Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
TortenetekMindenkinek

15. rész - Befejező rész

Egy művész lélek · 3 hete
MAYA SZEMSZÖGE:

Teljesen ki vagyok! Teljesen idióta vagyok! Nálam nagyobb hülye nincs a világon! Minden amit gondoltam hazugság. Én meg csak gyártottam az összeesküvés elméleteket. Jobban bízhattam volna James-ben. Csak olyan fura volt, hogy egy idősebb pasi aki ráadásul a tanárom, pont engem akar, engem választ. Titkon rettegtem attól, hogy átver, elhagy, megcsal. Mikor pedig jött ez a félreértés, a félelmem elhatalmasodott rajtam és ő irányított engem, nem én őt. Ez van...
A dalomat is előadtam, az sem hatott. Bevallon titkon abban reménykedtem, hogy a dal végén odajön átölel és minden rendben lesz. De nem így lett. Mondjuk meg is értem! Egy ilyen baromnak én sem bocsájtanék meg! Ez már köztünk reménytelen. Kár is bármiben hinnem. Elszúrtam, de kőkeményen! Erről csak is én tehetek! Senki, csak én! Ahelyett, hogy megbeszéltem volna vele csak vádaskodtam és behisztiztem, mint egy ovis. Igaza van, hogy látni sem akar többet, teljesen egyetértek vele!
Eltelt néhány nap. Úgy döntöttem, hogy elmegyek. Itt hagyom a várost, sőt az országot is. Londonba költözöm a nénikémékhez. Már lebeszéltem vele mindent, a hétvégén indul a repülőm. Ott van egy klassz fősuli, oda fogok járni. Még régebben beadtam oda a jelentkezésem, kíváncsi voltam, hogy milyenek az elvárások, vajon fel vesznek-e? De felvettek. Így odamegyek. Legalább távol leszek és fel tudom dolgozni ezt az egészet. Talán a távolság és az idő segít. Egyszerűen nem bírok tovább itt maradni. Félek, hogy találkozok vele, hogy összefutunk az utcán. Így is ég a pofámról a bőr! A lelkiismeretemről meg ne is beszéljünk! Jobb lesz ez így mindenkinek! Legalább David-et se kell látnom. Majd anyával beszélünk telefonon vagy skype-on, öcsém megtanítja neki hogy kell használni. 
Éppen csomagolok. Megcsörren a telefonom, Sam hív.
- Haló!? - veszem fel.
- Szia csajszi! Mizu van? - kérdezte jó kedvűen.
- Nem sok. Csomagolok. Veled? 
- Csomagolsz? - szinte előttem van a döbbent arca.
- Igen. 
- Mért hova mész?
- Hosszú lenne telón elmondani gyere át, mindent elmondok! 
- Okés. 20 perc ott vagyok! 
Bontotta is a vonalat. Biztos rohanhat, hogy mi ez a nagy dolog. Biztos meg fog haragudni, hogy elmegyek. De ha igaz barátom akkor megért.
Hamar átjött. Egyenesen a szobámba rohant.
- Na mi ez a csomagolás dolog? Hova a francba mész? - rontott be az ajtón.
- A nénikémékhez költözöm, Londonba.
- Hogy mi? - ledöbbent és az ágyra ült.
- Igen, jól hallottad. Oda fogok majd főiskolára járni. Kell a távolság, hogy elfelejtsem ezt az egészet. Te nem tudod milyen ez Sam!
- Igazad van, nem tudom. Magyarázd hát el!
- Hjajh... Hát, elég szar elhiheted. Főleg, hogy az egészről én tehetek. Ha jobban bíztam volna benne, és nem a legelső alkalomnál megvádolom mindennel talán... - itt elcsuklott a hangom - még ma is együtt lennénk és nem utálna.
- Honnan veszed azt, hogy utál?
- Ugyan már Sam! Ki ne utálná a másikat ezek után? Még én is! De igaza is van! Teljesen megértem. Egy szemét idióta voltam, aki vádaskodik és behisztizik mindenen. De az a legrosszabb, hogy eszembe se jutott, hogy ez az egész nem igaz! Áh! Hol már? Rögtön megvádoltam és azóta haragudtam a semmiért. Ennyi! Idióta vagyok! 
- Nem vagy az! 
- De igen! De ez van. Ezen már nem tudok változtatni. Elkell fogadni, hogy így történt és kész. Elmegyek így könnyebb lesz elfelejteni a baromságaimat.
- Ne menj el kérlek Maya! Itt vannak a barátaid, a családod...
- Meglesznek nélkülem, ahogy ti is. Hiszen úgy is már külön utakon folytatnánk. Csak ritkán tudnánk találkozni. Mindig csak facen vagy skype-on tudnánk dumálni. Ugyanúgy tudunk ha elmegyek.
- De én beszéltem James-el Maya. Nem haragszik már rád, hidd el. 
- Kedves tőled Sam, hogy vígasztalni akarsz, de ne hazudj azért, hogy maradjak.
- Nem hazudok! Ez az igazság! Azt mondta, hogy már egyáltalán nem haragszik rád és halványan reménykedik abban, hogy kibékültök.
- Ugyan! - nevettem ki gúnyosan - Ne mondj ilyeneket! Még azt talán elhittem volna, hogy nem haragszik, de azt hogy ki is akar békülni, azt már nem! Kizártnak tartom!
- Jajj Maya mit mondjak még, hogy elhidd?
- Inkább semmit. Csak fogadd el kérlek a döntésem és ne nehezítsd a dolgom! Utálj amiért elmegyek, amiért itt hagyom a barátaimat de kérlek ne akarj hazugságokkal itt tartani!
- De Maya, én nem... 
- Ne! Kérlek hagyd ezt abba! Menj el kérlek! Hagyd, hogy elmenjek! Becsomagolok és holnap indulok is! Ha a barátom vagy akkor szépen elbúcsúzunk és békével válunk el, ha nem, akkor hagyd el kérlek a házunkat! - rám nézett, látta, hogy komolyan gondolom ezért belátta, hogy nincs mit tennie, odajött és átölelt.
- Akkor jó utat! Ha odaértél üzizz vagy hívj fel! Remélem nem bánod meg a döntésed!
- Nem fogom hidd el. 
- Rendben, hiszek neked. De azért a többiektől is búcsúzz el! Annyit megérdemelnek!
Aztán kiment a szobámból. Igaza volt abban, hogy a többeiktől is elkell búcsúznom. Fel is hívtam mindenkit. Először persze meglepődtek, de aztán elfogadták. Igaz nem mondtam el az igazi okot, annyit mondtam, hogy óriási lehetőség egy ilyen neves fősulin tanulni és nem hagyhatok ki egy ilyen alkalmat. Szomorúak voltak, de elfogadták. Elbúcsúztunk aztán letettem a telefont.
Mivel már majdnem nyár volt, jöttek-mentek a zivatarok. Éppen ahogy leültem az ágyra megdörrent az ég. Szerettem az esőt. Vagyis inkább az eső előtti, úgymond vihar előtti csendet. Amikor még nem esik, de frissen fúj a szél, dörög az ég és érzed a levegőben azt a tipikus eső illatot. Olyankor szeretek az ablakba kiülni és bömböltetni a zenét a fülhallgatómba. Az eget megvilágítja 1-1 nagyobb villám. Olyan színes és világos. A fülemben pedig szól Luis Fonsi-tól a Le Pido Al Cielo dala. Szeretem ezt a dalt, olyan mély és elgonolkoztató. Ilyenkor mindig ilyen gondolkodó zenét rakok be. Pár perccel később elkezdett szakadni az eső. Mintha dézsából öntenék. Csak néztem a lefolyó cseppeket az ablakon és rájöttem, hogy mennyire is hasonlít most ez az idő a bennem dúló viharra. Kb ugyan így sír a lelkem is. Már este volt, de még mindig nem akart elállni az eső. Így a hangos kopogásra aludtam el.
Másnap verőfényes napsütésre ébredtem. Na ez az idő már nem tükröz engem. Megreggeliztem, elbúcsúztam anyáéktól aztán indultam a reptérre. Persze öcsém nem akart elengedni, ott zokogott a karjaimban, de muszáj voltam otthagyni. Mondtam neki, hogy mindennap beszélünk, hívjuk egymást és írunk. Na így nagy nehezen engedett el. Majd megszakadt érte a szívem, de mennem kellett!
Hamar kiért a taxi a repülőtérre. Kifizettem és bementem. A váróban közölték, hogy késni fog a gép így várni kell kb 20-30 percet. Nagyszerű! Gondoltam magamban. De fél óra nem a világvége. Ezen már ne múljon.
Közben Sam és mindenki a bandából elkezdett hívogatni. De nem vettem fel, biztos azért hívnak, hogy megpróbáljanak lebeszélni az utazásról. Inkább lenémítottam a telómat, ne is halljam, hogy ha hívnak.
Letelt az a fél óra. Szóltak, hogy megkezdhetik a beszállást a londoni gépre. Végre! Megfogtam a bőröndöm és odaálltam a sorba. Lassan ment, sokan voltunk. De kis idő múlva sorra kerültem már végre. Mikor adnám oda a jegyet a csajnak, akkor hallok meg egy ismerős hangot.
- Maya várj!
- Maya! Ne szállj be! 
- Állj meg!
Hátra fordultam és megláttam a barátaimat, rohantak felém. Visszaadta a lány a jegyemet és jó utat kívánt. De mivel még voltak bőven mögöttem, így megvártam őket. Kíváncsi voltam, hogy miért jöttek ki. Biztos utoljára elakarnak búcsúzni.
- Mayha... - lihegett Sam - Várj! Huh... 
- Mi van Sam! Mért jöttetek ki? - néztem rájuk.
- Megakarunk kérni, hogy maradj itt.
- Ne utazz el kérlek! - nézett kérlelően Zoe.
- Légyszi skacok, ezt ne! Muszáj vagyok elmenni. Ti ezt nem értitek!
- De igen értjük! - szólalt fel Chirs.
- Sam mindent elmondott. - bökte ki Zoe.
- Sam! - szóltam rá.
- Bocsi! De kénytelen voltam rá. Meg különben is barátok vagyunk! Joguk van tudni, hogy mért akarsz olyan hirtelen elmenni innen.
- Mindegy... Akkor már tudjátok, hogy mért utazom el!
- De emiatt nem kell a világvégére menni! - mondta Zac.
- London nem a világvége!
- De Maya, mit mondjak még neked, hogy itt maradj!?
- Semmit Sam! Nem tudok itt maradni James közelében.
- De mondtam már, hogy ő ki szeretne veled békülni!
- Mért hazudsz nekem?
- Ha nem hiszel nekem akkor kérdezd meg tőle! - állt félre.
Egyszer csak feltűnt egy alak, aki sebesen közeledett felénk. Nem hittem a szememnek.  James volt az! Ő itt? De hogy? Lehet Sam-nek igaza volt?
- Hát te? - kérdeztem tőle amikor ideért.
- Ne menj el Maya! Kérlek! 
- James, muszáj. Nem tudok azzal a tudattal itt élni, hogy gyűlölsz.
- De ki mondta, hogy gyűlöllek?
- Hát azok után amit műveltem...
- Igaz nem volt szép, hogy nem bíztál bennem. De én is lehettem volna őszinte. Elmondhattam volna az elején, hogy azt az üzenetet a hugom küldte. Csak úgy terveztem, hogy összehozok egy találkozót, ahol összeismerkedhettetek volna. Nem így akartam ezt kihozni.
- Annyira idióta voltam. Ahelyett, hogy megbeszéltem volna veled, csak a saját hülyeségeim után mentem. 
- De ebben én is ludas voltam. Ketten követtük el ezt a hibát. De megbántam. Ahogy te is. Az előadott dalból és a lelkiismeret furdalás miatt gondolom.
- Persze, hogy megbántam. Ezerszer is! De én azt hittem, hogy nem tetszett a dalom!?
- Hölgyem, be kéne szállnia! Indulni kell! - szólt a jegyszedő.
- Csak öt percet kérek! - bólintott nagy nehezen.
- Hogyne tetszett volna! Láttam azt is, hogy milyen komolya gondolod és teljes átéléssel adtad elő a dalt. Csak azért nem mentem oda, nehogy valaki bejelentsen minket. Hiszen az évzáróig a diákom vagy. - ebbe bele se gondoltam, én marha.
- Annyira sajnálom James! Mindent! Ahogy viselkedtem, amiket mondtam és főleg azt, hogy nem bíztam benned!
- Én meg azt, hogy nem voltam őszinte már az elején és titkolóztam! Hibáztunk. 
- Méghozzá nagyot! Remélem egyszer megtudsz bocsájtani!?
- Már rég megbocsájtottam! Na és te megtudsz?
- Én soha nem is haragudtam rád.
- Akkor? Mi lesz? Még most is elakarsz menni? Vagy inkább itt maradnál, velem?
Csak néztem rá, hogy most tényleg igaz-e amiket mond, vagy csak beképzelem! De ahogy végig néztem a többieken, akik kigúvadt szemekkel és kíváncsian várták a válaszom, abból tudtam, hogy ez nem álom. Minden megtörtént és James tényleg nem haragszik rám, sőt ő kér, hogy maradjak, ráadásul vele. Vajon megérdemlem én azt az új esélyt?
- Hölgyem! Tényleg be kell szállnia! Vagy it marad? - nézett rám a nő, de nem csak ő a többiek is.
- Maradok! - mondtam ki végül.
A többiek örömükben rám ugrottak, majdnem a földre zuhantunk. Miután kiörömködtünk magunkat, odamentem James-ez. Aki széttárta a karjait. Mosolyogva odamentem és a karjai közé bújtam. Ő szorosan átölelt, aztán megcsókolt. Olyan jó volt újra a karjaiban lenni, érezni az édeskés illatát és érezni újra a bizsergető csókját. A többiek megtapsoltak minket, meg huhúztak, ilyenek. De nem zavart. Aztán kézen fogva haza mentünk.
Odaköltöztem hozzá. Az érettségi átadó és az évzáró után felvállaltuk a kapcsolatunkat. Feljött a színpadra és ott mindenki előtt csókolt meg. Én is meglepődtem hát még a diákok, meg a tanárok főleg. De nem érdekelt, boldog voltam!
Megfogadtam magamnak, hogy sokat teszek azért és bebizonyítom azt, hogy megérdemeltem azt az utolsó esélyt!
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!
Egy művész lélek
Egy olyan lány aki az érzelmeit szavakban fejezi ki. Gyakran igaz vagy kitalált történetek formájában is.