Néhány héttel korábban
Óra csörgése zavarja fel a hajnal békés csöndjét. Aliyah álmosan, kedvetlenül nyomta ki az idegesítő, szűnni nem akaró csipogó hangot. Elnyújtózva ágyán, ásítva vette magára pamut köntösét és belebújva nyuszis mamuszába lassan kicsoszogott a fürdőszobájába. Megszokott reggeli rutinját elvégezve odasétált a szekrényéhez, hogy kivegye megszokott munkaöltözetét. Térdig érő szoknyája lágyan hozzásimulva engedte láttatni szép alakját, fehér ingjét elől kicsit betűrte szoknyája peremébe és felül egy aranyos kis sállal kötött masnit a gallérja alatt. A tükörbe bámulva elkönyvelte magában, hogy úgy néz ki mintha valamilyen francia lány lenne. Mosollyal arcán igazította helyére fürtjeit és újra a fürdő felé vette az irányt, hogy elkészítse szolid ámbár feltűnően csinos sminkjét. Mikor végzett mindennel elismerően bólogatott magának a tükörben. Szobájába lépve kitekintett az ablakon és szomorúan vette tudomásul, hogy még a nap sem kelt fel de ő már készen áll a munkára. De végülis ezzel jár a felnőtt élet nem? Gondolataiból a kicsapódó ajtó és a rajta versenyautóként beszáguldó kislány térítette vissza. Azonnal odarohant nővéréhez, hogy szokásos, mindennapi ölelésében részesítse.
- Lia-Lia-Lia! -karolta át az idősebbet.
- Szia Sofi! Hogy hogy ébren vagy pöttöm? -guggolt le hozzá.
- Nani felkeltett mert apu azt üzente, hogy neked kell elvinni a suliba. -mesélte el lebiggyesztett ajkakkal.
- De jó, hogy erről megint elfelejtettek szólni nekem...! -jegyezte meg dühösen.
- Áh, hát itt vagy? Már mindenhol kerestelek!
Jött be az ajtón a család házvezetőnője egyben bébiszittere Natalie, aki nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy a kis szökevény a nővérénél van.
- Ne haragudj Nani csak látni akartam Liat.
- Ne aggódj Sofi senki sem haragszik rád! -simogatta meg nővére a kislány buksiját- Most menj szépen Natalieval, segít neked felöltözni aztán beviszlek a suliba! De siess mert itthon hagylak! -fenyegette meg viccből.
Nevetve ugrándozott ki a szobából majd hamar el is tűnt az emeleten, nyomában kísérőjével. Aliyah lassan lesétált a nappaliba és amíg hugára várt készített magának egy jó erős kávét. Bár nem volt igazán oda azért a gyilkos italért de tudta innia kell, hiszen ezt a napot csak plusz energiákkal vészelheti át. Pár perc után Sofi megjelent teljes díszöltözetében ami kb mindenhol Jégvarázsos volt, hátán pedig nem más díszelgett, mint a Katicabogár és Fekete macska kalandjai iskolatáskája. Igazi elsősnek ez dukál! Megragadva a kislány kezét sietősen távoztak a házból. Beültette őt a gyerekülésbe és bepattanva a volán mögé már úton is voltak az iskola felé. Odaérve elbúcsúzott testvérétől és kicsit nagyobb sebességgel hajtott a cégig, ahol dolgozott. Már az utca elejéről megpillantotta az óriási, felhőkarcolónak is beillő céget mely a Beauty and Famous nevet viseli. Ez a cég modelleket és színészeket/színésznőket foglalkoztat, mint ahogy a neve is erre utal. A lány a filmes részlegen dolgozik, bár néha megesik, hogy be kell ugrania 1-1 modell helyett. Bár azt a munkán nem igazán szívleli, ő jobban szeret a kamerán kívül, a háttérben maradni. Bekanyarodva földalatti parkolójukba a megszokott helyen tette le autóját és kiszedve minden szükséges kellékét elindult a lifthez, ami egyenesen a hatalmas halba vitte ahol a vendégeket és az ott dolgozókat fogadják. Amint kiszállt a felvonóból minden szem rá szegeződött, mindenki köszönt neki, üdvözölték, jó reggelt kívántak. A portához érve a kb 30-as éveiben járó férfi mosolyogva, kedvesen fogadta a lányt.
- Áh Miss Smith jó reggelt kívánok!
- Mi ez a hivatalos hangnem Joe? Azt hittem barátok vagyunk? -húzta az agyát viccelve.
- Bocsi csak az apja... vagyis az apádnál fontos emberek vannak nem akarom, hogy bárki meghallja, hogy mi tegeződünk. -súgta oda, figyelve nehogy valaki hallja őket.
- Ohh... -sóhajtott- Kik vannak már megint itt? Befektetők vagy konkurencia esetleg valami filmesek?
- Nem tudom, de befektetőkre tippelnék. Legalább is apád smúzolásából ez jött le. -nevettek fel halkan.
- Naja. Na én mentem így is millió dolgom van szia Joe vagyis szép napot Mr. Rees.
- Önnek is Miss Smith!
Nevetve egymásra néztek majd a lány belépett a liftbe és a korábbi jókedvét felváltotta az aggódás és a stressz édes keveréke az egyre csak növő feladatok száma miatt. Felérve a 25. emeletre a két épületet összekötő hídon ment át, melynek ablakai átlátszósak voltak, utat engedve a látványnak melyet a város nyújtott az ott lévő embereknek. Egy pillanatig megcsodálta a panorámát de nem állhatott meg bámészkodni, hiszen rengeteg munka várt rá! Átérve a filmes részlegre amit ő vezetett, hamar letámadták asszisztensei. Elárasztva a rengeteg teendőkkel, feladatokkal, beesett jelentkezőkkel és kisebb-nagyobb adódott gondokkal. Sóhajtva követte őket a stúdióba ahol a színész jelölteket válogatták.
- Áh Aliyah csakhogy ideértél! -támadta le barátja, asszisztense, legnagyobb bizalmasa Zoe- Már nem bírom tovább egyedül! Ezek az idióták képtelenek felfogni, hogy nem tudunk egy főhőst ketté vágni! Nekünk meg már megvan a főszereplőnk csak statiszták kellenek a filmbe de ezeknek eskü lyukas zokni van az agyuk helyén! -dörzsölte orrnyergét, közben azért nevetett saját túlzó hangnemén.
- Nyugi Zoe nyugi, itt vagyok. Figyeljen mindenki! -kiáltotta el magát mire a teremben lassan mindenki elhalkult- Először is köszönöm mindenkinek, hogy ilyen sokan eljöttetek a castingra de mint azt tudjátok a férfi főszerep már megvan James McAvoy személyében, ma csupán mellékszereplőket keresünk a filmbe! -erre terem morajlástól lett zajos, páran összenéztek, hogy akkor miért is vannak ott- De a hirdetésben szerepelt a leírás, miszerint mellékszereplőket hívunk be meghallgatásra! Aki a főszerep reményében jött ma ide az kérem távozzon! -elhalkult, megvárta amíg az értelmezésre képtelen egyének elhagyták a helységet- Nos, aki maradt annak köszönöm a jelenlétet és remélem mindenki megtanulta a saját szövegét, szerepét! Kollégáim azonnal kezdik a válogatót és amint eredmény született értesítünk mindenkit! Van még valami? -fordult segítőihez akik nemlegesen rázták fejüket- Rendben, akkor sok sikert mindenkinek! Ja és még valami! -állt meg az ajtóban- Akik a hullák szerepére jelentkeztek csak megjegyezném, hogy a hullák nem mozognak és nem vigyorognak a kamerába! Jó munkát!
Egy utolsó mosoly után elhagyta a stúdiót és egyenesen az irodájába ment. Ahol ott hevert az asztalán a tömérdek papírköteg, amikkel még mai nap végeznie kell. Sóhajtva könyvelte el magában, hogy ma sem ér haza vacsorára, sőt! Talán egész éjjel bent kell lennie, hogy az elhalasztott papírmunkát befejezze. Hiszen jól tudja a könyvelés nem várhat örökké és ha nem ő lenne a vezérigazgató lánya már rég repült volna a cégtől a folyton háttérbe tolt papírmelók miatt. De nem tehet róla sosem szerette a kis szöszmötölős munkákat, ő igazán a tettek embere! Akkor érzi igazán jól magát munkahelyén ha tudja, hogy hasznos amit csinál és az emberei elismerően bólogatnak rá az eredményes munkája miatt! De ezt is valakinek meg kell csinálnia...
•••
Mire felállt gépétől javában besötétedett és a város fényei világították be a sötét utcákat. Elnyújtózkodva székében búcsút intett a munkának és lecsukva laptopját hazaindult. Táskáját vállára dobva igyekezett ki irodájából. Leoltva a villanyt becsukta magamögött az ajtót és a lift felé vette az irányt. A hídon, mely a másik épületbe vezet, megállt egy pillanatra, hogy elcsodálkozhasson a gyönyörű látványon amit a város nyújtott. Pár perc után megunta a bámészkodást és újra útnak eredt. Mielőtt kiléphetett volna a folyosóra a fal takarásából meghallotta, hogy van ott rajta kívül is valaki. Megtorpant az ismeretlen hang hallatára.
- Akkor megegyeztünk? -az érces férfi hang elég fenyegetőnek hatott.
- Igen meg. -felismerte apja hangját, de valami azt súgta neki belül, hogy maradjon a helyén- Remélem ez már a főnöküknek is megfelel? Semmi kedvem újra kezdeni ezt az egész herce-hurcát!
- Nyugi, ez a főnöknek is tetszetős ajánlat! -bár nem látta hangjából ítélve mosolyogva mondta neki- És addig nem is lát minket amíg minden simán megy. De ugye nem kell emlékeztetnem mi történik ha megszegi az egyezséget? -a fenyegető stílus már-már ijesztően hatott a lányra.
- Nem őrültem meg, nem fogok kockáztatni!
- Helyes! Akkor mi megyünk is, további jó munkát és gyümölcsöző együttműködést kívánunk Mr. Smith!
A lány félve, csendben meglapult a fal mögött szerencsére a távozó férfiak nem vették észre őt. Igyekezte megfigyelni őket, de hátulról nem látta az arcukat, csak öltönyüket amit viseltek. Megvárta amíg apja is távozik a helyszínről majd sietős léptekkel a lifthez oldalgott. Amíg a földszintre tartott folyton azon agyalt vajon kik lehettek azok a férfiak és milyen megállapodásról beszéltek? Milyért ijedt meg tőlük mikor semmi konkrét vagy vészjósló dolog nem hangzott el? Mégis az a fenyegető, visszautasítást nem tűrő hangnem... Volt abban a férfiban valami amitől még a hideg is kirázta!
Hazafelé tartva csak abban tudott bízni, hogy túlreagálta azt a beszélgetést és semmi gondot okozó dolog nem történt! Csak ő lát rémeket, csak többet gondol bele, mint ami valójában, igen csakis ez lehet! Sok volt a munka, sokat dolgozott ma, az összes energiáját leszívta az a rengeteg papírmeló és csak a fáradtságtól lát rémeket! Muszáj ezt hinnie!