10. rész

A hét utolsó napján Lana a suliban a padban ülve szomorkodott amiért szülei mennyire nem bíznak benne. El sem hitte, hogy tényleg egy felvigyázót kap a hétvégére. Barátnője látva a lány komor arcát igyekezte felvidítani, kisebb nagyobb sikerrel. Testnevelés órán a tanáruknak el kellett rohannia, mert a felesége éppen szült így az osztályfőnökükre esett a választás, hogy helyettesítse Mr. Lamb-ot. Mivel tudta, hogy ez nem az ő órája és nem akart ő lenni a rosszfej tanár, így szabadfoglalkozást hirdetett az órára, azzal a kikötéssel, hogy legalább tegyenek úgy a diákok mintha az tényleg egy tesi óra lenne. Mindenki fogott 1-1 tetsző tanszert és párba vagy csapatokba szerveződtek. A fiúk természetesen fociztak. Lana és Becca a kosár mellett döntöttek. Amíg dobálgatták a labdát beszélgetésbe elegyedtek.
- Mi bajod van egész nap Lana? Olyan fejet vágsz, mint akinek meghalt valakije. Mi van meg fog jönni? -nevetve korholta le barátját.
- Nem dehogy! Jajj te lány... Csak anyámék kiakasztottak ki!
- Mivel? -kérdezte dobás közben.
- Tudod az van, hogy elutaznak a hétvégén és egy felügyelőt rendeltek ki mellém! Mintha legalább is egy 10 éves hülye gyerek lennék... -ecsetelte felháborodva.
- Áh már értem a búvalbaszott ábrázatot. -nevetett saját trágár mondatán.
- Sszzhh hogy beszélsz már megint!? -dobta meg a labdával.
- Szépen, úgy ahogy kell! -dobta vissza- Muszáj egy kis színt vinni az életbe, nem lehetek örökké jó kis lány!
- És azzal rossz leszel ha csúnyán beszélsz?
- Aha egy kicsit.
- Inkább egy jó lány leszel csúnya szájjal!
Elkezdték egymást kergetni a labdákkal, közben jól szórakoztak. Óra végén mindenki a helyére tette az elvett eszközöket és indultak is átöltözni. Hazafelé a két lány jót beszélgetett és megegyeztek ha sikerül rávenni a szomszéd nénit, akkor áthívja Becca-t a hétvégére.
A lakásba érve az éppen távozni készülő szülei fogadták Mrs. Clarkson társaságában.
- Sziasztok! Jónapot! -nézett a felvigyázójára, nem gondolta, hogy rögtön vele találkozik amikor hazaér.
- Szia kicsim! -puszilta meg anyja- Ő itt Mrs. Clarkson, ő fog rád vigyázni ebben a két napban. -csak bólintott egyet- Kérlek fogadj szót neki és tedd azt amit mond!
- Jesszus anya, pelenkát esetleg ne hordjak?
- Lana! -szólt rá apja mérges hangon- Vegyél vissza!
- De apa nem vagyok már kis gyerek mért bántok velem úgy!?
- Ezt már egyszer megbeszéltük kincsem, kérlek ne akadékoskodj! Csak erről a két napról van szó, nem olyan vészes! -nyugtatgatta anyja- Nem akarunk neked rosszat, csupán nem szeretnénk ha bajod lenne.
- A házban? Mi bajom lenne? Rám esik a mennyezet?
- Lana, kérlek! Vasárnap este jövünk, majd hívunk téged légy jó és fogadj szót, rendben!?
- Tehetek mást?
- Szeretünk!
Megölelték lányukat aztán csomagjaikat fogva kisiettek a házból a kint várakozó taxihoz. A lány nem értette mért csinálják ezt vele, miért kell ennyire kellemetlen helyzetbe hozni? Még szerencséje, hogy egy osztálytársa sem lakik a közelben. Tuti őt cikiznék amíg nem végez a középsulival. Miután ketten maradtak a nagy házban a néni kedvesen leültette a lányt a konyhapulthoz és étellel kínálta, de semmi étvágya nem volt így elvonult szobájába. Megírta a leckét ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni vele, aztán leült tv-zni.
- Mondd csak Lana kérsz valamit drágám? -kérdezte kedvesen tőle.
- Nem köszönöm! -válaszolta kissé durvábban mint kellett volna, ami láthatóan rosszul esett a hölgynek- Bocsánat, nem akartam bunkó lenni! Csak tudja anyámék, néha...annyira fel tudnak bosszantani!
- Semmi baj kis csillagom, megértem. Hidd el az én szüleim is ilyenek voltak. Mindentől óvtak és sosem engedtek meg semmit, még a bálba is elkísértek és figyeltek kivel táncolok.
- Tényleg?
- Igen persze.
- Uh...az durva lehetett.
- Akkoriban én is olyan dühös voltam mint te, sokszor össze is vesztem velük, rendszeresen kiszöktem és ellógtam bulikba, a haverokhoz vagy simán csak a disco-ba.
- Na és mi történt aztán? -kérdezte izgatottan, érdekelte a néni története.
- Hát akkoriban megismerkedtem egy Billy Rick nevű fiatal sráccal, ő ahogy ti mondjátok nagy menő volt az iskolánkban.
- És mi lett? Járni kezdtek?
- Hát nem igazán nevezném együtt járásnak... Csupán néhány kalandos éjszakát töltöttünk együtt. 
- Nagyon sajnálom! -mondta csalódottan.
- Ugyan drágám, ne tedd! Hiszen ha ő nem lett volna akkor nem lenne az én gyönyörű lányom és unokáim.
- Oh értem... És a szülei mit szóltak?
- Nem örültek. Amikor az apám megtudta, hogy terhes vagyok nagyon dühös lett rám és kitagadott. Anyám győzködte, hogy bocsásson meg nekem de mindhiába... Aztán el kellett költöznöm otthonról. A nagymamámnál laktam amíg befejeztem az iskolát és nem találtam munkát. Ott találkoztam a férjemmel akivel közel 40 éve házasok vagyunk.
- Oh ez nagyon kedves történet. Na és a szülei? Velük mi történt?
- Hát... -gondolt vissza szomorúan- Az apám nem bírta elviselni a szégyent, amit a fejére hoztam így bevonult a seregbe és a háborúban megölette magát a fronton. Anyám pedig velünk lakott amíg itt nem hagyott minket.
- Jaj rettentően sajnálom! Ne tessék haragudni, hogy ezt mondom de az apukája elég bolond volt, hogy így kezelte a helyzetet! Igen elkövetett egy hibát, terhes lett, de emiatt még nem kell kitagadni a másikat és megölnie magát!
- Lehet. De akkoriban ez még igen csak nagy bűnnek számított, főleg mert katolikus családból származom és ott mindent komolyan veszünk! A házasság előtti nemi élet pedig szigorúan tilos!
- Igen ezt értem, de akkor sem így kellett volna kezelnie a helyzetet...
- Akkoriban én is így gondoltam. Haragudtam rá, nem beszéltem vele a háború előtt, utánna meg már nem tudtam... De amikor már meghalt... -szemeik könnyek áztatták- Tudod akkor jön rá az ember, hogy mennyire is szeret egy személyt miután elvesztette. Ma már bármit megadnék csak egy percért, hogy újra láthassam az édesapám és bocsánatot kérhessek! -tekintete a magasba szállt, Lana adott neki egy zsebkendőt.
- Annyira sajnálom ami magával történt! -ölelte át féloldalasan.
- Köszönöm gyermekem! Kérlek ne kövesd el azt a hibát amit én, ne haragudj a szüleidre! Szeretnek téged és csak óvni akarnak.
- Igen, tudom... -belátta igaza van, hiszen még sincs abban semmi rossz ha rábízzák őt valakire, két napot csak túlél valahogy.
- Csak, hogy lásd nem vagyok szörnyeteg, hívd el ide a barátnőidet.
- Tényleg? És ha anyáék megtudják?
- Na és kitől? Én biztos nem szólok semmit!
- Annyira köszönöm! -megölelte.
Rohant is telefonálni Becca-nak, hogy menjen át hozzájuk, meg van engedve. Kb egy órán belül oda is ért és bemutatta őt Mrs. Clarkson-nak. Ők is hamar megtalálták a közös hangot és jól elbeszélgettek. Miután közösen megvacsoráztak a két lány elvonult Lana szobájába, a „fegyőr" pedig letelepedett a televízió elé.
- Te, ez a néni valami hihetetlen! Nagyon jófej! Bár az én nagyim lenne ilyen klassz!
- Szerintem is nagyon kedves. Nem is tudtam, hogy ilyen. Sosem találkoztam még vele...vagyis lehet nem tudom...
- Még most sem tértek vissza az emlékeid?
- Nem.
- Az gáz! Pedig már ideje lenne! Azt olvastam, hogy egy ilyen baleset után egy de max két hónap után már teljesen visszatér az emlékezet.
- Igen tudom, én is olvastam. Ezért is kezdek egyre jobban félni!
- Figyu csak! Tudod mi jutott eszembe?
- Nem, nem vagyok gondolatolvasó! -nevetett.
- Mi van ha azért nem javul az állapodot mert nem akarsz emlékezni?
- Ezt meg hogy érted? Hogyne akarnék már! Hiszen arra várok mindennap, hogy egyszer csak visszatérjen minden!
- Ja lehet, de más ha te akarod meg más kérdés, hogy egyáltalán az agyad akarja-e!?
- Mármint?
- Hát...nem tudom... Mi van ha olyan dolog történt a balesetkor vagy azelőtt, hogy borzalmas vagy fájó lenne visszaemlékezni és az agyad emiatt blokkolja azt a részt!?
- Nem tudom, nem hinném, hogy történt ilyen. Ami borzalmas lehet az max a baleset. De én nem is arra akarok emlékezni, hanem az azelőtti életmre! Vagy annyira szar lett volna, hogy az agyam inkább el akarja felejteni? -ezt inkább magától kérdezte mintsem Becca-tól.
- Fogalmam sincs mi lehet a háttérben. -vont vállat- Sajna azelőtt nem ismertelek. De ha gondolod segítek kideríteni ki voltál!?
- Hogyan? -kérdezte kíváncsian.
- Tudod egész jó nyomozó vagyok -tette karba a kezét- sok dolgot kiderítettem már egész rövid idő alatt. Asszem ez is menne.
- Na és hogy vágjunk neki? -kezdett izgatott lenni, hogy akadt egy reménysugár amibe kapaszkodhat.
- Hát először is kéne az előző sulid neve ahova jártál. Ha ott megtalálunk akkor kideríthetjük milyen tanuló voltál pl.
- De nem emlékszem a nevére.
- Nincs meg valahol a korábbi bizonyítványod? Esetleg fotók, emlékkönyv valami?
- Passz. A pincében van néhány doboz talán azokban van ilyesmi.
- Klassz, akkor nézzünk utánna!
El is indultak kutakodni. Sok doboz volt a pincében, tele érdekes ám de számára idegen tárgyakkal. Éjszakába nyúlóan kerestek-kutattak de semmi. Semmilyen használható dologra nem bukkantak, amit azért furcsáltak hiszen miért nincs sehol egy gyerekkori kép, születésibizonyítvány esetleg osztály képek... Semmi... Mivel az idő meghaladta az éjfélt is gondolták lefeküdnek aludni, majd másnap folytatják a kutatást. A szobába felérve fáradtan terültek ki az ágyon.
- Ez azért furcsa... -szólalt meg Becca.
- Mi?
- Hát, hogy semmi papírt vagy képet nem találtunk rólad! Öcsém mintha nem is léteznél... Pont mint abban a filmben amit valamelyik nap láttam. -nevetett, ám Lana-nak ez egy kicsit sem volt vicces.
- Aludjunk, jóéjt!
Zárta rövidre a beszélgetést. Elfordult az ablak felé és úgy tett mint aki elaludt. Közben folyton az járt a fejében amit Rebecca mondott. Tényleg mintha nem is létezne... De hogy lehet az, hogy semmit nem találtak!? Se a születésije, se egy irat sőt még egy nyamvadt kép sincs róla! Csak azok amik a nappaliban a falon lógnak, amiken már nagy és a szüleivel van. Egyre jobban zavarta a tudat, hogy megannyi kérdésére sehogy sem tud választ kapni, sőt egyre több kérdés adódik. De hogy lehetséges ez? Ő tényleg nem létezik? Ki kell derítenie minél hamarabb mi az igazság! Talán...lehet...ő nem is az akinek gondolja magát!?