20. rész - A szülinapi buli

Reggel ahogy a kávét csináltam James-nek hangokat hallottam a nappali felől. Kinéztem és Adam tartott a konyha felé. Amint meglátott üres tekintete csodálkozóvá vált.
- Jó reggelt! - köszöntem kedvesen, de szigorúan.
- Jó reggelt Lorelei! Mit keresek itt?
- Nem tudod? - bólogatott nemet jelezve - Tegnap leittad magad a sárga földig és nem tudtál vezetni. Haza nem akartál menni, így kénytelen voltam uraságodat idehozni. Mi ütött beléd, hogy olyan ittas állapotban kocsiba ültél? - vontam kérdőre mérgesen.
- Hosszú Lorelei, hosszú... - mondta nagy sóhaj kíséretében.
- Jó, akkor ne mondd el! Nem is érdekel! Itt a kávé idd meg, aztán kint áll a kocsid! Jó munkát!
Feldühített! Tegnap még nekem nyafogott, hogy mindent elvesztett meg hiányzom neki, ma meg ennyivel leráz. Hát nézzen mást baleknak ne engem! Elindultam a szobám felé, de a lépcsőnél utolért és elkapott.
- Várj! Ne haragudj, nem úgy gondoltam. Csak, nem tudom hogyan mondjam el neked!
- Nyugodj meg, sehogyan sem kell elmondanod! Ugyanis nem érdekel! Most pedig hagynál készülődni!? Tudod (?) nekem mennem kell iskolába!
Nézett rám, szemei csalódottsággal voltak tele, de nem érdekelt! Nehezen bár, de elengedte a karom. Felszaladtam és készülődni kezdtem. Hamar elindultam és a szokásos helyen találkoztunk Tori-val.
Ahhoz képest ahogy a reggelem indult, a napom további része nagyon jó volt! Hannah-val és Emma-val elmentünk ajándékot venni Tori-nak. Igaz ők a nagyját megvették, de szerettem volna én is egy személyes ajándékot adni neki. Amit kb 1,5 óra keresgélés után meg is találtam. Egy nyaklánc volt, amin az állt, hogy „Legjobb barátnők örökre", rendesen kiírva nem csak rövídítetten. Ketté lehetett szedni és jut egy darab nekem is. Ez így lesz tökéletes. Plusz még bele gravíroztattam a nevünk kezdőbetűit. Az övén volt az enyém, az enyémen meg az ő betűi. Szerintem ez tökéletes ajándék lesz!
Másnap már csütörtök volt, így csak egyet kellett aludni a nagy meglepi buliig. Személy szerint már nagyon vártam.
Az órák alatt folyton agyaltam hogyan kéne Tori-t odacsalni a helyszínre. Főleg úgy, hogy azért szépen fel legyen öltözve, de ne sejtsen semmit!
Annyira elkalandoztam, hogy azt sem vettem észre amikor kicsengettek. Csak ültem ott, mint egy szobor.
- Hahó Lorelei! Te nem akarsz kimenni!? - szólított meg a tanár.
- Mi? - kaptam fel a fejem - Ja, kicsengettek? Észre se vettem.
- Azt látom. Mi az ami ennyire foglalkoztat? - meglepett, hogy ennyire érdekli, de hogy lássa túl vagyok rajta, azért is beavattam.
- Óh semmi különös. Csak a holnapi bulin gondolkoztam.
- Bulizni mész? Az remek. És mi a jeles alkalom?
- Tori-nak lesz a szülinapja.
- Értem. Jó szórakozást előre is.
- Köszönöm Mr. Smith, meglesz!
Aztán fogtam magam és kimentem. Nehéz volt ennyire magabiztosnak és pozitívnak tettetni magam, de muszáj volt!
Haza érve előkészítettem a ruhát amit a bulira fogok felvenni. Biztos jó lesz! Aztán megírtam a leckét és csináltam vacsorát James-nek és magamnak. Egész este a buliról kérdezgetett. Örültem neki, legalább eltereli a figyelmem. Vacsi után még csoportos hívásban megdumáltam a többiekkel hogyan fogom Tori-t odacsalni. Miután kibeszéltünk mindent, aludni mentem.
Eljött hát a nagy nap. Reggel az igazgatóval beszéltünk, hogy ha lehet engedjen el minket hamarabb, azt is elmondtuk miért. Meglepett a reakciója, szinte azonnal belement. Pedig mindig hosszasan kellett mindenről győzködni, most pedig szinte szó nélkül belement. Alig vártam, hogy vége legyen az óráknak. Tori-nak azt mondtam, hogy gyönyörűen öltözzön ki, mert színházba viszem és oda nem lehet akármilyen ruhában az ember. A lelkére kötöttem, hogy mindenféleképpen 3-ra legyen nálam, mert onnan indulunk. Megígérte.
Otthon gyorsan átvedlettem az átlag ruhám, smink és megcsináltam a hajam is. Remélem így jó leszek! 3 óra előtt csöngettek. Milyen pontos ez a lány! Ajtót nyitottam, bejött. Megdícsértük egymást, hogy milyen szép a másik, majd dudáltak. Megérkezett a rendelt autó, vagy is James. Mondtam neki, hogy ne szóljon semmit a buliról, legyen csendben!
Beszálltunk és elindultunk. De nem arra mentünk amerre a színház van.
- De a másik irányba van a színház! - mutatott az útra.
- Tudom. De mi egy másikba megyünk.
- Tényleg? Hová?
- Majd meglátod. Ez új. Remélem tetszeni fog!
Továbbiakban már nem nagyon beszéltünk. Titokban írtam a többieknek, hogy úton vagyunk készüljenek. Ahogy a klub elé értünk bekötöttem Tori szemét azzal az ürüggyel, hogy ide csak úgy engednek be. Persze furcsálta, de nem tudott mit tenni. Ahogy haladtunk lassan elértük a helységet ahol a többiek lapultak. Levettem róla a kötőt, sötét volt benn, így nem látott senkit. Gyorsan feloltottam a villanyt. Az emberek egyszerre ugrottak elő.
- Meglepetés! - kiáltották egyszerre - Boldog szülinapot Tori!
- Úr isten! - annyira meghatódott, hogy majdnem elsírta magát - Jajj srácok! Nem kellett volna! Annyira örülök!
- Boldog szülinapot! - öleltem meg.
- Köszi Lori! Imádlak! És titeket is!
Sorban megölelt mindenkit. A vendégek sorra felköszöntötték. Aztán behoztuk a nagy tortát és mind egyszerre kezdte el énekelni a Happy Birthday dalt.
A buli nagyon jó hangulatban telt. Mindenki evett, ivott, táncolt. Este következett az ajándékozás. Ha nem volt vagy 100 ajándék, akkor egy sem. Pedig csak 30-an voltunk. A fontosabbakat kinyitotta, majd következtem én. Kicsi volt bár a dobozom, de nagyobb ajándékot rejtett, mint az összes többi együtt. Kinyitotta. Nagyon örült neki, legalább is a szeméből kigördülő könnycsepp erről árulkodott. Szorosan magához ölelt. Azonnal a nyakába akasztotta, majd nézegette.
- Hol a másik fele?
- Nálam! - húztam elő a kulcstartómat, amin a szív másik fele volt.
- Hiszen ez rólunk szól. Legalább is részemről.
- Nyugi nekem is te vagy az öribarim!
- Na gyere öribari, rázzuk fel a táncparkettet!
Befurakodtunk a tömeg közepébe és Zac elindította Tori kedvenc dalát. Amire nagyon jót táncoltunk.
Az este további része is remek hangulatban telt. Olyan 11 felé mindenki elindult haza, így mi is azt tettük. Tori megköszönte mindenkinek a részvételt, majd mi is elbúcsúztunk.
A hétvége jól, nyugiban telt. Feltettünk egy csomó képet a közösségi oldalainkra, amiket a buliban csináltunk. Valaki profil képnek állított be 1-1 képet, valaki borítónak és volt aki simán csak kitette. Én is mindkettőt megváltoztattam. A borítóm az a kép lett, amin mindannyian rajta vagyunk, a profilom pedig amin Tori-val pózolgatunk. Vicces, de klassz kép lett. Mindenki belike-olta, beimádozta és egy csomó hozzászólás is érkezett. Még a távolban lévő barátaim is like-olták, Jungkook még hozzá is szólt. De imádom! Mióta kb a fél világ megtudta, hogy mi milyen szoros baráti viszonyban vagyunk, rengeteg követőm lett miattuk. Igaz nem bánom, de néha azért zavaró.
Hétfőn újra a szokásos helyen taliztunk a barinőmmel, ahogy ő mondaná. A terembe beérve az igazgató fogadott minket. Azonnal leültünk és vártuk mit akarhat mondani.
- Jó reggelt osztály!
- Jó reggelt! - köszöntünk kórusban.
- Elnézést, hogy zavarom az órát! De egy nagyszerű hírt szeretnék közölni az osztállyal! Az iskolánk elnyert egy pályázatot, miszerint egy hét tanulmányi kirándulás jár egy megnevezett végzős osztálynak. Mivel ez a legjobban teljesítő és legjobb tanulmányi eredményekkel rendelkező osztály, így ti fogjátok kapni. A jövőhéten lesz az indulás, reggel 8 órakkor. Így nyomatékosan felhívom mindenki figyelmét, hogy ne késsen! Mindenki kap egy beleegyező nyilatkozatot, amit a szüleikkel alá kell iratni! Lehet már nagykorú itt mindenki, de akkor is kötelező a papír kitöltése! Amit még a hét folyamán kérek vissza, hogy leadjam a szükséges szervekhez!
- És hová megyünk igazgató úr? - kérdezte nyávogós hangján Katlin.
- A kanadai Vancouver-be. Onnan nem messze van egy tartományi park, ott fogjátok a természetet felfedezni. Amiről egy kisebb beszámolót kell írni. Persze a legtöbb időt a „lazítással" tölthetitek! Azért is pályáztam erre a kirándulásra, hogy utoljára együtt legyen az osztály, és szerintem egy rövid beszámoló a látottakról nem nagy kérés, egy hét üdülésért!
- Köszönjük szépen! - mondtuk egyszerre.
- Na és kik lesznek a kísérő tanárok?
- Oh tényleg. Természetesen az osztály főnök és a matematika tanár Mr. Smith. - ó te jó ég, ordította a fejemben egy hang - Csak ennyit akartam elmondani. További jó tanulást! Viszlát!
Elköszöntünk mi is. Tisztára le voltam sokkolódva, amint meghallottam Adam nevét. Vajon hogy fogom én kibírni egy teljes hétig vele, ráadásul egy másik országban!?
Egy idegen államban vele, ahol ki tudja mibe fogunk keveredni! Remélem minden rendben lesz és a kirándulásból nem tortúra lesz!