Reggel arra ébredtem, hogy egyedül vagyok a szobámban. Akkor csak álmodtam volna az egészet? Nem is aludt itt velem? Biztosan beképzeltem magamnak. Ilyen az én formám... Pár másodperccel később nyílt az ajtó és egy tálcát láttam meg. Azt hittem álmodom, de aztán megjelent a tálcát fogó kéz és test is.
- Jóreggelt! Hoztam egy kis reggelit, reméltem visszaérek azelőtt, hogy felébrednél. De lassú voltam, elég idegen nekem az a konyha ami odalent van.
- Semmi baj. Örülök annak is, hogy egyáltalán gondoltál rám. Gyere együk meg együtt!
- Félsz, hogy talán megmérgeztem? - nevetett, nahát viccelni is tud, nem semmi.
- Ha már meg kell halnom haljunk meg együtt. - nevettem én is.
Megettük a reggelit majd elutaztunk New York-ba mert apának részt kellett vennie valami átadó ceremónián. Asszem rendőröket tüntettek ki, de nem is nagyon figyeltem mikor erről volt szó. Még mindig az előző nap hatása alatt vagyok. Nem olyan könnyű elfelejteni, hogy majdnem...még gondolni is szörnyű rá. Szerintem apa is csak azért hozott el, hogy ne folyton ezen rugózzak. Carter is velünk jött, szerintem apa látja, hogy vele biztonságban érzem magam ezért is mondott rögtön igent, mikor rákérdeztem. Fura, hogy egyre többet hívom őt az álnevén, de kezdem egyre jobban megszokni, hogy itt van. Hamar beilleszkedett, legalább is szerintem. Számomra ugyan olyan ember, mint bárki.
- Hahó hallasz? - integetett egy kéz előttem.
- Hm... Mi? - észre sem vettem, hogy szóltak hozzám, jól elmerültem.
- Azt kérdeztem, hogy muszáj nekünk itt ülni? Nem lehetne elmenni?
- Unatkozol?
- Hát nem csak nem épp a legszórakoztatóbb dolog itt ülni és nem csinálni semmit. Szívesebben fedezném fel a várost.
- Hát jó. Menjünk és járjuk be a környéket!
- De tényleg csak akkor ha nem baj?
- Gyere már! - húztam magammal.
Egész nap a várost jártuk. Elmentünk mindenhová. A brodway-re, a Sentral parkba és a szabadság szoborhoz is. Késő délután már eléggé lehűlt a levegő ezért visszaindultunk a szállodába. A parkon mentünk keresztül ahol a lámpák fényétől csak úgy csillogott a havas táj. Gyönyörű látványt nyújtott. Hirtelen eszembe jutott a múltkori kis „játékunk" és egy hirtelen ötlettől vezérelve felrángattam egy dombra.
- Azt hittem vissza akarsz menni!?
- Igen, de előbb szeretném ha megint megcsinálnád azt a valamit a hóval, mint a múltkor. Nagyon szeretném újra látni, és mivel alig egy hetünk maradt együtt gondoltam most utoljára szeretném látni. Megcsinálod?
- Persze. Add a kezed!
Úgy tettem ahogy kért és újra abban a gyönyörű csodában volt részem, mint akkor. Hihetetlen, hogy mi mindenre képes az ember, ha kiáll és harcol valamiért. Hiszen a természet így köszöni meg neki, hogy ennyire óvja. Bárcsak mi is képesek lennénk rá!
- Istenem ez annyira csodálatos! - forogtam körbe.
- Olyan furcsa ez.
- Micsoda? - néztem rá értetlenül.
- Az, hogy egy ilyen kis semmiségnek így tudsz örülni.
- Más is ennyire ellenne csodálkozva, ha látná ezt. Tudod nekünk, nekem ez egy sosem látott csoda, egyfajta varázslat.
- Akkor is számomra furcsa. Mivel a mi fajunk minden egyes tagja képes erre, számunkra ez olyan, mint nektek a reggeli felkelés vagy sokaknak egy kávé nevezetű ital fogyasztása.
- Nemár, nálatok kávé sincs?
- Nincs. Mi semmilyen káros ételt vagy italt nem eszünk és nem is termesztünk.
- Na látod, nekem meg ti vagytok a furák. Na gyere induljunk mert már átfagytak a csontjaim is.
Ahogy gyalogoltunk le a dombról nem vettem észre, hogy egy részen jeges az út és megcsúsztam, majdnem estem egy akkorát, hogy tuti betört volna a fejem. De egy erős kéz elkapott és visszahúzott. De olyan erővel, hogy a karjaiba estem bele. Egy pillanatra megfagyott körülöttünk a levegő, legalább is én leblokkoltam. Egymás szemébe néztünk, a szívem olyan hevesen vert, hogy én is meglepődtem a reakciómon. Majd a pillanatnyi mámort megtörve felállított és indultunk tovább. A hátra lévő úton már nem beszéltünk.
A szállodában már apa várt minket a halban. Ott tajtékozott, hogy merre voltam ilyen sokáig és ő mennyire aggódott. Gyorsan elmeséltem neki merre jártunk, majd felmentem a lakosztályba. Vettem egy jó meleg fürdőt, alig akartam kiszállni a kádból.
Rendeltem telefonon egy kis kaját meg desszertet. Kb öt perc múlva itt is volt a szobaszervíz. Én pedig végre jóllaktam, kissé elment az idő a város nézéssel, így nem nagyon ettem még ma.
Kb olyan tíz körül alig hallható kopogást hallottam. Odamentem az ajtóhoz és kikukucskáltam ki az.
- Mit keresel itt? - nyitottam résnyire.
- Bemehetnék?
- Persze. - tártam ki az ajtót - Mi olyan halaszthatatlan?
- Csak gondolkoztam és ahogy ma említetted hamarosan elhagyom a bolygót.
- Igen és?
- Mielőtt ezt megtenném és mielőtt szembe szállnék a népem vezetőivel szeretnék még megtanulni tőletek néhány dolgot.
- Na és mi lenne az?
- Hát először is szeretnék megtanulni zenélni, vagy legalább megtudni hogyan kell hozzá fogni. Tetszik nekem ez a dolog és szeretném ha bolygónkon is elterjedne a zene.
- Persze ez megoldható. Mi van még?
- Meg tudom bután hangzik de szeretném megtanulni a csokoládé készítését. Mióta megkóstoltam nem tudok más ételre gondolni csak a csokoládéra. - ezt egy kicsit megmosolyogtam.
- Jó meglesz. Ennyi?
- Hát... Az az igazság, hogy kérnék még valamit. De azt tőled!
- Micsodát?
- Megtanítanál engem csókolózni? Tudod, amit Aron-nal csináltatok!? Azt hiszem így hívják.
- Igen így. De mért akarod megtanulni? Azt hittem félsz a baciktól.
- Nem is tudom, talán a kíváncsiság hajt, egy olyasmi dolog iránt amit még nem ismerek. Vagy te nem szoktál így lenni?
- De...de igen. Csak tudod nem vagyok abban biztos, hogy erre én lennék a megfelelő személy.
- Miért?
- Hát ezt bonyolult lenne elmagyarázni.
- Aggódsz, hogy Aron mit szólna hozzá? Néztem pár filmet és tudom hogyan szoktak erre reagálni az emberek.
- Hát nem igazán miatta. Bár ő is beletartozik. De ez tényleg bonyolult.
- Az érzelmek miatt?
- Kb. Hm...na jó megpróbálom elmagyarázni. Tudod én egy olyas fajta lány vagyok, aki hamar kötődni kezd a másikhoz és öm...fogalmazzunk úgy, hogy hamar fontos lesz számomra a másik. Én pedig nem szeretnék veled így járni, több szempontból sem.
- Értem. Szóval attól félsz, hogy szeretni fogsz?
- I-igen. Ez sok dolog miatt nem lenne jó.
- Éspedig?
- Hát először is ami a legfontosabb, hogy neked már van egy társad, aki már kiskorodtól veled van. Másodszor pedig elválasztana minket egy egész galaxis. Hiszen te hamarosan visszamész több fényévnyi távolságra. Azt pedig nem kérhetném és nem is kérném, hogy maradj itt és én sem tudnék veled menni. Szóval ez lehetetlen! De keresek neked egy lányt aki megtanít.
- Kössz de más lánnyal nem szeretném. Ne haragudj kérlek, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak a buta kérésemmel! Bele sem gondoltam, hogy neked milyen nehéz dolog. De mentségemre szóljon, nekem teljesen új ez az érzelem dolog.
- Semmi baj ne emésztd magad emiatt. Csak nem akarok bonyodalmat az életembe.
- Megértem. Jóéjt Rebeca.
- Jóéjt!
Kiment engem meg otthagyott ezzel a felvetett dologgal. Nem is tudtam aludni emiatt. Fél éjszaka ünnepeltem magam, hogy milyen jól tettem mikor nemet mondtam, mert csak nekem lenne rossz én szívnám meg stb. Aztán meg már ostoroztam magam, amiért visszautasítottam. Fogalmam sincs, hogy mi lett volna a helyes. Teljesen összezavart!
Másnap visszamentünk és hétfőn újra mentem suliba. Egész nap próbáltam Molly-val beszélni de nem tudtam. Folyton került engem. Csak nem tudom, hogy véletlenül vagy szándékosan. De ha szándékosan akkor miért? Hisz nem tettem semmi rosszat, sőt... Vagy engem hibáztat a történtekért? Az kizárt! Hisz tudja, hogy én voltam az áldozat! Vagy...mégsem? Fogalmam sincs!
Szünetben kaptam egy üzenetet Aron-tól, hogy fontos mondani valója van és találkozót kért. Megírtam neki, hogy jöjjön el hozzánk suli után.
Igyekeztem megírni a házimat, hogy még az érkezése előtt kész legyek mindennel. Pont az utolsó szót írtam le, amikor csöngettek. Mire leértem anya már ajtót nyitott. Apa is jött, hogy ki az de anya szó szerint eltuszkolta onnan, hogy legyünk csak „kettesben". Ez olyan ciki volt nekem.
- Na mi az a fontos dolog? - rátértem a lényegre, most semmi kedvem nem volt a hosszas körülírásokhoz.
- Képzeld ma az egyik távcsövünkön keresztül érzékeltünk egy idegen tárgyat, ami felénk tart. Valószínűleg az a sereg ami ki akar minket irtani. Szerencsére Aspartam majd beszél velük.
- Kivel beszélek én? - lépett be a konyhába.
- A kíséreteddel.
- Mi? Már itt vannak? - csak bólintott - És ez már biztos?
- Igen kb 98%.
- És ha csak egy meteorit?
- Az kizárt! Egy meteorit nem mozog ilyen gyorsan és nem változtatja az alakját!
- Na és mikor érnek ide?
- Hát a legfrissebb számítások szerint legfeljebb 5 nap. Lehet kevesebb. Ez tőlük függ, mennyire sietnek érted.
- Értem. Köszönöm az információt! - bár mosolygott mégis hangja mintha szomorú lett volna és tekintetéből is csalódottságot véltem felfedezni.
- Hát ennek meg mi baja lett? - akkor nem csak én láttam úgy.
- Nem tudom. - utána néztem.
- Mindegy. Örülök, hogy vége lesz ennek a rémálomnak! - meg akart ölelni, de nem engedtem.
- Milyen rémálom? Hisz nem is történt semmi! Ez neked rémálom? Ch... - fogalmam sincs miért de eléggé mérges lettem.
- Jólvan már nyugi, csak mondtam valamit. Le ne harapd már a fejem!
- Bocsi csak... Nem tudom mi van velem.
- Nem megyünk el valahová? Megihatnánk egy forró csokit vagy nem tudom.
- Oh Aron, ne haragudj de semmi kedvem hozzá. Inkább megnézem mi van Aspartam-al.
- Remek. Megint ő!
- Ezt meg hogy érted?
- Folyton lerázol miatta. Mindig csak vele foglalkozol, holott tudod jól, hogy tetszel nekem és szeretnélek randira hívni de mindig lepattintasz. Folyton csak vele vagy!
- Tényleg? - most, hogy így ezeket mondhatni a fejemhez vágta, kezdtek összeállni a dolgok a fejemben.
- Igen tényleg. Te ezt észre sem vetted?
- Nem. Csak segítettem neki beilleszkedni és meglapulni az emberekközt. Megtanítani arra, hogy nálunk mik a szokások. Örülök, hogy a barátom lett ennyi.
- Beca itt már rég nem erről van szó. Te nem azért vagy vele, mert el kéne bújtatni vagy mert valamit nem tud, hanem mert vele akarsz lenni! A kettő pedig nem ugyanaz!
- Hát...én...
- Rebeca csak egyszer kérdezem meg és szeretném ha őszintén válaszolnál! Szereted őt?
- Haha hogy kérdezhetsz ilyet? Hiszen nem is erről a bolygóról származik!
- Nem azt kérdeztem honnan jött! Hanem hogy szereted őt vagy sem?
- Jajj Aron...
- Mi van? Ez egy egyszerű kérdés. Igen vagy nem?
- Olyan bolond vagy te komolyan! - legyintettem le.
- Beca válaszolj már az isten szerelmére! - kiabált rám.
Tudtam nem bújhatok ki a válasz adás alól. Muszáj leszek neki felelni ha tetszik ha nem.
10. rész
2020-09-11
Hozzászólások (0)