1. rész

Ez a történet egy hideg őszi napon kezdődik, egy gyors étteremben. Ahol egy lány dolgozik. De ez a lány kicsit sem olyan, mint a munkatársai, vagy az emberek többsége. Ugyan is ő különleges. Ő egy mutáns!
„Az emberek nagy része nem is hisz az ilyesmiben, mások szkeptikusan állnak a dolgokhoz. Némely emberek pedig rettegnek tőlük. Mintha gonoszak lennének, vagy nem is emberi lények. Pedig azok, nagyon is! Csupán a genetikai állományuk tovább fejlődött, egy jobb, különlegesebb „csodává". Az ún. mutánsok képesek arra, amire mások nem. Irányítani tudnak dolgokat. Egyesek gondolat olvasók, valaki rejtőzködő, egyesek pedig a négy elemmel bánnak kiválóan. De sok egyéb képességeik lehetnek. De sajnos az emberiség még nem érett meg rájuk. Ellenségnek tekintik a mutánsokat, mert félnek az ismeretlentől, a megmagyarázhatatlantól. De reménykedjünk abban, hogy egy nap rájönnek, hogy nem is különböznek annyira és megszűnik az ellentét!"
D:- Hé, Skyler azonnal hagyd abba a laptop bújását! Várnak a vendégek! - szólt rá a lányra, a főnöke Derek.
S:- Elnézést, csak egy cikket olvastam és...
D:- Majd a műszak után!
Nem szólt semmit. Ment és felvette a rendeléseket. Ez a munka elég pörgős. Sok ember a gyors éttermeket választja, mivel egy rohanó világban élünk. Mindenki siet, szinte idejük sincs még enni sem. Ami valljuk be elég szomorú.
Ez a nap sem különb a többinél. Pörgés ezerrel! Jönnek-mennek a vendégek, sietni kell a kiszolgálással és az asztalok lepakolásával. Épp le ment a déli nagy roham, most van egy kis idejük az ott dolgozóknak szusszani. Sky ismét a laptopot bújva böngészi a mutánsokról szóló cikkeket. Szereti azokat olvasni, hiszen olyan mintha róla szólna. Bár senki sem tudja, hogy ő is „más". Talán ez így van jól. Ha tudnák szerinte nem is dolgozhatna ott. Ami óriási gond lenne. Gyűjti a pénzt, hogy vehessen egy saját kis házat, ahol nyugodtan lakhatnának a hugával.
Amint figyelmesen olvasta a cikket, ismételten megszólalt az ajtó feletti kis csengő, ami azt jelenti, hogy újabb vendég érkezett. Azonnal lecsukta a gépet és sietett, nehogy újra rászóljon a főnöke. Aki egyébként rendes ember és tök jófej, kedves. De ha munkáról van szó akkor nagyon szigorú.
Amint a pulthoz ért a szava is elállt. Egy számára ismert arcot pillantott meg.
S:- Jónapot! Mit adhatok? - próbált minél lazább és kedvesebb lenni.
C:- Szia! Egy sajtos szendvicset kérnék!
S:- Rendben. Már is hozom! - eltűnt az ajtó mögött, az aprócska konyhában leadta a rendelést, majd pár perccel később visszatért a szendviccsel. - Tessék, jóétvágyat!
C:- Köszönöm! Bocs, de tudnánk néhány szót beszélni? - szólt a távozó lány után.
S:- Persze. Miről lenne szó?
C:- Óh még be sem mutatkoztam. A nevem...
S:- Charles Xavier. Tudom ki vagy.
C:- Oh nahát. De honnan?
S:- Sokat hallottam már rólad és olvastam a cikkeid. Meg láttalak is a tv-ben.
C:- Az jó. Legalább megúszom a felesleges köröket. - nevetett, próbálta oldani a feszültséget.
S:- Gondolom nem véletlen, hogy itt vagy és van egy sejtésem, hogy engem kerestél ugye?
C:- Igen, pontosan. Szeretnélek meghívni az én speciális, fejlesztő intézményembe. Egy afféle iskola féle.
S:- Igen tudom. Ismerem.
C:- Akkor gondolom azt is tudod mi célból jött létre ez a létesítmény? - a lány csak bólintott - Különleges képességű tehetségeket keresünk, hogy feljesszük őket és megtanulják kezelni a „tudásukat." Gondoltam te is csatlakozhatnál hozzánk. A Celebro szerint elég erős génjeid vannak.
S:- Köszönöm a felajánlást, de sajnos nem fogadhatom el. Muszáj dolgoznom, hogy pénzt keressek.
C:- Megértem. De ha meggondolnád magad, az ajtó mindig nyitva áll! Kár lenne egy ilyen tehetséget elpazarolni! - átnyújtott egy névjegy félét, amin az iskola címe állt, majd elment.
Mosolyogva becsúsztatta a zsebébe a cetlit és vissza ment dolgozni. 5-kor vége volt a műszakjának és elindult haza.
Az ajtón beérve erős pia szag és cigi erős füstje áradt ki a szobából. Egy hatalmas sóhaj kíséretében ledobta a táskáját, bement a szobába, hogy megnézze az anyját. Félig az ágyon félig a földön volt elterülve. Odament, hogy feltegye normálisan az ágyra. De nem volt könnyű dolga, totál ki volt ütve. Az erős pia szagot már alig bírta a gyomra, a hányinger kerülgette. De muszáj volt segítenie. Összeszedte az üres sörös, wiskey-s üvegeket és az eldobált cigi csikkeket. Kidobta a szemétbe, majd neki állt vacsorát csinálni, magának és hugának.
Mikor kész lett kiszedte és bevitte az ételt a szobájukba.
S:- Hahó Lily! Itt a vacsi! - ült le hozzá az ágyra.
L:- Köszi, nem kérek.
S:- Lily! Mi a baj?
L:- Semmi...
S:- Lily! - szólt rá erélyesebben.
L:- Csak annyira elegem van már anya ámokfutásábó! Néha annyira megrémiszt.
S:- Megértem. De ne aggódj, hamarosan elhúzunk innen. Már nem olyan sok kell és tudok venni egy kis kecót, ahol mi ketten leszünk csak.
L:- Már alig várom.
S:- Ne aggódj én itt vagyok! Sose hagylak magadra! - ölelte át.
Ekkor hatalmas csattanással csapódott ki az ajtó. Biztos az anyjuk pasija jött meg, Matt.
L:- Sky.. - bújt oda nővéréhez.
S:- Semmi baj, ne félj! Maradj itt, majd én lerendezem, oké!? - bólintott.
Kiment majd gondosan becsukta maga mögött az ajtót.
M:- Áhh Skyler. Kicsikém! - ölelte volna át, de ő ellökte - Mi van, már meg sem ölelsz?
S:- Nem! Hol voltál megint? Anya kiütötte magát, ismét! Mit mondtál neki!?
M:- Én!? Semmit. Csak elmentem inni egyet a haverokkal.
S:- Azt érzem. Bűzlesz az italtól. Meg a női parfümöktől. Megint megcsaltad!? - kiabálni akart, de vissza vett a hangerejéből.
M:- Dehogy is. Csak jól éreztük magunkat! Sose csalnám meg Amy-t. Max veled cicám! - odaszorította a konyha pulthoz.
S:- Hagyd ezt abba! És ne hívj így, nem vagyok állat! - ellökte és pofon vágta.
M:- Annyira szeretem amikor ilyen vad vagy! - csókolgatni kezdte a nyakát.
S:- Hagyj békén Matt! - ellökte.
Beviharzott a szobába. Lefeküdtek a hugával aludni. De nem tudott. Folyton az járt a fejében, hogy minél hamarabb meg kell innen lépniük. Bárcsak találna egy jobb munkahelyet ahol sokkal több a pénz! Legalább hamarabb tudna lakást nézni és nem kellene itt szenvedniük.
Ahogy be akart takarózni észre vette, hogy még át sem öltözött. A ruháit pakolászva kiesett a zsebéből az a cetli amit Charles adott neki. Nézegetve elmerengett azon, hogy milyen jó lenne egy olyan helyen élni, ahol ők vannak. Minden olyan nyugodt, békés. Nem bántsák egymást az emberek, összetartóak. De nem mehet oda egyedül, ha csak saját magáról lenne szó, azonnal igent mondana, de így nem. A huga ugyanis nem mutáns, így ő oda nem is mehetne.
Hajnal volt már mire elnyomta az álom. 6-kor csörgött az órája. Azaz mennie kell dolgozni. Bár nem szívesen hagyta egyedül a testvérét, de muszáj pénzt keresnie.
Az étteremben nem volt valami jó napja. Minden kiesett a kezéből, összekeverte a rendeléseket. Egésznap szétszórt volt. A főnöke délután hívatta is az irodába.
D:- Mi van ma veled Skyler? Nem láttalak még ilyennek!
S:- Bocs, ne haragudj Derek, csak összejöttek a dolgok otthon és nem tudom mit tegyek.
D:- Ismét az anyád? - még régebben beavatta a dolgaiba, amikor kiakarta rúgni, de elmondta, hogy miért volt olyan amilyen.
S:- Igen. Meg az új pasija, mindegy. Bocs mégegyszer.
D:- Semmi gond. De szerintem menj haza, vagy valahova és kicsit pihend ki magad!
S:- De Derek én...
D:- Nyugi, nem vonom le a béred! Szeretném ha jobban lennél.
S:- Köszi, jófej vagy!
D:- Tudom. Egy nap az a nagy szívem lesz a vesztem. - mosolygott.
S:- Nyugi majd megóvlak, hogy a vesztedbe rohanj!
Egy mosoly kíséretében kiment az irodából. Elment sétálni, kiszellőztetni a fejét. Csak sétált, egymást követték a léptei. Órák óta gyalogolt, amikor egy hatalmas kapunak ment neki majdnem. Felnézett. Hát mi volt ott!? Naná, hogy az intézmény! Nem is gondolkodott, hogy merre meg, csak ide vezették a lábai. Úgy gondolta, hogy ez valami jel. Elkezdett a kerítés mentén sétálni. Mivel mezős, erdő melletti területen áll, jó rálátása van mindenre. Az épület mögé érve egy ismerős arcot pillant meg. Nem akart beszélni vele, úgy is csak győzködné, hogy jöjjön ide. Amit sajnos nem tehet. Ahogy el akart slisszolni késő volt, a férfi észre vette.
C:- Hahó! - szólt utánna, a lány megfordult - Skyler te vagy az? - kérdezte meglepve.
S:- Igen, de már itt sem vagyok!
C:- Nem kell elmenned! Senki nem küld el ne aggódj!
S:- Tudom. De sietnem kell haza. Meg különben sem kéne itt lennem. Nem is értem mért jöttem ide. - magyarázta zavartan.
C:- Skyler! Nyugi, semmi baj! - fogta meg a vállát.
Elmentek ketten sétálni. Az erdőben volt egy kis eldugott hely, ahol egy kis patak csordogált és amellett egy pad állt. Arra ültek le.
C:- Biztosra veszem, hogy nem véletlen, hogy itt vagy! Nem lehet, hogy mégis csak szeretnél idejönni!?
S:- Nem tudom. Lehet. De nem tehetem.
C:- Miért?
S:- Mert van egy hugom. Megígértem neki, hogy összeszedek annyi pénzt, hogy tudjak venni egy kicsi házat, ahol ketten élünk, nyugodtan, távol minden bajtól.
C:- Mért nem hozod őt is ide?
S:- Mert ő nem mutáns.
C:- Na és? Ez az intézmény nem csak mutánsokat fogad be! Bárkit akinek szüksége van a segítségre, egy helyre ahol lakhat az bármikor jöhet ide. Csak annyi, hogy ők külön részlegen laknak. De bármikor láthatnátok egymást.
S:- Ez most komoly? Tényleg így van? - hangja lelkes lett, reménnyel teli.
C:- Persze! Gyertek mind a ketten nyugodtan. Az ajtó nyitva áll.
S:- Szuper! Na és mennyit kell fizetni?
C:- Semennyit! Ez nem egy szálloda ahol fizetni kell a szobákért. Ez egy... mondhatni nagy otthon, mi egy nagy család vagyunk.
S:- Család, jah... - sóhajtott - Akkor mikor jöhetünk?
C:- Amikor csak szeretnétek.
S:- Rendben. Akkor a napokban jövünk. - felugrott, azonnal haza akart menni, hogy elújságolja a jó hírt a hugának.
C:- Várni foglak!
Nem válaszolt semmit, csak mosolyogva elment. Hosszú az út az albérletig, de azt a távot futva tette meg. Újra élt benne a remény, hogy valami jó is történhet vele. Hogy nem kell mindennap arra haza mennie, hogy az anyja totálra issza magát, hol egyedül, hol valamelyik pasijával. Mióta az apjuk meghalt az anyjuk teljesen elvesztette a kontrollt és önmagát is. Azóta úgy csúszik lefelé a lejtőn mint egy snowboard-os a pályán.
Haza érve rögtön szólt a hugának, hogy pakoljon össze. Persze kérdezgette miért, hova mennek, de nem árult el semmit. Meglepetésnek szánta. Este megették a vacsorájukat és boldogan aludtak el. A hetet még égig dolgozta, hogy meglegyen a havi fizetése.
Az utolsó nap Sky bement a munkahelyére, hogy beszéljen Derek-el. Remélte megérti miért megy most el. Jó barátnak tartotta ezért nem akart haraggal elválni tőle.
Szerencsére nem volt az a „haragszom rád" típus. Így megértette, hogy miért mond fel. Sőt még sok szerencsét is kívánt a lánynak, akivel az idő során jól összebarátkoztak.
Aztán elindultak. Kb három óra alatt az iskolához értek. Ahol már Charles várta őket.
Összeismerkedett Lily-vel is, aztán megmutatta nekik a szállásukat. Miután mindenki megkapta a helyét, szoba kulcsot, elbúcsúzva mentek a saját helységükbe.
Fura volt neki egyedül aludnia, vagy csak lennie a szobában. Mindig Lily-vel volt, kis kora óta. Mondhatni ő nevelte fel a lányt, nem az anyjuk. Csupán két éves volt amikor az apjuk meghalt. Sky akkor tíz. Nagy trauma volt ez mind két lánynak, de főleg Sky-nak. Ő azért már idősebb volt, tudta mi folyik körülötte. Nehéz, kemény dolgokon kellett átmennie. Mind otthon a családjával, mind pedig az iskolában. Szerencsére a nagybátyja, aki tudó volt, mellettük állt és segített a bajban. Gyakran járt be hozzá a laborba, amit meg is szeretett. Ezért is tanult biológusnak. Na nem mintha sokra ment volna a diplomájával. De a lényeg, megvan.
Ezeken gondolkodva nyomta el az álom. Most először egyedül!