Miután bejelentették, hogy kirándulni megyünk azóta mondhatni be vagyok parázva. Egy hét Adam-el egy idegen országban, messze az otthonomtól... Kicsit ijesztő! Félek, hogy hogyan fogom tudni megállni, hogy ne beszéljek vele. Csak azért szorítok, hogy ne adódjon olyan helyzet amikor ketten vagyunk, mert akkor biztos nem tudnám sokáig tűrtőztetni magam.
Teltek a napok és hamar eljött a hétvége. James-el elmentünk vásárolni, hogy minden meglegyen ami kellhet majd a túránkon. A suliban kétszer annyit tanultunk, hogy egy szó se maradjon ki a tananyagból. Előre bepótoltuk azt az egy hetet.
Vasárnap este. Épp a ruháimat pakolom be. Mindent elteszek amire szükségem lehet. Nadrágok, póló, pulcsik mert ott még elég hideg van, na és persze fehérnemű. Mikor épp végeznék, kopognak az ajtómon.
- Gyere csak! - kiáltottam ki.
- Csak jöttem megnézni nem kell-e segíteni, de úgy látom mindent megoldottál. - utalva a becsomagolt bőröndömre.
- Igen már kész vagyok.
- Akkor gyere vacsizni, ki fog hűlni.
- Persze, mindjárt. Csak... Annyira fogsz hiányozni! - öleltem meg.
- Te is nekem! De hé, ez csak egy hét és nem a világ végére mész!
- Nekem úgy tűnik.
- Nyugi, hamar el fog repülni ez a kis idő és újra itthon leszel.
- Már nagyon várom! Tudod nekem ez az első, hogy „kirándulni" megyek anyáék nélkül.
- Igen, tudom. De nem lesz baj, ígérem! Ha pedig honvágyad lenne, ott a telefon és felhívsz. Akár még az éjszaka közepén is rendben?
- Oké. Köszi James! - újra megöleltük egymást.
- Na elég az ömlengésből! Irány a vacsora!
- Igen is, értettem kapitány! - jót nevetve mentünk le enni.
Másnap korán keltem, hogy odaérjünk. Szerencsére a bátyuskám elvitt kocsival. A suliban már nagy volt a tömeg. Az osztály kb 80%-a már ott várakozott. Még utoljára elbúcsúztam a bátyuskámtól, majd odamentem a többiekhez.
- Szia Matt! Torit nem láttad? Vagy még nem ért ide? - kérdeztem az egyik osztály társamtól.
- Szia Lori! De már itt van, csak eltűnt valamerre. De biztos hamar visszajön, ha nem akarja lekésni a buszt.
- Gyorsan ránézek. Azért kössz!
Elindultam megkeresni. Az udvaron nem volt ezért az épületben folytattam a keresést. Minden terembe bekukkantottam de sehol. Se a lány mosdóban, se a termünkben sincs. Hol lehet már ez a lány!? Ahogy siettem lefelé furcsa hangokat hallottam a szertár felől. Félve ugyan de odamentem, és egy határozott mozdulattal kinyitottam az ajtót. Amit ott láttam... még a lélegzetem is elállt.
- Tori!?
Ott csókolóztak Mark-al. A döbbenettől szólni sem tudtam.
- Jaj Lori! Te vagy az? Uh basszus. Figyu légyszi ne mondd el még senkinek! Ez elég friss és...
- Hé! Nyugi, lakat a számon! - imitáltam mintha lakatra zárnám a számat és eldobtam a képzeletbeli kulcsot.
- Óh annyira köszi Lorelei! Igazi barát vagy! - ugrott a nyakamba.
- Ugyan semmiség! De nem kapok levegőt! - kopogtattam meg a hátát.
- Jujj bocsi!
- Na gyere mert mindjárt indulunk! Remélem nem akarod lekésni a járatunkat?
- Uh már annyi az idő? Siessünk! Szia kicsim! - nyomott még egy puszit a szájára majd lesiettünk a parkolóba.
Már kezdtek felszállni a többiek így mi is odarohantunk. Szerencsére elértük. Hosszú volt az út, így Tori nem úszta meg a vallatást. Minden apró kis részletet el kellett mondania! Nagyon örültem, hogy ők ketten összejöttek! Igazság szerint kicsit drukkoltam is nekik! Egy ideje tudtam, hogy Tori-nak bejön Mark, ezért mindig utalgattam arra, hogy mondja el neki. Este felé megérkeztünk a szállodához, ahol le voltak foglalva nekünk a szobák. Négyesével laktunk, mert csak így futotta a költségvetésből. Külön a lányok és külön a fiúk.
Ahogy felértünk a hatodikra az ofink elosztotta ki kivel lesz egy szobában. Mivel 16 lány van nálunk így egyenlő részre tudta elosztani a szállást. Amikor már 3 csoport megvolt tudatosult bennem, hogy csak mi maradtunk, mi az utolsók. Ráadásul pont a legutálatosabb lánnyal raktak egy szobába, Katlin-nel. Mikor neki is leesett, hogy nekünk együtt kéne aludnunk próbáltunk egyezkedni a tanár nővel, hogy cseréljünk, de esély se volt rá. Hurrá... Most nyitott szemmel kell aludnom, nehogy párnát nyomjon az arcomhoz miközben alszok.
Azóta gyűlöl engem, hogy a srácok otthon koncerteztek és nem vittem el. Azóta jöttek az újabb dolgok, a karácsonyi köszöntés, valentin napi stb. Ez a lány olyasmiért féltékeny ami nincs is! Mintha én bármelyik BTS taggal járnék, pedig szó sincs róla! Sose tenném tönkre a barátságunkat azzal, hogy bármelyik fiúval járjak! Esélytelen!
Miután berendezkedtünk és őfelsége hozott néhány szabályt, lefeküdtünk aludni.
Reggel arra keltem, hogy a fény a szememben vág. Szuper, akkor nem ölt meg míg aludtam. Felöltöztünk és lementünk a váróba ahol elmondták a napi rendet. Először reggeli aztán indulás a parkba ahol tanulmányt kell írni a környezetről és annak hatásáról az emberre és fordítva. Hm milyen izgalmas...
Kis busszal vittek minket oda. Egyikben lányok, másikban fiúk utaztak. Kb 1,5-2 óra volt az út. Ahogy kiszálltunk megragadott a táj szépsége. Azt hittem unatkozni fogunk, de tévedtem! Ez csodás hely!
Csoportokra osztottak minket, majd elindultunk. Na és persze hogy Adam jött velünk, már miért is ne!? Hisz abban nem lenne semmi érdekes ha az ofink jönne. Áh... Még tudnék a környezetre figyelni!
Sétáltunk már egy ideje, amikor egy sziklás, kőzetes helyhez értünk. Megálltunk és kettesével kellett szétszóródni és valami „különlegességet" keresni. Persze azért nem mehettünk messzire. Én Tori-val mentem, ugyan ki mással!
Bolyongtunk már néhány perce, amikor hangokat hallottam. Megfordultam de senki sem volt mögöttem. Ekkor egy hatalmas rántással valaki egy nagy szikla mögé húzott. Sikítani akartam de befogta a számat.
- Héhé cshh! Lorelei! Én vagyok, nyugi! - ránéztem, majd ellöktem a kezét.
- Megőrültél!? A szívbajt hoztad rám ember! Jesszus! - kiabálni akartam vele, de inkább visszafolytottam nem akartam, hogy bárki is meghallja.
- Ne haragudj csak beszélni akartam veled.
- Rögtön az első nap? Az igen! Látom nem habozol. Azt hittem legalább vársz 1-2 napot!
- Lori kérlek! Had mondjam el amit szeretnék! Kérlek!
- Hányszor mondjam el, hogy nem vagyok rá kíváncsi!?
- Mit tegyek, hogy meghallgass végre!?
- Semmit! Ugyanis nem foglak meghallgatni! És ha most megbocsájtasz, megkeresem Torit aki biztos már aggódva keres! - elindultam de megfogta a kezem és visszahúzott.
- Tori várhat!
Megfordított és a sziklához nyomta a hátamat, a kezeimet pedig oldalra lenyomta. Elakartam lökni de esélyem se volt, túl erős.
- Mit csinálsz? - próbáltam kiszabadulni de nem eresztett.
- Csak azt amit már régóta szeretném.
A kezei közé fogta a fejem majd megcsókolt. Annyira meglepődtem, hogy először meg se tudtam mozdulni. Miután feleszméltem el akartam lökni, de nem tudtam. Hozzám simult teljesen és az egész testével a sziklához paszírozott. Próbáltam ellenállni, nem visszacsókolni, de egy idő után nem ment. Engedtem neki. Ahogy magamnak is. Be kellett látnom, hogy jól esett, de főleg azt, hogy eszméletlenül hiányzott màr ez nekem! Ahogy ő is! Beletúrtam a hajába és átkaroltam. Ő ezt beleegyezésnek vette és már nem préselt a kemény kövekhez. A kezeivel a hátamat, derekamat, csípőmet simogatta.
- Adam, Adam hé! Várj egy kicsit! - toltam el magamtól.
- Bocsi, csak... Istenem mennyire hiányoztál már Lori!
- Hogy mondhatsz ilyet, és egyáltalán hogyan tehetted ezt!? Hiszen otthon vár a feleséged! Jézus, mit tettem... - fogtam a fejem, hogy csak nem tudtam uralkodni magamon.
- Nyugi Lori! Nem tettél semmi rosszat, ahogy én sem! Otthon pedig nem vár senki!
- Mi? - nem értettem mire mondja ezt.
- Jól hallottad! Elváltam Miley-tól. Már nem vagyunk házasok!
- Mi, de miért? Azt ne mondd, hogy miattam!? Ez egyre rosszabb, tönkre tettem egy házasságot. Istenem! - már szédültem, kezdett forogni körülöttem minden.
- Lorelei hé, nyugodj meg! Nem tettél tönkre semmit! Mi döntöttünk így. Igazából sosem szerettem Miley-t, vagyis úgy nem!
- Akkor miért vetted el? Viccből?
- Dehogy! Erről szó sincs. Tudod, ez kissé bonyolult...
- Hahó Lori! Merre vagy!? - hallottam meg aggódó hangját drága barátnőmnek.
Néztem rá hátha felvilágosít miről is van szó, de csak hallgatott. Láttam a fájdalmat a szemében, nem értettem mi lelte. Igazából az elmúlt tíz perc történéseit sem nagyon értem. Mi folyik itt?
- Menj. Majd megbeszéljük!
Csendesen elindult az ellenkező irányba. Én meg csak álltam ott ledöbbenve és válaszokra várva. Majd egy újabb kiabálásra előbújtam.
- Itt vagyok Tori. Bocsi csak hívott a természet! - nevettem, bár csak a látszat kedvéért.
Elvoltunk még egy darabig aztán visszaindultunk a kis buszokhoz. Létszám ellenőrzés után visszamentünk a szállodába.
Amíg a két herceg kisasszony a fürdőben nyalifalizták egymást felhívtam James-t video chat-en. Meséltem neki a helyről, a szállodáról és a napomról. Átküldtem a képeket amit a lelkemre kötött, hogy csináljak. Majd elmeséltem neki a mai kis affért Adam-el. Persze a csókot kihagytam belőle. Azt is említettem, hogy mennyire furcsállom ezt az egészet és, hogy mindent elmondott nekem. Legalább is azt hiszem.
- Tényleg mindent elmondott?
- Igen. Vagyis asszem. Elmondta, hogy elváltak Miley-val és, hogy őt nem is szerette sosem.
- Örülök, hogy végre elmondta.
- Mi!? Te erről tudtál?
- Igen.
- De akkor mért nem mondtad el nekem!?
- Mert Adam megkért, hogy ne tegyem. Mert ő akarja. Meg különben is, hogy mondtam volna el neked? Odamentem volna hozzád, hogy „jajj figyu Lori, Adam amúgy beléd szerelmes de elkell vennie Miley-t, hogy az utolsó heteit vele töltse ne magányosan haljon meg, de ha vége ennek az egésznek akkor szeretne visszamenni hozzád"? Most ezt mondtam volna vagy mit!?
- Állj! Várjunk csak egy percre! Utolsó heteit? Te miről beszélsz?
- Hát Miley betegségéről. Azért is vette el, hogy ne egyedül kelljen lennie az utolsó napjaiban. Vagy Ad ezt nem mondta el?
- Vagy is Miley...?
- Meghalt. - ez lesokkolt.
- Most mennem kell.
Majd lecsuktam a laptopot. Annyira lesokkolt ez a dolog, hogy szó szerint kiszállt belőlem az erő. Tátva maradt a szám. Hogy Miley meghalt? Beteg volt.. és... Ekkor esett le.
- Hát ezért...
- Te kihez beszélsz hercegnő?
- Ne hívj így Katlin!
Felpattantam és egyenesen Adam szobája felé vettem az irányt. Most már meg kell tudnom mi a teljes igazság! Kerül amibe kerül! Kopogtam, nem dörömböltem az ajtón. A folyosó csak úgy zengett. Hamar ajtót nyitott. Amikor meglátta, hogy én vagyok, gyorsan behúzott a szobába nehogy más meglásson.
- Mi az, miért kell szétverni az ajtómat?
- Igaz az, hogy Miley meghalt?
- Honnan tudod? James, ő mondta el?
- Nem mindegy az ki mondta? Válaszolj! Igaz vagy nem!?
- Igen, igaz.
A döbbenettől csak leültem az ágyra. Azt hittem kamu az egész vagy valami rossz félreértés. De az ő szájából is ezt hallani... Nem hittem még a saját fülemnek sem.
- Mért nem mondtad el?
- Mert nem lehetett. Miley megkért, hogy ne tegyem. Meg azt hittem, hogy csak zaklat és meg akartalak óvni tőle. De amikor megtudtam, hogy beteg... Nem mondhattam nemet.
- De elmondhattad volna. Vagy azt hitted nem lennék képes felfogni vagy megérteni? Ennyire idiótának nézel?
- Nem dehogy is! Csak attól féltem, hogy ha meghallod, hogy egy másik nőt veszek el örökre meggyűlölsz és sose lesz rá alkalmam, hogy elmagyarázzam miért. Hiszen mégis csak elhagytalak téged valaki másért.
- De ha tisztáztad volna velem a miérteket, akkor nem lett volna ez! Megértettem volna, hogy Miley-nak szüksége van rád. Biztos nem mondtam volna nemet!
- Ne haragudj Lorelei! Csak annyira váratlanul ért minden. A felbukkanása, az elválásunk, a költözés és a betegsége. Hirtelen azt sem tudtam mit tegyek.
- De amikor a parkban találkoztunk elmesélhettél volna nekem mindent.
- Igen. Csak akkor már tudtam, hogy gyűlölsz amiért elmentem és feléd sem néztem. Főleg miután Miley csak úgy a fejedhez vágta, hogy a férje vagyok, tudtam már hiába is mondanék bármit...
- Ezért kellett volna az elején beavatnod.
- Tudom és sajnálom. Hidd el! De meg kell értened miért tettem! Lori, kérlek!
- Ne aggódj Adam, megértem. Most, hogy már tudom a teljes igazságot értek mindent és nem haragszom amiért vele voltál.
- Köszönöm Lorelei nem tudod mennyit jelent ez nekem! - próbált volna megölelni, de ellöktem.
- Azt mondtam, hogy azért nem haragszom amiért kitartottál Miley mellett. Azért viszont igen, mert nem bíztál bennem!
- Lori én...
- Ne Lorizz itt nekem! Annyira nem bíztál meg bennem, hogy inkább hazudoztál, minthogy a teljes igazságot elmond. Mert szerinted nem lettem volna képes ezt az egészet normális ember módjára kezelni!
- Dehogy is! Nem erről van szó.. Én csak...
- Csak mi? Hagyd végre abba a hazudozást és egyszer az életben legyél őszinte! Csak azt nem értem, hogy ha ennyire nem bíztál meg bennem, akkor mi a francnak jöttél velem össze!? Ez az egy sehogy sem fér a fejembe!
- Dehogy! Én bízom benned, ne hidd hogy nem! Csak...
- Hagyjuk ezt! Nem vagyok rá kíváncsi! Örülök, hogy megtudtam végre az igazat! Legalább etéren nem kell tovább emésztenem magam! Kössz a fene nagy őszinteséged!
Meg sem vártam mit válaszol, kirohantam. Az sem érdekelt már ha valaki meglát, hogy tőle jövök ki! Nem mentem vissza a szobába, nem tudtam úgy tenni mintha semmi sem történt volna! Rettentően fájt az igazság! Miley halála, a sok hazugság, de legfőképp az, hogy Adam ennyire nem bízott bennem soha!
Óh ha elmondott volna mindent és bízott volna bennem... Nem kellett volna annyi szenvedésen átmennem. De nem így lett!
Vagy ilyen rossz ember lennék, akiben nem lehet megbízni? Nem tudom, lehet... Már azt sem tudom mit higyjek.
Kimentem inkább sétálni. Olyan jó volt kint a sötétben sétálni. A friss tavaszi hegyi levegő megtöltötte a tüdőmet. Igaz nem nagyon láttam, csak botladoztam az erdőben a fákközött. Közbe figyeltem a fák ágai közt fénylő csillagokat és az ezüstösen ragyogó holdat. Addig-addig mentem, amíg el nem értem egy tisztásra, aminek a végén egy nagy lapos szikla hevert. Lassan odalépkedtem és megálltam a szélénél. Lenéztem. Hatalmas mélység tátongott alatta. Nem tudom mi lehetett a mélyben, túl sötét volt, hogy lássam. Leültem a szélére és csak lógattam a lábam. Hagytam, hogy a hűs szél átjárjon, kicsit lehűtse dühtől forrongó testemet. Könnyeim forró cseppjei melengették arcomat, amit a szél kissé hidegre fújt. Távolban madarak hangjait hallottam. Egy bagoly is huhogott a fákközt. Egy sas repült el előttem pár méterre. Biztos valaki felköltötte édes álmából. Éjszakai lepkék lepték el az eget, a hold fényében láthatóak voltak körvonalaik. Közben reménykedtem, hogy nem jár erre egy farkas vagy egy medve, hogy megegyen. Bár már az sem érdekelt volna. Igazság szerint nem nagyon van miért élnem. Szüleim már nincsenek, barátaim... Hát biztos meglennének nélkülem, ahogy James is. Biztos hiányoznék neki egy darabig, aztán elfelejtene. Hiszen mielőtt idejöttem volna, nem nagyon törte magát, hogy megkeressen. Havonta néhányszor beszéltünk chat-en pár percet. Csak gondolom, megtudta mi történt, megsajnált és befogadott. Ennyi. Otthon is, az ideje 90%-át az étteremben tölti, 8%-ot pihen és a maradék 2-ben van velem. Ami lássuk be, nem nagy arány. Ennyi erővel maradhattam volna otthon Koreában. Ott is tudok egyedül lenni.
Reggel lett már mire lenyugodtam egy kicsit. Visszamentem a szállodába. De mielőtt elindultam, megfogadtam, hogy visszajövök ide utoljára!
21. rész - A kirándulás
2020-05-17
Hozzászólások (0)