Floridai tengerpart, forró nyári napsütés, lágyan fújó szél, jéghideg italok és egy baráti társaság akik mindenbe benne vannak. Igen ezek mi vagyunk, Brad, Zac és én Skyler de csak Sky! Imádom őket, amióta csak az eszemet tudom legjobb barátok vagyunk. Lány barátaim nincsenek. Nem tudom miért, de sosem voltam az a mindenkivel vihorászós, sminkekről és pasikról dumálós csaj. Mindig is a fiús dolgok érdekeltek jobban. Imádtam focizni, kosarazni sőt hamarabb kértem távirányítós autót anyáéktól, mint zenélős barbie babát. Apával minden meccset megnéztünk a tv-ben és ha a kedvencünk játszott hangosan szurkolva üvöltöztünk a képernyőnek. Persze amikor bénák voltak pályán kifütyültük és aput idézve „rájuk jellemző szavakkal illettük őket". Istenem anya mennyit ordítozott apával mert káromkodni tanít engem, sokszor emiatt volt az a rengeteg veszekedés. De azért is szerettem őket annyira mert egy halálos vita után már fél órával úgy ölelgették egymást, mintha mi sem történt volna.
Mélázásomból egy felém repülő labda térített vissza, amit felugorva szépen el is kaptam. Éppen röpizünk a tengerparton.
- Passzold Sky, itt vagyok! -üvölti Zac, de tudja, hogy neki nem adhatom mert ellenfelem.
- Majd ha fagy cuki pofi! Brad kapd el! -hangomra bólint majd felugorva lepattintja a hálón és Zac hiába ugrik a labdát már nem éri el.
- Ez az csajszi! Jók vagyunk! -pacsizunk össze.
Még néhány ütögetés után befejezzük a játékot mert a nap már annyira kegyetlenül tűz, hogy az már elviselhetetlen. Felállított sátrunk alá igyekszünk, hogy egy jó hideg itallal enyhítsünk belső forróságunkon.
- Gyerekek, holnap valami nagyon vadat és emlékezeteset kéne csinálni. -kortyol be sörébe Brad.
- Miért? -nézek rá totál értetlenül.
- Hát holnap vagyunk itt utoljára aztán vissza kell utaznunk. Ezért valami nagyon odabaszósat kell csinálnunk, hogy abban a rohadt suliban legyen miről beszélni!
- Mire gondoltál? -terül ki a homokba Zac.
- Mit szólnátok egy vaklárma ivászathoz?
- Az meg milyen?
- Se hall, se lát. -nevet fel, mire csak megrázom fejem.
- Jaj Brad te mért mindig csak inni akarsz?
- Mivel minden csajom odahaza van és ha nem szexelhetek legalább vedeljek.
- Mért nem csípsz fel itt valakit?
- Zac! Azért mindennek van határa! -szól rá mérgesen- Nem fogom megcsalni a barátnőim! -szegény srác csak rázza a fejét, mi mást tehetne...
- Tőlem piáljatok srácok, én nem fogok!
- Nemár Sky, ne legyél már ilyen ünneprontó! Hiszen mindjárt vége a nyárnak és szinte nem is találkoztunk!
- Mi!? Megvagy te huzatva Bradley? Az egész nyarat veletek töltöttem! Ide is azért jöttem el mert annyira erősködtetek, pedig rég otthon kéne tanulnom!
- Tanulni? -horkant fel Zac.
- Nyár és a tanulás egyáltalán nem rokonértelmű szavak! Ha mégegyszer kiejtesz ilyet a szádon kénytelen leszek ördögűzőt hívni. -mutat felém keresztet ujjaiból. Istenem mennyire gyerekes! De így imádom.
- Tudom neked nem a kedvenced de nekem muszáj belehúznom ha azt akarom, hogy kitűnővel végezzek. Ez lesz az utolsó évünk, minden amit csinálunk már beleszámít a bizonyítványba és az értékelésbe. Muszáj odatennem magam ha fősulira akarok menni.
- Ne aggódj már annyit Sky! Te vagy a suli legjobb tanulója. Még ha nem is készülnél semmitsem akkor is mindent tudnál, mert te már még előző tanévben bemagoltál mindent. Úgyhogy fogd be és irány a tenger, úszni akarok! Gyertek!
Zac berángatott minket a vízbe és ott is maradtunk egész nap. Mikor kimásztunk olyan volt a bőrünk akár Yoda-é. Másnap akaratom ellenére elrángattak a fiúk egy szerintük nagyszerű klubba, ahol lehetett táncolni, volt karaoke est és persze 11-től korlátlan fogyasztás. Sejtettem, hogy csak emiatt olyan „nagyszerű" ez a hely. Hogy ne bántsam meg őket én is ittam 1-2 pohárral de amint nem figyeltek kb két liter kólával le is öblítettem azt a tömény alkoholt. Mivel mindketten iszonyatosan berúgtak, így jobbnak láttam ha nem indulunk el haza. Még a motelig is alig mertem visszavezetni, hiszen én is ittam és amilyen szerencsém van tuti lekapcsolna egy rendőr. De csodák csodájára ezúttal egyetlen egy zsaruval sem találkoztam a visszaúton. Éjjel egy óra volt mikor a fiúkat nagy nehezen ágyba dugtam. Egy ágyba, mivel nem vagyom Hulk és ők kb kétszer olyan nehezek, mint én így örüljenek, hogy idáig is sikerült. Reggel telefonom csengése ébresztett fel. Kinyomva az ébresztőt a fürdőbe siettem, még mielőtt az foglalt lenne. Fura de az a kettő több időt tud tölteni a fürdőben, mint én. Nekik is szintén állítottam egy kellemes hangú, többször ismétlődő ébredést segítő dalocskát, ami hamarosan meg is szólalt. Hangos puffanásra, némi törésre és eszeveszett káromkodásra lettem figyelmes. Egy gonosz mosoly kíséretében mentem be szobájukba.
- Hol a rákban van az a teló!?
- Kapcsold már ki a rohadt életbe!
Ez a látvány minden pénzt megért! Zac aki négykézláb mászva a földön a hangosan zenélő telefon után kutat, miközben Bradley a takaróját a fejére húzva próbálja elviselhetővé tenni a szűnni zajt. Megkegyelmezve nekik odasétálok a tőlük kb 1,5 méterre lévő asztalhoz és felvéve a készüléket kikapcsolom az ébresztőt.
- Nah végreh... -sóhajt fel- Már épp kezdtem volna eret vágni!
- Ki a franc állított be ilyen idióta zenét és ráadásul ilyen korán!?
- Csak tudatom veled drága Bradley, hogy már lassan tíz óra van és én, én voltam az aki beállította a telefont.
- De miért?
- Hogy fel tudjatok kelni.
- De mért ilyen nyamvadt zenét kellett? Tudod jól mennyire utálom a rock zenét, rádásul ezt a vinnyogósat meg egyenesen gyűlölöm!
- Tudom! Épp ezért. Na készülődjetek, indulni kell haza!
- Mért nincs rajtam alsó? -kel fel a fekete hajú az ágyból, majd Zacre néz- Remélem nem rontottál meg az éjjel?
- Én téged? Ugyan, nem vagy az esetem.
- Siessetek!
Kb egy órán belül készen voltunk a pakolással is és bedobva mindent a kocsiba hazaindultunk. Még sötétedés előtt Richmondba értünk, és mivel Brad vezetett előbb Zacet dobtuk haza. Elköszönve tőle ismét útnak eredtünk. Mivel mi csupán két saroknyira lakunk egymástól így pont útba esek drága barátomnak. Már a sarokban kikanyarodva megláttam házunkat s rögtön el is kapott az a jól megszokott bizsergés, de egyáltalán nem a jó értelemben. Megállva kiszedtem utazótáskám és egy jó hosszú ölelés után búcsút intettem legjobb barátomnak. Az ajtó előtt megtorpanok, kezem remeg amint érinti a kilincs hideg felületét, nagy levegő után belépek a házba. Üdv a pokolban kislány!
- Megjöttem! -kiáltom el magam.
Sehol senki. Nem jön válasz. Nem lennének itthon? Huh... Mosollyal arcomon lépkedek fel a lépcsőn aminek fordulójában lábaim megállnak. Eszembe jut, hogy hányszor estem már el ezeken a fokokon, hogy az élei csíkot hagytak bordáimon és a rács, mely erős fából készült megrepedt egy kis helyen a nekicsapódástól. A kellemetlen emlékre akaratlanul is jobbomra simítok, ahol még halványan ugyan de ott van az a heg. A lépcső tetejére érve boldogságom azonnal elszáll amint meglátom őt! Sebes léptekkel közeledik felém s én hátrálni kezdek, de a fal mely hátamnál van utamat állja. Alig pár centire áll meg előttem. Szemei szikrákat szórnak, hangosan fújtat. Ez csak egyetlent, mérges. Kezemből kikapja táskámat és a földre hajítja. Tettétől megijedek, de nem mutatom ki mennyire félek.
- Hol a fenében voltál? -ordítja arcomba.
- Hát... hát csak nyaralni. -felelem dadogva.
- Igen? Na és nem arról volt szó, hogy szombaton jöttök haza!? Tudomásom szerint ma vasárnap van kisasszony!
- Sajnálom én csak... -tapassza kezét számra.
- Hallgass! Nem érdekel a magyarázatod! Tudod jól mi jár ha engedetlen vagy ugye? -simít végig arcomon, majd arcélemen.
Aztán szempillantás alatt akkora pofon csattan arcomon, hogy a földre esek tőle. Szemeim égnek a feltörő sós cseppektől melyek utat törve maguknak esőként folynak le arcomon. Owen leguggol mellém s újra gyengéden ér arcomhoz de elrántom fejem.
- Látod mit csináltál? Tudod mennyire gyűlölöm azt ha meg kell büntetnem téged! Miért nem tudsz engedelmes lenni? Eddig olyan jó kislány voltál Skyler. -nyúl kezemért de elkapom azt- Menj pakolj ki, anyád hamarosan megjön. Addig ajánlom, hogy szedd össze magad!
Felállt és otthagyott, mint mindig. Könnyektől áztatott arccal összeszedtem szétszórt cuccaim és sietve bevágtattam szobámba. Kipakoltam táskám tartalmát és a szennyest külön raktam. Gondoltam jót fog tenni egy meleg fürdő, talán attól lenyugszom egy kicsit. A kádban áztatva magam eszembe jutottak az apámmal való közös emlékek, 1-1 nyaralásról, meccsek nézéséről, a kertben való focizás és csak egy szimpla nyári este mikor kiültünk a hintaágyba és néztük a naplementét. Ezekre a kellemes emlékekre újra könny szökik szemeimbe.
- Bárcsak itt lennél! -lehelem a levegőbe.
Tíz éves voltam mikor egy autóbalesetben meghalt. Mind egy autóban utaztunk, a nagyiéktól jöttünk hazafelé mikor egy részeg kamionsofőr átsodródott a szembesávból és hatalmas sebességgel belénk jött. A kocsi bal oldala teljesen leszakadt, a kamion magával sodorta, apával együtt. Én hátul ültem, míg anya az anyósülésben. Anya is súlyosan megsérült de neki meg tudták menteni az életét. Én... Nos nekem nem lett különösebb bajom, pár zúzódás és néhány karcoláson kívül. Ma sem értem miért! 15 voltam mikor anya megismerkedett ezzel az Owen nevű pasassal. Mondhatni első látásra beleszeretett. Persze sokat beszélgettünk róla és elmondta ha én nem akarom vagy ha nem állok rá készen akkor még nem kell megismernem őt és találkoznunk se kell. Először persze tényleg nem akartam, össze is vesztem emiatt anyával, de láttam rajta mennyire megviseli ez őt és tényleg apa után ő volt az első férfi akifelé mert közeledni, belementem. Találkoztunk és tök rendes volt. Sokat jártunk hármasban étterembe, moziba, vidámparkba, sok helyre. 16 voltam mikor ideköltözött hozzánk. Ekkor kezdett el minden más lenni. Anya eljárt dolgozni éjjelre is és gyakran Owen gondjaira bízott, aki kezdett egyre furcsábban viselkedni velem. Átkarolt mikor filmet néztünk, segített kiválasztani a ruháim másnapra, vett nekem mindenféle dolgokat, parfüm, csoki, márkás ruhák. Mikor szóvá tettem, hogy ezt miért teszi azt mondta, hogy szeretne jó mostoha apa lenni. Kételkedtem a dologban, de ráhagytam. Aztán mikor a 17. szülinapomat ünnepeltük Bradel és Zacel, meg pár haverral -akik nem a mi giminkben tanultak tovább- kissé ittas állapotban jöttem haza, Bradleyvel. Anya nem volt itthon, szokásos módon dolgozott. Alig szálltam ki a kocsiból Owen már jött oda és beráncigatott a házba ahol lekiabálta a fejem amiért kiskorúként ittam és mert „egy fiúval állítottam haza" és megkaptam tőle életem első pofonját. Sőt még Bradet is elküldte melegebb éghajlatra. Sokat sírtam akkor este, de másnap bocsánatot kért és kikötötte ha jó kislány leszek akkor nem fog többé ilyen előfordulni. Azóta persze eldurvultak a dolgok. Volt lépcsőn megverés, korlátnak hajítás, falhoz szorítás, pofonok és voltak kedves szavak, bókok, 1-1 puszi az arcomra, nyakamra, néhány gyengéd ölelés, pár simítás. Mikor összeszedtem a bátorságom és eléálltam, hogy elmondom anyának mit tesz velem azt mondta, ha meg merem tenni azt mondja anyának, hogy én másztam rá, én kerestem a figyelmét mert totál belezúgtam és ha emiatt elhagyná anyát abba belerokkanna. Megijedtem! Hiszen volt benne valami. Hiszen ő volt az első férfi aki iránt anya érzéseket kezdett táplálni és rettegtem mi lesz ha tényleg képes és mindenféle szart összehord rólam anyának, aki összetörne és újra a gödör alján lenne, mint apu halálakor. Akkor is csak azért szedte össze magát, mert ott voltam én, akit fel kellett nevelnie. De most, hogy már felnőttem és „nincs szükségem rá" (szerinte) talán rosszabb állapotba kerülne, mint akkor. Így inkább hallgattam. Azóta Owen azt csinálhat velem amit csak akar. Szánalmas vagyok? Az emberiség szégyene? Talán. De elviselek némi fájdalmat, néhány könnycseppet csak azért, hogy az anyukámat boldognak lássam! Ő az egyetlen személy akiért ha kell az életemet adnám! Nekem ő mindent megér!