Ebben a nem mindennapi történetben, egy idegen világgal és annak lakóival ismertetem meg az olvasókat!
A hely neve Spellworld és különleges embereknek kinéző tündérek lakják! Igen tündérek, de nem az a megszokott, mesébe illiő csilli-villi tündérek! Nem, nekik nincs szárnyuk nem varázsolnak cukimuki pónikat! Ők egy komoly nép és abban rejlik tündéri erejük, hogy uralják a természet erőit! Persze az sem kaphatja meg mindenki, csak a nemesi családból származó tündérek képesek irányítani a természet vad és zabolázatlan erejét! Az uralkodó vagy királyi család az, aki rendelkezik ilyen képességgel! A mi főhősünk e család sarja, leendő uralkodó! Bár még fiatal, vad természetű lány de igen bátor és tehetséges a maga meglepő, fondorlatos módján. Szülei akik az ország és a nép mozgató pillérei, akik ellátják az alattvalókat minden „földi" jóval. Az ő erejüktől függ, hogy van-e éhezés, nyomor, jólét, bőség, gazdagság. De mivel nagyon rendes és lelkiismeretes emberek, semmilyen panasz sincs rájuk, sőt mindenki egész Spellworld élteti őket!
A történetük egy szép napfényes reggel kezdődik! Amikor a szokásos gyakorlati próbán vesz részt az ifjú hercegnő. Oktatója, aki egyben tanácsosa is megvan elégedve a lánnyal, bár néha eléggé szeleburdi.
- Nana, figyelj oda felség! Kérlek már nem sok van az órából! -kérlelte a lányt, bár ő inkább már rég a folyóparton lett volna.
- Jajj Nickolas! Nem akarom már ezt csinálni, unalmas! -nyafogott a szokásos módján- Kérlek had menjek el!
- Tudod, hogy nem lehet! A szüleid a lelkemre kötötték, hogy nem engedhetlek el az óra vége előtt!
- De ha nem tudják meg akkor nem lesz semmi baj! Naaa légyszííí! -nyafogott.
- Najó! De csak most utoljára! Több ilyen nem lesz! -emelte fel mutató ujját, hogy mértéket adjon szavainak.
- Köszi köszi köszi! -ugrott a nyakába- Meghálálom ígérem! -már rohant is.
Meg sem várva oktatója, tanácsadója illetve régi barátja válaszát rohant is a kedvenc helyére, ahol a világon mindennél jobban szeretett lenni! A tündöklő folyóhoz, ami egy csodálatos vízesésben végződik. Ez a folyó illetve a végén már tó, igen csak különleges! Mivel itt születnek a tündér babák. Igen a vízben! Mivel szinte minden élet a vízből ered, ez náluk sincs másképp. Ahhoz, hogy egy tündér bébi életben maradjon ebben a vízben kell világra jönnie! Csak is ebben!
Odaérve leült a tópartra és csodálkozva figyelte a gyémántként csillogó vízesést. Olyan nagy volt, hogy csak attól elfárad bárki, ha végig néz rajta! A nap fénye úgy játszott a víz hullámain, mint egy ártatlan kis gyermek egy csodás réten. A visszatükröződő fénysugarak gyönyörű kékes, ezüstös színnel vonta be a tájat, olyan gyönyörű volt ez a hely! Talán ezért is ez a kedvenc helye a hercegnőnek. Felállt, odament a vízhez és elkezdett vele játszani! Ilyenkor titkon megköszöni, hogy királyi családba való, mert birtokolja a természet erejét! Imádta a képességeit, el se tudná nélkülük képzelni az életét! Szülei egyenként 2-2 erőt birtokolnak, az anyja a víz és levegő mágikus erejében jártas, míg apja a tűz és a föld hatalmának birtokosa. Kik titkon abban reménykednek, hogy szeretett lányuk örökölt minden képességet, mivel ez igen csak ritka dolog mêg a királyi családban is! Kb 200 évente születik egy olyan gyermek aki birtokolja mind a négy erőt! Általában 1 vagy 2 erő a megszokott, már a 3 is roppant ritka! Sajnos ám ennek is van hátulütője, mivel aki az összes erőt tudja uralni, az azt jelenti, hogy ő a leghatalmasabb tündér mind közül. Legtöbben félnek az ilyesmitől vagy épp valakit úgy elvakít a hatalom vágy, hogy akár képes ölni is érte! A történelemben már előfordult ilyesmi.
Miközben a lány a vízzel játszott, egy alak tűnt fel a távolban. Észre vette ő is és elbújt a vízesés mögött. De kíváncsisága hajtotta, így ki-ki tekintett onnan, hogy lássa ki is közeledik. Mikor felismerte a személyt már bátran előjött rejtekéből.
- Szia Evolin! De jó, hogy eljöttél! -ölelte meg barátját, akivel évek óta a legjobb barátok.
- Szia hercegnő! Hogy vagy ma?
- Ne hívj így, mondtam már! Hisz barátok vagyunk, és azok nem tartják be a kötelező köröket!
- Tudom csak húztalak! Na mi újság van Crystal?
- Ellógtam az órámat. Olyan uncsi volt! Itt ezerszer jobb! Te hogy hogy itt vagy? Azt hittem nem jössz!?
- Úgy volt, de apám elengedett így azonnal rohantam hozzád!
- De aranyos vagy! -ölelték meg egymást- Mondd csak, mi van az esküvővel? Apád még mindig erőlteti?
- Igen sajnos... -sóhajtott egy nagyot, hangot adva csalódottságának.
- Beszéljek vele az érdekedben?
- Ne! Csak azt ne! Tudod így is mit gondol a barátságunkról!?
- Igen, tudom... Kár, hogy ilyen csökönyös! Bár egy katonától mi mást lehetne elvárni!?
- Attól mert valaki a király katonái közt van az nem azt jelenti, hogy ő lett az uralkodó és parancsolgathat! Irigyellek! Bár én is hercegnő lehetnék!
- Ne tedd! Az én életem sem fényes! Hisz az apám a király! Mindennap parancsolgat nekem, ezt ne tedd, azt ne tedd, ide menj, oda menj... Ezt csináld azt csináld, legyél ot az órákon! Jahjj...
- Akkor egyezzünk meg abban, hogy egyikünk élete sem könnyű! -nyújtotta a kezét.
- Rendben! -kezet fogtak.
- Bár annyival jobb a te apád, hogy nem akar egy vadidegenhez hozzáadni!
- Szerencse! -fujtatott egyet, megkönnyebbülését jelezve.
- Hercegnő! Felség! -hallott meg egy hangos kiabálást.
- Na, megjött a rabtartóm! -mondta barátnőjének, aki nevetett viccén- Itt vagyok! Erre gyere!
- Áhh hercegnő! Az apja küldött önért, azonnal térjen vissza a palotába!
- Minek? Mi olyan sürgős?
- Azt nem kötötte az orromra őfelsége. Kérem jöjjön! -állt alrébb, hogy utat adjon a lánynak.
- Bocsi Evolin de mennem kell. Látod (?) itt a parancs, ha szólít mennem kell!
- Kitartás! Szia! -intettek egymásnak.
A küldöncel az oldalán tért haza a lány, akit már türelmetlenül várt az apja. El sem tudta képzelni mi lehet ennyire sürgős, hogy így türelmetlenkedik érte! A trón teremben vártak rá, az anyjával együtt.
- Felség! Bejelentem, Crystal hercegnő! -lépett elő a küldönc.
- Na végre már! Hol voltál lányom? Tudod jól, hogy óra után rögtön haza kell jönnöd!
- Igen, tudom. De olyan jó volt egy kicsit pihenni! De mért hivattál apám? Baj van?
- Nem, nincs. Sőt! Egy nagy bejelentésem van, ünneplésre méltó bejelentés!
- Tényleg? És mit ünneplünk? -kíváncsiskodott.
- Téged kicsim!
- Engem? Miért? Nincs szülinapom!
- Persze nem is emiatt!
- Hát akkor? -már nem értette a helyzetet.
- Nos Crystal mivel már hamarosan 18 leszel, és idővel megöröklöd a trónt, ideje férjet találnunk neked! És erről én már gondoskodtam! Holnap jön ide a leendő férjed, hogy megismerkedjetek az esküvő előtt! -lelkendezett.
- Hogy mi!? -meglepődött, nem is kicsit- Esküvő, férj!? Mikorra tűzted ki az esküvőt?
- Mához két hétre!
- Hisz akkor van a szülinapom is! Várjunk... Hát ezért...!
- Igen, mivel csak akkor házasodhatsz ha elmúltál 18 gondoltam egy nappal a születésnapod után pont megfelelő lesz az esküvő időpontja!
- Nem hiszem el! Nem gondolod, hogy erről megkérdezhettél volna engem is!? Miből gondolod hogy egyáltalán férjhez akarok menni? Ráadásul egy vadidegenhez! Anya! Te ehhez nem szólsz semmit? -fordult kétségbeesetten az anyja felé.
- Sajnálom kicsim! Hidd el nem lesz olyan rossz, hiszen mi is így ismerkedtünk meg apáddal!
- Az lehet, hogy nektek ez jó ötlet meg sikerült, de nekem egyáltalán nem az, sőt! Fiatal vagyok én ehhez! Mért kössem le ilyen hamar az életem?
- Nem kell lekötnöd magad, csak ez egy uralkodó kötelessége! Az esküvő után is ugyanolyan lesz az életed, mint azelőtt!
- Ugyan, ezt még te se gondolod komolyan! Hagyjuk is! Nem fogok férjhez menni és kész! Téma lezárva! -dühösen otthagyta szüleit és felrohant a szobájába.
Hogy nyomatékot adjon dühének, minden útjába eső ajtót jó hangosan, teljes erőből becsapott. A szobájában már nem bírta tovább tartani magát, könnyekben tört ki. Este, mikor már a csillagok milliói ragyogtak az égen és a Hold ezüstösen ragyogó fénye mindent elborított, kopogtak a lány ajtaján.
- Menj el! -kiáltott ki.
- Én vagyok az kicsim, engedj be! -gondolkozott vajon beeressze-e anyját vagy sem, de végül az utóbbinál döntött.
- De csak egy percre!
- Köszönöm! Jobban vagy már? -kérdezte kedvesen, érdeklődőn.
- Fogjuk rá. Mért nem áltál ki értem anya? Azt hittem rád számíthatok!
- Számíthatsz is! Hidd el, próbáltam apádat lebeszélni erről az egészről, de hajthatatlan! Tudod milyen ha egyszer a fejébe vesz valamit?
- Igen, sajnos tudom.
- Kérlek ne haragudj rá, csak jót akar neked!
- Ja, képes odaadni egy vadidegennek!
- Dehogy is! Ismered te is akit kinézett neked!
- Tényleg? Ki az?
- A szomszédos királyság trón örököse! Az özvegy királyné fia.
- Óhh csak nem Frederic herceg?
- De igen, ő!
- Jajj istenem anya! Hiszen ő a világ legkiálhatatlanabb kis hercege az egész birodalomban! Fennhéjázós, öntelt, kegyetlen és még csúnya is! Csak őt ne!
- Ne haragudj! De ők az utolsó család akik még birtokolják a nagy erőt! Ezt muszáj tovább vinnünk, hiszen ha senki sem lesz képes használni az erőt akkor kihalhat a népünk! Hisz nélkülünk nincs étel, ital, napfény, tiszta levegő.
- Igen értem. De ezt akkor sem szeretném...
- Tudom kicsim, tudom. De muszáj!
- Bár ne lenne varázserőnk, bár normálisak lehetnénk! -borult anyja karjaiba.
- Sajnálom, hogy erre kötelez a véred! De ha idősebb leszel megérted!
Kisírta magát anyja szerető karjaiban, majd elaludt. Közben rémálmok gyötörték, a rosszabbnál rosszabb jövőről. Olyan élethű volt, olyan valóságos, hogy azt hitte tényleg ott van és ez mind megtörténik vele. Csak akkor tudta meg, hogy ez mind álom, mikor hangos csattanással a földre esett. Felállt megsimogatta sajgó végtagjait, majd kiült az ablakba és nézte a horizonton feltűnő napot. Közben némán, csendesen elmorzsolt pár könnycseppet. Azt kívánta titkon, hogy ez a nap meg se történjen! Hogy soha ne menjen oda a herceg és soha ne kelljen férjhez mennie!