5. rész

ADAM SZEMSZÖGE

Huhh micsoda húzós nap volt ez. Szerencse, hogy vége. Tegnap próba, ma interjúk, autogramm osztás és tv-s szereplés. Persze bírom az ilyet és eszem àgában sincs panaszkodni, csupán elfáradtam, ennyi. Imádom ezt csinálni, hiszen ez az életem. Kívánni se lehetne jobbat.
Nagy gondolkozásomból a hátamnál álló autó dudája hozott vissza. Indulnom kéne mivel zöldet mutat a làmpa. Beletaposok a gázba és elindulok. Ahogy a végtelennek tűnő kocsi sor is mögöttem. Szerencsére tudok egy rövidebb utat hazafelé, így arra megyek.
Egy elágazáshoz érek és elkanyarodok balra, így gyorsabb. Már javában sötét van, mikor elérek a bekötő úthoz ami rövidebbé teszi utamat. Bekapcsoltam a ràdiót ne üljek már magamnak itt csenben. Egy sikàtor mellett kell elmenni, ami ilyenkor kicsit sem barátságos. Hirtelen a sötétből egy alak tűnik fel, és egyenesen a kocsimnak ütődik. Azonnal satufék és megállok. Kiszállok a kocsiból és odarohanok megnézem ki az, s mi történt. Magam felé fordítom a testet és amikor meglátom az arcát azonnal felismertem. “Hiszen ez a lány járt nálam" Azonnal betettem a kocsimba és teljes gázzal indultam a kórházba. Nagyon szörnyen festett. Nem volt magánál és úgy láttam, hogy meglőtték. Biztos kiakarták rabolni. Mondjuk erre felé ez nem meglepő. Hamar a kórházhoz értem. Gyorsan kiszedtem őt a kocsiból és berohantam az épületbe. Ahol hangos kiabálásba kezdtem.
- Hahó valaki jöjjön már! Egy meglőtt lányt hoztam, kérem segítsenek!
- Jó estét! Dr. Stevens vagyok. Hozzanak egy hordágyat azonnal! - szólt a nővéreknek, akik azonnal egy ággyal tértek vissza. Ráfektettem. - Mondja mi történt?
- Szerintem ki akarták rabolni és nem sikerült, ezért meglőtték. Doktor úr túl fogja élni? - kérdeztem aggódva.
- Igen, minden bizonnyal. Azonnal tolják a kettes műtőbe! Azonnali beavatkozásra van szüksége. Maga addig menjen a recepcióra és hívja ki a rendőröket. Mondja el nekik ami történt és amint végeztem, jövök én is.
- Rendben. Kérem mentse meg! - fogtam meg akarját.
- Mindent megteszek.
Ő elrohant én pedig azt tettem amit mondott. Közben azért aggódtam, hogy mi lehet a műtőben. Nem tudom mi üthetett belém, hogy így aggódom, hiszen nem is ismerem azt a lányt. Lehet azért mert jó benyomást tett rám, hiszen tök rendes volt mikor becsengetett hozzám. Ott maradtam még a műtét tartott. Mikor jött ki az orvos azonnal odamentem hozzá.
- Nos doktor úr, hogy van a lány? - kérdeztem kicsit idegesen.
- Ne aggódjon, a nehezén túl van. Szerencsére a golyó nem ért létfontosságú szervet. De erősen a bordái közé fúródott, alig tudtuk kiszedni. De sikerült. Pár napig altatásban tartjuk míg a bordái nem javulnak annyira, hogy elviselhető legyen a fájdalom. Addig is menjen haza, ha bármi változás áll fenn, értesítjük.
- Rendben. Nagyon köszönöm doktor úr.
- Ugyan, hisz ez a dolgom. Egyébként ki önnek ez a lány? Egy rokon?
- Nem... Ő egy... egy régi barátom.
- Értem. Akkor menjen haza, pihenjen. Majd értesítjük. Viszlát!
- Köszönöm mégegyszer. Viszlát!
Haza mentem. Mire beértem az ajtón már reggel 8 óra volt. Az nap próbám lett volna, de semmi energiám nem volt hozzá. Ezért felhívtam a srácokat és a stúdiót, hogy ma nem tudok bemenni és nagy vonalakban elmondtam miért. Aztán bedőltem az ágyba és átaludtam a napot.
Másnap korán keltem. Lezuhanyoztam, alaposan bezabáltam és indultam próbára. Jól telt. Elmeséltem mi történt. Felvettük az utolsó dalokat is a lemezre, már csak a finomítások voltak hátra. Estébe nyúlóan dolgoztunk. Egy haverommal mentünk együtt haza és dumálgattunk mindenféléről. Bírom őt, olyan laza mint én. Csak az a baj, hogy heteró. Van egy gyönyörű barátnője. Igen azt mondtam gyönyörű. Azért én is megtudom ítélni egy lányról, szép e vagy sem. Azért a látásommal nincs baj.
Olyan 9 körül haza ment én meg lefeküdtem aludni. Másnap a telóm hangos csengésére ébredtem. A kórházból hívtak, miszerint ma ébresztik fel a lányt. Vicces azt se tudom, hogy hogy hívják mégis azonnal rohantam be hozzá. Beérve az orvos várt, bevezetett a szobába és mondta, hogy csendben üljek le a székre és várjam meg még felébred. Bármelyik percben kinyithatja a szemét, legalább is az orvos szerint. Így is tettem. Csendben ültem mellette a széken. Pár perc eltelt mire nehezen kinyitotta a szemét. Szerintem azt sem tudta, hogy hol lehet. Ezért bíztatásként megfogtam a kezét és kedvesen köszöntem.
- Szia idegen!