt elolvadok! - színészkedett Jin.
- Srácok! Gyertek idő van! - szólt be Suga teljes nevén Min Yoon Gi.
Észre se vettük mennyire elszaladt az idő. Már kezdődött a fellépésük. Igaz a mondás, jó társaságban repül az idő!
- Oh már így elszaladt az idő? Döbbenet! - nézett az órára Jimin.
- Na mi megyünk, hogy azt csináljuk amihez a legjobban értünk! - búcsúzkodott Jungkook.
- Tini lányokat szédíteni?
- Jó akkor a második dologhoz, a zenélni. Kint találkozunk. Szia!
- Sziasztok srácok! - elköszöntem és kimentem.
A lányok már vártak a VIP részlegnél. Nem sokan voltunk ott. Pár híres sztár, néhány befolyásos ember és mi. Hirtelen olyan átlagosnak éreztem magam ennyi fontos ember mellett. Szinte eltörpültem. Mintha az nem is számítana, hogy nekem ők régi barátaim. Hozzájuk képest egy senki voltam. Még is mikor egyes daluknál rám mutattak, integettek, akkor azt éreztem, hogy még is csak vagyok valaki. Valaki, aki ezeknél az embereknél még is kicsit több, kicsit másabb. A koncert 11-ig tartott. Végig nagyszerűek voltak a srácok. Úgy nyomták, mintha kicsit se lennének elfáradva. Nem tudom hogyan csinálják! De az biztos, hogy nagyszerűen csinálták! A koncert végén hatalmas üdvrivalgás tört ki. Mindenki tapsolt, sikított, képeket, plakátokat lengettek a levegőben. Hátul volt egy kijelölt hely, ahol lehetett autogrammot és fényképet kérni. Nagy volt a sor, de nem mindenkit engedtek be. Mert nekik is pihenni kell. A menedzserük csak 40 embert engedett be. Őket gyorsan kiszórták. Mi is elbúcsúztunk, csináltunk pár képet, videót aztán indultak a szállodába, mi pedig haza. Kifelé azért néhány képet csináltak a rajongókkal és több aláírást is kiosztottak. Minket a kocsi hazavitt. Otthon már mindenki aludt, halkan lezuhanyoztam majd bebújtam a jó meleg ágyikómba. Jól esett végre lefeküdni. Ki voltam fáradva és eléggé átfagytam, hiába a meleg ruha. Most először szinte pillanatok alatt elaludtam. Álmomban a mai események jöttek elő. A srácok, a koncert, a beszélgetéseink és a régmúlt, amikor először találkoztunk. Úgy éreztem a mai nap után teljes lett az életem! Már amennyire teljes tud lenni!