3. rész

ADAM SZEMSZÖGE

Hatalmas buli volt az éjjel, már alig vártam, hogy haza érjek és aludjak egy jót. Biztos másnap délutánig fel sem kelek. Ahogy haza értem egy gyors zuhany után azonnal az ágyba mentem, és már húztam is a lóbőrt.
Reggel arra ébredtem, hogy valaki csenget. De úgy megijedtem, hogy még az ágyról is leestem. Hát voltak is pár ,,kedves'' szavaim az ágyhoz, a földhöz, ahoz aki csengetett és még úgy mindenhez. Álmosan mentem az ajtó felé, párszor belerúgtam a kanapéba és a fotelekbe. Rohadt idegesítő, hogy hajnalok hajnalán zargatják az embert. Ahogy elértem az ajtóig már minden porcikám fájt. Kinyitottam és egy lány állt az ajtóban, elég szörnyen festett mint aki egy bokorban aludt. A fején volt egy kisebb seb ami nem nézett ki valami jól és a keze is be volt dagadva. Vártam, hogy megszólaljon miért is csengetett be hozzám, de megse mukkant. Így próbáltam minél barátságosabban megérdeklődni, hogy mit akar.
-Szia! Mért csengettél?
-Ööm... Szia! Nem akarok zavarni, csak azt akartam megkérdezni, hogy telefonálhatnék-e? Az enyém sajnos darabokban van. - mutatta az említett tárgyat.
-Persze, gyere be! - tágabbra nyitottam az ajtót, hogy betudjon jönni.
-Köszönöm. - jött be félve.
-Szivi. Pill csak megkeresem a telóm. - elkezdtem kutakodni a nappaliban.
-Oké. Egyébként nagyon klassz házad van. Nagyon tetszik. - mondta eléggé megszeppenve.
-Köszike, nekem is tetszik. - nevettem el magam, hogy lássa nem harapok. -Na tessék itt van.
-Köszi szépen. - vette el a kezemből a telefont.
Amire csak bólintottam, ő kiment a konyhába telefonálni. Míg beszélt valakivel, addig én erőt vettem magamon és kimentem én is a konyhába összedobni valami reggeli féleséget. Akaratlanul is hallottam a beszélgetést ami nem folyt valami vidáman. Ahogy abba hagyta a telefonálást, a pultra tette a telefont és úgy ült le a székre, mintha azt a hírt kapta volna, hogy meghalt valakije. Eléggé elszomorodott, ezért leültem mellé és megkérdeztem, hogy mi baja van. De mint aki süket, megsem hallotta, ezért megböktem.
-Mi-mi van!? - kérdezte elég zavartan.
-Jól vagy? - érdeklődtem.
-Igen, vagyis nem, nem tudom. - sóhajtott egy mélyet, és fogta a fejét.
-Mi történt?
-Hát... Itthagytak a barátaim, vagyis az állítólagos barátaim.
-Hogy hogy itthagytak? - kérdeztem értetlenül.
-Hát úgy, hogy én itt dolgozni voltam egy éttermi körúton. Ami annyit takar, hogy bejártuk a világot, hogy minél több praktikát megtanuljunk különböző kultúrájú éttermektől. De persze azért pihentünk is. De barátaim elmentek a hajóval és itthagytak. -sütötte le a szemét.
-De valahogy meglehet ezt oldani nem?
-Fogalmam sincs. Lehet. De most perpillanat azt sem tudom, hogy hol vagyok.
-Hát itt nálam. - próbáltam feldobni a hangulatot.
-Arra rájöttem. - mosolygott.
-Akkor te most szállodában laksz igaz?
-Igen. Vagyis remélem igen.
-Ezt hogy érted?
-Úgy, hogy nekünk a cég bérelt egy lakosztályt, de mivel ők elmentek vagyis kijelentkeztek szerintem én sem lakom már ott. De odamegyek és megtudom.
-Ez jó ötlet.
-Köszönöm hogy telefonálhattam és hogy meghallgattál. Tényleg nagyon kedves vagy.
-Igen én már csak ilyen jófiú vagyok. - nevettem a saját hülyeségemen. -De amúgy te hogy kerültél ide?
-Hát voltunk a Hoolywood feliratnál és fent hagytam valamit, már sötét volt mikor visszamentem érte és lefelé jövet nem láttam semmit és valószínűleg egy kőben megbotlottam és szó szerint legurultam a hegyről. Reggel már egy ismeretlen helyen ébredtem, ezért is nézek ki úgy mint aki egy bokorban aludt. - nevetett.
-Hát ez nem semmi. Veled aztán kaland az élet. -nevettem vele.
-Az biztos. Na mégegyszer köszönöm a segítséget és bocsi, hogy felébresztettelek.
-Semmi baj. És nincs mit, máskor is.
-Hát... Szia! Remélem még találkozunk valamikor.
-Lehet. Szia!
Azzal kilépett az ajtón és elment. Elég kedves lány volt. Amiket pedig elmesélt azok elég izgisek voltak komolyan egy filmbe is beillettek volna.
Én megettem a reggelim és egy pohár narancslé után visszafeküdtem aludni. A napot így lazítva töltöttem el.