A várost úgy borította be a reggeli napfény, mintha csak egy festő készítene egy újabb remekművet. Bár én ezt egy kicsit sem éreztem remeknek! Gyűlöltem korán kelni, ráadásul úgy, hogy egy ismeretlen helyre kell mennem! Épp a nyári munkahelyemre indulok, hogy elkezdjem a kötelező kreditek gyűjtését! A Cleveland-i Állami Egyetemre felvételeztem és, hogy fel is vegyenek szükségesek az elkötelezettségem jelei, így dolgoznom kell! Sajnos... Bár mivel nagyon szeretnék bekerülni kénytelen vagyok! Bár hivatalosan már megkaptam az értesítőt, hogy felvettek mivel 4,5-ös az átlagom, de a szorgalmammal nincsenek megelégedve így ezzel a kis „feladattal" bíztak meg, hogy bizonyítsam érdemes vagyok arra, hogy odajárhassak. Hát nem nagyszerű?
Lassan kelve ki az ágyból magamraöltöttem még az este folyamán előkíszített rövidnadrágom és pólómat. Kis háti táskámba bepakoltam a szükséges cuccaim majd felvéve szokásos fekete, szegecsekkel díszített szandálom indultam el a közeli kórházba, ahol a pszichológiai alapokat fogom megismerni és az orvos által betekintést fogok kapni leendő tanulmányaimba. Ugyanis pszichológiai szakra jelentkeztem bár úgy döntöttem, hogy első évben matekra is járni fogok. Mert igazság szerint mindkettő roppanttul foglalkoztat. Majd másodévesként eldöntöm melyikre is akarok jobban járni.
Siettem, hogy elérjem buszomat, ugyanis kicsit messze lakunk a buszmegállótól, kb 30 perc séta. Clevelandben élünk az anyámmal és a mostoha apámmal. Nagyon szeretem őket, David tényleg apám helyett apám. Anyám igazán jól választott! Bár mikor felbosszant akkor nem apának hanem Davidnek hívom. Ilyenkor tudja, hogy nem jó dolog velem kötözködni. Hogy mi a helyzet a valódi apámmal? Nos, fogalmam sincs. Anyám szerint mikor egy éves voltam meghalt egy háborúban, elmondása szerint egy harcos volt. Bár eleinte elhittem de mikor kezdtem felnőni és megérteni a „te ezt nem érted csak a felnőttek" szöveget, összeállt a kép! Mindig is erős volt a gyanúm, miszerint az apám túl vehemens volt, már ami a nőket illeti és megcsalta anyát. Aki erre rájött és elküldte a tetves picsába amit jól is tett! Hiszen ki a bánat mondana ma, ma a 21. században olyat, hogy harcos meg háború? Könyörgöm milyen háború? Ezért is sántított nekem ez a sztori! De sosem firtattam mert tudtam anyát nehezen érinti a dolog.
Kavargó gondolataimból az érkező kék jármű hozott vissza. Nem szerettem buszozni! Az a sok ember és az az orrfacsaró szag ami folyton körül lengte a járműt hát... Borzasztó volt! Néha használhatnának az emberek olcsó parfümök helyet szappant és vizet! Szememmel barátnőmet kezdtem vizslatni mert tudtam ő is ezzel jön, mert a kocsija szervízben van. Leghátul meglátva erősen rózsaszín topját, tudtam ő az. Gyorsan hátra szaladtam, nehogy elinduljon ez a dög fellökve engem. Barátnőm már nagy mosollyal várt.
- Hali! -villantotta ki ezerwattos mosolyát.
- Szia! Kicsit túlöltöztél ma! -huppantam le mellé.
Utaltam öltözékére mivel egy alhasáig érő toppot viselt combközépig érő rövidnadrággal. Pedig ő aztán szereti kitenni ami van! Ezért kb minden pasi utánna fordul, még a buzik is.
- Nem akartam már az első napon, hogy mindenki belémszeressen. -kacsintott rám- De te sem panaszkodhatsz!
- Miért? Tök normálisan vagyok felöltözve. -mutattam végig magamon.
- Ja persze. Majd minden kattant rádkattan!
Nevettünk béna kifejezésén majd az utat jó hangulatban tettük meg. Nem messze a kórháztól szálltam le, míg barátnőm két megállóval odébb. Ő ugyanis a városházán fog dolgozni, mivel ő kommunikációs szakra jelentkezett. Bár el kell ismernem, kommunikálni azt tud! Miatta szoktam rá a trágár szavak igen csak gyakori használatára! Előtte azt is alig mertem kimondani, hogy buzi aztán jött ő és a húzz a picsába lett a legkedvesebb szavam! Ez van. Bár azért nekem is akadtak 1-2 húzásaim, engem se kellett soha félteni! Már gimi kezdetén is megvolt ez az úgymond egyedi stílusom, tartottak is tőlem emiatt. Pedig nagyon ritka volt ha valakit megagyaltam, oda már tényleg gigantikus faszságot kellett elkövetni, hogy valakit megverjek! Sosem szerettem ha valaki irányít, parancsolgat nekem! Az olyan volt számomra, mintha az anyámat szindák vagy ezerszer is rosszabb! Így kb két hónap alatt kivívtam mások tiszteletét, elismerését vagy épp félelmét. Persze így is akadt néhány emberke, pontosabban csaj, akikre nem lehetett hatni. Így mindig voltak kisebb harcok, összeszolalkozások, néha 1-1 pofon is elcsattant. De a végére már annyira élveztem, hogy mikor Dana (így hívták a vezércsajt aki a pincsiket ugráltatta) már nem kötekedett, nem szólt be én voltam aki kiprovokálta a balhét. Hol beszólogattam neki, leoltottam vagy épp kigáncsoltam ha úgy adódott. Szóval minden fasza volt a suliban! Barátom nem sok volt, de ők legalább igaziak. Sam, igazi nevén Samantha de gyűlölte ha így hívta valaki, így csak Sam a legeslegjobb barátnőm a világon! Vele mindent megosztok, de komolyan mindent, akárcsak ő velem! Még azt is tudjuk a másikról, hogy épp mikor wc-zik. A másik legjobb barátom pedig Harry, igaz ő fiú de benne is ugyanúgy megbízom akárcsak Samben. Vele is egy gimibe jártam de ő úgy döntött, hogy a művészeti egyetemre megy tovább táncot és éneket tanulni. Amit nem is csodálok, hiszen kibaszottul jól táncol! Van érzéke hozzá és jól is csinálja, az éneklésről már nem is beszélve. Szerettem mikor énekelt nekem, olyan megnyugtató hangja van, és a dalait is szerettem, amiket ő maga írt.
Gondolataimba mélyülten mentem be a kórház azon részébe ahol az ilyesfajta gyakornokokat -már ha lehet így nevezni- fogadják. A főorvos rendes volt és azonnal körbevezetett és elmagyarázta kihez kell menjek és mit is kell pontosan csinálnom. Nem tűnt olyan nagy dolognak, igazából betegekhez nem mehettem ami ugye adott volt, mivel nulla tapasztalattal nem mehetek gyagyák közelébe. Igazából itt is, mint a suliban elméleti oktatásaim lesznek néha lesznek gyakorlati feladataim és majd a végén magamtól kell egy diagnózist felállítani. Szuper... Az egyetem előtt nem is hiányzik más csak egy kis ideiglenes suli, hurrá...! Na mindegy. Elindultam a megadott iroda irányába és folyton a számát ismételgettem, nehogy rossz helyre menjek be.
- 29, 29, 29! -mantráztam magamnak.
Annyira elmélyültem az ajtók vizslatásával, hogy észre se vettem amikor teljes erőből nekimentem valakinek. Szuper, első nap bénázok! Mindketten a földön kötöttünk ki és látva fehér köpenyét legnagyobb pechemre pont egy orvost kellett elgázolnom! Szuper vagy Maya, szuper vagy! Gondolatban jól hátba veregettem magam. Összeszedtem maradék kis józanságom majd segítettem összeszedni a széthullott papírokat.
- Elnézést! Nem akartam fellökni, nem figyeltem... -próbáltam mentegetőzni.
Kicsit szégyeltem magam, bár nem akartam ennyire kétségbeesett hangon elnézést kérni. A fiú, mert inkább mondanám fiúnak, mintsem férfinek, elkezdett nevetni. Nevet! Hisz ez jó nem? Akkor nem haragszik! Vagy mégis?
- Semmi baj. -állt fel, közben felsegített engem is- Ha jól hallottam a 29-es vizsgálót keresed?
- Igen. A főorvos úr odaküldött.
- Rendben. Akkor mázlid van, pont odatartok én is, gyere velem!
Elindult én pedig a legkisebb habozás nélkül követtem. Volt benne valami, valami megmagyarázhatatlan amiért úgy éreztem bízhatok benne. Mivel gond nélkül letegezett, pedig általában ez nem szokás, gondoltam hasonlóképp teszek én is.
- Ugye nem te leszel a felügyelőm? -egy pillanatra megtorpant majd megfordult, arcát díszítette gyermeteg mosolya, komolyan akár egy kisgyerek!
- Jól hallottam, hogy letegeztél?
- Ja! Te is engem szóval kvittek vagyunk! Minek finomkodni? -rántottam vállat.
Előjött ismét ez a nem tűröm, hogy uralkodjanak felettem énem és muszáj voltam visszaszólni! Ha nem tettem volna, valószínű ott helyben elájulok.
- Hmm. Jólvan. Egyébként nem, Dr. Graham lesz a képző orvos én a gyakornoka vagyok, Noah Jung! -nyújtotta kezét.
- Maya Long!
Miután túl voltunk a bemutatkozáson bevitt a kérdéses vizsgálóba s miután az orvossal is letudtuk ugyanezeket beállított dolgozni. Magyarázott mindent egész érthetően, amit persze nem értettem visszakérdeztem, hogy hogy is van ez. Nem is telt olyan vészesen ez a nap, ahogy arra számítottam. Miután letelt a nyolc órám a doki aláírta a papírom, hogy ott voltam és kitöltöttem az időt, majd elköszönve tőle és Noahtól hazaindultam. Ahogy a nemkívánatos buszmegálló felé tartottam egy autó megállt mellettem és rámdudált. Metálkék fényezését felismerve hatalmas mosoly kerekedett arcomon, majd boldogan pattantam be az anyósülésre.
- Hali Harry! Mizu? -kérdeztem kedvesen, közben bekötöttem magam.
- Szia baby jó minden. Milyen volt az első nap? Szar vagy iszonyú? -nevettem kérdésén, tudtam mennyire jól ismer, hiszen nekem minden szar vagy iszonyú de a legrosszabb az iszonyúan szar!
- Fura de egész klassz volt. Rosszabbra számítottam.
- Nocsak! Mi lett veled Maya Long? -bökdöste meg halántékom.
- Be lehet fogni Wood! Inkább vigyél haza! Ágyba akarok bújni. -nyújtóztam el.
- És ugye oda én is járatos vagyok? -húzta huncut mosolyra száját.
- Szerinted? -viszonoztam mosolyát.
Erősebben a gázba taposott és tettük a kilométereket. Harry nagyon jó barátom mióta elkezdtem a középiskolát, szintúgy mint Sam. Bár vele kicsit több időbe telt a bizalomépítés, de kb két hónap után öribarik lettünk. Bár a szívemben egy szinten állnak mindketten! Egyikőjük sincs feljebb vagy lejjebb a másiknál! Bár aggódtam a „barátság erősítése" dolog miatt, mert anyáékkal folyton költöztünk. Mikor végeztem az óvodában elköltöztünk Manhattanbe, ott mikor kijártam az általánost idejöttünk Clevelandbe, Ohio államba. Igaz nincs olyan nagyon messze, de mégis... Az ottani barátaim ott maradtak míg én itt vagyok. Aggódtam mi lesz ha gimi után is elmegyünk. De mikor anya azt mondta, hogy választhatok itt egyetemet akkor tudtam, maradunk. Bár eddig lent délen laktunk mikor kiballagtam a suliból akkor költöztünk fel ide északra, a Canada-i határhoz. De végülis az állam ugyanaz maradt. Szerencsére Harry és Sam is a közelben lakik, így nem kellett elválnunk egymástól. Amiért roppant hálás voltam. Végre igazi barátaim lehettek és nem kellett magam mögött hagyni őket!
Harry sok mindenben segített, mikor másra nem számíthattam. Mikor 16 voltam megismertem egy srácot, afféle rosszfiú volt, minden csaj odavolt érte, így én is. Tetszett a vadsága, a szabad szelleme az, hogy megtehet bármit. Mindemellett a gimi focicsapatának a kapitánya volt. Egyszóval egy igazi nagymenő. Mivel már akkor megvolt ez a engem mindenki hagyjon békén, nem parancsolhat nekem senki imidzsem felfigyelt rám. Tetszett neki ahogy elbánok a szemétkedőkkel és kivívtam mások figyelmét. Járni kezdtünk. Minden jól ment én meg fullra szerelmes voltam! De tényleg, megvolt a lila-rózsaszín köd, pillangók a gyomorban stb. Aztán mikor megkapott 17 évesen, úgy érezte elérte a célját és azután már nem volt velem se kedves, se figyelmes. Folyton bunkón viselkedett, beoltott a haverjai előtt és volt mikor megütött. Próbáltam békülni, helyrehozni de nem akarta, aztán rájöttem, hogy megcsal engem. Nem is egy lánnyal. Összetörtem. De úgy igazán! A fiú akit mindennél jobban szerettem átvert, megcsalt és hazudott nekem. Ha nincs Sam és Harry, biztos, hogy ma én is pont úgy a pszichiátrián lennék, mint a számos gyógyíthatatlan elmebeteg. Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem leszek szerelmes, nem engedek mégegyszer az érzelmeimnek! Mert mégegy ilyen csalódást biztos nem élnék túl. Azóta gondtalanul élek mindenféle idióta érzelem nélkül és tök jól elvagyok! Persze a barátaimat és a családom szeretem, de az másféle szeretet. Harry az esetre rá kb fél évre elhintette nekem, hogy „talán" szerelmes belém és lehetne több köztünk barátságnál. Azonnal leintettem és megmondtam neki, hogy szó sem lehet róla engem ő úgy nem érdekel és nem is fog! Nem akarok soha senkivel semmi komolyat. Bár ígérgette, hogy ő más lenne, mint az a szemét Mark, de nem akkor sem mentem bele. Egy ideig távol maradtam tőle, hogy enyhüljenek érzelmei irányomba. Kb 2-3 hónapos szünet után egy bulin találkoztunk újra, ahol épp egy igen csak ribancnak kinéző csajt fűzött. Hallottam ahogy oltogatja szegényt így a védelmére siettem. Elküldtem a lányt a halálra faszára majd megcsókoltam Harryt. Csakhogy lássa a csaj kellhet az a srác egy csini csajnak. Hamar el is oldalgott. Igaz nem mondanám magam egy kiköpött Pamela Andersonnak, nincsenek giga dudáim, óriási tömött seggem, de meg vagyok elégedve magammal. Normál méretű mellek, kerek fenék kb hátközépig érő szőke haj és felemás színű szemek. Igen felemás. Az egyik szemem kék a másik zöld. Így születtem, heterokromiásan. Bár gyerekként sokat csúfoltak miatta de hamar az előnyömre tudtam fordítani. Az oviban azt hazudtam, hogy azért ilyen mert varázsló vagyok és természet feletti dolgokat tudok megtenni vele. Szinte azonnal elhitték. Bár egy óvodás gyerek mit ne hinne el? De jó móka volt látni ahogy a sok idióta beveszi a dumámat! Nos a dologra visszatérve aznap este Harry és én kibékültünk. Tisztáztuk, hogy nem lesz köztünk semmi barátságnál mert számomra az fontosabb mindennél! Megnyugtatott, hogy már nem szerelmes belém és így nyugodtan tudtam vele bulizni. A kb 4. ilyen buli után mikor kicsivel többet ittunk a kelleténél egy ágyban kötöttünk ki. Bár másnap elég kellemetlenül éreztem magam, de Harry megnyugtatott, hogy ettől nem fogja megkérni a kezemet. Sőt megdícsért, hogy mennyire jól érezte magát velem. És nem sokra rá megkérdezte ha néha csinálnánk ilyen bulis estéket az rontana-e a barátságunkon. Bár furának tartottam és nem is akartam belemenni, de mivel egy buli sem lehet alkohol nélkül, még néhányszor ugyanarra a sorsra jutottunk. Így belementem abba, hogy néha lefekszünk egymással, jól érezzük magunkat de nem viszünk bele idióta érzéseket. Ennek kb másfél éve és azóta is tök jól megvagyunk.
Múltonkon agyalva arra lettem figyelmes, hgy leparkolt a házunk előtt. Hatalmas volt ez a ház, sosem értettem anyáéknak miből tellett ezt megvenni. Nem messze laktunk az erdőtől, az ablakból látni lehetett a zölden festő fenyvest ami a Cuyahoga-völgy elejét jelzi. Közel lakunk a Canada-i határhoz, így ha átcaflatunk az erdőn már illegális határátlépők is lehettünk. Szerettem itt élni! Nem volt kenyerem a nagy, nyűzsgő város. Valahogy sosem éreztem jól magam a magason felém tornyosuló giga épületek között. Ezért is mikor anya közölte, hogy itt ezen a tanya féleségen fogunk élni, örültem! Bár annak mégjobban, hogy nem egy újabb államba kell átvándorolnunk. Egy biztos, számomra az a betondzsungel a halállal volt egyenlő! Én mindig is természet párti voltam. Imádom a természetet, mindig a kertben vagyok vagy a közeli erdőben ahol apa és én építettünk egy kis bunkert nekem, hogy ott tudjak tanulni és elvonulni a világ elől. A legközelebbi szomszéd is tíz percnyi sétára van, ami bár soknak tűnhet de nekem pont megfelelő. Mondjuk így is látni a másik nagy házat ami előttünk van, de a birtokok elzárták a közelebb építés lehetőségét. Ami amúgy meg nem is olyan nagy baj. Bementünk a halvány kékre festett házba és miután Harry üdvözölte anyáékat elvonultunk a szobámba. Szerettem Harryt, de mint persze barátot, és hálás voltam neki amiért nem akar „életem szerelme" lenni és így gond nélkül bízhatok meg benne és oszthatom meg vele minden gondom-bajomat! Remélem ez örökké így marad!