Az én történetem nem átlagos és kicsit sem hétköznapi! Sajnos egy szörnyű tragédiával kezdődött, de hogy mivel végződik? Azt még nem tudjuk!
Az egész egy szeptember elsejei napon kezdődik, amikor a reggel felkelő nap fénye világítja be egész Seoult. Nehezen nyitom ki szemem, semmi kedvem felkelni, de sajnos muszáj, iskola van! Rendbe szedem magam, majd szekrényemből leakasztom egyenruhám és magamra öltöm. Még szerencse, hogy nem kell mindennap ebben járnunk, csak ünnep napokon. Megnézem magam a tükörben és mikor úgy érzem, hogy már nincs mit tennem magamon elindulok. Az óriási házban, ahol már lassan 11 éve élek, úgy visszhangzik cipőm kopogása, hogy félek valakit felkeltek. A konyhába érve ShinYeol, aki anyám szerepét tölti be, serényen készíti reggelinket.
- Jóreggelt! -köszönök illedelmesen.
- Neked is Nara! Készen vagy?
- Igen, persze.
- Tessék a reggelid. -nyújt át egy papír zacskót, benne ebédemmel.
- Köszönöm! -hajolok meg aprón- Megyek felkeltem Yona-t és elviszem az oviba.
- Be fogsz időben érni az iskolába?
- Persze, hisz útba esik.
- Rendben, legyen szép napotok!
Megköszönöm kedves szavait majd rohanok a hugom szobájába, hogy felkeltsem. Nyűgösködve ugyan de sikerül őt kikönyörögni az ágyból. Gyorsan ráadom a ruháit és indulunk is. Nem akarok elkésni! Az óvoda kapujában megölelve hugomat engedem őt útjára. Megvárom amíg beér az épületbe. Az ajtónál megáll és egy utolsót int nekem, mosolyogva visszaintek majd futva indulok el a másik irányba. A sarkon befordulva egy hangos dudaszó zökkent ki rohanásomból. Oldalra nézek és a legjobb barátnőm, Soyang integet a kocsijából, hogy szálljak be. Gyorsan bepattanok mellé és megköszönöm a fuvart. A suli parkolójában gyorsan keresünk egy üres helyet és késve rohanunk be a nagy udvarra ahol az ünnepség éppen akkor kezdődött el. Szerencsére még csak az igazgatói beszédeknél tartunk, így nem maradtunk le semmiről. Gyorsan odasunnyogunk a többiekhez és beállunk a sorba. Természetesen egymásmellett állunk, ahogy minden évben! Az osztályunk nem túl nagy létszámú, csupán huszan vagyunk de ez is éppen elég. Oldalra nézek és meglátok két böhöm nagy melákot, valószínűleg testőrök. Hogy minek? Nos, mivel az osztályomba egy „híresség" jár! Hogy ki ő? Nem tudom ki ismeri őket, ki nem? De itt Koreában a leghíresebb K-pop együttes a BTS tagja, Jungkook! A végzős osztályt pedig nem mások ékesítik, mint V vagy másnéven Taehyung és Jimin. Igen, pontosan ők! Bár én ismerem JK-t arról a korszakáról amikor csak csupán Jeon Jeong Guk volt. Együtt jártunk már az általános iskolába is, akkor még kicsit sem volt híres. De mikor gyakornok lett a Big Hit-nél és betették a bandába minden megváltozott. Jött a hírnév, siker, rajongók vagy ahogy ők hívják Army-k és az ezekkel járó dolgok. Szinte az összes lány a suliban körbe rajongja őket és folyton a nyomukban járnak. Durva mi? Szerintem is! Most gondolom sokan felteszitek a kérdést, hogy mit keresek én egy olyan elit iskolában ahova ők is járnak? Nos, ez roppant egyszerű! Bang Sihyuk, a Big Hit ügynökség elnöke az apám, vagyis csak mostoha. Így az ő jóvoltából felvettek ebbe az intézménybe. Ami... hát mondjuk azt, hogy nem egészen biztos, hogy jó ötlet volt! Sajnos tudom és tisztában vagyok azzal, hogy nem tartozom ide és ezt néhányan mindennap a tudtomra is adják. Mikor vége lett az ünnepségnek és bemutatták a végzős osztályt és elvonultak a saját termükbe, mi is felmentünk a sajátunkba. Osztályfőnökünk Mr. Jang elmondta a szokásos beszédét, amit már harmadszor hallunk, hogy tanuljunk szorgalmasan, ne késsünk órákról, járjunk be mindennap stb stb. Szokásosan Soyang mellett ülök a leghátsó padban. Nem szeretek elől ülni! Az inkább az előkelők helye. Így természetes, hogy Jungkook ül legelől, mellette Hyewol az egyik legirritálóbb személy a világon és persze Kook legelszántabb rajongója. Szinte már beteges ahogy rajong érte!
Ebédnél a szokásos helyünket vettük célba Soyang-al és leülve átbeszéltük kinek hogy telt a nyara. Sajnos nem sokat láttuk egymást a szünetben! Mivel Kim Soyang az egyik legbefolyásosabb céghálózat fejének a lánya, így folyton az apját kísérte el az üzleti útjaira. Bár neki ehhez nem sok kedve volt, de mivel apja őt szánja „örökösnek" a cég élére így kénytelen mindenben szótfogadni és kitanulni a szakma csínját-bínját. Én a mostoha apám cégénél dolgoztam, afféle mindenes voltam. De leginkább kávét vittem az embereknek és szaladgáltam a tömérdek papírokkal. Mondjuk másra nem is számítottam... Sosem voltam a családja tagja és ezt mindig a tudtomra adja. Míg a kis hercegnője, a világa közepe mindig a legjobb helyeket, munkákat kapja és minden egyebet amit a száján kiejt. Talán ezért is egy elkényesztetett liba! Gondolataimból az éppen szóbanforgó lány érkezése zökkentett ki, aki szándékosan nekem jött.
- Nem tudsz vigyázni!? -förmedt rám, csatlósai nevettek.
- Én? De hisz te jöttél nekem!
- Ne szájalj velem te kis...! Inkább húzd meg magad! De jó, hogy már az utolsó évem, nem kell sokáig látnom a képét! -mondja nevetve a barátainak, de épp elég hangosan ahhoz, hogy én még halljam.
- Ne törődj vele, egy barom! -fogja meg karomat barátnőm.
- Ugyan -rántok vállat- már fel se fogom az ilyet, megszoktam.
Hirtelen hangos sikítozásra és lelkes kiáltozásokra lettünk figyelmesek. Már oda se kellett néznem, tudtam a fiúk jöttek be az ebédlőbe! Tipikus... Amint belépnek bárhova ezt a fogadtatást kapják. Csodálom, hogy még nem süketültek meg! Karon fogom barátnőm és kihúzom őt a helységből, már nem bírtam tovább ott maradni! Bár ez rá nem volt igaz, ő is szerette a srácokat bár közel sem olyan elmebeteg módon, mint a többiek. Az ablak előtt megállva visszapillant, hogy megnézze a „kis cukiját" ahogy ő hívja, V-t. Odavan a srácért, bár nem értem mit eszik rajta annyira? Hiszen nem is ismeri! Oké, hogy jól néz ki, mert jó néz ki nem mondhatom, hogy nem de fogalma sincs ki ő! Nem tudja milyen ember! Hogy lehet így bárkit is szeretni? Hiszen egy jó külső rejthet rossz belsőt! Most biztos mindenki lehurrog magában és elhord mindennek, de attól mert a kamerák előtt előadják, hogy „milyen jó emberek" az nem azt jelenti, hogy civilben ugyanolyanok, mint a képernyőn! Én nem mondok róluk véleményt, hiszen egyikőjüket sem ismerem, még Jungkook-ot sem. Általánosban se voltunk barátok csupán beszélgettünk néhányszor, de amikor jött a csillogás ez is abbamaradt szóval fogalmam sincs arról, hogy ki ő!
A nap végén Soyang elvitt az oviig és megköszönve segítségét bementem a hugomért. Lassan hazasétáltunk, közben elmesélte nekem milyen érdekes dolgokat csináltak a mai napon. Történeteit hallgatva érkeztünk meg az óriási házhoz. Istenem hogy lehet valaki ennyire piszkosul gazdag? Közben máshol meg éheznek és gyerekek százai halnak meg éhen! Hogy engedheti meg ezt az emberiség? Fogalmam sincs! Szemforgatva léptem be az ajtón. A házat néma csend lepte el. Kiáltottam egy megjöttemet de választ nem kaptam. Biztos még nincs itthon senki. Lepakoltam a cuccaim majd segítettem átöltözni Yona-nak. Adtam neki néhány játékot, hogy lekösse amíg készítek kaját magunknak. A konyhában tevékenykedtem már egy ideje, amikor hangos kocsiajtó csapódásra lettem figyelmes, majd egy dühös alak rontott be a házba. Sihyuk hangosan telefonált valakivel, szemmel láthatóan nem örült a közölt hírnek.
- Hányszor mondjam még el, hogy azt a mellékletet ki kell törölni abból a rohadt szerződésből!? -üvöltött bele készülékébe- Hogy lehettek ennyire dilettánsok!? Ajánlom, hogy így legyen vagy holnap mindenkit kirúgok világos!? -bontotta a hívást, majd egyenesen rámnézett, szemében jól látható volt a düh és megvetés- Te meg mit csinálsz?
- Csak egy kis vacsorát.
- Nem megmondtam, hogy ne tedd a lábad a konyhámba!?
- Bocsánat! Csak egy kis kaját akartam csinálni Yona-nak.
- Ott a bejárónő! Mért nem szólsz neki ha a kicsi éhes?
- Mert megtiltotta, hogy bármilyen kéréssel forduljak Mrs. Chang-hez. -feleltem némi iróniával hangomban- Mivel ő csak a család tagjait szolgálhatja ki.
- Inkább neki szólj, de ne menj a konyhánk közelébe! Sőt inkább örülj, hogy egyáltalán a házban lakhatsz! -szemei szikrát szórtak, tudtam legszívesebben megütne de nem tette.
- Rendben, bocsánat uram! Többet nem fordul elő! -hajoltam meg előtte.
Nem szólt semmit csak intett az emelet felé, hogy menjek a szobámba. Így is tettem, nem akartam veszekedni. Már csak Yona miatt sem! Örülök neki, hogy őt is megtűrik a házban, ahogy engem. Bár őt kicsivel jobban kedvelik, mint engem de ez szerintem azért van, mert még ő kicsi. Bár ShinYeol sokkal másabb, mint férje! Ő kedves hozzám, de persze csak akkor ha Sihyuk nincs ott. Ha vele van ugyanolyan rideg akár a férfi. Lehet fél tőle! Bár ki ne félne? Egyszerűen ijesztő ember!
Gondolataimba merülve feküdtem le a szőnyegre. Tudom butaság mivel ott az ágy, de én szeretem! Szeretek a padlón elterülni és csak lenni magamnak! Fura vagyok? Talán... De nem bánom! Telefonom pittyegése riasztott fel, a készülékért nyúlva láttam, hogy Soyang írt.
~ Szia! Mizu? Mit csinálsz?
~ Szia! Semmit. Padlót fogtam... -küldtem egy képet, nehogy félreértse.
~ Te aztán nem semmi vagy! -rengeteg nevetős smile- Van kedved egy jó programhoz?
~ Meg fogom bánni?
~ Aha, mindenbizonnyal. Nah?
~ Oké.
~ Szupi! Gyere a parkba, tíz perc múlva felveszlek. Ne késs el!
Le is lépett. Meg se tudtam kérdezni mit tervez. Bár őt ismerve ez felesleges, úgyse mondja el! Átvéve az egyenruhám, egy kényelmesebb ruhát öltöttem magamra. Mr. Bang-nak azt hazudtam, hogy az egyik tanuló partneremhez kell mennem egy iskolai dolog miatt. Mert különben nem engedett volna ki a házból. Sehová sem mehetek, nem engednek szó szerint sehova csak az iskolába és a vele kapcsolatos dolgokat intézhetem el. Meg persze dolgozni! De mivel most nincs munkám, így csak ezt mondhattam. Kilépve a kapun gyorsan a park felé vettem az irányt. Barátnőm ígérete szerint hamar odaért és felvett. Beülve metálfekete Audijába azonnal el is indultunk. De hogy hova? Azt csak a jó Isten tudja na és persze Soyang!