1. rész

Ebben a történetben egy bérgyilkos életét, történetét mesélem el. Nem rögtön vele kezdünk, hanem a történet legeslegelején! Csak később kerül ő a képbe.

Rengeteg ember úgy él, hogy csak van a világban. Mások célokat tűznek ki maguk elé, amiért addig küzdenek amíg el nem érik. Van olyan is aki másokon vagy más emberek által nyerészkedik. De egy közös bennük, a túlélés! Bármit megtennének azért, hogy minél jobb és gazdagabb életet élhessenek.
Ez alól sem kivétel a hírhedt, helyi maffia főnök, Diego Gomez. Rettegett ember hírében áll. Mindenki tart és fél tőle. Nem az a mészáros, mint más, távoli bandák. De aki elárulja vagy szembeszáll vele, azzal könyörtelenül elbánik.
San José-ban, California államban él az említett maffia klán. Épp nyugi van a környéken. Semmi viszály, veszekedés, esetleges bandaháború.
Egy hatalmas ház, szinte már kastély falain belül tisztán hallható volt Diego úr hangos kiáltása.
D:- Colin! Hol a fenében vagy már!? - ordított, az egész ház az ő hangjától zengett.
A távolból sebes lépteket lehetett hallani. Az imént említett Colin igyekezett a főnökéhez, és abban reménykedett, hogy nem szedi le a fejét a helyéről.
C:- Itt vagyok főnök! Elnézést! - állt meg előtte.
D:- Hol a fenében voltál? Már mióta neked ordítok!
C:- Bocsánat uram, csak segítettem...
D:- Mindegy, ez most nem számít! Azonnal igyekezz le Santa Cruz-ra! Ma érkezik az újabb szállítmány! Vedd át és vidd el a raktárakba! - adta ki a parancsot.
C:- Rendben főnök, már is megyek.
Sarkon fordult, és pár emberrel az oldalán leigyekeztek a kikötőbe. Diego már megnyugodott, hogy végre megtalálta Colint és lesz ki átvegye a csempészett árut. Kb 5 körül a családhoz vendég érkezett. Egy embere ajtót nyitott és a vendéget a nappaliba kísérte. Addig egy másik „alkalmazott" elment szólni a főnökének, hogy megérkezett a várt személy. Felvette az öltönyét és lement.
Kézfogással és egy baráti szivarozással indították a beszélgetést. Közben 1-1 pohár wiskey is lecsúszott.
D:- Lányom! Gyere le kérlek! Valaki szeretne megismerni! - szólt fel a lányának, akinek nem igazán volt ínyére ez a találkozó.
Nem volt mit tennie, kénytelen volt lemenni és bájcsevegni a vendégükkel. Bár inkább szívesebben olvasott volna egy könyvet vagy nézett volna egy érdekes filmet.
Bár ő egy „maffia lány" volt, nem igazán érdekelte ez a dolog. Számára távoli, idegen volt ez az egész. Az erőszak, gyilkosság, drog csempészet, hazudozás a hatóságoknak... De nem volt mit tennie, hisz ebbe született, ebben él. Az apja viszont aggódott, hogy ha ő meghal vagy lemond, akkor milyen vezető lesz a lányából. Sajnos fia nem született akire hagyhatja a bizniszt a lánya helyett. A felesége pedig meghalt mielőtt újra szülhetett volna. Azóta is gyászol a család, de leginkább a magányos, magára hagyott lány.
Kedvetlenül lement a konyhába ahol még mindig italoztak.
C:- Itt vagyok apa.
D:- Igen. Nos szeretném neked bemutatni Leon Santiago-t! - mutatott a férfira - Leon, ő a lányom, Clara Gomez.
C:- Nagyon örvendek, uram. - fogtak kezet.
L:- Ugyan, kérlek tegezz nyugodtan. Nem vagyok én olyan öreg! - nevetett.
Estig csak beszélgettek. Kicsit megismerték egymást, aztán a férfi elment. Clara odament az apjához és kérdőre vonta.
C:- Apa, mi a franc volt ez? Mért kellett azzal a hapsival jópofiznom? Ki ez!? - esett neki.
D:- Kérlek vegyél vissza egy kicsit. Ülj le és elmondom. - leült - Nos, az a férfi egy igen sikeres és gazdag vállalkozó.
C:- Áh értem már! Nyerészkedni akarsz rajta! De ehhez én mért kellek?
D:- Tévedsz! Nem akarok nyerészkedni! Teljesen más ügyben kerestem fel.
C:- Tényleg? Ez új. Kezd érdekelni a dolog. Mért kerested fel?
D:- Szeretném, és most ne kapd fel a vizet, ha megismerkednétek!
C:- Mi? Miért?
D:- Mert gondoltam, ha neked tetszik és jól kijöttök egymással, akkor talán feleségül mehetnél hozzá! Így rád tudom hagyni az üzletet.
C:- Hogy mi!? - dühös lett - Tudhattam volna, hogy erre megy ki a játék! Hogy tehetted ezt!? Egy vadidegenhez odalöknél!? Nem gondoltam, hogy ennyire megakarsz szabadulni tőlem! - felállt és elakart menni, de apja nem engedte.
D:- Clara! Kérlek! Fejezd be ezt a vádaskodást és ezt a gyermeteg hisztit! Egyáltalán nem akarlak semmilyen vadidegenhez hozzáadni! Ezért is csak annyit mondtam, hogy ismerkedjetek meg. Abból még nincs semmi, és ha nem tetszik akkor egyszerűen nemet mondasz. Ennyi.
C:- Jó. Akkor nem! Kész! - felrohant a szobájába.
Annyira dühös volt, de szomorú is. Sosem gondolta volna, hogy az apja egyszer ilyesmire vetemedik. Talán ennyire megakar tőle szabadulni? Annyira zavarja, hogy ott van? Vagy az a baj, hogy nem olyan könyörtelen, mint ő?
A párnájára borulva sírt, közben anyjától kapott nyakláncát szorongatta. Egy szív formájú medál volt az arany láncon, amiben egy közös kép lapult kettőjükről. A halála előtt csinálták a képet. Ezt kapta a szülinapjára tőle, ezért is olyan becses számára. Nagyobb becsben tartja, mint más a tömérdeknyi pénzt vagy kincset.
Álomba sírt magát. Reggel piros, égő szemekkel ébredt fel. Megmosakodott, de nem ment le a szobájából. Inkább kült a teraszra. Tetőtéri terasza volt, mivel azt a szobát szerette a legjobban.
Fogta az egyik kedvenc könyvét és kiült olvasni. Kellemes idő volt. Sütött a nap, lágyan fújt a szél. Ha nem lenne olyan összetört, akár még szép napnak is nevezhető lenne. Annyira belemerült az olvasásba, hogy észre se vette amikor beléptek a szobájába.
L:- Stephen King? - szólalt meg a kedves idegen.
C:- Jesszus! - ledobta a könyvet is.
L:- Bocsánat, nem akartalak megijeszteni! - vette fel a földről a könyvét, átadta.
C:- Semmi baj. Csak olyan hirtelen toppantál be. Belemerültem az olvasásba.
L:- Azt vettem észre. Melyik művét olvasod?
C:- A Ragyogást. Miért? Talán ismered?
L:- Hallottam róla. Inkább csak pár filmet láttam, amik a könyvei alapján készültek.
C:- Aha értelek.
L:- De nem is zavarlak. Mégegyszer bocs, hogy megijesztettelek, nem volt szándékos!
C:- Semmi gond. Miért jöttél egyébként?
L:- Csak megakartam kérdezni, hogy lenne-e kedved eljönni velem valahová. De megértem ha elvagy foglalva.
C:- Apa elmondta neked, hogy miért akar minket „összehozni"?
L:- Igen.
C:- És téged ez nem zavar?
L:- Hát, igazság szerint nem. Figyelj én úgy gondolom, hogy semmi sem kötelező. Ha akarsz megismersz, ha nem akkor nem. Ha szeretnél velem járni akkor jó, ha nem akkor elküldesz. Semmi sem erőszak. Szerintem itt te, vagy is mi döntünk.
C:- Ebben igazad van. - belegondolt a hallottakba - Rendben, legyen. Gyere menjünk el moziba. Úgy is megakartam nézni egy új filmet.
L:- Tényleg? - a lány bólintott - Huh... hát jó. Nem gondoltam, hogy eljössz velem.
C:- Miért?
L:- Tegnap nem úgy tűnt, hogy örülnél ennek az új „barátságnak".
C:- Figyelj, csak beszélgettünk, az nem jelent semmit. Most meg csak megnézünk egy filmet, nem nagy dolog. Amúgy meg a barátságot ki kell érdemelni!
L:- Remélem érdemes leszek rá!
C:- Majd meglátjuk. Gyere!
Elindultak. Beültek a moziba és a legújabb, legvérengzősebb horrort nézték meg. Szándékosan ezt választotta a lány, hátha így elijeszti. Vagy elmegy a kedve az olyan lánytól, aki az ilyesmiért rajong. De nem így lett. Bár kissé elkeseredett, hogy nem jött be a terve, de legalább megnézte az új filmet. Haza kísérte őt és az ajtóban elbúcsúztak egymástól. A kézfejét megpuszilta, aztán haza ment. Mint valami 90-es évekbeli filmjelenet. Meg is rázta a fejét.
A házba lépve már az apja várta őt, nagy lázban égve.
D:- Na? Milyen volt?
C:- Micsoda?
D:- Hát a randi Leon-nal.
C:- Jesszus apa, csak egy filmet néztünk meg. Az nem randi. Nem is ismerem! Még havernak se mondható!
D:- De azért alakul valami ugye?
C:- Figyelj apa! Lehet a te idődbe úgy ment ez az egész, hogy csak ránéztél egy nőre és eldöntötted, hogy ő a tiéd és egy csettintésre oda is repült hozzád. De ez a 21. század! Itt már nem így megy! Ahhoz, hogy legalább járni tudjunk, minimum pár hónap ismeretség kell! Nem azonnal, hogy még a nevét se tudom de rögtön oltár elé állok vele! Jó, hogy nem már azt mondod, hogy bármely idegennek mondjam azt, hogy „gyere rakjuk össze amink van"!
D:- Jajj Clara! Tudod jól, hogy nem így értettem!
C:- Hagyjuk ezt! - elindult fel a lépcsőn, de félúton megállt - De azt azért szögezzük le, hogy ez a hapsi soha nem lesz az életem része! Soha, még jàrni sem fogok vele!
Nem várta meg a választ. Felrohant a szobájába. Fura mód nem volt szomorú. Inkább megkönnyebbült. Végre elmondta azt, ami a szívét nyomta. Az ágyban fekve pedig kitervelte, hogy bármibe is kerül, eléri azt, hogy Leon még a közelébe se akarjon menni, hogy írtózzon tőle. Így nem tudja azt mondani az apja, hogy az ő hibája. Remélte, hogy sikerrel jár!